microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: cikkek -> filmekről
    

2008-12-01

Alvajárók

A horror-vidék


Ha valamelyik Egyesült Államok-beli filmfőiskolástól megkérdeznénk, mi lehetne szerinte egy erős dráma alapja, nagy valószínűséggel valamilyen gyerekkori traumát javasolna a főhősnek. Pedig ez a megoldás már kiment a divatból, legalábbis az ennyire direkt használata biztosan, mint amit ebben a filmben láttunk.

Így néz ki az, amikor egy -két filmszakmában dolgozó mást akar kipróbálni, mint ami az addigi munkája volt. A film rendezője, Bill Maher egy volt vizuális effekt-dizájner, a forgatókönyvírója pedig egy ex-fényelő a vágóstábban. Ők ketten elhatározták, hogy egy "saját" filmet hoznak létre, ami nem volt túl jó ötlet részükről, tekintve, hogy az eredmény csaknem nézhetetlenül rossz lett.

A projekthez sikerült megnyerniük Charlize Theront-t is, aki bár csak néhány percet szerepelt a filmben, az eladhatóságát azért megdobta a nevével (ami így is nagyon rosszul szerepelt, világszerte csak 204 ezer dollárt hozott, ami szinte nem is értelmezhető adat).

Nem is sejtjük, a rendezőt mi fogta meg a forgatókönyv történetében, amit mindenképp filmvásznon szeretett volna viszontlátni, de az a helyzet, hogy a sztori nulla ötlettel és cselekménnyel rendelkezik, és így nemcsak unalmas, de idegesítő is végignézni a filmet.

Adott egy tizenkét éves lány, Tara, aki szétszórt és folyton szórakoznivágyó anyjával, Joleen-nel (Charlize Theron epizódszerepével) együtt ide-odahánykolódik, mígnem egyik nap Joleen öccsénél, a kevés beszédű, és igazán lelassult James-nél kötnek ki. James-t az a Nick Stahl játssza, akit a Terminátor 3-ig senki sem ismert, és aki azóta sem bukkant fel nagyon filmekben, de az az egy szerepe is elég volt ahhoz, hogy egy közepes színjátszóként gondoljunk vissza rá.

A film amúgy sem gyors tempója James főszereplővé avanzsálása után még jobban lelassul, és beszürkül, majd elkezdődik egy másfél órás szenvedés a filmvásznon futó depresszió, elesettség, és alacsony minőségű életvitel mentén. James borzasztó lepusztult életet él, majd hozzákerül Tara is, és utána már ketten élnek borzasztó lepusztult életet.

Egy ilyen sztori tényleg papírra és filmre kívánkozik, nem is kérdés, az már inkább érdekes, melyik producer látott ebben a projektben fantáziát (az, hogy Charlize Theron producerként szerepel a stáblistán, csak azt jelenti, nem nagyon kapott gázsit, és ezért a produkciós cégével együtt inkább részt vett projektben).

Szóval Nick Stahl keveset beszél, a kislánnyal nyüglődnek egy sort, majd eljutnak a fiú (és Joleen) apjához, akiről Joleen-tól tudjuk már, hogy egy szörnyű fickó lehetett. Ki más játszhatná, mint Dennis Hopper, aki szinte mindig csak kemény és/vagy gonosz fickókat játszik, kezdve David Lynch Kék Bársonyától. Most egy erőszakos, gyerekeit majdnem halálra verő suttyót játszik, egy texasi farmer álcájában. Bár már szembesültünk a film drámai gócpontjával (az apa egy erőszakos elmebeteg, aki verte a gyerekeit), ettől még nem lett érthetőbb, drámaibb vagy hasonlóbb a film, maradt olyannak, amilyennek indult: unalmas, érdektelen és ok nélkül sötét.



Egy valódi szenvedés végignézni a filmet, ezzel a fáradsággal a youtube-on is találtunk volna egy jobb drámai összeállítást, ez az a film, amit semmi értelme nem volt elkészíteni, és még inkább forgalmazni. Pénzt kiadni rá pedig tényleg hiba lenne...
-finito-
2008-12-01

Címkék:



:::::::
  LÁSD: Alvajárók info-file
:::::::  (Sleepwalking 2008.)