microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: cikkek -> filmekről

2009-01-21

Frost/Nixon

Interjú-meccs egy bukott elnökkel


Van pár Nixon-os film, ami izgalmas, sőt, emlékezetes, beleértve az Elnök Embereit és Oliver Stone Nixon-ját, de a Frost/Nixon az összes filmet, és még könyveket is übereli, mert ez már nem a korrupcióról, igazságtalanságokról, törvénytelenségekről, és már nem is a nyomozásról szól, hanem az igazság pillanatáról, arról, hogy Nixon a kamerák előtt beismeri, vagy nem ismeri be, hogy bűnt követett el a társadalom, a nép ellen.

A filmnek igaziból a Frost vs. Nixon címet kellett volna kapnia, hiszen egy riporter kőkemény meccse volt ez a bukott ex-elnökkel, sisak nélkül, kard ki kard, életre halálra - a tévé kamerák előtt. A cím így mégis sokkal jobb, hiszen itt már kétféle látásmód harcáról van szó, arról, hogy a történelem Frost vagy Nixon képét raktározza-e el a Nixon-korszakról, és Nixon-elnökről. A Frost vs. Nixon cím azért sem lett volna rendben, mert egy riporter, egy újságíró a népet, a közösséget képviseli (legalább is jobb helyeken, demokráciákban:)), és nem önmagát.

A film igazán megérdemli a dicséretet, mert egy olyan témába vonja be a nézőt, mint a demokrácia elvontnak számító jelensége. A módszer valójában boszorkányos, hiszen miközben egy nagyjátékfilmet nézünk, a film egy olyan dramatizált (cselekményé alakított) dokumentumfilm, mint amilyeneket a National Geographic vagy a Viasat History csatornákon látni. A trükk az, hogy a történteket nem elmesélik, hanem élőben mutatják be (és mielőtt bárki azt találná felvetni, hogy "de hiszen ez így szubjektív", érdemes belegondolni, hogy ha egy ex-elnök sztoriját kicsit is mesterkélten dolgoznák fel, nem a tényekkel teljes összhangban, akkor a nemzet egy emberként tiltakozna, és a film nem számíthatna valódi elismerésre).

Bevonni az embereket a Nixon sztoriba egyébként nem is olyan nehéz, hiszen számos aktuális vonatkozása is van (amely vonatkozás pontosan az, ami miatt e filmet érdemes és fontos volt létrehozni, ami miatt eddig még nem mutatták be országszerte, ami miatt Oscarra is számíthat) - elszámolás a háborúval, elszámolás a rossz kormányzással, a népnek okozott szenvedéssel, elszámolás az elnökséggel. Bush most lépett le, a társadalmat egy összetett válság mélypontján hagyva. Amerika megújulásra készül Obama elnök vezetésével - újjáépítés, felemelkedés, egy új jövő megalkotása, a nemzetegyesítés a cél. A Bush-klán 8 év Clintonnyi megszakítással egy csalásokat is involváló tragikus újraválasztás után összesen 12 éven keresztül folytatta ellenségképen lovagoló, Irakban randalírozó politikáját - egy újabb Vietnámmal sújtva az amerikai népet és a világot - no és persze az irakiakat. Most, hogy a nép végre megvonta tőlük a bizalmat, mi fog történni? Továbbra is a média főszereplői lesznek, mint teljes értékű ex-elnökök (Bush és id. Bush) vagy ...?

Vagy elszámolnak a nép előtt azzal, amit a nép nevében műveltek ...


A film azzal kezdődik, hogy Nixon alelnöke, Ford saját beiktatásakor egy "general pardon"-t egy általános felmentést és megbocsátást adott Nixonnak mindazért, amit elnökként művelt. A film ott kezdődik, hogy bevezet minket ebbe a helyzetbe, amikor a világ döbbenten állt, mert nem történt semmi. Nixon megbukott - és kész. Nixon hazament, a nép meg hiába várta tátott szájjal, hogy majd bocsánatot kér, hogy majd elszámol azzal, amit tett. Semmi ilyesmi nem volt kilátásban. Itt jött be a képbe a talk show-műsorvezető, David Frost, aki kitalálta, hogy a nép katarzist vár, és ezért egy Nixon interjú biztosan nem lenne hülyeség :) David Frost ekkor még nem tudta, hogy ez egy Dávid és Góliát küzdelem lesz.



