Nők

Mielőtt "nős" filmekről beszélünk, nem árt elválasztani a fazont a szezontól. Ami rossz, az a Sex and the City, az idióta közhelyek, a sipítozó, visítozó nők, akiket a nézőknek ugyanúgy kell irigyelniük, mint a modelleket és sztárokat a magazinokban, csak őket nem a szépségükért, hanem a pénzükért és életstílusukért - közben pedig egy gramm valódi anyag nincs a karakterükben, a történetben pedig detto. A Sex and the City egyenlő tévé, és ezzel mindent elmondtunk.

Az Elvált Nők Klubja már más, az előzőleg, meg utólag fárasztó, meg néha közben is, alapjában azonban van benne érzés, és így egész jól nézhető. Az Ephron nővérek Női Vonalak című filmje már bonyolultabb (bonyolítottabb, mesterkéltebb) és rosszabb is. A legjobb nőkről szóló film ever természetesen a Tizenhárom, az Alkonyat rendezőnőjének filmje tinilányokról, de amikor nős filmekről beszélünk, akkor kimondva-kimondatlanul 30 feletti nőkről beszélünk, akik közül valakit elhagytak ...

A Nők egy igazán ihletett film. Alkotói tanultak elődeik összes hibájából, a kliséket pedig (leszámítva a film első 5 percét, amikor még szoktatni kell az embereket) rendesen a sutba vágták. A film egyszerre két külön módon is nagyon jó. Az egyik mód az, hogy van benne érzés, hogy egy megcsalt nő érzéseit, állapotát, helyzetét nagy fokú empátiával és természetesen jeleníti meg, a másik mód pedig az, ettől függetlenül, hogy hihetetlen profin, szellemesen, gyakorlatilag sziporkázóan van megírva.

Nem égbekiáltó fenékre-esős poénok zivatarának formájában van remekül megírva, nem hatalmas térd- és combcsapkodós, levegő után kapkodós nevetéseket okozó őrületes jelenetek formájában, hanem az igazán profi stand-up komikusok fa-arccal előadott nonstop, intenzív - de elsőre mindig észrevétlen poénok formájában. Ott van például egy sminkes, manikűrös lány, aki kifecsegi, hogy Meg Ryan férje megcsalja Meg Ryan-t. Most, légyszi, próbálj meg elképzelni egy jelenetet, amelyben ez történik. Komolyan, próbáld meg elképzelni, hogy zajlik ez. ...

Megvan?

Nyilván egy közhelyes jelenetet láttál magad előtt, ahol a játék átlátszó módon arra megy ki, hogy a manikűrös csaj "véletlenül” kimondja. Ebben a filmben a csajt Debi Mazar alakítja, akit mi a Levesben és a Zenebirodalom Visszavág miatt kedvelünk, de ha bárki másnak akarnánk leírni, azt mondanánk, ő az a csaj, aki a Music c. Madonna klipben a limuzinban ott bulizik, ő az, akivel Madonna már a '80-as években barátnő volt, amikor pl. Keith Haring-gel és a többeikkel lógtak együtt. Debi Mazar ekkoriban gyakran volt Madonna Makeup sminkese is, és a mai napig barátok, bár a Kabbalah kicsit bekavart Debi-nek). Nos, a jelenetben a manikűrös nő össze-vissza beszél, folyik belőle a szó, hogy nevet változtatott, hogy megváltozzon az élete, és megváltozott .. és másodpercek alatt ott vagyunk, hogy Madonnával egy limóban ül ... innen már, hogy a néző jól hanyatt dobta magát a szélsebes triptől, csak egy lépés bedobni, hogy itt van ez a barátnőm, aki pedig - bla-bla-bla - és máris megvan az isteni jelenet. Tényleg nagyon profi. Lehet ezt még fokozni? Lehet. Debi Mazar karakterénél minden út Rómába vezet, akárhonnan indul a sztorizás, a szó-folyam, a barátnője mindig felbukkan a nős pasival. Szóval lehet, mert akár másodszor is előadja ugyanazt.

