2008-09-26
MR 73
mert megérdemelte
Kérdés az, hogy mennyire vagy nyitott egy francia filmre, ami nem vígjáték, sőt még éppenséggel eléggé noir-ban is van megcsinálva? Nyilván nehéz kérdés, mármint nehéz helyzet, hiszen a súlyos drámák jók nekünk, mégis elzárkózik tőlük a szervezetünk, a legkülönfélébb módokon produkál vele szemben önvédelmi mechanizmusokat. Ha mégis nyitott lennél - az MR 73-mal jól jársz, egy komoly és súlyos filmben lesz részed.
Gyönyörű fényképezés, kemény szavak, sötét, komor hangulat, és a film még csak meg sem próbálkozik azzal, hogy szimpátiát ébresszen bennünk
főszereplőnkkel szemben. Az alkoholista zsaru fegyvert ránt egy buszon a buszsofőrre. Ezt nem kellett volna - szólal meg bennünk a szimpátia-balanszok iránt rutinosan érzékeny mozinéző. Azt is hamar átlátjuk, hogy a fickónak nincs esélye, és hogy ez a filmünkre is lesz némi kihatással. Mégis belevágunk. Naná, pár perc telt el, és máris le vagy nyűgözve Daniel Auteuil alakításától és persze a rendezéstől.
A történet csak megy, halad, hömpölyög előre, és mi csak nézünk, nincs megállás, nincsenek pihenők, ahol elmagyarázzák nekünk, hogy eddig mit láttunk, csak egy sötét történetfolyamot látunk, ami főhősünket, mint valami sárlavina sodorja magával. Egyre lejjebb és lejjebb.
A legmegdöbbentőbb az, hogy a film nem a képzelet szüleménye, hanem a valóságon alapul. Rendezőnk az az Oliver Marchal, akinek a fantasztikus - és ugyancsak megrázó Gengszterek c. filmet köszönhetjük, amit a rendező és a színészek tehetségén kívül az tesz remekművé, hogy ezt a történetet egy ex-zsaru, Oliver Marchal (!!) írta és rendezte, egy ex-zsaru, aki 16 évet nyomott le a francia rendőrség kötelékében. Az MR 73-ra ugyanaz igaz, és az igazság tényleg fáj.
Ha mindaz, amit a filmben látunk, a képzelet szüleménye lenne, morcosak lennénk a film után. Így azonban szótlanul tántorgunk. Valódi élmények - egy filmbe csomagolva. Egyszerre örülünk, és sajnáljuk, hogy elkészült ez a film. Nagyszerű, hogy elkészült, és szörnyű, hogy el kellett készülnie.
főszereplőnkkel szemben. Az alkoholista zsaru fegyvert ránt egy buszon a buszsofőrre. Ezt nem kellett volna - szólal meg bennünk a szimpátia-balanszok iránt rutinosan érzékeny mozinéző. Azt is hamar átlátjuk, hogy a fickónak nincs esélye, és hogy ez a filmünkre is lesz némi kihatással. Mégis belevágunk. Naná, pár perc telt el, és máris le vagy nyűgözve Daniel Auteuil alakításától és persze a rendezéstől.
A történet csak megy, halad, hömpölyög előre, és mi csak nézünk, nincs megállás, nincsenek pihenők, ahol elmagyarázzák nekünk, hogy eddig mit láttunk, csak egy sötét történetfolyamot látunk, ami főhősünket, mint valami sárlavina sodorja magával. Egyre lejjebb és lejjebb.
A legmegdöbbentőbb az, hogy a film nem a képzelet szüleménye, hanem a valóságon alapul. Rendezőnk az az Oliver Marchal, akinek a fantasztikus - és ugyancsak megrázó Gengszterek c. filmet köszönhetjük, amit a rendező és a színészek tehetségén kívül az tesz remekművé, hogy ezt a történetet egy ex-zsaru, Oliver Marchal (!!) írta és rendezte, egy ex-zsaru, aki 16 évet nyomott le a francia rendőrség kötelékében. Az MR 73-ra ugyanaz igaz, és az igazság tényleg fáj.
Ha mindaz, amit a filmben látunk, a képzelet szüleménye lenne, morcosak lennénk a film után. Így azonban szótlanul tántorgunk. Valódi élmények - egy filmbe csomagolva. Egyszerre örülünk, és sajnáljuk, hogy elkészült ez a film. Nagyszerű, hogy elkészült, és szörnyű, hogy el kellett készülnie.
-zé-
2008-09-26