2008-11-11
A Pillangó Hatás
Brutális hatásvadászat: variáció idő-fodrokra
Ashton Kutcher és társai azzal az eszközzel éltek, hogy filmjüknek maxi elgondolkodtató címet adtak, ami a film tartalmával, történetével sokkal kevésbé van összefüggésben, mint amennyire jól eladja azt. Az ember várakozásai egy üde, fiatalos filmre vonatkoztak, helyette viszont egy infantilis és horror-jellegű variációját látjuk annak, amit a Vissza a Jövőbe, az Időzsaru és az Idétlen Időkig olyan kitűnően feldolgozott.
A Vissza a Jövőbe és az Időzsaru, a két (illetve 3+1) fő időutazós film (nem számítva a 12 Majom pszicho-szinten is megcsavart 
fantáziadús történetét) nyílt lapokkal játszott, és ha már belevágták fejszéiket az időutazás nagy fájába, nyomban el is magyarázták a nézőknek, hogy ha visszamegyünk, és megváltoztatjuk a múltat, akkor fodrok keletkeznek az időben”, illetve, hogy emiatt alternatív valóságok ellenőrizhetetlen kombinációi jöhetnek létre láncreakciószerűen (világítja meg Emmett Doki Marty és a nézők számára úgy, hogy közben egy táblára szemléltető ábrát is rajzol). Mindkét filmnek ez a lényege, a Hamlet-i szitu, hogy kizökken az idő, és helyre kell tenni azt :)
A Pillangó hatás - valójában Pillangó Effekt - amit magyarul leginkább Pillangó Jelenségnek kellene, illetve kellett volna fordítani - ezen a problematikán alapul. Egy az egyben erről szól, az alternatív valóságok között való közlekedésről, és arról, hogy főhősünk, Ashton Kutcher sorozatos visszatérésével egy olyan valóságot próbál előidézni, amely mindenkinek a lehető legjobban megfelel...
A filmre két tulajdonság jellemző nagyon-nagyon. Egy, hogy nagyon-nagyon véres-brutális, az ember gyakorlatilag 18, sőt, 21 éveseknek sem ajánlaná, de mindegy, aki ezzel próbálkozik, csak
az ellenkezőjét idézi elő. Kettő, hogy nagyon elgondolkodtató - ami leginkább azt jelenti, hogy az elején nagyon meg vannak kavarva a lapok, és csak a közepén túl fog minden leegyszerűsödni - visszamenőleg is. Ez utóbbi alaptulajdonság csak fokozza a horror-élményt, mint gyermek pornó készítés, kutya bestiális kínzása, börtön-erőszak jelenet, "árják” és egy zsidó srác között, plusz, ha már itt vagyunk, börtön-késelés. Ezekről a trailerben szó sincs. A trailer, vagyis a kép, amit a film alkotói a filmjükről propagálnak, egy romantikus sztori, amelyben a fiatal srác azért küzd, hogy szerelme, barátnője megmeneküljön ... Ez a történet jó is lenne. Jó lenne, bár nyilvánvalóan mindenki azt mondaná, hogy ez csak egy koppintása a Vissza a Jövőbe-nek.
Így azonban más a helyzet, hogy a film nagyon brutális, bestiális horror-jelenetekkel van megtűzdelve (a fiatal rendezők, írók nehezen találják el jól az arányokat, de ez nem meglepő, hisz rájuk sokkal durvább hatással bír a horror, és ezt a hatást ezerrel próbálják leplezni, így végül az jön ki, hogy szenvtelenül gyilkolnak meg mindent és mindenkit, és jeleneteik "lenyűgöző” hatását az eredetiségnek tudják be, ami stimmel is, hiszen a pszichésen sokkoló hatások közül az "eredetiek” a legdurvábbak, amikre még nincs felkészülve az illető elméje). Így azt mondhatjuk, hogy a film horrorral tölti ki a réseket, tapasztja be a lyukakat. A film sokkolással segít rá arra, hogy a történetet, a valódi történetet, a trailerben is bevallott történetet csak felületesen nézzük, és ne láthassuk koppintásnak.
