microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: cikkek -> filmekről
    

1996-02-16

Sztracsatella

1 gombóc ego-koncentrátum rendel


Kern András "új filmje" - és itt az idézőjel nem annak szól, hogy '96-os, hanem annak, hogy az új film ebben az esetben Kern rendezői bemutatkozásával egyenlő, Kern András első filmje, amit rendezett. Ezt csak azért emeljük ki így külön, mert a filmet látva úgy tűnhet, Kern egy jutalomjátékkal ajándékozza meg magát, egy új nagy filmben állít emléket - saját rendezői nagyságának ...

A filmet annak idején komoly várakozás előzte meg, rengeteg helyen lehetett látni a trailert, a film reklámját, amelyben Eszenyi Enikő lufikkal az kezében elrepül, és ettől mindenki nagyon kíváncsi lett - de tényleg. Az elrepülést eddig leghatásosabban Kosztolányi alkalmazta, az Édes Anna nyitó mondata a magyar regényirodalom utolérhetetlen csúcsa: "Kun Béla elrepül." Bele a közepébe. Amikor valaki a Sztracsatellára gondol(t), két dolog jutott eszébe - egyrészt, hogy ez egy fagyi, vagyis édes és kellemes, ami magyar értelmiségi áttétellel annak felel meg: vidám kommersz-film. A másik, ami egyből eszébe jut(ott) az embernek, az természetesen Eszenyi volt, amint elrepül.





Vidám, kommersz filmünk, miután bevonzott minket egy mozi sötét és izgalmas gyomrába (vagy leültetett minket egy képernyő elé), többé már nem is tűnt annyira kommersznek, sem annyira vidámnak. Éppenséggel a szó, hogy vígjáték (amire utaltak a fagyi, a szerelmes klippek, és a Sztracsatella motívumok) meg sem állja meg a helyét - semmilyen formában.

Amíg az ideösszeomlott karmesterünk magázódva flörtöl az emancipált, vállán zakót viselő dokinővel a néhai Lipótmezőn, még tényleg egy vígjátékot élvezünk. Szerelem első látásra - de jó! Később aztán hiába is várjuk, hogy ez a vígjátéki szellem tovább folytatódjon - végállomás, kiszállás, és erre utastársaikat is figyelmeztessék.

A szex kettőjük közt egyoldalú, egy autóban zajlik, és orális. Ez már egy kőkemény fordulópont. A dokinő karrierjét is eldobja, csak hogy párszor csókolózzon karmesterünkkel a kórházi ágyon, úgy, hogy az ajtó tárva nyitva. A karmester viszont semmit sem tesz, csak bejár próbálni a rádióba. Miért? Miért vonzódik valaki rögeszmésen egy karmesterhez, aki kiégett, szétesett és nős? A film (Kern filmje) azt üzeni, azért, mert a nő meg akarja menteni őt - az élete árán is. Miért? Mert a karmester a zene-művészeti ranglétrán feljebb van - mint egy pszichiáternő? Azért ez vicces... Nem tévesztettünk el valamit a szerepekkel kapcsolatban? Nem véletlenül egy vidéki tinilány és a belvárosi híres, fiatal színész kapcsolatának modellje akar ez lenni? Hogy kerülünk ide - a vígjátékunktól, és a kiégett 50-es karmestertől, meg a profi dilidoki nőtől?

Lehet persze úgy is nézni a filmet, hogy dráma. Ekkor azonban nem értjük, mi végre a sok poénkodás, poénkodási kísérlet, és hogy egyáltalán miért nem úgy van megrendezve, mint egy dráma. Gyakorlatilag nem is a szívtipró szétesett karmester az érzéketlen, hanem maga Kern András, aki ezt az érzéketlenségről, megalkuvásról, árulásról, tragédiáról szóló történetet úgy kezeli, mint egy tingli-tanglit - aminek eredményeként az is lesz: egy tingli-tangli.





