microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: cikkek -> filmekről
    

2008-11-10

A Szerelem Határai

A farm: szerelmi háromszög - Dylan Thomas-szal


Kosztümös, írós, világháborús, megtörtént - ezek a műfaji kategóriák, első hallásra nem túl bíztatóak, és tényleg nem is sejtenénk, micsoda végtelenül izgalmas, szenvedélyes, életközeli filmbe és filmes projektbe csöppenhetünk bele. Ínyenceknek való dedikált finomság ..

A film nyitóképe nagyon erős koncepcióról árulkodik - egy énekesnő klasszikus precíz piros rúzsos ajkait látjuk, éneklés közben. Vera Phillips (Keira Knightley) szájáról indul a film ... a film, amit egészen csak akkor fogunk megérteni, ha már végignéztük. Ez persze nem azt jelenti, hogy addig "nem értjük", dehogy, erről szó sincs. A film végén azonban olyan döbbenetes plusz élményben van részünk, amely az egész filmet, az egész filmes projektet egészen más megvilágításba helyezi ... Egy fiatal producerlány egy londoni filmfőiskolán vizsgafilm feladatként (irodalmi mű adaptációja) élete legdédelgetettebb tervét húzza elő - egy nemrégiben (2000-ben) megjelent regényt Dylan Thomas-ról, Dylan Thomas életének egy teljesen homályba vesző szakaszáról ... amely egybeesik a fiatal producerlány nagyszüleinek életéből egy szakasszal, amit a családban mindig nagy és mély hallgatás övezett ... Igen, a producerlány (Rebekah Gilbertson) nagymamáját úgy hívják, hogy Vera Phillips, ő volt Dylan Thomas gyermekkori szerelme, és az ő ajkáról indul a film ... bár ennek a személyes kötődésnek egyedül a végén lesz jelentősége ...





Az első jelenet, amelyben Dylan Thomas és Vera Phillips találkoznak, még az életrajzi, történelmi drámák esetlen stílusában készült, affektálós beszéddel, a vásznat vibrációval betölteni próbáló túlzott gesztikulálással, tényleg, mint valami tévéfilm esetében ... (aminek a produkció eredetileg indult).

Persze, természetesen megértjük, hogy a történelmi drámáknál a történelem, a valós események köteleznek, és az író nem engedheti szabadjára a képzeletét annyira, mint Joe Eszterhas az '56-os filmünk (Szabadság, Szerelem) esetében. Mégis túlságosan lapos az a jelenet abban a kocsmában - túlságosan műtermi. Ennek azonban az az egyik (fő) oka, hogy azt hisszük, a film során az író és a lány szerelmének vontatott történetét kell végigülnünk. Nagyot tévedünk (hálistennek). Ez a film nem "az a film". Egy következő jelenetben, egy vonaton látunk egy másik pirosra rúzsozott női ajkat, amihez már egy másik nő tartozik - az álomszerű történetgörgetés során egy újabb jelenetben Dylan Thomas e nőt, Caitlin-t mint feleségét és gyermekének anyját mutatja be Vera-nak. Valójában itt kezdődik a film ... a két lány találkozásával ...





A film roppant izgalmas és mély. Látszik, hogy a forgatókönyvet egy nő írta, de tényleg (mellesleg e hölgy Keira Knightley anyukája). A film izgalmas voltát éppen az adja, hogy messze a felszín mögé ás, megdöbbentően mélyen szántó, és olyan felbontású képet hív elő a múltból költőnkről és életéről, hogy a szánk tátva marad. Egyik este, amikor felesége nővérénél laktak, tántorgó részegen jönnek haza Caitlin és Dylan Thomas, a bejáratnál egymásra zuhannak. Egy ilyen jelenet a modern irodalom egyik nagyjáról csakis akkor jöhet létre, ha valóban megtörtént. A jelenet itt még nem ér véget, később, éjjel, Dylan Thomas odavizel a nappaliba (ahogy a kőkemény alkoholisták szokták). Másnap menniük kell - és hova máshova, ha nem Verához, akinél meghúzhatják magukat.

A film nemcsak mély, de érzékeny is, időnként olyan izzású jeleneteket produkál, hogy elképedünk. A legeslegeslegérzékenyebb jelenetek pont olyanok, hogy Dylan Thomas akkori szavai "kísérik", amit látunk. Manapság a költői szövegekkel való jelenet-aláfestés nem igazán működik - ebben a filmben azonban e költő szavai egy vihar erejével rángatják, feszegetik érzelmi tűréshatárunkat, hogy a végén megadjuk magunkat, és azt mondjuk, basszus, ez gyönyörű!