A film enyhén szólva hatásvadász, még a horror-elemeken kívül is. Ashton kissrác korában enyhén szólva sátáni módon nyilvánul meg (hasonlóan a lány bátyjához,
az 5 szereplős történet másik alakjához), később, a börtönben pedig egyfajta megváltóként adja elő magát. Persze van rá magyarázat, vagyis formailag tulajdonképpen rendben is van a dolog, hiszen mondhatjuk, hogy az idősebb Ashton ment vissza, és ő beszélt ki kiskori önmaga fejéből - mocskos szavakat használva. Ugyanígy mondhatjuk, hogy a börtönben szüksége van egy testőrre, és ezért játssza el a megváltót a vallásos és kigyúrt cellatársa számára, és kiskorában ezért tenyerel bele visszamenőleg két szögbe a rajzórán, hogy ezt a sztorit stigmáival megtámogassa. Ezen a szinten a dolog azonban már túl bonyolulttá válik, és az egészet kezdi az ember úgy látni, mint puszta bűvészkedést az idősíkokkal - betépve. A betépés jó állapot - ha egy film a betépettséget át tudja adni nézőinek, az nagyon jó - de ha csak az történik, hogy a film alkotói be voltak tépve, a nézők pedig maximum tettethetik a katarzist, az nem az igazi.
A filmben ezzel együtt nagyon rokonszenves, hogy az időfodrokból, az alternatív valóságok láncolatainak problematikájából egy kifejezetten konzisztens történetet gyúrtak össze. A Pillangó Effekt
a két időutazásos elődjéhez képest egy fokkal, egy szinttel mélyebben ered a nyomába az időfodroknak, és elméletileg eléggé precízen van megszerkesztve. Ezzel együtt mégis úgy tűnik, hogy túl van spilázva, és csak ésszel követhető, élményként egyáltalán nem zökkenőmentes. Úgy tűnik, csak az történik, hogy a remek filmekből ismert sztorit újra-feldogozza úgy, hogy megbolondítja egy "kis” horrorral - rengeteg horrorral. A "Pillangó Effekt” is enyhén szólva túlzás, hiszen itt nem apró behatás változtatja meg dolgok sorát, hanem olyan”apróságok”, mint felrobbantjuk-e frontálisan dinamittal a fiatal anyát karon ülő gyermekével, beledöfünk-e egy égő karót egy zsákban nyüszítő, benzinnel leöntött kutyusra, vagy sem. Ezek azért sokkal inkább atombombák, amik valakinek a fejlődését befolyásolják, és nem egy pillangó szárnyának leheletfinom verdesései:)
A film végül az "elgondolkodtató befejezés” eszközével kénytelen élni, mert annyira belebonyolódott az alternatív valóság-gyártásba, hogy már csak a gordiuszi módszer tűnt alkalmazhatónak - ez végül is kudarc, bár a film ezáltal tényleg elgondolkodtató, és azt is lehet mondani, hogy a vége a legjobb része. Kár, hogy azt a rengeteg bestiális horrort le kell nyelniük a 16-18 éves gyerekeknek ... Ashton-ék mégsem gondolták át teljes mélységében ezt a pillangó-hatást, mert ha megtették volna, akkor tudnák, sok millió fiatal gyerek lesz kénytelen olyan horrort élményként megélni, ami a filmben az összes bonyodalmat okozza ...
fantáziadús történetét) nyílt lapokkal játszott, és ha már belevágták fejszéiket az időutazás nagy fájába, nyomban el is magyarázták a nézőknek, hogy ha visszamegyünk, és megváltoztatjuk a múltat, akkor fodrok keletkeznek az időben”, illetve, hogy emiatt alternatív valóságok ellenőrizhetetlen kombinációi jöhetnek létre láncreakciószerűen (világítja meg Emmett Doki Marty és a nézők számára úgy, hogy közben egy táblára szemléltető ábrát is rajzol). Mindkét filmnek ez a lényege, a Hamlet-i szitu, hogy kizökken az idő, és helyre kell tenni azt :)
A Pillangó hatás - valójában Pillangó Effekt - amit magyarul leginkább Pillangó Jelenségnek kellene, illetve kellett volna fordítani - ezen a problematikán alapul. Egy az egyben erről szól, az alternatív valóságok között való közlekedésről, és arról, hogy főhősünk, Ashton Kutcher sorozatos visszatérésével egy olyan valóságot próbál előidézni, amely mindenkinek a lehető legjobban megfelel...
A filmre két tulajdonság jellemző nagyon-nagyon. Egy, hogy nagyon-nagyon véres-brutális, az ember gyakorlatilag 18, sőt, 21 éveseknek sem ajánlaná, de mindegy, aki ezzel próbálkozik, csak
az ellenkezőjét idézi elő. Kettő, hogy nagyon elgondolkodtató - ami leginkább azt jelenti, hogy az elején nagyon meg vannak kavarva a lapok, és csak a közepén túl fog minden leegyszerűsödni - visszamenőleg is. Ez utóbbi alaptulajdonság csak fokozza a horror-élményt, mint gyermek pornó készítés, kutya bestiális kínzása, börtön-erőszak jelenet, "árják” és egy zsidó srác között, plusz, ha már itt vagyunk, börtön-késelés. Ezekről a trailerben szó sincs. A trailer, vagyis a kép, amit a film alkotói a filmjükről propagálnak, egy romantikus sztori, amelyben a fiatal srác azért küzd, hogy szerelme, barátnője megmeneküljön ... Ez a történet jó is lenne. Jó lenne, bár nyilvánvalóan mindenki azt mondaná, hogy ez csak egy koppintása a Vissza a Jövőbe-nek.
