microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: cikkek -> filmekről
    

2008-08-03

A Múmia és a Sárkánycsászár Sírja

A kínai projekt


Bár a magyar cím igazán nyelvtörősre sikerült, a szándék egyértelmű: az előző két film sikerére való tekintettel készíteni még egy múmiás filmet, de hogy ne tűnjön erőltetett trilógiának, áthelyezve az egészet Kínába, amitől eladható harmadszor is Stephen Sommers találmánya a kalandkereső házaspárról és a több ezer év után újraéledő ex-emberekről.

Az első két film egészen jó volt, főleg a második, azt kifejezetten élveztük, izgalmas volt, gyakran romantikus, és az egyiptomi elemek is élvezetesen jelentek meg benne, ami egyébként az egyik erőssége a sorozatnak. A misztikus és rejtélyes egyiptomi kultúrába mindenki szeretne valamilyen szinten belekukkantani, vagy egy egyiptomi utazás segítségével, vagy erre vonatkozó könyvekkel, vagy könnyedebb esetben egy “múmiás” filmmel. Tényleg érdekes elképzelni, hogyan élhettek (és harcolhattak) a több ezer évvel ezelőtt élt egyiptomiak, és ezért is bírtuk a Múmia 2-ben az ezzel kapcsolatos jelenteket.

Ráadásul a klasszikus kalandfilmes hagyományt követték ezek a filmek, 1930-as évekbeli felfedezőkkel az angol gyarmatokon, szafarikalapos hangulattal, szolgákkal, akik sajnos sorra pusztulnak a kalandok során, szerelemmel (sőt a második részben már gyerekkel gazdagított családi kutatókkal), és a horrorisztikus határon megálló ijesztő múmiás-lényes jelenetekkel. Az izgalmakhoz, menekülésekhez, lövöldözésekhez és a jók megmentéséhez hozzájárult még egy enyhe humor-szál is, ami kifejezett kacajokat nem csalt ki a nézőkből, de arra jó volt, hogy az egész filmet viccesen könnyed kalandfilmnek könyveljük el utólag.

Szóval az első két film működött, ezért itt a szükségszerű folytatás, amit a változatosság kedvéért már nem Egyiptomba helyeztek, hanem hosszas gondolkodás után Kínába, ahol egy ismét több ezeréves fickó akarja elpusztítani a világot, ezúttal egy régi kínai császár. Ezt a filmet már nem Stephen Sommers, az első két film írója-rendezője rendezte, hanem Rob Cohen, egy bevált akciófilmes rendező (Daylight, Lopakodó). A kínai császárt elvileg Jet Li játssza, de ez inkább cameo-megjelenés részéről, a gyakorlatban úgy néz ki, hogy kb. 3 jelenetben látjuk rendesen az arcát, a többi császáros jelenetben bárki beugorhatott helyébe, mert vagy megfagyott szoborszerű maszkja van, vagy a szokásos rothadó múmia feje, amit már az első két filmből kívülről ismerünk, de a lényeg, hogy egyikben sem lehet kivenni Li vonásait.



Az új kínai helyszín azért is jó ötlet, mert így be lehetett hozni a híres agyagkatonákat a képbe, Csin Sin Huang-ti, az első kínai császár terrakotta katonáit, amiket 1974-ben tártak fel, és amik a filmben feléledtek, természetesen. Ez amolyan híres-népszerű elem a filmben, amiről lehet, hogy még az átlag amerikai nézők is hallottak ezelőtt. Mindenesetre a film alkotói igyekeztek biztosra menni (145 millió dolláros költségvetéssel), és ezért a látványra helyeztek nagy hangsúlyt. A történet nem lett egy nagy dobás, biztosan nem erőltették meg a fantáziájukat a forgatókönyvírók munka közben, mert ezt a sztorit pár óra alatt össze lehet hozni. A régi császár nem mást akar, mint az egész világon uralkodni, ahogy a szavaiból kivesszük, a rossz módon. Ő a főgonosz, aki elárulja a tanácsadóit, kivégzi kedvenc tábornokát, csak azért, hogy új heppjét, a halhatatlanságot elérje, a szó fizikai értelmében. A film egy behízelgő női hang narrációjával kezdődik, amitől a magyar szinkronnal együtt olyan érzésünk lesz, mintha egy fura mesefilmbe csöppentünk volna. Szokatlan az ilyen hosszú narráció, és nem is tesz jót a filmnek (kicsit a komolytalan tartományba küldi el), mindenesetre általa megtudtuk, mennyire gonosz is ez a világuralomra törő császár.