Egy filmnek nem kell dogmafilmnek lennie ahhoz, hogy ne legyen Hollywood-i. A Szerelem Határai nem 180 fokos szögben tér el a Hollywood-i diktátumtól, csak enyhe szögben indul el más úton, viszont az eredmény annál üdítőbb, hiszen így nem anti-Hollywood-i jeleneteket láthatunk, hanem olyan jeleneteket, amiket éppenséggel egy Hollywood-i filmben is láthatnánk - csak itt sokkal jobbak, de tényleg: milliószor. Itt néha úgy érezzük, a film lehetne jobb is, máskor viszont, egy-egy magas hőfokú jelenet közben olyan magasságokba és mélységekbe dob és taszít bennünket a film, hogy bolondok lennénk elcserélni egy Hollywood-i filmre. Tömény költészet.

Ami a költészetet illeti, a film mesteri munkát végez. Egyrészt Dylan Thomas sorait olyan kontextusban adja elő, hogy bombaként robban minden egyes betűje, másrészt maga a film is borzasztóan költői (vegyük például a jelenetet, amelyben Vera magányosságát ábrázolják, miközben férje a fronton szenved, és pár méterre tőle, egy függönnyel elválasztva Dylan Thomas és Caitlin tompán szerelmeskednek), de ez még mindig "mind semmi" - a film egy harmadik vonalat is behoz a képbe, éspedig Vera és férje, William szerelmét, amely a lehető leghétköznapibb szavakat alkalmazza - és mégis végtelenül költői, ugyanúgy, mint a Dylan Thomas-os betétek, és ugyanúgy, mint a film egyéb magas hőfokú, költői részei, melyekben senki meg sem szólal.

Vera és William egy bombázás alatt, után, egymással szemben, éppen megcsókolták egymást, a lány a kapcsolat kezdetétől gyűlöli, hogy William előbb-utóbb a frontra megy majd, és nagyon-nagyon könnyen örökre elveszítheti. Ott állnak, a sáros porban egy bomba a közelben csapódott be - a lány a srác karjaiban sír, mire William, miközben gyöngéden megtörli a lány arcát, ezt mondja: az esőcseppek az arcodon, olyanok, mintha könnycseppek lennének. Telitalálat. William a maga egyszerű emberi eszközeivel, szókészletével gyakran ugyanolyan izzást okoz a filmnek, mint Dylan Thomas sorai - ami éppenséggel Dylan Thomas sorait dicséri, hiszen ez azt jelenti, hogy az ő sorai "is" amiatt hatnak, hogy az életben mélyen gyökereznek, hogy a valóság intenzív átéléséből fakadnak (ha csak "puszta költészet" lenne, akkor a frontra készülő, majd onnan visszatérő katona szavai mellett hitelüket veszítenék).





A film tehát a valóság, Dylan Thomas hétköznapjainak, és Vera Phillips életének ábrázolására fókuszál, hol felváltva, hol pedig együttesen. Teszi ezt a lazább, az elbeszélőbb (epikaibb) és líraibb részek váltakozásával - amely utóbbiak a film legintenzívebb perceit, pillanatait képezik. A film, a történet előrehaladtával egyre különösebb érzés kerít bennünket a hatalmába. Amíg az elején biztosra vesszük, hogy a film főszereplője Dylan Thomas, később a hangsúly finoman áttevődik a lányra, Vera Phillips-re. Ez a hangsúlyeltolódás ráadásul nem úgy valósul meg, hogy a Verával kapcsolatos jelenetek kiszorítják a Dylan Thomas-os jeleneteket, hanem egyszerűen úgy, hogy Dylan Thomas tetteivel kiírja magát a film főszerepéből, értsd: egyre inkább úgy látjuk, mint egy bár zseniális, mégis kicsinyes, önző és brutálisan alkoholista férfit, aki jellemét tekintve nem a csúcsok csúcsán helyezkedik el.

Ez egy folyamat eredménye, az elhalványulás apró lépésenként megy végbe (második megnézéskor viszont már az elejétől nyilvánvaló- hála a forgatókönyvíró mély érzékenységének, amellyel az emberi érzelmeket nem puszta kitörésekként, hanem mélyen folyamatos történetek csúcspontjaiként volt képes láttatni, tökéletesen, kívülről-belülről megértve a rábízott "karaktereket”, köztük a producerlány nagymamáját, akit a saját kislánya alakít). Kezdetben azt látjuk, a költő nagyon szabad, éli az életét, a valósághoz képest egy más, de párhuzamos dimenzióban, rajong Veráért, de valami miatt nem tudja kinyújtani a karját, hogy akarlak. Később úgy látjuk, a költő egy nagyon szabad szexguru, aki, amikor Vera a magánytól, elkeseredettségtől szeretetre szorul, a segítségére siet - és maga mellé rántja a kádba, ahol éppen meztelenül áztatja testét. Ekkor még mindig "csak” egy egocentrikus alkoholistaként látjuk, mert nem gondolunk bele az emberi dimenziókba (amiket a film kitűnően ábrázol), hogy Vera a farmon a saját és férje pénzéből eteti, laktatja Dylan Thomas-ékat, és minden ráhárul, egy személyben, beleértve saját gyermekének nevelését is természetesen. Amíg Dylan Thomas-ék jól elvannak a háború alatt, addig Verára éppenséggel a legnehezebb idők járnak, és nemcsak anyagilag (ami miatt fronton harcoló férje pénzét is az utolsó centig elkölti), de azért is, mert nap, mint nap, ott él vele gyermekkori szerelme, aki továbbra is nyíltan flörtöl vele, miközben a férfi, akire és akinek a szerelmére mindig számíthatott, messze van, és emlékeiben is egyre inkább elhalványul.