Így azonban más a helyzet, hogy a film nagyon brutális, bestiális horror-jelenetekkel van megtűzdelve (a fiatal rendezők, írók nehezen találják el jól az arányokat, de ez nem meglepő, hisz rájuk sokkal durvább hatással bír a horror, és ezt a hatást ezerrel próbálják leplezni, így végül az jön ki, hogy szenvtelenül gyilkolnak meg mindent és mindenkit, és jeleneteik "lenyűgöző” hatását az eredetiségnek tudják be, ami stimmel is, hiszen a pszichésen sokkoló hatások közül az "eredetiek” a legdurvábbak, amikre még nincs felkészülve az illető elméje). Így azt mondhatjuk, hogy a film horrorral tölti ki a réseket, tapasztja be a lyukakat. A film sokkolással segít rá arra, hogy a történetet, a valódi történetet, a trailerben is bevallott történetet csak felületesen nézzük, és ne láthassuk koppintásnak.
A film enyhén szólva hatásvadász, még a horror-elemeken kívül is. Ashton kissrác korában enyhén szólva sátáni módon nyilvánul meg (hasonlóan a lány bátyjához,
az 5 szereplős történet másik alakjához), később, a börtönben pedig egyfajta megváltóként adja elő magát. Persze van rá magyarázat, vagyis formailag tulajdonképpen rendben is van a dolog, hiszen mondhatjuk, hogy az idősebb Ashton ment vissza, és ő beszélt ki kiskori önmaga fejéből - mocskos szavakat használva. Ugyanígy mondhatjuk, hogy a börtönben szüksége van egy testőrre, és ezért játssza el a megváltót a vallásos és kigyúrt cellatársa számára, és kiskorában ezért tenyerel bele visszamenőleg két szögbe a rajzórán, hogy ezt a sztorit stigmáival megtámogassa. Ezen a szinten a dolog azonban már túl bonyolulttá válik, és az egészet kezdi az ember úgy látni, mint puszta bűvészkedést az idősíkokkal - betépve. A betépés jó állapot - ha egy film a betépettséget át tudja adni nézőinek, az nagyon jó - de ha csak az történik, hogy a film alkotói be voltak tépve, a nézők pedig maximum tettethetik a katarzist, az nem az igazi.
A filmben ezzel együtt nagyon rokonszenves, hogy az időfodrokból, az alternatív valóságok láncolatainak problematikájából egy kifejezetten konzisztens történetet gyúrtak össze. A Pillangó Effekt
a két időutazásos elődjéhez képest egy fokkal, egy szinttel mélyebben ered a nyomába az időfodroknak, és elméletileg eléggé precízen van megszerkesztve. Ezzel együtt mégis úgy tűnik, hogy túl van spilázva, és csak ésszel követhető, élményként egyáltalán nem zökkenőmentes. Úgy tűnik, csak az történik, hogy a remek filmekből ismert sztorit újra-feldogozza úgy, hogy megbolondítja egy "kis” horrorral - rengeteg horrorral. A "Pillangó Effekt” is enyhén szólva túlzás, hiszen itt nem apró behatás változtatja meg dolgok sorát, hanem olyan”apróságok”, mint felrobbantjuk-e frontálisan dinamittal a fiatal anyát karon ülő gyermekével, beledöfünk-e egy égő karót egy zsákban nyüszítő, benzinnel leöntött kutyusra, vagy sem. Ezek azért sokkal inkább atombombák, amik valakinek a fejlődését befolyásolják, és nem egy pillangó szárnyának leheletfinom verdesései:)
A film végül az "elgondolkodtató befejezés” eszközével kénytelen élni, mert annyira belebonyolódott az alternatív valóság-gyártásba, hogy már csak a gordiuszi módszer tűnt alkalmazhatónak - ez végül is kudarc, bár a film ezáltal tényleg elgondolkodtató, és azt is lehet mondani, hogy a vége a legjobb része. Kár, hogy azt a rengeteg bestiális horrort le kell nyelniük a 16-18 éves gyerekeknek ... Ashton-ék mégsem gondolták át teljes mélységében ezt a pillangó-hatást, mert ha megtették volna, akkor tudnák, sok millió fiatal gyerek lesz kénytelen olyan horrort élményként megélni, ami a filmben az összes bonyodalmat okozza ...-Holop-
2008-11-11