A Sötét Lovag

Ezúttal tökéletesen előfeltevés-mentesen, előgondolatoktól szabadon ültünk be a filmre, azzal a bizalommal, amit Nolan előző Batman-produkciójával megszerzett tőlünk. A fiatal rendezőnek (38 éves) alapvető eszköze a kicsit komor világkép, a szó szerint és átvitt értelemben is szürkés-feketés környezet, amiben gyakran durva dolgok történnek (lsd. Álmatlanság). Szereti ezt a sötét világot, talán nem véletlenül írt a testvérével most egy sötét lovag-os sztorit. (Jonathan Nolan már a Tökéletes Trükknél is közeműködött).

Úgy tűnik, mintha Nolan a Batman-es akciófilm vonalatot most egyfajta filozofikus képregénybe szeretné átvinni, kevesebb röpködés, bevetés, mentés és üldözés, több erőszak és gonoszság, a jók és a nagyon rosszak (a szocio- és pszichopata Joker karakter vezetésével) összecsapásával, amely harcnak furfangos végkimenetelt kíván adni (olyat, amit nem lehet előre kitalálni, ami illik a sötét világképhez, illeszkedik a következő Batman-film történetéhez, és ami azért nem annyira borús, mint mondjuk a Terminátor 3 vége, a világ elpusztulásával). A filozofikus erőlködéshez hozzátartozik, hogy a főgonosz Joker folyton olyan döntéshelyzeteket kreál, amik első nekifutásra nem végződhetnek jól, vagyis bárki bárhogy dönt (Batman, vagy egy csapat idegen ember), valaki vagy valakik mindenképp meghalnak (egy-két főhős, vagy egy csapat idegen ember). Ezek a szociopata provokációk a film közepére már annyira unalmasak lesznek, hogy szívesen lecserélnénk őket egy hagyományos Batman mentő-akcióval.



No, de kezdjük az elején. Batman/Bruce Wayne nem sokat változott az előző film óta, egyrészt milliárdos, másrészt Batman, vagyis amit nappal nem tud az embertársai érdekében megtenni, azt a délutáni műszakban gyakorlati terepen kipótolja. Az inkognitója még teljes, hű szolgáján (Michael Caine) és idős tudós barátján (Morgan Freeman) kívül csak a volt barátnője, Rachel tud róla, hogy ő a Batman. Rachelt az előző filmben még Katie Holmes játszotta, aki a mostani részben már nem akart szerepelni (mindegy, hogy a forgatókönyv miatt, Tom Cruise hatására, vagy az állítólagos alacsony gázsi ajánlat miatt), a lényeg, hogy most spontán módon Maggie Gyllenhaal ugrott be a helyére, olyan magától értetődően, mint a Múmia 3-ban Maria Bello Rachel Weisz helyére. Ugyanaz a név, elvileg ugyanaz a nő, csak egy másik alakban -miért is akadnánk le ilyen kicsinységeken? Ráadásul Gyllenhaal valamennyire hasonlít is Katie Holmes-ra, bár egyikük sem túl szép, a szerephez kívánatos intellektuális báj-féleség megvan bennük. Rachel most éppen egy jófej szépfiúval haverkodik (Aaron Eckhart), aki nemcsak udvarias és kellemes társaság, de ami nagyon fontos női főszereplőnknek, a város lakóiért tevékenykedik a nap 24 órájában, lévén, hogy ő az új, tisztakezű főügyész.



Mivel Gotham City-ben mindig jelen van a bűn, de ez önmagában még kevés lenne egy filmhez, most két új szereplő lép színre, a jók oldalán a főügyész, Harvey Dent, a rosszak (a maffia és a gengszterek oldalán) pedig Joker. Joker már a 89-es Batman-ben is benne volt, Tim Burton (a másik rendező a filmek sötét oldaláról) filmjében, akkor Jack Nicholson játszotta. Amikor hallottuk, hogy a mostani Batman-ben is Joker a főnega, nem nagyon hittük, ennél azért több fantáziát várnánk el egy forgatókönyvíró párostól (triásztól). Már Nicholson is nagyon béna volt, ahogy ezt a festett bohóc-vigyort erőltette, miközben embereket gyilkolászott, hiába nagyon nagy színész Jack Nicholson, aki bizonyítottan nagyon jól játszik elmebeteget (Ragyogás), ez a Joker-máz neki sem állt jól. Most Heath Ledger bújt az örökös Joker bőrébe (sajnos ez volt az utolsó befejezett filmje), és a szerep kedvéért állítólag hetekig bezárkózott a szobájába, hangokat és gesztusokat gyakorolva a Jokerhez.



