nem vagy belépve:
microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: cikkek -> filmekről
    

2009-02-10

Kutya Éji Dala

Bódy Gábor a gravitáció középpontjában

Egy darab cikk erről a nagyszerű filmről ...

:::::: böngészd e cikket fejezetenként

::::: mi a titok?

Ha valaki azt mondta volna neked 1983-ban, hogy ez az utolsó nagyjátékfilmje ennek a különlegesen tehetséges, forradalmi és új és fiatal művésznek, Bódy Gábornak, akkor úgy dermedtél volna meg, mint egy gyerek, aki megtudja, hogy a szülei sosem térnek haza, mert volt nekik ez a balesetük, vagy mi: egy karakterlánc, csak betűk, amik a legsötétebb mérget szállítják. De lévén, hogy ha megígérjük, hogy nem nyúlunk semmihez, akkor az idő az összes rétegével örökké való, elérhető - csak ugranunk kell, csak egy ugrás - mint visszalökni a lemezjátszó karját bármely gyönyörű pillanathoz. Micsoda lehetőség! Micsoda trip - máris!

Micsoda remek nap! Az ember általában nem szereti, ha megmondják neki, hogy ez és ez a film nagyon jó. A magyar film akkoriban már elérte a '80-as évekbeli csúcsát, csomó film volt, amik közül nem egy kifejezetten jó volt. Viccesek, érdekes voltak, néha felkavaróak, de mindenképp ablakot nyitottak a valóságra. Simán mondták azt akkoriban, hogy szeretem ezeket az új magyar filmeket. Volt azonban valami, ami még újabb volt, és rengeteget hallottad emlegetni. Minden idősebb barátod, ismerősöd erről az új művészről, Bódy Gáborról beszélt, akinek a filmjei olyanok voltak ..., hogy semmihez nem lehetett hasonlítani őket. Ezek az ismerősök olyanok voltak, mint akik a Dűnében visszajöttek a sivatagból, és azt hajtogatták, hogy "Muad'Dib, Muad'Dib, Muad'Dib". Ez Bódy Gábor volt.

Rövid kis vonatút volt. Kábé 12 perc. Mégis, ez egy másik város volt, és a vonatok csak óránként jártak, vagy hogy. Nem volt semmi célunk, csat át akartunk ruccanni, hogy csináljunk valamit, igyunk egy sört például. Szerencsés módon a vonaton Robival és Attilával találkoztunk, akik már vidáman söröztek. Mondták, hogy már megittak egyet, és hogy a Kutya Éji Dalát mennek megnézni. Kellemes délután volt. Akkor még nem tudtad, hogy egész életedben emlékezni fogsz rá. Vagy 20-30 percet késtünk. A közepébe csöppentünk bele. Éppen a katona és a nő veszekedése ment az almafa alatt a vörös fényben. Ez már abszolút a közepe volt. Aztán jöttek a Super-8-as felvételek, valami eszméletlen jó zenével "Europa ist Amerika" - olyan volt, mint a Kraftwerk. Annyira-annyira észvesztően ÚJ és izgalmas volt! Egyszerűen elképesztő! Véletlenül belekóstoltál valami ismeretlenbe, aminek az ízét nem tudod kiverni a fejedből, és többé nem is karod! Annyira mámorító és mély volt.

Amikor kijöttünk, még mindig világos volt. Nem tudtuk, mit láttunk, csak azt, hogy fantasztikus élmény volt. Ez már nem csak egy újabb "ablak" volt a valóságra. Szörnyen lemaradottnak érezted magad, mint aki a világot csak egy ablakon keresztül bámulhatja. Ugorni akartál! Elfelejteni az összes üveg réteget, amik elvágnak a valóságtól, egyszerűen fejest akartál ugrani az élet mélységeibe és misztikumába.

Mit láttál? Talán kísértetet, mint Hamlet? Miről szólt ez a film? Mi volt a története? Mitől volt annyira lelkesítő? Nos, néhány ember számára ez csak egy film - és ez így rendben is van, és nem is lehet megváltoztatni. Most, 26 évvel később (!) plusz trilliószor nehezebb volna beszélni róla, megpróbálni megvilágítani, hogy miért figyelemreméltóan különleges és gyönyörű mű ez a film ... teljesen reménytelen lenne ... hacsak ... Hacsak nem láttad a saját szemeddel :)

Egy Godard-film megtekintése, mint például az annyira szép Hímnem, Nőnem messze nem ilyen nehéz, hiszen a 60'-as évek valósága Franciaországban egy legális időréteg - és ma is visszaidézhető, nem úgy, mint Budapest 80'-as évei, melyek egy megfoghatatlan abszurd világhoz tartoznak, ami már rég elsüllyedt.

