2008-02-26
Jesse James Meggyilkolása, a Tettes a Gyáva Robert Ford
Robert Ford nem is gyáva
Vigyázat, a film címe spoilert tartalmaz :) A Jesse James Meggyilkolása, a Tettes a Gyáva Robert Ford örvendetes módon nem egy újsághírnyi információval, hogy ti. ki lesz a gyilkos, igyekszik nézőket toborozni, hanem azzal, hogy az eset lehető legvalósághűbb, legrészletesebb elmesélését kínálja.
A Jesse James Meggyilkolása, a Tettes a Gyáva Robert Ford
bevallottan egy téma megfilmesítése, a szó Tinódy Lantos Sebestyéni, vagy éppenséggel Shakespeare-i értelmében vett megéneklése. A Szerelmes Shakespeare-ben is látni olyat, hogy egy hétköznapi ember azt kéri a színésztől, hogy adja elő ezt és ezt a ″szalagcímet″, de úgy, hogy a szív beleszakadjon.
Igen, a költőket ezért tartottuk anno, hogy azt, amit mindenki tud, hogy például ″Jesse James-t lelőtték, a tettes a gyáva Robert Ford″, részletesen elmeséljék, mintegy dramatizálva, tehát, hogy adják elő.
Filmünk igaziból meglehetősen jól áll hozzá ehhez a feladathoz. Az elején annyira tökéletesen sikerül megalkotniuk a valósághű ott-és-akkort, annyira tökéletesen sikerül megidézniük Jesse James-t és társait egy erdőben várakozva, majd később a vonatrablást is, hogy ilyet a Bonnie és Clyde, valamint a zseniális Amerikai Anzix (Bódy Gábor) óta nemigen láthattunk western környezetben.
A látvány és az élmény egyszerűen hasonlíthatatlan. Itt már világossá válik, hogy ez egy ihletett alkotás, és hogy valódi vízió áll mögötte, tehát az alkotók tényleg megpillantottak valamit, tényleg ráéreztek valamire, amit ki kellett bontaniuk, és nemcsak a sorokat szaporították egy cél felé haladva a virtuális fehér papíron, mintha csak valami alagutat fúrnának.
Egyszerűen lenyűgöző
élmény tehát, ahogy a film elkezdődik. Nem színészeket látunk, hanem az 1800-as évek bűnözőit, nem egy Hollywood-i jelenetet látunk, hanem egy 130 éve elkövetett rablás ott és akkor-át. A vonat mellett fehér csuklyában várakozó fáklyás bűnözők, a tompán, félelmetesen dördülő lövések, a pisztoly-nyéllel fejbe vert emberek tompa nyögése, a masszívan meginduló vér, amely tócsává kerekedik a fejük körül, a fáklyák fényének folyamatosan vibráló sárgás, pokoli fénye nem akármilyen színvonalú és nem akármekkora élményt nyújtanak.
A film fényképezése előtt külön le az összes kalappal (a filmet végig egy korabeli fotókamera jellegzetes torzított, néhol homályos, néhol kromatikus aberráció effektet mutató képminőségével fényképezték, ami bámulatos élmény, tényleg mindent visz, ez most a cinematográfiai csúcs, és mellesleg sikerült überelnie a Kárhozat Útja fotóit is).
A valósághűség tehát nagyon erősen bejön és működik. A másik dolog azonban, a részletesség, úgy tűnik nemcsak, hogy nem hiánycikk a filmben, de valami olyasmi, amit erősen túlzásba vittek: 160 perc, ennyi idővel bárki tud mit kezdeni, ez összesen, odaúttal, reklámokkal,
visszaúttal egy fél nap. A 120, 130 percet (melyek kitűnő filmhosszok) egy világ választja el a 160 perctől.
Az, hogy tudtuk előre, mi fog történni, és az, hogy tudtuk, ezt 160 percig fogjuk nézni, nem éppen valami kellemes és könnyed mozizás-projekt körvonalait rajzolta ki lelki szemeink előtt. Bár gyakran előfordul, hogy a 150 percnél hosszabb filmek is olyan könnyen lecsúsznak, mintha csak 90-100 percesek lennének, a Jesse James-film esetében a gyanúnk beigazolódott, ám, hogy miért, annak külön speciális oka van.