Akárhogyan is, az ő karaktere megmaradt a minden bűnre elszánt, bármit megtevő figuránál, aki zsíros hajú, hajlott hátú és gyík módjára folyton nyalogatja a száját, de ettől még nem lesz nagy formátú főgonosz, csak egy elmebeteg, akinek konkrétan nem számít az emberélet. Heath Ledger jó színész, és látszik, hogy mindent beleadott a szerepbe, de mégis az van, hogy a Joker-jelenetekben ritkán éreztünk félelmet csak úgy, őt nézve, mert miután hamar kiderül, bárkit megöl, meg ilyesmi, túllendül a karaktere az izgalmasságon, és csak egy szimpla pszichopata lesz, aki folyton nyalogatja a száját.

A Joker karakter felajánlja a szolgálatait a városbeli maffiának, aminek az egyik fő tagját Eric Roberts alakítja. Roberts eddigi B-filmes karrierjében szinte kizárólag gonosz fickókat játszott, most is, bár itt az volt a cél, hogy a maffiózók is eltörpüljenek a hírhedt Joker gonoszságához képest, vagyis Roberts itt végül egy elég szelíd gazember lett.



Erre a maffiapénz-akcióra elég sok figyelem megy el, úgyhogy szinte észre sem vesszük, az lesz a helyzet, hogy az egész város a Joker-figurával foglalkozik, Batman is, és az olyan nagyhatalmú fickók is, mint Dent főügyész, vagy a polgármester, munkaidejük nagy részét a hatalmas Joker-problémával töltik. Batman, vagyis Christian Bale az első megjelenésével kicsit meglepi a nézőt, mivel olyan fura (fojtott, gépies) hangon szólal meg Batman-ként, mintha Darth Vader hatása alatt állna. Ezúttal a romantikus vonalnak kevesebb szerepe lesz, mint eggyel ezelőtt, láthatóan biztosra veszi, hogy az új Rachel is őt szereti, hiába jár közben Dent-tel. Batman ideje nagy részében a Batman-ség felelősségét boncolgatja, Dent küldetését egyengeti és Joker-rel harcol, vagyis egyre kevesebb ideje marad a városlakók konkrét segítésére.

A film közepetáján mintha egyik másik film kezdődne, az egyik főszereplőnk kicsit átalakul, és onnantól már az ő bosszúdhadjáratától is félnünk kellene, elvileg. (Az ő átalakulása klasszikus képregény-stílusban történik, hihetetlen és zavaró is egyben). Ez a Batman-film egyrészt a gátlástalan erőszakban, másrészt az erkölcsi problémákban (van-e joga valakinek kioltani mások életét, a sajátját védve, stb..) utazik, ezért kevesebb a látványos akció, és kevesebb tér jut az olyan mellékszálaknak, mint a barátnő, vagy Bruce Wayne saját élete, és kevesebb időt vegyül a Gotham City-beliekkel is, mint eddig. Dent karaktere azért kellett, mert egyrészt kicsit levette Batman válláról a város védelmének a felelősségét, másrészt utána kitöltötte a cselekményt a magánakciójával. Rajta keresztül látjuk a jó és rossz küzdelmét, az ő alakján ütköznek a filmbeli morális felvetések, az már más kérdés, hogy ezek mennyire érdekesek, vagy figyelem-lekötőek.



Van egy olyan érzésünk, mintha a vágás nem lett volna teljesen százas, mert például a múltkori filmből ismert Cillian Murphy karakterének sorsát sem tudjuk meg, felbukkan, aztán eltűnik a képből, és ugyanígy a szuper-főgonosz Joker sorsa, végkifejlete sem lett világos, mert az a jelenet, amiben elbúcsúzunk tőle, nem egyértelmű (persze ez lehetett szándékos is, hogy kimaradjon a jó öreg végső leszámolás-effekt, de mégis hiányérzetünk van miatta).



Mindenesetre a film egy következő folytatásra várva zárul, Batman városbeli pozíciója kicsit megváltozik, de ezt majd a következő Nolan-film helyreteszi. Sajnos ez a Batman-film egyáltalán nem adott olyan élményt, mint az előző film, a sötét-komor világ és Joker robbantgatásai egy idő után unalmassá váltak, hiányzott a Wayne/Batman kettős élet és személyiség további kibontása, valamiféle érzelem, ami valószínűleg Rachel karakteréhez lett volna köthető, de ez most nem jött össze, a humornak (vagy az iróniának) még a nyomát sem találtuk (Caine szolga vicces beszólását nem tartjuk annak), és egészében véve nem nagyon értjük, miről szólt ez a Joker-vonal, miért hoztak elő az alkotók egy egyszer már lefutott karaktert, mi a helyzet ezzel a jó-rossz harccal, és egyáltalán. Nem szerettük meg ezt a Nolan-művet, és nagyon hosszúnak éreztük a 152 percét. Lehet, hogy Christopher Nolan valamiféle művészfilmes terepre szerette volna terelni az alapvetően akciófilm, krimi műfajú Batmant, de szerintünk ez nem jött össze (hiába a sok erkölcsi vívódás a szereplőink körében, meg a komor szürkeség), és miközben kevésbé lett izgalmas, és inkább lett kiszámítható, mint az előző film, nem is kaptuk meg azt a Batman-élményt, amire vártunk. Sajnos.