Ezzel együtt, hogy fogalmunk legyen arról, mennyire kivételesen nagyszerű film a Kutya Éji Dala, elég arra gondolnunk, hogy ezután a film után mennyire mindenki valami ilyesmit akart csinálni. Ott volt, bárki tetszőleges mértékben és módon lemásolhatta, s mégis, az 80'-as évek hátralevő részében, és a 90'-es évek során senkinek sem sikerült akár csak közel ilyen filmet is létrehoznia. Sem egy olyan filmet, ami ennyire jó. Hogyan lehetséges ez? Mi a titok? Egy új technika talán? Igen - mondhatni :)


::::: a film harmadik dimenziója


Bódy Gábor nem volt egy filmrendező a szó hagyományos, ipari értelmében. Filmeket készíteni hagyományosan, illetve alapban valami olyasmit jelent, mint focizni: adva van bizonyos méretű pálya, adottak bizonyos szabályok, amik a látványosság keretét adják. Mint a függönnyel keretezett kertben felállított színpad - Csehov Sirályában (a darabon belül). Bódy Gábor nem erre a kertbéli színpadra fókuszált, őt a játéktér a tágabb értelemben érdekelte, ami példánk esetében maga a Sirály c. darab. Számára a film egy médium volt, oké, egy "dolog", amellyel jeleket rajzolhatott - és nem egy módja a szállításnak, mint mondjuk metróval, villamossal vagy autóval menni, nem "egy dolog", amin belül gondolkodva, annak eszközeivel kifejezhette magát. A film egy ecset volt a kezében, amivel izgalmas dolgokat tudott művelni, és nem valami szoba, ahova beköltözött, megtanulta a benti nyelvet, és onnan beszélt volna kifelé, mint valami dobozból. Nem a "filmen belül" gondolkodott, hanem használta a filmet, és általa, ha úgy tetszik, azon keresztül gondolkodott. Nem a "filmen belül" gondolkodott, hanem gondolkodásához használta a filmet.

Legtöbb filmrendezőnek a film egy dolog, aminek van eleje, meg vége - "watching someone else's story". Ez is érdekes, de nem ebben rejlik, nem innen származik mindaz a szépség és esztétikum, amit egy film megtekintése kínál. A film nem egy színpad, ahol előadnak egy sztorit. A fim sokkal több - sokkal tágabb keretei vannak. Nagyon szoros szálakkal kötődik a valósághoz.

Két gyerek indiánosdit játszik a kertben, a harmadik pedig filmez. Nos, nem feltétlenül az, amit este megnéznél. De mi van, ha ez 30 éve történt - mi van, ha ez a gyerek most halt meg 38 évesen AIDS-ben, és megborzong a hátad, amint látod őt játszani, mert látod mindazt a szépséget, azt a sugárzó értelmet, melyek egy életen keresztül ragyogtak és bomlottak ki ebből a gyermekből - mint a Philadelphia végén? Ha ez csak egy "felvétel", akkor miért olyan érzés, mintha Bachot vagy Mozartot hallgatnál? Nem egy történetet mesél el? De még mennyire, és nem is akármilyen történet ez ... Az van, hogy a film egy sokkal tágabb kontextusú valami, egy sokkal szélesebb és mélyebb keretű "színpad". A filmben sokkal többről van szó ... és és ez hat is ránk, miközben nézzük. Nem olyan, mint egy ajándék csomagolása - hanem mint az egész, amit a becsomagolt ajándék jelent ...

Amikor a moziban egy filmet nézel, az úgy van összevágva, hogy 99%-ban a történetre fókuszálhass, amit az el akar mondani neked. Ennél viszont több van minden egyes snittben - sokkal több. Általában (iparilag és hagyományosan) a film és a snittjei úgy működnek, mint a kövek, amiket egy patak medrébe fektetnek le, azért, hogy átkelhessenek rajtuk. Kiválogatod a megfelelő köveket, és azokat is úgy forgatod, lapjával fölfelé, hogy mindegyikből csak egy lapos felület látszódjék. Magasabb rendű funkciót szolgálnak - a te átkelőd lapos köveiként, egy vonal mentén felfűzve. Így működnek a snittek a hagyományos mozifilmekben. A snitteknek csak a lapos felszínét látod - csak a jéghegyek csúcsait.