A Jesse James-film megdöbbentően túl hosszú, ám ennek az oka nem az, hogy véletlenül kicsit hosszabbra vették, hanem az, hogy miután a film elérte a csúcspontját (technikailag a végét), nem fejeződött be. A film vége után, minta mi sem történt volna, folytatták tovább Robert Ford (Casey Affleck) történetével, ami fatális hibának bizonyult. Egyszerűen nem kellett volna. Tökéletesen elég lett volna néhány sor felirat,amely elmeséli, mi lett Robert Ford sorsa, esetleg pár fotó. Így azonban, hogy túlzásba vitték, és külön jeleneteket áldoztak a Robert Ford-sztorira (Robert Ford halálára), a néző kéretlenül egy rövidfilmet kap ajándékba, amit a film után kénytelen végignézni - és ez nagyon kellemetlen élmény.
A másik probléma a Robert Ford-vonallal az, hogy a film egyszerre két lovat akar megülni egy nyereggel. A film során Casey Affleck karakterét végig külön érdeklődéssel figyeljük, hiszen tulajdonképpen ő a főszereplője a történetnek. Ő akkor kapcsolódik be a Jesse James-sztoriba, amikor James már túl van a
zeniten, Robert Ford egy Jesse James-rajongó, aki végül kénytelen szembefordulni a bandavezérrel.
Robert Ford (és ezt a film alapján mondjuk) egy picit sem gyáva, sőt, őszinte, nyílt, gerinces srác, egy fiatal gyerek a maga 19 évével, aki először imádattal tekint Jesse James-re, később aztán a tisztelet kezd alábbhagyni, helyét pedig a megvetés, illetve az attól való félelem tölti be, hogy Jesse James mindjárt jól kinyírja őt is.
Robert Ford tehát kicsit sem gyáva, és ez nagy hibája a filmnek. Hagyhatták volna annyiban, ott volt a tökéletes befejezés, a film a csúcson volt (bár közben, a közepén nem is kissé belassult), nem kellett volna állást foglalnia a filmnek, hogy Robert Ford gyáva, elég lett volna, ha megjegyzik, az emberek, akik sztárként tekintettek a gengsztere, Robert Fordot gyávának tartották. Így, hogy a végén a film hirtelen magáévá tette az akkori emberek nézetét, gyakorlatilag elárulta mindazt, amit addig láttunk (ami nem kellemes fordulat).
Jesse James megölésekor, a film alapján Robert Ford egyáltalán nem volt gyáva. A kettőjük közt zajló meccs arra ment ki, hogy egyikük
aznap meghal. A fiú, Robert Ford el volt szánva, hogy megöli a rettegett bűnözőt, esélye azonban alig volt, sőt, helyzete gyakorlatilag egy a sivatagban éppen a saját sírját ásó maffiózó helyzetével volt egyenlő. Ami miatt végül módja adódott megtenni, amit megtett, és ami miatt gyávának titulálta az akkori köznép, az az volt, hogy Jesse James rádöbbent, hogy így vagy úgy, de a játszmát elvesztette, mattot kapott. Robert Ford-nak csak átengedte a kegyelemdöfés elvégzését.
Vajon miért nem ragadja meg egy film a 21 században, hogy egy 19. században játszódó történet mai nézői saját, új képet alkothassanak az ügyről, vajon miért kényszerítik rá a nézőkre az akkori népek véleményét Jesse James-ről és az ügyről? A válasz egyszerű.
A Jesse James-kultusz, ami akkoriban nagyon jól jövedelmezett. Halotti fotóit pénzért árusították, és vették, mint a cukrot,
az amerikai mozi őse volt a Jesse James-fotók iránti láz.
