microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: cikkek -> filmekről

2008-04-12

Bolondok Aranya

Megszállottak és szerelmesek


Matthew McConaughey bejáratott róka a kalandfilmekben, és gyakran felbukkan romantikus vígjátékokban is, Kate Hudson-nal együtt is túl vannak már egy ilyenen, a nagyon hosszú című Hogyan Veszítsünk El...c. 2003-as filmen. A mostani közös művük a kincskeresés, az átlátszó tenger, a kalandok-izgalmak és a kitartó szerelem jegyében telik.

Bár az életben nincsenek együtt, a filmvásznon remek összhang van köztük, olyan jól hozzák ki a másikból a legjobbat (legviccesebbet), mint Kate mamája, Goldie Hawn és mondjuk, Steve Martin tették ezt régebben.



A Bolondok Aranya egyenes fordítása a címnek, és már ebből a címből is sejthetjük, hogy nem egy korszakos alkotással állunk szemben, viszont azt még előre nem tudhatjuk, hogy mennyire jól fogjuk érezni magunkat, miközben ezt a filmet nézzük. Pedig így van, hamar kiderül, hogy egy teljesen épelméjű vígjátékkal van dolgunk, amiben vannak apró elhajlások (fura, sehova sem kifutó párbeszédek, némi váratlan erőszak, erőltetett középkorú meleg pár, idióta ukrán barát karakter, stb...), mégis, az egész rendben van, és így a szórakozás remek formáját kapjuk ki vele.

Amennyire idegenkedtünk Kate Hudson-tól még az első filmjénél, a Majdnem Híres-nél, annyira megkedveltük időközben, mert be kellett látnunk, tényleg jó a kisugárzása, jól játszik, és kellemes őt nézni a filmvásznon. Egyébként meg vígjátékokban tényleg remek, lsd most is, szinte az egész filmet elvitte volna a vállain, annyira vicces és jó volt Tess-ként. Tess egy szőke fiatal lány, aki a film elején pincérnőként szolgál egy párszemélyes luxushajón. Mint hamar kiderül, éppen akkor készül elválni a férjétől, a Finn névre hallgató McConaughey-tól, de ez sem megy túl könnyen.



Mivel egy kalandos vígjátékkal van dolgunk, ez az első nehézség még csak a kezdet. Persze ne gondoljunk semmi komolyra, maradunk a műfaji terepen, és így leginkább olyanokon izgulhatunk, mint hogy ki találja meg hamarabb a kincset, főszereplőink, vagy a gonosz maffiózó és csapata, hogyan tölti el a közös hajóutat a milliomos apa és buta, cicababa lánya, összejön-e megint Tess és Finn, és hasonlók.

Ezen nagy horderejű történések alatt akadnak vicces helyzetek, párbeszédek, Kate Hudson pedig kifejezetten csúcsformában verekszik mindenkivel. Ez a film egyik humorforrása, az, ahogy Tess a lehető legtalpraesettebb módon támadja meg az ellenséges férfiakat, a maffiózóvezért és bérenceit, és bármilyen keze ügyébe eső tárggyal ütlegeli őket, ami látványra tényleg elég vicces. Míg a forgatókönyvírók leginkább horrorfilmben jeleskedtek (közös művük az Anakonda 2), addig a rendező Andy Tennant mint fő romantikusfilm-rendező ismert, olyan filmekkel, mint a Hamupipőke-feldolgozás Örökkön-Örökké, a Mindenütt Nő ( Reese Witherspoon-nal a főszerepben), az elég lassú, de romantikus Anna és a Király (Jodie Foster-rel), vagy legutóbb a jól sikerült Randiguru, Will Smith és Eva Mendes előadásában.

A hármas alkotómunkából egy tulajdonképpen izgalmas kalandfilm kerekedett ki, aminek a fő hajtóereje mégiscsak a szerelem, a főszereplők folytonos vonzódása egymáshoz, a közös érdeklődés, a barátság és a lelki társság talajából kinövő valódi szerelem, amit így direktben nem dolgoz fel a film, de ami a háttérben jó alaphangot kölcsönöz az eseményeknek.

Tess és Finn tehát kerülgeti egymást, aztán egy idő után az a helyzet áll elő, hogy Tess munkaadója, Donald Sutherland (Nigel)és lánya segítségével elkezdik közösen keresni azt a kincset, aminek főhőseink már régóta (még a film jelen ideje előtti időkből) a megszállottjai. Itt, ezen a ponton a film valamivel rávesz minket, hogy egy egészen hosszú értekezést végighallgassunk a kincs történeti hátteréről, a kalandos útjáról, olyan hosszút, amilyet nemcsak nekünk, nézőknek, de még Donald Sutherland karakterének is sok végighallgatni.



Amúgy időnként érdekes jelenetekbe futunk bele, jelenetekbe és párbeszédekbe, ilyen pl. az, amikor Nigel és lánya beszélgetnek a semmiről, amikor egy vacsoránál egyes beszólások után megfagy a levegő, és hirtelen mindenki aludni tér, vagy a két középkorú meleg fickó folytonos szerepeltetésekor, akik mindig a legváratlanabbul bukkannak fel egy-egy jelenetben, vagy a váratlanul elég erőszakossá váló jelenetekben, amiket nem várnánk egy kaland-vígjátékban.



Ezeket ellensúlyozni próbálja Kate Hudson közvetlen stílusa, McConaughey vakmerősége, Nigel lányának ezúttal barna hajú változatban előadott ″szőke csajos″ stílusa, a gyönyörű átlátszó ausztrál tenger felvételei, és az izgalmas jelenetek.



Az egyik vicces elem, ami folyton fix elemként visszatér, az Finn szexuális képessége, pontosabban Tess erre vonatkozó utalásai, amelyek szinte bármelyik párbeszédben felbukkanhatnak. Amikor Finn-ről esik szó, akkor nagy eséllyel bejön a képbe az a ki nem mondott adottsága, ami miatt jó volt a házasságuk.



Mindent egybevéve meglepően jól szórakoztunk a filmen, igazából túlzás is egy ilyen forgatókönyv és egy ilyen egyszerű történet nyomán ennyire élvezni a látottakat, de valamit mégiscsak tudott a film, mert sok minden tetszett benne (kezdve Kate Hudson érdekes elálló füleivel, a csajos harci stílusával, McConaughey egyszerű megszállottságával és léhaságával, folytatva Donald Sutherland humoros türelmével, a lánya idióta beszólásaival, bezárva az izgi akciókkal). Ezek után tuti, hogy a DVD-n megjelenése idején is számíthat ránk, mint törzs-fogyasztóira...
-lido-
2008-04-12

Címkék:



:::::::
  LÁSD: Bolondok Aranya info-file
:::::::  (Fool's Gold 2008.)