Bódy Gábor már nagyon korán megismerkedett a film e mélységével - amíg mások általában aranyos kis etűdöket, kísérleteket végeznek a filmiskolákban, ő véletlenségből elkészítette ezt az elképesztő, felkavaró gyönyörű filmet, Hogyan Verekedett meg Jappe és Do Escobar Után a Világ címmel. Ez nem egy filmiskolás film, ez egy nagy G-moll, ha Mozart-terminológiában gondolkodunk. Első Világháborús felvételeket használt, meg némafilm (mozifilm) részleteket, amikhez hozzáadta a saját maga által forgatott stílusban a korhoz illeszkedő felvételeket. A saját felvételeit is megtrükközte, hogy úgy nézzenek ki, mint az archív felvételek. Mi ez a koncepció? Nemcsak valami olyat akart, ami vezeti a történet áramát, nemcsak lapos köveket akart, amiken át lehet kelni, hanem ehelyett a film valódi mély mágiájához folyamodott, és mind megnyitotta ezeket a felvételeket valódi, tág és nyers kontextusukban, hogy a felszabaduló szépség hullámai elsodorjanak minket. A sztori végül az lett, ami ezekből a felvételekből kiszabadult, mint szellemek a palackokból. A történet sokkal nagyobb és tágabb dologgá lett, mint két teenager verekedése egy fürdővárosban.

Természetesen a Kutya Éji Dalát tekinthetjük úgy, mint egy fiatal, briliáns és tehetséges művész nagy művét, amit nagyon nehéz lenne másolni, mert annyira eredeti. Lehet úgy tekinteni, mint Mozart Don Juan-ját, mint egy óriási remekművet, ami csak úgy kijött a tehetséges forrásból :) Lehetne, de elvétenénk a lényeget.

Képzelj el 2-dimenziós lapos lényeket, akik világuk síkján éldegélnek, mennyire meglepődnének bármely 3-dimenziós objektummal való találkozáskor. Gondolj csak egy gömbre - ami egyszer pontnak tűnik, aztán ellipszisnek, ami gyorsan változtatja az alakját, és egyszer itt van, egyszer eltűnik, aztán megint felbukkan. Hihetetlen jelenség - nagyon nehéz kiismerni a természetét, a működését. Egy gyerek számára azonban, aki otthon van 3 dimenzióban, totál egyszerű: egy pöttyös labda, ami a földön pattog :)

Ha így tekintünk erre a filmre, mindent nagyon egyszerű és természetes lesz megértenünk. Bódy Gábor egyszerűen "csak" elhatározta, hogy készít egy szociográfiai filmet (barátja, Csaplár Vilmos novellája alapján - melynek címe Szociográfia:)). Máskülönben - ha csak úgy néznénk e filmet, mit egy briliáns magyar filmet, csak ámulhatnánk, hogy hogyan tudta elérni az összes részlet ilyen fokú, szinte mágikus klappolását, értsd, ha beengednének egy vágószobába, sem elvenni, sem hozzátenni nem tudnál, annyira tökéletes. És tényleg nemcsak az egész, de minden egyes részlete.

Mi történt itt? Mr. Varázsló hatalmas projektbe vágott bele, és a természetfeletti képességét bevetve

olyan részletgazdag képet alkotott a magyar valóságról, amilyet még semelyik másik filmben nem láthattunk? Más szóval, tényleg a részletekben rejlene a művészete? Abban, hogy odafigyel mindarra a rengeteg részletre, amik egymással versenyeznek ebben a szemiotika fekete öves szintjén zajló concertoban, a audio-vizuális történés megannyi szintjén?

Egy kétdimenziós lény számára igen, amúgy pedig nem, abszolút NEM. Bódy Gábor nem a részletek művésze, hanem az egészé. Ami 2 dimenzióban úgy tűnhet, mint egy nagy bonyolultsági fokú műalkotás, amely lenyűgöző, tökéletes és részletgazdag, az valójában egy nagyon szabad és laza és elegáns expresszió. Kemény munka helyett könnyed és egyszerű - mint egy Coltrane dallam (vagy Mozart)). Bódy Gábor kozmikus játékossága tükröződik benne.

