Szerelem a Kolera Idején

A Szerelem a Kolera Idején nem indul valami sokat sejtetően, sőt, egészen sokáig nem sikerült rendesen beleélnünk magunkat a film világába és hangulatába, de aztán kb. az utolsó harmadára helyükre zökkentek a dolgok, és végül megkedveltük a filmet. Ebben sokat segített, hogy a végefelé már többször éreztünk rá a Márquez-hangulatra, apróságokban, mozdulatokban, látványban, zenében bukkantunk rá, a lényeg, hogy végül kaptunk egy kis Márquez-mintát a film által.

A történet egy időtlen, vagy inkább egy évtizedekig tartó egyoldalú szerelem története, egy majdnem 52 évig kitartó rajongásé. Sok mindennek kell összejönnie ahhoz, hogy a filmes verzió érzékeltetni tudja a regény álomszerű és fantáziadús hangulatát, és itt most tényleg mindent megpróbáltak az alkotók (kezdve a gondos szereposztással) - mérsékelt sikerrel.

A főhősünk a Banderas után legismertebb spanyol színész, Javier Bardem, aki régóta elkötelezett a fajsúlyos, művészfilmek, vagy csak simán nagy erejű drámák iránt (Mielőtt Leszáll az Éj, Táncos a Házban, Belső Tenger). Ő alakítja a Florentino Ariza-t, a boltosfiúból lett nagykereskedőt, aki egész életében egy nő megszállottja volt.



A női főszerepet (Fermina) az olasz Giovanna Mezzogiorno-ra osztották, aki csodálatos volt Özpetek A Szemközti Ablak c. filmjének főszerepében, és most is elég jól játszott. Mindketten remek választásnak bizonyultak, bár a film erejéből sokat levett, hogy a kolumbiai író regényét angolul filmesítették meg. Az érthető, hogy nem ismeretlen kolumbiai színészekkel forgatták le a filmet, és az is sejthető, hogy a nemzetközi főszereplő gárda (harmadikként Benjamin Bratt amerikai színésszel) éppen azért jött jól, mert így egy spanyol-olasz-amerikai színész-eleggyel (és egy angol rendezővel) jobban megindokolható az angol nyelv. Mégis, ez egy rossz húzás volt, és a film közepéig folyton meglepődtünk, amikor angolul, és nem spanyolul szólaltak meg a szereplők.

Ráadásul a film nehezen tudta lekövetni a regényben érthető dramaturgiai váltásokat (Fermina elhidegülését, férjhez menését, Florentino Ariza váratlan élénk érdeklődését a női nem iránt, stb..), úgyhogy ezért ezeknél a fontos pontoknál döccent egy picit a cselekmény.

Bár kicsit nehezen feledkeztünk bele a filmbe, azért mégsem unatkoztunk, mert mindig jött valami olyan fordulat, vagy érdekes helyi (a korra és a helyre jellemző - egzotikus) motívum, ami lekötötte a nézői figyelmünket.

Furcsamód talán éppen a szerelemből kaptunk a legkevesebbet, mert a cselekmény hamar kettéágazott, és míg Fermina élte a férjes asszonyok kissé érdektelen életét, Florentino pedig éppen ellenkezőleg, rekordot döntött a nők meghódításában, addig a kettejük közt húzódó kapcsolatra, a ki nem mondott és nem bizonyítható érzelmi hálójukra már kevesebb figyelem vetült.

Azt gondoljuk, ez egy rendes feldolgozása lett a regénynek, és nehezen tudnánk megmondani, mitől sikerülhetett volna jobban a végeredmény. A színészek jók voltak, teljes beleérzéssel játszottak, néhány jelenet gyönyörű lett, belénk ívódó képekkel (a folyó képe, amin hajóznak, fentről véve, és egy nyári késő délutáni időben rögzítve, Fermina fekete sminkkel és feszes konttyal elkészített fiatalkori képmása, stb..), és a végére még a történések is megfelelő intenzitást kaptak, úgyhogy elvileg nem lehet szavunk panaszra. Mégis bennünk van egy adag hiányérzet, ami valószínűleg arról szól (arról a kissé sznob hozzáállásról), hogy “egy Márquez-regényt” csakis nagyon emlékezetesen és megkapóan érdemes filmre vinni.

Itt egy rendes igyekezetet láttunk, helyükön lévő színészi alakításokkal és rendezői megoldásokkal, a végeredmény pedig egy ennek megfelelő kellemes film - talán relatív kevés érzelemmel, és kevés Márquez-es ízzel.