A film legzavarbaejtőbb részei azok, amikor a karmester visszaemlékszik fiatal korára, és régi magyar filmekből látunk foszlányokat. Ezen a szinten immár a vígjátékba csomagolt önvallomás álcáját is messze maga mögött hagyva, nyílt színi ön-emlékműsor, ön-apoteózis bontakozik ki a filmből. Hommage á Kern András. Tisztelgés a művész előtt.





Önvallomásában, mozivásznon elkövetett öninterjújában vall nekünk arról, hogy mennyire utálja a reklámokat, hogy a jó magyaros ételeket jobban szereti, mint az új, a rendszerváltással beáramlott ételcsodákat, említést tesz az újgazdagokról, szapulja Budapestet, amit nem tud nem imádni, és a film legközpontibb jelenetében pedig arra panaszkodik, hogy egy-egy film rendezőjére ma már senki sem emlékszik. Antonionival meg Fellinivel dobálózik (mintha ő is nagy rendező lenne, aki felett eljárt az idő, pedig vegyük észre, ez az első filmje), A Pretty Woman rendezőjéről úgy beszél, hogy ki ismeri egyáltalán a nevét - szegény szerencsétlen Garry Marshall, Kern András szomorú sorsú kollégája :) A nézők, mint a gyermekek a bábszínházban, legszívesebben bekiáltanák neki, hogy "Garry Marshall", tökfej, Kern, a művészi magasságokban ködbe burkolózó karmester a vásznon azt állítja, hogy még csak nem is látta a Pretty Woman-t.

Ezzel két gond van. Egyrészt ő a filmben karmestert alakít és nem rendezőt - így az, hogy rendezőkről dumcsizik, nem kellene, hogy hangsúlyos legyen - de persze, értjük az átvitt értelmét a "karmester" karakternek is. A másik gond ezzel az álságos jelenettel az, hogy a Micsoda Nő-ben Richard Gere szinkronhangja Kern András, a mai napig, aki Magyarországon látta, az az ő szinkronjával látta - szóval ezt a "poént" talán tényleg nem kellett volna elengednie. Hasonlóan ízléstelen, az, hogy a film végén reklámokról beszél, és benyomja, hogy posta takarékjegyet kell venni (mármint idézi a reklámot), úgy, hogy pár másodperc múlva megjelennek a feliratok, ahol azt olvashatjuk, hogy Princz Gábor a producer. Nem gond, nyomja bele a film utolsó jelenetének a közepébe a Postabank reklámot - csak akkor ne ordítozza végig a filmet, hogy utálja reklámokat.

Kern filmje egyébként még ez ponton elvetette a sulykot, ő, mint karmester bőrbe bujtatott nagy magyar rendező többször is utalást tesz arra, hogy a karmesterkedés nem nagy művészet, ezek a darabok maguktól lemennek. Kevésbé lett volna ízléstelen, ha ezt a saját művészetével kapcsolatban jelenti ki, és nem másokéról nyilatkozik ilyen becsmérlően, akiknek csak a bőrébe bújt, hogy onnan adja elő ünnepi önvallomását.





A Sztracsatella filmnek gyenge, vígjátéknak viszont még csak nem is tekinthető. Nem ártott volna, ha a nagy rendező, bocs, karmester segítséget kér tanult kollégáitól, más rendezőktől. Végső esetben elég lett volna megnéznie a Bronx-i Mesét, amelyből kiderült volna számára, hogy ha egy színész rendezői székbe huppan, annak oka van, és nem az, hogy jutalomjátékot kapott azért, hogy mint nagy rendezőt ünnepelje saját magát, hanem az, hogy egy történetet elmondjon, ami olyan, hogy ha csak egyetlen történet elmondására van lehetősége, akkor is azt választja. Robert De Niro nagy színész, a Bronx-i Mese "mégis" nagyszerű film - és nem csak olyan, mintha ...
-IldikoM-
1996-02-16

Címkék:



:::::::
  LÁSD: Sztracsatella info-file
:::::::