Bódy Gábor nagy munkája nem az volt e filmben, hogy részleteiből építsen fel egy világot, hanem hogy megtalálja azt az eredeti gondolatot, a film Platoni ideáját, amelyből az egész projekt majd kibomlik. A filmforgatás e gondolat előhívása volt, a film előhívása. A részleteket nem az alapoktól komponálta az egyre magasabb szintekig, hanem fordítva, mindet az eredeti idea kormányozta odafentről - lefelé, a legapróbb részletekig. Ez éppenséggel nem a szokásos eljárás, ahogyan a filmesek filmeket készítenek:)

Ami általában történik, az az, hogy van egy sztori, abból írnak egy forgatókönyvet - jelenetek egy sorozatát, amik kiadják a történetet. Megkülönböztetik még azokat a felvételeket is, amikben nincsenek benne a főszereplők (ezt rögzíti a 2nd Unit). A sztori minden, a sztori minden felett teljes dominanciát élvez. Ez egy csapatmunka, ahol minden a főnököt szolgálja. Vágók "sötét kamráikban" mindent elkövetnek, hogy a sztori a lehető legerőteljesebben jelenhessen meg a vásznon. Ennyit a 2-dimenziós filmről. Ennyit a színpadról a kertben - a Sirályban.

Ami Bódy Gábort illeti, ő egyszerűen és teljesen más. Ő nem azért forgat, hogy meglegyenek a snittjei, amikből össze lehet rakni a jeleneteket, amik kiadják a sztorit. Ő "jeleneteket" forgat, amikről úgy hiszi, építeni fogják a nagyobb sztorit, a tágabb kontextus sztoriját - a Sirályt. A kerti színpad nem nagyon izgatja, az, hogy elmesélje egy álpap történetét, mint cselevések egy sorozatát. Ha ezt akarta volna, akkor látnánk, amint e pap belép a házba, reggelit vásárol, vár egy telefonhívást, stb .. Ehelyett azonban a papot, csakúgy, mint a többi karaktert is, komponensekként kezeli egy kísérletben. A kísérlet olyan, mint olaj után fúrni. Van egy koncepció, egy terv, aztán lefúr, és várja, hogy feltör-e az olaj. Az egész filmforgatása egy sorozat fúrás. Egy fúrás sikere a feltörő olaj, azaz, hogy egy jelenet működik, megvan a súlya, az energiája, és van mélysége is - szóval ha olyan dolog születik, amit meg kell tartani.

Általában a rendezők a vágószobákban a jeleneteket alkotó snittek legjobb verziói után kutatnak. A jeleneteknek megvan a majdnem fix helyük a történetben. Bódy Gábor viszont inkább a jó jeleneteket keresi. Teljesen nyílt szellemű. Jeleneteinek nem kell egy sztori vonalába illeszkednie, a film alapgondolata egy sokkal magasabb prioritás. Sosem rakna bele egy jelenetet csak azért, hogy a "sztori" komplett legyen (ez megkülönbözteti őt az összes olyan rendezőtől, akik először a legjobb elérhető verziót keresik a jeleneteikből, és csak akkor adják fel, ha az tényleg nem működik). Bódynál csak akkor kerül be egy jelenet, ha tökéletes, jelenetei egyedül és kizárólag az eredeti gondolatot szolgálják - és nem egy sztori vonalát.


::::: vízió

Ez a fajta filmkészítés kockázatos dolog. Az eredeti gondolatnak forradalminak kell lennie, átütőnek, olyannak, mit egy kulcs, ami mindent nyit - az egész filmben - vagy különben nem történik semmi.

Dupla vagy semmi. Mint egy jó fotós, aki meg tudja találni a szöget, amelyből fényképezve a valóságot a kép kinyilatkoztatás értékű lesz - Bódy Gábor nagysága is valahol abban a fantasztikus tehetségében rejlik, hogy megismerő gondolkodása révén (azért annyira ne lepődjünk meg, hisz ő egy filozófus!, egy gondolkodó-művész!:)) olyan képet tud egy témáról megalkotni, amely a legjobban megragad bennünk, amely a legelemibb. Amikor a témára gondolsz, az ő képe fog eszedbe jutni. Egy filmrendező, akinek van víziója - így mondják ezt manapság.

A Kutya Éji Dala egy nagyon egyszerű gondolaton alapszik: Magyarország egy isten háta mögötti vidék, amely missziós területté vált, értsd a magyar emberek a minimális emberi körülmények alatti szinten élnek. Az emberek Magyarországon szenvednek attól, ami körülveszi őket - és bántják egymást. Ez a borzasztóan egyszerű alapgondolat, kb. mint "a szocializmus egy rossz dolog, és megöli az emberek lelkét" más magyar filmes számára nem tette volna lehetővé egy ilyen csodálatos film elkészítését. Az, hogy valakinek van egy víziója, csakis azért izgalmas körülmény, mert hozzágondoljuk, hogy nála van a kulcs is, ami ezt a víziót nyitja.

