2008-03-20
Hipervándor
Jump, baby, jump
Bármennyire is bírjuk Doug Liman-t a Go-Nyomás miatt, aminek ő volt az operatőre is, illetve a Bourne Rejtély-ért, azért most inkább azt mondanánk róla, hogy a "Mr. és Mrs. Smith rendezőjének új filmje" az, amit kikaptunk. A Hipervándor sajnos igazán béna film lett.
Persze az alapötlet jó, és megmozgatja az ember fantáziáját, plusz a trailer is eléggé látványos lett emiatt, de azért ez kevés a boldogsághoz.
Van egy fiatal srác, aki valami miatt a "jumperek", a magyar fordításban
hipervándorok nemzetségéhez tartozik, és ezért képes térben ide-oda cikázni, minden megerőltetés nélkül. Tesz egy ruganyos mozdulatot, és máris ott van, mondjuk valamelyik fáraó piramisának a tetején (hol máshol? egy amerikai filmben?), vagy egy bank széfjében, vagy egy könyvtárban, és általában nem csinál semmit, csak egyszerűen ott van.
A lényeg az ugrálásban van, azt már nem sikerült megírniuk az alkotóknak, hogy mit is kezd ezzel a képességgel. (Az csöppet kevés, hogy azt látjuk, a reggeli kávéját a piramis tetején fogyasztja el, ez tényleg olyan gondolat, amit egy amerikai turista ötlene ki, miután átruccan Európába, vagy éppenséggel Afrikába.)
A történettel tehát komoly bajok vannak, kezdve ott, hogy igazából nem szól semmiről a film. Hősünk jön-megy a világban, a már ismertetett módon, de aztán kiderül, hogy létezik egy ellenséges szekta, aki a jumpereket írtja (szó szerint!), és neki mostantól
menekülnie kell a borzasztó hajviseletű Samuel L. Jackson elől. L. Jackson igazából jó színész, de tény, hogy mostanában eléggé gáz szerepekben tűnik föl (XXX2, Kígyók a Fedélzeten, Függőség, Kill Bill).
Ebben a filmben egy olyan karaktert alakít, formál meg (némi eufémizmussal), aki valamiféle szekta-elvakultságból egy hatalmas tőrrel szúrja le az ellenfeleit, a jumpereket. Filmünk odáig elmerészedik, hogy egy fiatal (távol-keleti vonásokkal bíró) srácot kötnek ki egy fához, Samuel barátunk pedig szó szerint felkoncolja őt, ebben a kedves, vidám utazós filmben szépen beledöfi a tőrét a srácba, csak úgy, napi rutinként.
Ezen a váratlanul brutális jeleneten kívül még további gondjaink is vannak a filmmel: a nulla történet mellett van egy semmitmondó szerelmi
szálunk, ami az első perctől unalmas, van egy erőltetett anyai vonal, ami elvileg érzelmekkel tölti meg főszereplőnket, de aztán mégse, és persze akad egy segítő is, aki bár egyidős Davey-val (Hayden Christensen), és egyben egy sokat próbált jumper is, mégsem lesz barátja hősünknek.
Nem sok időt tölthettek a forgatókönyvírók a történet megírásával, mert az egész nagyon darabos, kevés fordulattal, kiszámítható menettel, és egy gyorsan felejthető végkifejlettel.
