2008-05-26
Pénzhamisítók
Időhúzók
Erről a filmről annyit tudtunk előzetesen, hogy az idei Oscar-on kiütötte a Katyn-t a legjobb idegennyelvű film kategóriában, és ő nyerte meg a legnépszerűbb amerikai filmes elismerést. Bár addig egy kis eldugott osztrák filmnek tűnt, az Oscarral megtámogatva már többeknek felkeltette az érdeklődését.
Pedig, mint kiderült, semmi 
különöset nem tud a film, a drámai hatása csakis a témájából (Holokauszt) adódik, amúgy viszont nincs egy sodró lendülete, vagyis önmagában véve kevéssé lenne értékelhető a cselekménye. A történet (sajnos) megtörtént eseményeken alapul, a II. világháború végén a nácik pénzhamisítással “bíztak meg” (vagyis arra kényszerítették) a foglyaikat, hogy a hamis angol fonttal és amerikai dollárokkal megingassák a nyugati államok gazdaságát.
A film főhőse egy valóban létező híres és tehetséges zsidó hamisító Salomon Smolianoff személyét formálja meg, Salomon Sorowitsch néven. Az ő tehetsége tette egyrészt lehetővé, hogy a hamisításra kiválasztott foglyok jobb körülmények közt élhessenek a munkatáborokban, mint a többiek, másrészt ez a tehetség nagy teher is volt számára és a társai számára is, hiszen az ő képességeivel egyértelmű volt, hogy képes a feladatra (vagyis sokáig nem húzhatta volna az időt), viszont ezzel a halálos ellenségeiket támogatták volna meg, miközben őket is folyton halállal fenyegették, ha nem készülnek el a hamisítványokkal.
Egy konkrét és éles erkölcsi
dilemma áll tehát a középpontban, azon túl, amit egy Holokauszt-film “amúgy is” bemutat.
A forgatókönyvíró-rendező azt találta ki (a csoport egyik tagjának, Adolf Burger-nek a visszaemlékezései alapján), hogy a főhőst egy olyan karakternek ábrázolja, aki folyton “csak túl akarja élni” a lágert, és a háborút. Ezt többször el is mondja, mármint azt, hogy ő túlélő akar lenni, és ezért sokszor nem lázad fel, vagy tesz meg dolgokat, amiket meg kellene tennie az adott helyzetben. Egy idő után már zavar minket hősünk opportunizmusa, mert mi látjuk előre (amit a kollégái is mondanak), hogy ha időre elkészül a hamis pénzekkel, az egész nyomdász-szakértői csoportot azonnal kivégzik. Több olyan jelenetet látunk, ami arról szól, hogy Sorowitsch-nak ha addig nem is, de akkor muszáj lenne “kiakadnia”, vagyis tenni valamit a társai és a többi fogolyért, de nem, végül ezek a helyzetek is egyfajta bukkanók lesznek számára, ami után úgy folytatja a munkáját, mint addig. Ez az attitűd tulajdonképpen emberivé teszi főhősünket, hiszen nemcsak a saját, hanem a többiek túléléséért is küzd a maga módján, de az is igaz, kissé talán túl fontos számára, hogy a szakmai őstehetségét a lágerben is bemutathassa.
A csapat tagjai versenyt futnak az idővel, próbálják úgy szabotálni a hamis pénzek kinyomását, hogy az
ne legyen feltűnő (az életükkel játszanak minden pillanatban), de azért nem is készüljön el minden úgy, ahogy ezt a náci tisztek elképzelték. (Az életben végül “bevált” ez a halogató taktika, mivel 45-ben már nem volt idejük a németeknek “piacra dobni” a láger hamis pénzeit, vagyis az időhúzás megtette a hatását, és a zsidó foglyok így nem segítették tevőlegesen a nácik terveit.)
A film egy erős dráma, természetesen, hiszen a Holokausztról szól, de amúgy, ezen túl nem látunk benne olyan elemeket, különlegességet, ami miatt például egyetérthetnénk az Akadémiai tagokkal, és neki adnánk a 2008-as legjobb külföldi film Oscar-díját. Ha nem lett volna ez a meglepő díjazás, szerintünk egy eldugott, semmi különös drámaként vonult volna be a film a történelembe, így viszont a milyenségéhez képest túl nagy reflektorfény vetődött rá.
Nem kérdés, hogy simán végig lehet nézni ezt a filmet, és közben drámai hatás is ér minket (ha van ilyen), de azért nem szabad túl sokat várnunk tőle,
mert az eddig az Anatómia c. horror-sorozatot rendező Stefan Ruzowitzky nem remekelt túlságosan, sem a forgatókönyvvel, sem a rendezéssel. A főszereplő színész, Karl Markovics mindent megtett, és meglehetősen jól is játszott, de ő, és a Burgert játsszó August Diehl egymaguk nem tudták elvinni az egész filmet. (Markovics egyébként nem véletlenül volt olyan ismerős nekünk, ő volt a Rex Felügyelő c. remek osztrák sorozat klasszikus időszakának -amiben Gedeon Burkhard játszotta a főszerepet- Stockinger-e, alias Stocki, aki Rex-éket segítette a maga vicces módján).
