Hideg Nyomon

Ami a konkrét személyes vonatkozásokat illeti: az öccse játssza a főszerepet, a gyerekkori barátjával írta meg a forgatókönyvet, azon a környéken forgatott, ahol felnőtt, a filmbeli főszereplő lány (Michelle Monaghan) pedig nagyon hasonlít Jennifer Garnerre, vagy ahogy a stáblista köszönetnyilvánítási sorai legelején olvasható, Jennifer Affleck-re.

Ok, ez csak a felület, mondhatnánk, de nem így van, ez a film hasonlóan lett jó film ezektől az érzelemtelített elemektől, mint amilyen annak idején a Good Will Hunting volt, amit Ben Affleck és gyerekkori barátja, Matt Damon együtt írtak, és ami a gyerekkoruk helyszínét is feldolgozta, az ottani perspektívákkal és hétköznapokkal együtt.

A Hideg Nyomon egy tragikus eseményt dolgoz fel, egy 4 éves kislány eltűnését, annak a Dennis Lehane-nek a könyve nyomán, aki évekkel később a Titokzatos Folyó c. regényével lett ismert. A Titokzatos Folyóból készült film nagy siker lett, 2 Oscart is nyert, és az amerikai kritikusok egyöntetűen odavoltak a meglehetősen kemény (véres) drámáért. A Gone Baby Gone is drámai, de szerencsére nem horrorisztikus események állnak a középpontjában, hanem erős emberi érzések, kétségek, morális dilemmák, szeretet, féltés, gyengeség és önhatalmúság, mindez egy sajátos környezetbe ágyazódva.

Ben Affleck filmje nagyon sokat köszönhet a jellegzetes dél-bostoni környéknek, ahol játszódik a film, és amiben a film főszereplője, Patrick, illetve a könyv írója, Lehane, a forgatókönyv írói (Ben Affleck és Aaron Stockard), illetve főszereplője (Casey Affleck) is egyaránt otthon érezte magát. Ők mindnyájan bostoniak, és mind jól ismerik a Dorchester nevű lepusztult és sötét Boston melletti környéket, ahol a film játszódik.

Már a regény szintjén kap a történet egy plusz hangulatot, egy sajátos ízt a külvárosi bostoni miliőtől, aztán ez folytatódik a film formájában is - érezhető a hatása annak, ahogy Ben Affleck a volt szomszédaival forgatott, a környékbelieket kérte meg, hogy szívességből legyenek benne statisztaként a filmben, és ahogy Casey Affleck nemcsak filmbeli szerepeként, de önmagaként is jó ismerősként mozgott a helyiek között. (Casey így mesélt erről: "Hatalmas előnye van annak, ha azon a helyen kell játszanod, ahonnan származol, és ha azok az emberek vesznek körül közben, akikkel felnőttél. Beszélem a nyelvüket, ismerem a szokásos viselkedéseket, a módot, ahogy az emberek viszonyulnak egymáshoz - az összes olyan dolgot, amit sok idő lenne megtanulni, ha külsős lennék.")

Anélkül, hogy eltúloznánk ennek az otthonosságnak a jelentőségét, tény, hogy nagyon érdekesek és átélhetőek azok a jelenetek, amikben Patrick Kenzie magánnyomozó és társa, Angie Gennaro (Michelle Monaghan) elvegyülnek a Dorchester-i munkásnegyedben, és amelyekben Patrick fél szavakkal tudja érzékeltetni, mennyire képben van az ottani történéseket, egyéni pályákat illetően.



A jól megírt könyv, az ezt érzékenyen feldolgozott forgatókönyv és a komoly rendezés együtt megtették a hatásukat: a film a kezdőperceitől fogva magával sodor minket, akármennyire nem, vagy éppen akármennyire történik valami a vásznon, a sajátosan komor és éles hangulat, a folyton meglevő izgalom, a növekvő drámai feszültség mind nagy hatással lesz ránk.



Pedig a szó szoros értelmében nem történik túl sok minden a filmben: egy 4 éves kislány nyom nélkül eltűnik egyik nap, az anyja, mint kiderül, drogos és felelőtlen, a rendőrség pedig tehetetlen, úgyhogy a kislány nagynénje és nagybátyja felkéri a fiatal magánnyomozó párt, hogy segítsenek megtalálni Amandát. Ők akkor is, később is azt mondogatják maguknak, hogy "ártani nem árthatnak", úgyhogy Angie vonakodása ellenére végülis beleártják magukat az ügybe. Patrick remek megérzéseivel és pontos helyismeretével előre haladnak a nyomozásban, de aztán valami történik, és ők ketten már nem tudnak úgy együtt lenni, mint előtte. Azt semmiképp sem mondanánk, hogy a nyomozás megváltoztatja őket, mert Patrick speciel éppen olyan a film végén, mint az elején, de ez a változatlanság most nagyon jó, mert nem azt jelenti, hogy közben nem megy át hősünk érzelmi és egyéb válságon, hanem csak azt, hogy az a Patrick, akit a film elején láttunk, tényleg úgy gondolkozik és cselekszik, ahogy azt első látásra elképzeltük róla.



