Karamell

Gyönyörű képekkel keződik, karpereccel csillingelő karok karamellt főznek és kennek szét valamin, ami a prekoncepció ellenére sem tűnik süteménynek, vagy tortának. Miután végigpásztáztunk az aranyszínű, csillogó masszán, hamar kiderül, hogy a karamell itt egyfajta epilláló anyagként működik.

A helyszín egy bejrúti szépségszalon, ahol főszereplőnk, Layale (vagyis a rendezőnő maga), a huszonéves Nisrine (Yasmine Elmasri), és a leszbikus Rima (Joanna Moukarzel) dolgoznak együtt, és ahova gyakran betér barátnőjük, az 50-es Jamale (Gisele Aouad) is.

A film nem viszi túlzásba a "csajos" hangulatot, és ezt nagyon jól teszi, mert láttunk már elég szépségszalonos filmet (pl. Vénusz Szépségszalon) ahhoz, hogy sokadszorra már érzékenyebben reagáljunk a tömény női környezetre. Szerencsére itt rendben vannak a hangsúlyok, és az egész filmre jellemző lesz, hogy nem erőltet semmit, hanem visszafogottan, gyakran apró utalásokkal, vagy röpke jelenet-részletekkel jelenít meg történéseket, amikből végül összeáll egy konkrét és átélhető kép a bejrúti nőkről, a helyes és természetes nőkről, akik hihetetlen dolgokra képesek a boldogságukért.

Szerethető és szimpatikus nőket látunk, akik a maguk útját járják, de közben gyakran szorulnak rá a barátnőik lelki támogatására.



Layale-ról rögtön a film legelején kiderül, hogy titkos találkákra rohan el a munkahelyéről, aztán az is, hogy a szerelme egy nős férfi. Nadine Labaki sok finomsággal játssza el saját történetének és filmjének a főszereplőjét, a gyönyörű lányt, aki még mindig otthon lakik a szüleinél, mert még nem ment férjhez. (Egyébként a rendezőnő az életben is így tett, míg hozzá nem ment filmjének zeneszerzőjéhez). A több kis apró kockát, amikből összeállnak a karakterek, lassan rakja össze a film, de ez élvezetes, mert alig várjuk, hogy többet megtudjunk ezekről a nőkről.



Igazából nincsenek is nagy konfliktusok, legalábbis eleinte, amik mentén szerveződhet a cselekmény, hanem haladunk előre, és közben csipegetjük fel az infőkat, hangulati morzsákat, amikből azért elég hamar összeáll majd egy kép az 5 főszereplő nőről, egyesével, és együtt is.



Layale-t mindenki szereti, Nisrine is, a huszon-egy-két éves lány, aki kolléganője, és aki most készül férjhez menni egy vallásos családi hátterű fiúhoz. Vele kapcsolatban nincs sok buktató a történetben (csak a film közepén bukkan fel egy aprócska problémája az esküvővel kapcsolatban), de ettől még ugyanolyan érdekes karakter lesz, és a vicces jelenetek is leginkább hozzá kötődnek. Rima egy fiús külsejű fiatal lány, aki megnézi a buszon mellé ülő lányt, de annyira óvatos és visszahúzódó, hogy a nézőkön és a barátnőkön kívül másnak nem esik le, hogy leszbikus.



Mint megtudtuk a rendezőnőtől, a 4 barátnőt mind amatőr színésznők játszották (bár a Nisrine-es Yasmine Elmasri-t egy ügynökség képviseli), igazából ő volt az egyetlen, aki több filmben felbukkant már, de így sem tartotta magát profi színésznőnek. A többiek viszont nem rendelkeztek gyakorlattal, és mégis, mindegyik nagyon árnyalt és jó alakítást nyújtott.



Nagyon jó ritmusban halad a cselekmény, amit időnként egy-egy nem beszélős, de érzelemdús jelenet szakít meg. Ezek a remekül megkomponált jelenetek pár másodpercbe sűrítve adnak rengeteg érzelmet és információt erről a világról, és ezekről a nőkről. Ilyen az, amikor Layale egy szállodai szobában készül a titkos szerelmével való évfordulóra, és a lerobbant, koszos szobából egy kis varázsszobát készít, gondos munkával.

Ahogy várakozás közben elalszik az arca mellé odakészített mobiltelefonja mellett, az egy olyan kép, amit mindenki ismer, és ami éppen ezért hat.



Olyan biztos kézzel irányítja a rendezőnő a filmjét, ami kissé meglepő egy elsőfilmesnél. Mindenesetre a konfliktusok is finoman vannak elhelyezve, az érzelmi mélypontok pedig annyira közvetlenek, hogy bárki zökkenőmentesen át tudja őket élni.

A 4 barátnőn kívül van még egy Rose nevű karakter, egy idősebb nő, aki a nővérével él együtt, és aki váratlanul egy szerelem közelébe kerül. Az ő története is leginkább a ki-nem-mondott mondatok, és az erős pillantások, gesztusok révén ″jön át″ a filmvásznon, némi belenyugvással, de mégis szomorúan.



A férfiak világa szerencsére nincs elkülönítve a nőkétől, a férfi főszereplő egy helyes és kedves fiatal rendőr, aki régóta szerelmes Layale-ba, úgy tűnik, reménytelenül.

A rendőr karaktere remekül kitalált, és a vele kapcsolatos jelenetek is szórakoztatóak és kedvesek. (Amikor ellátogat a szépségszalonba, és a Layale-ék méricskélik az arcát, milyen változtatásokat tesznek majd rajta, teljesen együtt tudunk érezni a férfias összerezzenésével).



Nem véletlen, hogy gyors egymás után kétszer is meg tudtuk nézni a filmet, úgy, hogy mindkétszer tetszett, mert ez tényleg egy érzékeny és kedves film. Nagyon jók a szereplői (ilyen gyönyörű lányokat egyébként is ritkán látunk egy filmbe halmozva), átgondolt és működő a történet, és hamar bele tudjuk élni magunkat a világába, ami szintén pozitívum.

Szerencsére nincs benne semmi, amitől csak egy ″csaj-film″ válhatna belőle, ez egy normális, rendes film, ami tele van érzelmekkel, némi kis humorral, és amit élvezet nézni.