A film elképesztően gazdag. Rengeteg szál van benne - pont, mint egy életben (és nem úgy, mint egy ostoba tévésorozatban). Minden nagyon sűrű, nemcsak egy nagy sztorit követünk, hanem sok-sok mikro-sztorit is, ráadásul úgy, hogy nem rágják a szánkba (mint egy ostoba tévé stílusú filmben). Adva van egy parti, Meg Ryan beszélget egy nővel, majd amikor barátnője, a csodálatos Annette Bening megjelenik, kedvesen otthagyja ezt a nőt. A nő elindul a kert irányába, a kutyus is, és eredményként egy fantasztikus, kosztümös filmekbe illő jelenetet kapunk, amelyben a kutyus szalad ki a kertbe, ami jó messze van, és ahol sátrak vannak felállítva a fantasztikus catering számára. Mindennek az a lényege, e mikro-sztori úgy építi a sztorit, hogy amikor az a nő távozik, el akarja kérni a cateringes címét, Meg Ryan pedig közli, hogy ő maga csinálta. A gyermekét otthon nevelő, őrületes kreativitással bíró nő karakterét festették meg finoman. Akár ehhez is érthetne. Akár ezt is csinálhatná főállásban, és nyilván bármi mást is. Észre sem veszi, hogy mennyire kreatív. Csak megcsinálja és kész. Mi sem vettük volna észre, ha a kutyus egy Robert Altman-os megoldással nem vezet rá minket. Ettől a jelenettől Meg Ryan karaktere még mélyebbé vált. Ilyen egy jó film, minden jelenet multifunkcionális, több legyet üt egy csapásra.

Robert Altman nevét nem véletlenül említjük, az emberi kommunikációk káosza felett valamiféle áttekintő, racionális műholdként lebegve figyeli a jelenteket. Minden ezer szálon fut - de az egész felett ott lebeg egy rendszer, egy aspektus, a nagybetűs ráció, amely mindazt, amit látunk, sokkal magasabb szintre emeli (a Játékos, a Short Cuts, a Pret-á-Porter ilyen tipikusan Altman-os és mellesleg isteni filmek) . A Nők rendelkezik ám valamivel, ami nagyon profi, egy apróság, egy finom részlet, amely az egészet áthatja, és ami akár egy Altman filmben is lehetne koncepció: a filmben egy darab férfit sem látni. Mi van? Hát csak ez :) Felemelő élmény, de ennél sokkal több is. Nem öncélú statisztikai látványosság, jé, "ebben a filmben nincsenek férfiak”.

Ez az apró tény simán adódik a sztoriból - a dolog szépsége (és ez az Altmanos benne), hogy ezt a rendszert felfedezték, és "ha már lúd, legyen kövér” - alapon végső tökélyre vitték, és teljesen eliminálták a hímneműeket. A sors iróniája, hogy fel sem tűnik. Láttunk már ilyet, mármint ilyen filmet, amelyben egy nő egyedül, otthon kénytelen mindennel megküzdeni, a férfi pedig csak telefonon van jelen: a Mélyvíz volt ez Tilda Swinton-nal. Nem egyszerű krimi volt az, hanem egy allegória, amely révén átélhettük, hogy what it feels like for a girl. A Nők-ben ugyanez a koncepció, a férfi, aki otthagyja a nőt, a férj nem igazán van jelen a filmben. Ez így eléggé természetesen működik, és fura is lenne, ha szerepelne a férfi, kényszerű időkitöltésnek tűnne. Ez a film a nő drámája, akit otthagyott a pasija, a szerelme, a kedvese,a férje, akivel az életét összekötötte. Semmi szükség rá, hogy a férfit is lássuk (a gagyi Sex and the City-ben is az volt a legbénább, amikor a legyalult arcú pasi megjelent - ki hívta?). A férfira nemcsak nincs szükség, hogy az otthagyott nő drámáját megértsük, de pontosan így, a férfi jelenlétének hiányában tudjuk leginkább megérezni, amit a nő érez (hiszen a férfi tényleg nincs ott). A Nők tehát nem egy vicces vígjáték, amelyben (lásd Austin Powers) az intim testrészeket ügyesen kitakarják mindig, a Nők-ben a férfi nem véletlenül nem látszik, hanem azért, mert nincs jelen. Nincs jelen a történetben. Csak telefonon, és ez jellemző. Telefonon, hogy például állasokból rúgjanak ki nőket, beleérve saját lányaikat.