Onnan nézve -- Frost, a nép, az emberek szemszögéből -- úgy tűnt, a Nixon interjú bomba-siker lesz, és csakis az lehet. Úgy nézett ki, hogy ha egyáltalán rá tudják venni Nixon-t, hogy adjon egy interjú sorozatot, akkor máris nyert ügyük van, megcsípték a főnyereményt. David Frost-nak nem szúrt szemet, hogy rajta kívül senki sem mozdult rá erre a fantasztikus lehetőségre :) David Frost nem újságíró volt, nem riporter, hanem csak egy talk show host - amíg a világ médiában edzett újságírói távol maradtak a témától, ő, mint szakmai szemmel kívülálló (és amúgy is, mert angol, és mert Ausztráliában dolgozik) egy csapdába sétáló kísérleti egér vidámságával vágott bele a nagy projektbe. Lássuk be, David Frost az emberek fejével gondolkodott, és ebből a nézőpontból a világ legtermészetesebb és legjobb ötletére mozdult rá. Frost ekkor nem is sejtette, hogy egy bukott, a népnek óriási károkat, veszteséget okozó ex-elnök nem egy idős bácsi, aki gyónni szeretne, hanem ugyanaz a kőkemény harcos, ugyanaz az agresszív, minden hájjal megkent, ellentmondást nem tűrő, egocentrikus, antidemokratikus férfi, aki elnökként volt.



Döbbenetes volt látni, hogyan szedi darabokra a naiv angolt a durva ex-elnök. Valaki esetleg azt hiszi, hogy egy direkt kérdéssel sarokba lehet szorítani egy Nixont? Soha. A bukott ex-elnök nem hogy barikádot, de egy egész erődítményt épített fel hazugságaiból. Az igazság minden egyes téglájára válasz-téglákat épített, hazugságok összefüggő rendszerét, melyek mélyén, mint egy bunkerban tökéletes, háboríthatatlan biztonságot élvezett. Megvolt a maga kis alternatív valósága, amelyben ő nem az antidemokratikus, bukott elnök, aki óriási károkat okozott a népnek, hanem egy nagy ember, aki rossz helyen, rossz időben kapta kézbe a kormányrudat. Akit rengeteg támadás ért. Aki a háborút és a problémákat örökölte, aki az ország vélt, vagy valós érdekeiért harcolt (akár a néppel szemben is). Nixon ezen belül engedékeny volt, úgy értékelte magát, hogy 60% rossz mellett volt 30% jó is a kormányzásában, és csak azt akarta, hogy ne mindenki ezt a 60%-ot feszegesse :)

Frost nem sejtette, hogy Nixon nemcsak kormányzása idejére sajátította el a folyamatos és agresszív hazudozás művészetét, hanem egy életre, és nyugalmazott elnökként sem hagy fel ezzel.


Nem biztos, hogy az apró betűs részbe tartozik, hogy a filmnek természetszerűen van magyar vonatkozása is. Ha már az egész film Bush miatt aktuális, és ha már a filmek mindig a saját életünkkel való összevetésben csapódnak le, akkor vajon miért hagyná abba bárki a maga kis saját életére való vonatkoztatás folyamatát az országhatároknál? Ráadásul Magyarország nemcsak arról híres, hogy egy brazil szappanopera főszereplője, egy rabszolgalány számára gyűjtést rendeztek az emberek, de arról is, hogy a magyar Bush és stábja az Elnök Emberei című tévésorozatot és egyéb elnökös filmeket másolva kormányoznak. Szóval e film tükrében igenis érdekes elképzelni egy későbbi magyar-Bush interjút, különösen azért, mert a filmben látható interjú-sorozat első része kísértetiesen hasonlít egy CNN-interjúra a kis magyar Bush-sal.


A jóhiszemű emberek gyakran (mindig) túlértékelik az igazság, a valóság kényszerítő erejét, és az a szép az emberi természetben, hogy ezért soha senkit sem hibáztatunk - sőt, aki így áll hozzá, arra úgy nézünk fel, mint a legbátrabb mozihősökre.

David Frost Nixonnal és Nixon hazugságaival szemben egycsapásra olyan kutyaszorítóban találta magát, hogy rossz volt nézni. Ez persze nem igaz, mert nagyon is jó volt nézni. Lebilincselően izgalmas film. Jó és rossz harcát láthatjuk megelevenedni. A bűn és bűnhődés drámáját. Az ember igazságra való törekvését, az igazság utáni végső és megkerülhetetlen szomjat látjuk összecsapni a a hazugságok hálójában vergődő emberi lélek kínjával. Az igazság hazugságokat elsöprő erejét teszi mérlegre e film, e történet, és egyszerűen nem lehet más szóval illetni, mint hogy felemelő.



végül pedig egy részlet a film traileréből:

Nixon: ".. ha az elnök csinálja, akkor nem törvénytelen"

Frost: "Tessék?"

-fülöp-
2009-01-21

Címkék:



:::::::
  LÁSD: Frost/Nixon info-file
:::::::  (Frost/Nixon 2008.)