A film központjában értelemszerűen ez a farmos időszak áll - ez a film alapjául szolgáló David N. Thomas regény címe is: "Dylan Thomas: A farm, két ház és egy bungaló”. A filmnek ez a része különálló filmként is megállná a helyét. Vera teljesen egyedül van, férjét kezdi fizikailag elfelejteni, egyre kevésbé emlékszik rá - pedig ő minden, amibe kapaszkodhat. Férje, William ráadásul még mindig nem érdemelte ki teljesen a szerelmét, hiszen Vera az első perctől nem biztosított számára 100%-os helyet a szívében, mondván, hogy bármikor meghalhat a fronton. Vera tehát arra vár, hogy a férfi, akit egykor szeretett, majd visszatérjen, és ismét megismerkedhessen vele, remélve, hogy történetükből az eltelt sok év, a háború ellenére boldogság fog kisülni. Közben itt van a Dylan Thomas nevű alkoholista "nagy gyerek”, aki folyamatosan flörtöl vele, és itt van Caitlin, a barátnője, akivel testi-lelki jóbarátok. A lány boldogságot akar, szeretetet, de csak egyre mélyebbre süllyed az illúzió csapdájában. Dylan Thomasnak pedig minél több megnyilvánulását látjuk, annál inkább egy önző, végtelenül hideg és önző férfinak látjuk, aki csak tetteti, hogy laza, valójában azonban nagyon is számol, számításba veszi, hogy honnan lesz pénze a következő napi adag kenyérre és alkoholra.

A farmos jelenetek különösen gyönyörűek. A lányok gumicsizmában, pulóverben - helyi divat szerint. A rendező attól sem riadt vissza, hogy időnként egy-egy színes 8mm-es amatőrfilm felvételt is "becsempésszen” a történetbe (a nézők esztétikai élvezetét tovább fokozandó). Végül aztán hazatér a frontról a derék William, akinek a pénzét a bankból ők hárman elköltötték. William-et egy kocsma szeparéjáéban a nagymenő felső tízezerrel haverkodó Dylan Thomas társai durván vérig sértik, mire fel az ittas háborús hős később odamegy a farmon a házban dorbézoló társasághoz, és kívülről lead néhány lövést. Ez a tett majdnem az életébe kerül, és sorsdöntő, hogy ki mit fog nyilatkozni a bíróságon az esetről. Természetesen lehet úgy is tekinteni, hogy a költő tök jó fej, még akkor is, ha látszólag a legalattomosabb fickó viselkedését ölti magára, mindezt egy magasabb szinten elkövetett önzetlenség diktálja ... lehet így is nézni, meg lehet úgy is, hogy minden az, ami, egy-egy ember jellemét pedig a tettei minősítik. Amit Dylan Thomas művelt, nem volt szép dolog ... bár a film egyáltalán nem ítéli el, mi a látottak alapján megtehetjük ...





A legkülönösebb az egészben az, hogy végül, az ügy után, amikor a leghíresebb Dylan Thomas idézetet halljuk, hogy a szerelmeseknek ír ... az egész már más színben tűnik fel. Biztos, hogy így a végén más képünk lesz Dylan Thomasról, mint amilyen a film előtt élt bennünk, a film elején és közben kialakult bennünk. Nem valószínű, hogy ez a kép pozitívabb, de valószínű, hogy jobban megértjük, megismerjük őt, a személyét, vagyis a helyet, ahonnan a szavai érkeznek ... Más képünk lesz William Killick-ről is, a producerlány nagyapjáról is, mint amilyen képünk eddig lehetett volna, ha beleássuk magunkat a történelembe, és mellesleg nagy öröm, hogy a hibátlan jellemű férfi a művészet berkeiből kapta meg ennyi év után a minden bizonnyal elmaradt elismerést ...

Vera Phillips történetén keresztül pedig nemcsak egy fiatal lány történetét ismerhettük meg teljes érzelmi mélységében, lehántva róla a nyilván rátapadt kispolgári maszlagot, de egy, a Nárcisz és Psychében megismert örök szerelmi háromszög bontakozik ki teljes életnagyságban ... amely valahol valószínűleg minden lány örök története is egyben ...
-jepe-
2008-11-10

Címkék:



:::::::
  LÁSD: A Szerelem Határai info-file
:::::::  (The Edge of Love 2008.)