Ez a film maga alatt, saját arany tojást tojó tyúkja alatt vágta volna a fát, ha a végén nem tagadja meg mindazt, amit oly kitűnően bemutatott az egykori gengszterről, ha nem vonja vissza a vallomását, és nem biggyeszti oda a végére, hogy ″Jesse James nagy legenda, aki megölte, gyáva!″. Mit mondhatnánk, igazán nem kellett volna :)
bevallottan egy téma megfilmesítése, a szó Tinódy Lantos Sebestyéni, vagy éppenséggel Shakespeare-i értelmében vett megéneklése. A Szerelmes Shakespeare-ben is látni olyat, hogy egy hétköznapi ember azt kéri a színésztől, hogy adja elő ezt és ezt a ″szalagcímet″, de úgy, hogy a szív beleszakadjon.
Igen, a költőket ezért tartottuk anno, hogy azt, amit mindenki tud, hogy például ″Jesse James-t lelőtték, a tettes a gyáva Robert Ford″, részletesen elmeséljék, mintegy dramatizálva, tehát, hogy adják elő.
Filmünk igaziból meglehetősen jól áll hozzá ehhez a feladathoz. Az elején annyira tökéletesen sikerül megalkotniuk a valósághű ott-és-akkort, annyira tökéletesen sikerül megidézniük Jesse James-t és társait egy erdőben várakozva, majd később a vonatrablást is, hogy ilyet a Bonnie és Clyde, valamint a zseniális Amerikai Anzix (Bódy Gábor) óta nemigen láthattunk western környezetben.
A látvány és az élmény egyszerűen hasonlíthatatlan. Itt már világossá válik, hogy ez egy ihletett alkotás, és hogy valódi vízió áll mögötte, tehát az alkotók tényleg megpillantottak valamit, tényleg ráéreztek valamire, amit ki kellett bontaniuk, és nemcsak a sorokat szaporították egy cél felé haladva a virtuális fehér papíron, mintha csak valami alagutat fúrnának.
Egyszerűen lenyűgöző
élmény tehát, ahogy a film elkezdődik. Nem színészeket látunk, hanem az 1800-as évek bűnözőit, nem egy Hollywood-i jelenetet látunk, hanem egy 130 éve elkövetett rablás ott és akkor-át. A vonat mellett fehér csuklyában várakozó fáklyás bűnözők, a tompán, félelmetesen dördülő lövések, a pisztoly-nyéllel fejbe vert emberek tompa nyögése, a masszívan meginduló vér, amely tócsává kerekedik a fejük körül, a fáklyák fényének folyamatosan vibráló sárgás, pokoli fénye nem akármilyen színvonalú és nem akármekkora élményt nyújtanak.
A film fényképezése előtt külön le az összes kalappal (a filmet végig egy korabeli fotókamera jellegzetes torzított, néhol homályos, néhol kromatikus aberráció effektet mutató képminőségével fényképezték, ami bámulatos élmény, tényleg mindent visz, ez most a cinematográfiai csúcs, és mellesleg sikerült überelnie a Kárhozat Útja fotóit is).
A valósághűség tehát nagyon erősen bejön és működik. A másik dolog azonban, a részletesség, úgy tűnik nemcsak, hogy nem hiánycikk a filmben, de valami olyasmi, amit erősen túlzásba vittek: 160 perc, ennyi idővel bárki tud mit kezdeni, ez összesen, odaúttal, reklámokkal,
visszaúttal egy fél nap. A 120, 130 percet (melyek kitűnő filmhosszok) egy világ választja el a 160 perctől.
Az, hogy tudtuk előre, mi fog történni, és az, hogy tudtuk, ezt 160 percig fogjuk nézni, nem éppen valami kellemes és könnyed mozizás-projekt körvonalait rajzolta ki lelki szemeink előtt. Bár gyakran előfordul, hogy a 150 percnél hosszabb filmek is olyan könnyen lecsúsznak, mintha csak 90-100 percesek lennének, a Jesse James-film esetében a gyanúnk beigazolódott, ám, hogy miért, annak külön speciális oka van.