A Pénzhamisítók egy Holokauszt-dráma, ami a történelem egy eddig nem ismert részletét dolgozta fel, sajnos, nem túl jelentős-emlékezetes formában.
különöset nem tud a film, a drámai hatása csakis a témájából (Holokauszt) adódik, amúgy viszont nincs egy sodró lendülete, vagyis önmagában véve kevéssé lenne értékelhető a cselekménye. A történet (sajnos) megtörtént eseményeken alapul, a II. világháború végén a nácik pénzhamisítással “bíztak meg” (vagyis arra kényszerítették) a foglyaikat, hogy a hamis angol fonttal és amerikai dollárokkal megingassák a nyugati államok gazdaságát.
A film főhőse egy valóban létező híres és tehetséges zsidó hamisító Salomon Smolianoff személyét formálja meg, Salomon Sorowitsch néven. Az ő tehetsége tette egyrészt lehetővé, hogy a hamisításra kiválasztott foglyok jobb körülmények közt élhessenek a munkatáborokban, mint a többiek, másrészt ez a tehetség nagy teher is volt számára és a társai számára is, hiszen az ő képességeivel egyértelmű volt, hogy képes a feladatra (vagyis sokáig nem húzhatta volna az időt), viszont ezzel a halálos ellenségeiket támogatták volna meg, miközben őket is folyton halállal fenyegették, ha nem készülnek el a hamisítványokkal.
Egy konkrét és éles erkölcsi
dilemma áll tehát a középpontban, azon túl, amit egy Holokauszt-film “amúgy is” bemutat.
A forgatókönyvíró-rendező azt találta ki (a csoport egyik tagjának, Adolf Burger-nek a visszaemlékezései alapján), hogy a főhőst egy olyan karakternek ábrázolja, aki folyton “csak túl akarja élni” a lágert, és a háborút. Ezt többször el is mondja, mármint azt, hogy ő túlélő akar lenni, és ezért sokszor nem lázad fel, vagy tesz meg dolgokat, amiket meg kellene tennie az adott helyzetben. Egy idő után már zavar minket hősünk opportunizmusa, mert mi látjuk előre (amit a kollégái is mondanak), hogy ha időre elkészül a hamis pénzekkel, az egész nyomdász-szakértői csoportot azonnal kivégzik. Több olyan jelenetet látunk, ami arról szól, hogy Sorowitsch-nak ha addig nem is, de akkor muszáj lenne “kiakadnia”, vagyis tenni valamit a társai és a többi fogolyért, de nem, végül ezek a helyzetek is egyfajta bukkanók lesznek számára, ami után úgy folytatja a munkáját, mint addig. Ez az attitűd tulajdonképpen emberivé teszi főhősünket, hiszen nemcsak a saját, hanem a többiek túléléséért is küzd a maga módján, de az is igaz, kissé talán túl fontos számára, hogy a szakmai őstehetségét a lágerben is bemutathassa.
A csapat tagjai versenyt futnak az idővel, próbálják úgy szabotálni a hamis pénzek kinyomását, hogy az
ne legyen feltűnő (az életükkel játszanak minden pillanatban), de azért nem is készüljön el minden úgy, ahogy ezt a náci tisztek elképzelték. (Az életben végül “bevált” ez a halogató taktika, mivel 45-ben már nem volt idejük a németeknek “piacra dobni” a láger hamis pénzeit, vagyis az időhúzás megtette a hatását, és a zsidó foglyok így nem segítették tevőlegesen a nácik terveit.)
A film egy erős dráma, természetesen, hiszen a Holokausztról szól, de amúgy, ezen túl nem látunk benne olyan elemeket, különlegességet, ami miatt például egyetérthetnénk az Akadémiai tagokkal, és neki adnánk a 2008-as legjobb külföldi film Oscar-díját. Ha nem lett volna ez a meglepő díjazás, szerintünk egy eldugott, semmi különös drámaként vonult volna be a film a történelembe, így viszont a milyenségéhez képest túl nagy reflektorfény vetődött rá.
Nem kérdés, hogy simán végig lehet nézni ezt a filmet, és közben drámai hatás is ér minket (ha van ilyen), de azért nem szabad túl sokat várnunk tőle,
mert az eddig az Anatómia c. horror-sorozatot rendező Stefan Ruzowitzky nem remekelt túlságosan, sem a forgatókönyvvel, sem a rendezéssel. A főszereplő színész, Karl Markovics mindent megtett, és meglehetősen jól is játszott, de ő, és a Burgert játsszó August Diehl egymaguk nem tudták elvinni az egész filmet. (Markovics egyébként nem véletlenül volt olyan ismerős nekünk, ő volt a Rex Felügyelő c. remek osztrák sorozat klasszikus időszakának -amiben Gedeon Burkhard játszotta a főszerepet- Stockinger-e, alias Stocki, aki Rex-éket segítette a maga vicces módján).
A Pénzhamisítók egy Holokauszt-dráma, ami a történelem egy eddig nem ismert részletét dolgozta fel, sajnos, nem túl jelentős-emlékezetes formában.
-lido-
2008-05-26