A The Women komplex film, komplexitását az adja, hogy rengeteg szál van benne, és ezek egymást alátámasztják - egyszerűen az van, hogy feltűnően nagy a rend ebben a filmben - mert jól van megrendezve :)

Mondjunk példát:) Annette Bening (akin nemcsak más és más ruha van jelenetenként, de képes el is játszani, hogy más és más hangulatban is van, hogy akkor egy másik ember, egy ember, aki egy másik jelenetben életének egy tök másik pontján van - ezt nem sikerült jól kifejezni, de a lényeg talán így is érthető:)) Szóval Annette Bening, a csodás színésznő, egy női magazin főszerkesztője, az egyik meetingen egy kiscsaj (decens harmincas lány) elmondja, ő mit tenne, hogy a magazin kicsit megújuljon. Isteni jelenet: a lány tök profi dolgokat mond. Annette Bening pedig nem képes azt mondani, hogy igen, ez az. Ez már más világ, számára ez már ismétlés lenne, de az új lánynak új. Nagyon mély jelenet, majdnem mint amikor a Pret-a-Porter-ben Kim Basinger odapasszolja a mikrofont Chiara Mastroianni-nak, hogy "Sophie, get yourself a carrier”. A történetnek azonban még nincs vége. Később, egy másik jelenetben Annette Bening telefonon értekezik a tulajdonossal, aki ki akarja rúgni (az apja), és időt kér, hogy megújítsa a magazint. Végső érvként bedobja az ötleteket, amiket a fiatal lánytól hallott azon a meetingen - de mindezt már sírva teszi. Eléggé komoly jelenet, mint ahogyan film is az.

Komplex és komoly - bár csomót lehet és kell rajta nevetni, és senkit sem halasztanak meg benne a hatás kedvéért. A "komoly” itt nem a "szórakoztató” vagy "vicces” ellentéte. Sőt. Bette Midler megjelenik, becsípve egy nő-táborban. Az első hang, amit kibocsát, máris fuldokló nevetésre bírja a nézőt - de a jelenetei komolyak. Meg Ryan az anyját keresi plasztikai műtét után, és több begézelt arcú nőt is megkérdez, hogy "anya?” - iszonyat vicces, de komoly is. Ráadásul ez a jelenet sem ér itt véget, később, az új arcával majd azt a sikert aratja, hogy valaki azt mondja neki, "az arcod olyan .. kisimult" ... a gyermekek, tinik dohányzása, anorexiája elleni értelmes fellépés mellett (a Meg Ryan kislányát alakító tündéri India Ennenga igazi tehetség!) a plasztikai műtétek ellen is sikerült emlékezetesen elengedni egy megvilágosító poént.

A szalvétáját rágcsáló szupermodell, aki az éhségtől agresszív, mindenkire ugrik, szinten nem csak egy jelenetre koncentrálódik - később látjuk a kifutón ... amint mindenkire mosolyog, kivéve az ex csajára :) A film egyik legeslegnagyobb erénye egyébként e szupermodellel kapcsolatos, akivel Jada Pinkett Smith (Will Smith felesége, aki jó fej, de sajnos a szcientológusok beszervezték) megjelenik, és amikor kérdik a barátnői, hogy miért meleg mostanában, és általában miért meleg (angolul a gay a lesbian-t is fedi, hálistennek) majdnem mindenki mostanában, szépen és rendesen, 40 másodperce sűrítve sikerül megfogalmazniuk a lényeget (kb. hogy miért kellene egy idegen lénnyel megosztanod az életed, aki ráadásul tárgyként kezel és uralkodni akar rajtad, amikor választhatsz valakit magad mellé, akivel egy húron pendülsz). Mindezt egy olyan filmben, amiben férfiak nem is szerepelnek - többszörös hatás. A sors iróniája, hogy Altman is csinált egy nős filmet, a Dr. T és a Nők, de az egy tipikus rossz-Altman film, a jó Altman-film pedig a The Women lett (nem "Nők” - mint "nők” - hanem "A NŐK” - tehát nem mosolyogni való sztereotípiák, hanem "A Nők” - kellő tisztelettel és komolysággal, a magyar cím totál elvétette, eltorzította a lényeget, de nálunk, egy lepukkadt kelet-európai országban a nők helyzete is sokkal kevésbé feminizmus-alapú).

A The Women tehát nagyon komplex és nagyon komoly film, amely nagyon vicces és tartalmas is. Az ilyen film az, amit az emberek leginkább szeretnek megnézni, valódi történet, amely a saját életed és másokét is segít tisztábban látni - és nem figyelemelterelő szappanbuborékos sztori, amely csak arra jó, hogy ne gondolj a sajátodra, meg általában semmire. A The Woman komolysága azért is különleges, mert rendezőnője eddig tv-cuccokat írt és producelt, ez az első filmje, és ez az első rendezése. A hölgy, Diane English idén volt 60 éves - hát nem gyönyörű? 92-ben a Hanes harisnyák reklámfotóin szerepelt ... (Meg Ryan férje a filmben "Haines” :)) Az üzenet, hogy "csinálj valamit a magad erejéből” az ő szájából, az ő filmjéből különösen izgalmasan hangzik ...