Az árnyalatok eltűnésével (vagy inkább eredendő hiányával) a film egy ″sima″ akciófilmbe megy át, aminek ezúttal az ugrálás a specifikuma. Egy számítógépes játékban biztosan élvezetes egy jumper útját követni, de erre túlzás egy rendes, egészestés filmet alapozni, ráadásul mindezt elég igénytelenül összerakni (Doug Liman ezúttal a Mr. És Mrs. Smith-es
üres látvány-akciókban nyomult). Hayden főszereplőt pedig a film végére sem sikerült megkedvelnünk, ami szintén nem segített a filmben való elmélyülésünkben. Ha ez jelent valamit, nemcsak Christensen barátunk volt elég rossz, hanem szinte mindenki, aki 3 mondatnál többet kapott a filmben (vagyis Diane Lane nem tartozik ide), a barátnőjét alakító Rachel Bilson, aki túlságosan meggyőző volt az átlagos, mindennapi lány szerepében (tényleg felejthető karaktert sikerült összehoznia), vagy a már említett kiszőkített hajú, időnként filozofáló sorozatgyilkos Samuel L. Jackson, aki mintha egy másik generáció játékterébe tévedt volna, ahol huszonéves srácokat gyilkolászik, valamiféle hülye dogma nevében.
Bár tudjuk, hogy egy rendezés önmagában nem képes csodákra, azért mégis csalódás Doug Liman-tól, az eredeti és friss szemléletű fiatal fickótól (Go/Nyomás, A Bourne Rejtély) ilyen filmet kapni.
Liman nagyon a felületen haladt, és furamód nem érezte úgy, hogy ki kellene bontania személyiségeket, motivációkat, érzéseket, hasonlókat, hanem megmaradt a látvány-rugaszkodásoknál, az ugrálásnál, és a szimpla világutazásnál.
Ebből aztán nem kerekedett ki egy rendes film, kár, de tény, hogy a moziból kijövet már pár órával később alig emlékeztünk részletekre a filmből, sőt, az alaphangulata is elillant másnapra.
Érdekes, hogy a 85 millió dollárból készült film (ami egy elég nagy költségvetés egy pár szereplős, nem drága színészekkel dolgozó, de sok számítógépes grafikát használó filmhez) nem az USA-ban hozta be az árát (ott csak 76.3 millió dollárt termelt), hanem az európai, ázsiai
országokban, ahol erre rátett még 106.2 millió dollár bevételt.
Végülis egy egyszer használatos film lett a Jumper, egy olyasmi szimpla akciófilm, mint a Samuel L. Jackson-ös XXX2, vagy az agytalan Mr. És Mrs. Smith volt. Miután megjelenik majd DVD-n is, az Odeonban másodperces lassítás nélkül fogunk továbbsiklani a borítója fölött, és eszünkbe sem lesz majd egy második próbát tenni vele.
Van egy fiatal srác, aki valami miatt a "jumperek", a magyar fordításban
hipervándorok nemzetségéhez tartozik, és ezért képes térben ide-oda cikázni, minden megerőltetés nélkül. Tesz egy ruganyos mozdulatot, és máris ott van, mondjuk valamelyik fáraó piramisának a tetején (hol máshol? egy amerikai filmben?), vagy egy bank széfjében, vagy egy könyvtárban, és általában nem csinál semmit, csak egyszerűen ott van.
A lényeg az ugrálásban van, azt már nem sikerült megírniuk az alkotóknak, hogy mit is kezd ezzel a képességgel. (Az csöppet kevés, hogy azt látjuk, a reggeli kávéját a piramis tetején fogyasztja el, ez tényleg olyan gondolat, amit egy amerikai turista ötlene ki, miután átruccan Európába, vagy éppenséggel Afrikába.)
A történettel tehát komoly bajok vannak, kezdve ott, hogy igazából nem szól semmiről a film. Hősünk jön-megy a világban, a már ismertetett módon, de aztán kiderül, hogy létezik egy ellenséges szekta, aki a jumpereket írtja (szó szerint!), és neki mostantól
menekülnie kell a borzasztó hajviseletű Samuel L. Jackson elől. L. Jackson igazából jó színész, de tény, hogy mostanában eléggé gáz szerepekben tűnik föl (XXX2, Kígyók a Fedélzeten, Függőség, Kill Bill).