A Jesse James-film megdöbbentően túl hosszú, ám ennek az oka nem az, hogy véletlenül kicsit hosszabbra vették, hanem az, hogy miután a film elérte a csúcspontját (technikailag a végét), nem fejeződött be. A film vége után, minta mi sem történt volna, folytatták tovább Robert Ford (Casey Affleck) történetével, ami fatális hibának bizonyult. Egyszerűen nem kellett volna. Tökéletesen elég lett volna néhány sor felirat,amely elmeséli, mi lett Robert Ford sorsa, esetleg pár fotó. Így azonban, hogy túlzásba vitték, és külön jeleneteket áldoztak a Robert Ford-sztorira (Robert Ford halálára), a néző kéretlenül egy rövidfilmet kap ajándékba, amit a film után kénytelen végignézni - és ez nagyon kellemetlen élmény.
A másik probléma a Robert Ford-vonallal az, hogy a film egyszerre két lovat akar megülni egy nyereggel. A film során Casey Affleck karakterét végig külön érdeklődéssel figyeljük, hiszen tulajdonképpen ő a főszereplője a történetnek. Ő akkor kapcsolódik be a Jesse James-sztoriba, amikor James már túl van a
zeniten, Robert Ford egy Jesse James-rajongó, aki végül kénytelen szembefordulni a bandavezérrel.
Robert Ford (és ezt a film alapján mondjuk) egy picit sem gyáva, sőt, őszinte, nyílt, gerinces srác, egy fiatal gyerek a maga 19 évével, aki először imádattal tekint Jesse James-re, később aztán a tisztelet kezd alábbhagyni, helyét pedig a megvetés, illetve az attól való félelem tölti be, hogy Jesse James mindjárt jól kinyírja őt is.
Robert Ford tehát kicsit sem gyáva, és ez nagy hibája a filmnek. Hagyhatták volna annyiban, ott volt a tökéletes befejezés, a film a csúcson volt (bár közben, a közepén nem is kissé belassult), nem kellett volna állást foglalnia a filmnek, hogy Robert Ford gyáva, elég lett volna, ha megjegyzik, az emberek, akik sztárként tekintettek a gengsztere, Robert Fordot gyávának tartották. Így, hogy a végén a film hirtelen magáévá tette az akkori emberek nézetét, gyakorlatilag elárulta mindazt, amit addig láttunk (ami nem kellemes fordulat).
Jesse James megölésekor, a film alapján Robert Ford egyáltalán nem volt gyáva. A kettőjük közt zajló meccs arra ment ki, hogy egyikük
aznap meghal. A fiú, Robert Ford el volt szánva, hogy megöli a rettegett bűnözőt, esélye azonban alig volt, sőt, helyzete gyakorlatilag egy a sivatagban éppen a saját sírját ásó maffiózó helyzetével volt egyenlő. Ami miatt végül módja adódott megtenni, amit megtett, és ami miatt gyávának titulálta az akkori köznép, az az volt, hogy Jesse James rádöbbent, hogy így vagy úgy, de a játszmát elvesztette, mattot kapott. Robert Ford-nak csak átengedte a kegyelemdöfés elvégzését.
Vajon miért nem ragadja meg egy film a 21 században, hogy egy 19. században játszódó történet mai nézői saját, új képet alkothassanak az ügyről, vajon miért kényszerítik rá a nézőkre az akkori népek véleményét Jesse James-ről és az ügyről? A válasz egyszerű.
A Jesse James-kultusz, ami akkoriban nagyon jól jövedelmezett. Halotti fotóit pénzért árusították, és vették, mint a cukrot,
az amerikai mozi őse volt a Jesse James-fotók iránti láz.
Ez a film maga alatt, saját arany tojást tojó tyúkja alatt vágta volna a fát, ha a végén nem tagadja meg mindazt, amit oly kitűnően bemutatott az egykori gengszterről, ha nem vonja vissza a vallomását, és nem biggyeszti oda a végére, hogy ″Jesse James nagy legenda, aki megölte, gyáva!″. Mit mondhatnánk, igazán nem kellett volna :)
-jepe-
2008-02-26