A casting, vagyis a szereplők kiválasztása is egyfajta felületes rutin alapján történhetett, kezdve Jet Li-vel (kész csoda, hogy nem próbálták megszerezni erre Ken Watanabe-t, aki a Batman: Kezdődik-ben, vagy az Utolsó Szamuráj-ban játszott), vagy Michelle Yeoh-val, aki mintha a Tigris és Sárkány c. huzalon-repülős filmjéből lépett volna ki, hasonló szerepkörben, a nagyon szép Russell Wong-gal, aki a kínai és az európai férfitípus nagyon helyes keveréke, és akit Jet Li-vel együtt a Romeo Must Die-ban láttunk legutóbb, vagy az angol úrifiúnak kinéző ausztrál Luke Ford-dal, aki itt meglepő módon Brendan Frazer huszonéves fiát alakítja. A szereposztás igyekezett a főbb szerepekre olyan keleti színészeket találni (Yeoh, Wong, stb), akiknek az arcában van valami nyugati vonás is, ilyen a Yeoh lányát játsszó Isabella Leong is. A kiszámíthatóság mezsgyéjén haladva cserélték le Rachel Weisz-t is, aki az első két filmben a női főszereplő volt, most viszont egyes infók szerint a terhessége, mások szerint a forgatókönyv-beli nézetkülönbségek miatt nem vállalta el a harmadik film főszerepét, és ezért lecserélték Maria Bello-ra, az eddig nem annyira ismert (Sakáltanya, Titkos Ablak) 41 éves színésznőre.



Nem akadunk fel olyan dolgokon, minthogy Fraser-nek és Bello-nak már egy huszonvalahány éves fia van, ami sehogysem stimmel, mint ahogy azon sem, hogy Bello-t úgy vezetik be az első vele kapcsolatos jelenetben (mint Weisz helyettesét), hogy azt mondja a kamerába: “én már egy egészen más nő vagyok”. Nagyon vicces, de nem túl igényes húzás.

Mindenesetre a már megismert karaketerekkel elindul a cselekmény, a gonosz régi császár visszaszorítására tett kísérlet, amely kaland során láthatunk huzalos ugrálást, szép számítógépes jetiket, akik a jó oldalon harcolnak, a szokásos zombikat, akiket karddal lehet lecsapni, és akkor porrá válnak, családi konfliktust (hogyan neveljük a huszonéves fiunkat, hogy ne váljon idegenné), robbantást, a még mindig “a” vicces karakterként működő Jonathan bénázásait és beszólásait, lavinát, harcot és megannyi látványos összecsapást. Amikor azt hinnénk, úgy kb. a 75-ik percnél, hogy ez már a végkifejlet, akkor vesz még egy utolsó lendületet a film, és megörvendeztet minket még egy nagy utolsó akcióval.



Mindezekkel a kiszámítható elemekkel és máshol már látott formulákkal együtt is élvezhető a film, bár már a 40-es években járunk, még mindig dívik a szafaristílus és az angol gyarmatosító attitűd, és bár itt a romantika elég gyenge lábakon áll (ami Fraseréket illeti, mert ők nem tudják elhitetni, hogy bármi közük lenne egymáshoz), azért az ifjú O'Connell (Luke Ford) és a fiatal gyémánt-őrző Lin (Isabella Leong) tud együtt produkálni valami szerelem-motívumot, hogy ezügyben se legyen nagy hiányérzetünk.

Később, egy kis idő elteltével olyan dolgok fognak eszünkbe jutni a filmből, mint a kellemes kalandfilmekből általában, nem specifikusan a múmia-elem, hanem az üldözések-menekülések, párbajok, verekedések, veszélyek és baráti segítségek, kb. olyanok, mint a régi Indiana Jones-filmeknél, vagy mint a Smaragd Románca c. Michael Douglas-Kathleen Turner klasszikusnál. Ami azt illeti, itt épp a múmia-elem lett a legkisebb szereplő, nagyon kevés figyelem irányult arra, hogy milyen egy több ezer éves fickó, amikor úgy érzi, ismét dolga van, és megint tenni-venni akar a világban.

Ezért kevesebb horrorisztikus elem is bukkant fel a filmben, mint az előző kettőben, sőt, kevesebb ijesztő állat is szerepelt, mint az egyiptomi helyszínen, bár ez azt is jelenti, hogy itt nem is szabadult el annyira az írói fantázia, mint kellett volna.



Miután ez a harmadik film sem zárta le a legvégén a múmia-történetek szálát, simán jöhet majd még legalább egy film, mondjuk, Afrikából, amiben Brendan Fraser és filmbeli felesége már a tizenéves unokáikkal együtt akcióznak, miközben ők maguk helyes korai ötvenesekként mozognak. Bármi megtörténhet, mivel “senki sem akarhatja, hogy a nézők elkapcsoljanak a nyamvadt tv-csatornáról”(Hajsza)...
-lido-
2008-08-03

Címkék:



:::::::
  LÁSD: A Múmia és a Sárkánycsászár Sírja info-file
:::::::
 Mummy 3, The 2008.