2008-08-27
Mamma Mia!
ABBA, napfény és romantika
Nagyon jó ötlet újra előhívni a csodálatos ABBA-zenét egy filmben, kész csoda, hogy hamarabb nem készült el egy romantikus film az ABBA dalaira alapozva. ABBA-t hallgatni mindig nagyon jó, mert eredeti és remek zene, és ezek a számok akkor is ugyanúgy hatnak, ha egy romantikus musicalfilmben szólalnak meg, színészek-színésznők előadásában.
Akik mellesleg annyira jók, hogy majdnem észre 
sem vesszük a különbséget a dalok előadásában, vagy inkább azt mondanánk, Meryl Streep-nek és a fiatal Amanda Seyfried-nek hasonlóan jól állnak ezek a dalok, mint annak idején az ABBA-tag lányoknak. Egy igazi romantikus filmmel állunk szemben, ami egy Broadway-musicalt visz filmre, illetve helyez el egy görög szigeten, ahol az lesz a legnagyobb és legizgalmasabb konfliktus, hogy a menyasszonynak (aki 20 éves) a 3 lehetséges apa-jelölt közül ki a valódi apja, és ki kíséri majd az oltárhoz.
Már a Két Apának Mennyi a Fele? c. francia vígjátékban is elég nehézkesen működött ez a “sok apajelölt-egy lány”-felállás, ott Belmondo és Alain Delon próbálta meg elhitetni velünk, hogy ők az énekesnő-színésznő Vanessa Paradis lehetséges papái. Itt sem a történet ragad el minket magával, mert hát az olyan, amilyen, hanem az események és a dalok egymáshoz kapcsolása, és az a lendület, ahogy ezek a számok viszik előre a filmet.
A történet tényleg alapszinten mozog, de ezt nem bánjuk: Donna
(Meryl Streep, aki a filmben elvileg egy 40-es anyát játszik, és bár idén 59 éves, Donnaként tényleg egy beindult negyvenes nőnek néz ki) kb. 20 éve 3 fickóba volt szerelmes, és ezért most a lánya, Sophie mind a három lehetséges apját meghívja a készülődő esküvőjére. Kb. ennyi a konfliktus helyzet, ebből fog táplálkozni később a cselekmény: kérdés, hogy Donna hogy reagál régi nagy szerelme (Pierce Brosnan, vagyis Sam) felbukkanására, Sophie megismeri-e a 3 fickót, mielőtt választania kellene közülük, mit szól az egészhez Donna két barátnője, a többszörösen elvált és most is bombázó Tanya (Christine Baranski) és a jó stílusú regényírónő, Rosie (Julie Walters), illetve milyennek ígérkezik a 20 éves Sophie és kedves pasijának, Sky-nak a házassága.
Ezek mind nagyon fontos kérdések egy ilyen
romantikus nyári musicalben (hiszen nem várhatjuk, hogy igazán mély, keményen drámai kérdések fogalmazódjanak meg előttünk), de az a szerencsénk, hogy ez a film a műfajának az egyik legjobbjaként szerepel. Ott kezdődik, hogy itt nincs az a fajta bénázás, ami a musiceleknél szokott lenni, az a furcsa ad hoc énekelgetés, amivel nem lehet mit kezdeni.
Két szereplő beszélget egymással, aztán hirtelen az egyik minden jel nélkül dalra fakad: ez a legtöbbször inkább mulatságos, mint jó elem. Itt jó az átvezetés a beszéd és az éneklés között, ráadásul ezek az ABBA-számok annyira hangulatosak, érzelmesek és kifejezőek, hogy ha már sikerült egy normális történetet köréjük rakni, akkor minden megy, mint a karikacsapás. Itt ez van, a kicsi konfliktusok érdekesek és legtöbbször könnyedek (ki az apa? mi a helyzet a lerobbant szállodával? hol fognak élni Sophie-ék az
esküvő után?stb...), de ezeket látványos klipszerű éneklős-táncos betétek kötik össze, úgyhogy végülis remekül szórakozunk.