Ami Angie karakterét illeti, a női főszereplőt nem sikerült annyira jól megírniuk/megrendezniük a bostoni srácoknak. Azt tudjuk, hogy fontos eleme a lány személyiségének a talpraesett hétköznapiság, az a föld-közeli attitűd, amivel felvértezve nyugodtan mászkál Patrick-kel a legveszélyesebb környéken, vagy csak üldögél szótlanul a westerncsizmájában egy drogdíler-gyilkos fekete csávó előtt, mivel tudja (és a film tesz róla, hogy mi is tudjuk), hogy egy ilyen csávóval szemben nem lenne jó, ha ő vinné a beszélgetést a nyomozásról. Ezek az elemek jók Angie karakterében, de akadnak üres foltok vele kapcsolatban, amiket nem értünk, és amelyek nem fognak tisztázódni a film végére sem. Ilyen a Patrickhez fűződő érzelme, szerelme, amit az ő részéről valamiféle visszfogottság kísér. De ilyen az az érzelmi válság, amibe a film legvégén kerül, Patrick-kel egyetemben, de más megoldással. Nem értjük, miért ragaszkodik a lány az álláspontjához, és miért olyan fontos neki ez a döntés, hogy emiatt kockára teszi a szerelmi kapcsolatát. Valahogy nem lesz annyira tiszta számunkra Angie személyisége, mint lehetne, és ez némi hiányérzetet ad.

Ezzel szemben Patrick komolyan kitalált és megformált karakter, akit Casey Affleck valóban tökéletesen játszik el. (Már a Facér Jimmy-ben is látszott, nagyon jó főszereplőnek is). Patrick egy szeretetreméltó srác, aki komolyan veszi az életét, munkáját és szerelmét, és akiről azt sejtjük, régebben nehéz dolgokban vehetett részt. (Az kiderül, hogy régebben drogozott, és ez már önmagában elég ahhoz, hogy rossz társaságba keveredjen, meg hát bizonyára az sem véletlen, hogy annyira képben van a vele egykorú helyi bűnözőkkel kapcsolatban). Akárhogyis, most, a jelenben már teljesen rendben van, nagyon szereti Angie-t, és ezt gyakran el is mondja neki. Sok borzasztó dolgot láthatott már a környéken, és talán éppen ezért szeretne tenni valamit, általában a munkája által, és most konkrétan az Amanda utáni nyomozásban is. Mindezzel együtt egy kiegyensúlyozott személyiség, aki nem fél, de nem is vakmerő, és akinek vág az esze.



A cselekmény és a nyomozás előrehaladtával több szereplő belép még a képbe, bonyolódik a történet, annyira, hogy egy adott ponton, amikor egyszerre két férfinevet említenek, már nem is tudjuk, kikről van szó, pedig igazán erősen figyeltünk addig is. Mindenesetre nem hagyományos krimiszálon mozgunk, hiszen egy 4 éves kislány az "áldozat", vagyis ha vele valami történik, az már több, mint bűncselekmény, az több, mint egy "sima krimi" egyik "sima gyilkossága". Szerencsére, mint már a Titokzatos Folyó kapcsán említettük, itt nem lép be a horror-vonal, ami egyrészt nagy megkönnyebbülés, másrészt lehetőséget ad más dolgokon való eltöprengésre, más, komoly szálak felfejtésére.

Ezzel együtt a film izgalmas és időről-időre tartogat csavarokat, de ez nem cél, ha nem lennének meglepetésszerű fordulatok a filmben, akkor is elegendően izgalmas és magával ragadó lenne az egész.

Igen, a Gone Baby Gone kevés eszközzel játszik, kevés szereplővel, egy tulajdonképpen kamaradrámában, mégis minden nagyon a helyén van.

Szól valamiről, felvet egy kérdést, amit körbe is jár, sőt válaszlehetőségeket is felkínál, és mindezt az erőltetés halvány jele nélkül teszi, csak úgy, az események sodrában.

Ben Affleck egy személyes filmet csinált, ami remekül bejött neki. Örülünk.