Ebben a filmben egy olyan karaktert alakít, formál meg (némi eufémizmussal), aki valamiféle szekta-elvakultságból egy hatalmas tőrrel szúrja le az ellenfeleit, a jumpereket. Filmünk odáig elmerészedik, hogy egy fiatal (távol-keleti vonásokkal bíró) srácot kötnek ki egy fához, Samuel barátunk pedig szó szerint felkoncolja őt, ebben a kedves, vidám utazós filmben szépen beledöfi a tőrét a srácba, csak úgy, napi rutinként.
Ezen a váratlanul brutális jeleneten kívül még további gondjaink is vannak a filmmel: a nulla történet mellett van egy semmitmondó szerelmi
szálunk, ami az első perctől unalmas, van egy erőltetett anyai vonal, ami elvileg érzelmekkel tölti meg főszereplőnket, de aztán mégse, és persze akad egy segítő is, aki bár egyidős Davey-val (Hayden Christensen), és egyben egy sokat próbált jumper is, mégsem lesz barátja hősünknek.
Nem sok időt tölthettek a forgatókönyvírók a történet megírásával, mert az egész nagyon darabos, kevés fordulattal, kiszámítható menettel, és egy gyorsan felejthető végkifejlettel.
Az árnyalatok eltűnésével (vagy inkább eredendő hiányával) a film egy ″sima″ akciófilmbe megy át, aminek ezúttal az ugrálás a specifikuma. Egy számítógépes játékban biztosan élvezetes egy jumper útját követni, de erre túlzás egy rendes, egészestés filmet alapozni, ráadásul mindezt elég igénytelenül összerakni (Doug Liman ezúttal a Mr. És Mrs. Smith-es
üres látvány-akciókban nyomult). Hayden főszereplőt pedig a film végére sem sikerült megkedvelnünk, ami szintén nem segített a filmben való elmélyülésünkben. Ha ez jelent valamit, nemcsak Christensen barátunk volt elég rossz, hanem szinte mindenki, aki 3 mondatnál többet kapott a filmben (vagyis Diane Lane nem tartozik ide), a barátnőjét alakító Rachel Bilson, aki túlságosan meggyőző volt az átlagos, mindennapi lány szerepében (tényleg felejthető karaktert sikerült összehoznia), vagy a már említett kiszőkített hajú, időnként filozofáló sorozatgyilkos Samuel L. Jackson, aki mintha egy másik generáció játékterébe tévedt volna, ahol huszonéves srácokat gyilkolászik, valamiféle hülye dogma nevében.
Bár tudjuk, hogy egy rendezés önmagában nem képes csodákra, azért mégis csalódás Doug Liman-tól, az eredeti és friss szemléletű fiatal fickótól (Go/Nyomás, A Bourne Rejtély) ilyen filmet kapni.
Liman nagyon a felületen haladt, és furamód nem érezte úgy, hogy ki kellene bontania személyiségeket, motivációkat, érzéseket, hasonlókat, hanem megmaradt a látvány-rugaszkodásoknál, az ugrálásnál, és a szimpla világutazásnál.
Ebből aztán nem kerekedett ki egy rendes film, kár, de tény, hogy a moziból kijövet már pár órával később alig emlékeztünk részletekre a filmből, sőt, az alaphangulata is elillant másnapra.
Érdekes, hogy a 85 millió dollárból készült film (ami egy elég nagy költségvetés egy pár szereplős, nem drága színészekkel dolgozó, de sok számítógépes grafikát használó filmhez) nem az USA-ban hozta be az árát (ott csak 76.3 millió dollárt termelt), hanem az európai, ázsiai
országokban, ahol erre rátett még 106.2 millió dollár bevételt.
Végülis egy egyszer használatos film lett a Jumper, egy olyasmi szimpla akciófilm, mint a Samuel L. Jackson-ös XXX2, vagy az agytalan Mr. És Mrs. Smith volt. Miután megjelenik majd DVD-n is, az Odeonban másodperces lassítás nélkül fogunk továbbsiklani a borítója fölött, és eszünkbe sem lesz majd egy második próbát tenni vele.
-olasz-
2008-03-20