Nemcsak a számok jók (naná, az ABBA mindig jó lesz), hanem a karakterek is (Sophie vőlegénye például "nagyon jól sikerült" karakter, hihető, életszerű és kifejezetten kedves srác), a szereplők közti kapcsolatok is rendesen, érzelem-telítetten működnek, és ehhez még a görög tenger, kék ég és csodálatos táj látványa is hozzájön (Görögországban több helyen is forgattak).
Egy szó, mint száz, tényleg nincs okunk panaszra, amit egy ilyen műfajú és karakterű film (vagyis egy romantikus nyári vígjáték musical) tudhat, azt ez a film mind tudja, és az egész
nagyon szórakoztató. Természetesen ebben az ABBA zenéjének legalább 85 %-os része van, de hát miután alapban erre épült a film, úgyhogy ez rendben van.
Nagyon kellemes volt újra hallani a remek ABBA-számokat, és az egyszerű cselekménnyel együtt is hatottak, Meryl Streep és fiatal kolléganője, Amanda Seyfried hibátlanul játszották a szerepüket, és bár Brosnan elég furcsa volt ezzel a romantikus énekelgetős karakterével, még rajta sem akadtunk le (bár a másik két apa karaktere, Colin Firth-é és Skarsgaard-é elég sztereotípra sikeredtek).
Tényleg jó ötlet volt az ABBA és egy romantikus görög szigetes történet keresztezése, az 52 milliós
gyártási költséggel mára már 332.6 millió dolláros bevételnél tart a film, és nálunk is meglepően sokan megnézték (sőt, még mindig tömegesen nézik), ami azt jelenti, hogy nemcsak a megcélzott lány-női közönség ment el rá, hanem velük tartottak fiú-férfi társaik is, és bár utóbbiak biztosan nem voltak annyira oda érte, azért ez az egész Mamma Mia-projekt jól működött nálunk is. Ráadásul a film által megint képbe került az ABBA, és felpörögtek a lemez eladásaik, Angliában a top lista legelejére kerültek hetekig, és beindult egy újabb ABBA népszerűségi hullám. Ezért már megérte ez a film.
sem vesszük a különbséget a dalok előadásában, vagy inkább azt mondanánk, Meryl Streep-nek és a fiatal Amanda Seyfried-nek hasonlóan jól állnak ezek a dalok, mint annak idején az ABBA-tag lányoknak. Egy igazi romantikus filmmel állunk szemben, ami egy Broadway-musicalt visz filmre, illetve helyez el egy görög szigeten, ahol az lesz a legnagyobb és legizgalmasabb konfliktus, hogy a menyasszonynak (aki 20 éves) a 3 lehetséges apa-jelölt közül ki a valódi apja, és ki kíséri majd az oltárhoz.
Már a Két Apának Mennyi a Fele? c. francia vígjátékban is elég nehézkesen működött ez a “sok apajelölt-egy lány”-felállás, ott Belmondo és Alain Delon próbálta meg elhitetni velünk, hogy ők az énekesnő-színésznő Vanessa Paradis lehetséges papái. Itt sem a történet ragad el minket magával, mert hát az olyan, amilyen, hanem az események és a dalok egymáshoz kapcsolása, és az a lendület, ahogy ezek a számok viszik előre a filmet.
A történet tényleg alapszinten mozog, de ezt nem bánjuk: Donna
(Meryl Streep, aki a filmben elvileg egy 40-es anyát játszik, és bár idén 59 éves, Donnaként tényleg egy beindult negyvenes nőnek néz ki) kb. 20 éve 3 fickóba volt szerelmes, és ezért most a lánya, Sophie mind a három lehetséges apját meghívja a készülődő esküvőjére. Kb. ennyi a konfliktus helyzet, ebből fog táplálkozni később a cselekmény: kérdés, hogy Donna hogy reagál régi nagy szerelme (Pierce Brosnan, vagyis Sam) felbukkanására, Sophie megismeri-e a 3 fickót, mielőtt választania kellene közülük, mit szól az egészhez Donna két barátnője, a többszörösen elvált és most is bombázó Tanya (Christine Baranski) és a jó stílusú regényírónő, Rosie (Julie Walters), illetve milyennek ígérkezik a 20 éves Sophie és kedves pasijának, Sky-nak a házassága.
