27 Idegen Igen

Az jó, hogy Heigl egy üdítő jelenség, a gyerekesen kerek arcával és vidám szőke fejével kellemes látványt nyújt a filmekben. (Eddig még nem szerepelt sok filmben, ha a gyerekkori filmjét, az Apám, a Hős-t nem számoljuk).

Most hamarjában két filmben is játszott, a Felkoppintva rossz lett, és ő sem remekelt benne, de a fura című 27 Dresses-ben egészen rendben volt. Miközben maga a film időnként átment tök unalmasba.



A történettel nem nyűglődtek sokat az alkotók, ez nyilvánvaló. A főszereplő lány (Jane) szerelmes a főnökébe, és miközben esküvő-mániás, ő maga nem rendelkezik egy esküvő felé mutató párkapcsolattal. Rendezett életében a folyamatos esküvőzés mellett nem sok minden történik, addig, amíg egyrészt bele nem fut egy esküvő-elemző újságíró srácba, másrészt pedig, amikor a húga váratlanul menyasszony nem lesz. Természetesen az esküvő mint főmotívum köré némi drámai cselekmény is épül, Jane reménytelen szerelme, a szülei tökéletes esküvőjének ideálja, az ő folyamatos önfeláldozó attitűdje, illetve az elvileg az ellenkező oldalon álló (az esküvőket cinikusan szemlélő) sráccal való összeütközései adják ki a cselekmény főbb vonalait.



Ha belegondolunk, nem túl sok fordulattal találkozunk a filmben, és már jó korán sejtjük, mi lesz a végkifejlet. De ebben a speciális ″esküvős romantikus vígjátékban″ nem is nagyon a történések számítanak, hanem hogy minél többet lássuk a főszereplő lányt jönni-menni, esküvőzni, otthon üldögélni, viszonzatlanul rajongani, illetve, hogy egy percig se veszítsük el másik főszereplőnket, magát ″az esküvőt″. Ami az első felét illeti, Miss Heigl tényleg kedves jelenség, és egy kicsivel jobb, mint közepes színésznő, vagyis őt szemlélni másfél órán keresztül nem jelent fáradtságot.

Meglepően hasonlítottak a gesztusai Ashley Judd-éra, sőt, nemcsak a mozdulatai, mimikája, hanem az arca is hasonlít a remek színésznőre, akit a Szemtől Szemben-ben kedveltünk meg, és aki a Kettős Kockázat-ban volt az eddigi legjobb. Heigl tehát teszi a dolgát, egészen jól.

Ami az esküvő-szálat jelenti, a végére itt is kicsit besokallunk a sok-sok ceremóniától, virág-dobálástól, egyebektől.

Persze, ha számításba vesszük, hogy a filmet az az Ann Fletcher (koreográfus, táncos, színésznő és rendező) rendezte, aki már a Wedding Planner-ben is producerkedett, és aki már most készül a következő házasság-os filmjére (The Proposal/A Lánykérés), Sandra Bullock-kal a főszerepben, végülis nem tűnik annyira soknak a filmbeli esküvői szál. Ok, Jane 27 esküvőt csinált végig koszorúslányként (és szervezőként), a leendő szerelme az újságírásnak azt a válfaját űzi, ami esküvők bemutatásáról szól, és ő maga éppen a húgának és örökös plátói szerelmének (Edward Burns) a házasságára készül, de nem számít.



Romantikából, esküvőből és érzelmekből kapunk egy jó adagot, de nem lett igazi romantikus vígjáték, mert csöppet sem volt humoros. Simán végig lehet nézni, és ha kicsit figyelmen kívül hagyjuk a kiszámíthatóságot, és a néhány béna történeti csavart, helyenkénti üresjáratot, akkor végülis nem csalódunk.

Az már biztos, hogy ez egy csaj-film (hasonlóan a Wedding Planner-hez), tehát fiúk, férfiak csak akkor fogják megnézni, ha valahogy ez jön ki közös pár-mozizási programnak. De azért a lányok többnyire bírni fogják.