Ezek mind nagyon fontos kérdések egy ilyen
romantikus nyári musicalben (hiszen nem várhatjuk, hogy igazán mély, keményen drámai kérdések fogalmazódjanak meg előttünk), de az a szerencsénk, hogy ez a film a műfajának az egyik legjobbjaként szerepel. Ott kezdődik, hogy itt nincs az a fajta bénázás, ami a musiceleknél szokott lenni, az a furcsa ad hoc énekelgetés, amivel nem lehet mit kezdeni.
Két szereplő beszélget egymással, aztán hirtelen az egyik minden jel nélkül dalra fakad: ez a legtöbbször inkább mulatságos, mint jó elem. Itt jó az átvezetés a beszéd és az éneklés között, ráadásul ezek az ABBA-számok annyira hangulatosak, érzelmesek és kifejezőek, hogy ha már sikerült egy normális történetet köréjük rakni, akkor minden megy, mint a karikacsapás. Itt ez van, a kicsi konfliktusok érdekesek és legtöbbször könnyedek (ki az apa? mi a helyzet a lerobbant szállodával? hol fognak élni Sophie-ék az
esküvő után?stb...), de ezeket látványos klipszerű éneklős-táncos betétek kötik össze, úgyhogy végülis remekül szórakozunk.
Nemcsak a számok jók (naná, az ABBA mindig jó lesz), hanem a karakterek is (Sophie vőlegénye például "nagyon jól sikerült" karakter, hihető, életszerű és kifejezetten kedves srác), a szereplők közti kapcsolatok is rendesen, érzelem-telítetten működnek, és ehhez még a görög tenger, kék ég és csodálatos táj látványa is hozzájön (Görögországban több helyen is forgattak).
Egy szó, mint száz, tényleg nincs okunk panaszra, amit egy ilyen műfajú és karakterű film (vagyis egy romantikus nyári vígjáték musical) tudhat, azt ez a film mind tudja, és az egész
nagyon szórakoztató. Természetesen ebben az ABBA zenéjének legalább 85 %-os része van, de hát miután alapban erre épült a film, úgyhogy ez rendben van.
Nagyon kellemes volt újra hallani a remek ABBA-számokat, és az egyszerű cselekménnyel együtt is hatottak, Meryl Streep és fiatal kolléganője, Amanda Seyfried hibátlanul játszották a szerepüket, és bár Brosnan elég furcsa volt ezzel a romantikus énekelgetős karakterével, még rajta sem akadtunk le (bár a másik két apa karaktere, Colin Firth-é és Skarsgaard-é elég sztereotípra sikeredtek).
Tényleg jó ötlet volt az ABBA és egy romantikus görög szigetes történet keresztezése, az 52 milliós
gyártási költséggel mára már 332.6 millió dolláros bevételnél tart a film, és nálunk is meglepően sokan megnézték (sőt, még mindig tömegesen nézik), ami azt jelenti, hogy nemcsak a megcélzott lány-női közönség ment el rá, hanem velük tartottak fiú-férfi társaik is, és bár utóbbiak biztosan nem voltak annyira oda érte, azért ez az egész Mamma Mia-projekt jól működött nálunk is. Ráadásul a film által megint képbe került az ABBA, és felpörögtek a lemez eladásaik, Angliában a top lista legelejére kerültek hetekig, és beindult egy újabb ABBA népszerűségi hullám. Ezért már megérte ez a film. -olasz-
2008-08-27