A forgatókönyv lebontása (breaking down) az, amin minden eldől. Más filmrendezőknél, illetve hagyományosan ez csupán annyit jelent, hogy kvázi listát írnak arról, hogy az adott jelenet felvételéhez mi mindenre van szükség - azaz képzeletben visszanézik (a jövőből) a felvételt, és visszaemlékeznek, hogy mi minden segítségével hozták létre (szereplők, kellékek, háttér, szállítás, világítás, kameramozgatás, stb, stb). Persze általában nem a jövőből nézik vissza, hanem rutinból (felhalmozott tapasztalat, azaz múlt) - más filmekhez hasonlítják, és azt mondják, ha ahhoz a jelenethez abban a filmben ez kellett, akkor az nekem is megteszi majd. S ha nem te mondod ezt magadnak, akkor a gyártás. A rutin kiváltja a víziót.

Kitaláltál valamit (egy filmet), aminek most egy részét (jelenet) akarod létrehozni, és nyomban ott találod magad egy másik, egy hasonló film forgatásán, egy másik film forgatásának körülményei, paraméterei közé zárva, és azt mondják neked, "tessék", ezen a játéktéren belül hozd létre, amit akarsz, akármi legyen is az. Az ipar rutinja nagyon kemény ellenfél, illetve versenytárs. Kérdéseket tesz fel (mit akarsz forgatni, hol, kikkel és hogyan), te elkezdesz válaszolgatni, s máris rád kényszerítette a logikáját, a preferenciáit, és kisvártatva ott ülsz, mint egy ügyfél egy borbélynál, aki akármit mond, akármilyen egyedi elképzelése is van, végül ugyanolyan rövid frizurát kap, mint a kisváros további 3000 férfitagja - egy hajvágást - egy vágást.

A rutin kiváltja a víziót - és vice versa. Az ipar, a filmforgatás rendszere űrlapszerűen kérdéseket tesz fel neked, de ha gyors vagy, és ott van a fejedben a kép, a vízió, mintha a jövőből néznél vissza, akkor válaszolgatás helyett átveheted a kezdeményezést, és te lehetsz, aki megmondja, hogy mi történjen. Bódy Gábor a Psyché forgatása során, ami gigantikus projekt volt, minden idők legnagyobb filmje (még ha bár költöttek már többet is filmre, korábban is és később is) azt mondta, hogy szó szerint keresztbe metszette a filmipar gyártási struktúráját. Minél hatalmasabb a projekt, az ipar annál nagyobb nyomást gyakorol rád, hogy a kockázatos költői képzeleted helyét biztonságos rutinnal töltsd fel. Ez nem annyira súlyos dolog, csak annyi, hogy az ipar körberajzol számodra egy játékteret, hogy na itt, ezen belül csináld, amit akarsz, akármi legyen is az. Bódy Gábor rendszer szinten is keresztül tudta vinni az akaratát, nemcsak a forgatókönyvét bontotta le, de a rendszert is, és forgatásról forgatásra kerekedett felül a hatalmas gépezeten, és változtatta akaratátvivő mechanizmussá. Immár nem az akarata igazodott a rendszer struktúrájához, hanem annak kellett idomulnia az ő akaratához - a filmhez. Tegyük hozzá, mindenki örömére - a filmgyártás rendszerében ugyanis emberek dolgoznak, kreatív szakemberek, művészek, és mindenki örül, amikor valami rendkívülit, valami egyedi víziót kell kiszolgálniuk saját művészetükkel. Ez azonban csak úgy működik, ha a rendező képes őket rávenni arra, hogy a rutin helyett őt kövessék, ha képes rávenni őket, hogy higgyenek benne. Bódy Gábor mestere volt ennek.

Van egy jelenet a Krisztus Utolsó Megkísértésében, amikor Willem Dafoe-tól azt kéri a piacon összegyűlt tömeg, hogy adjon valami jelt, és akkor követik - a harcba. Akkor a gondolatból cselekvés lesz. Dafoe átérezve a helyzet tragikumát és kontraproduktív voltát, tehetetlenségbe merevedett, nem tudott jelt adni, úgy, ahogy azt várták tőle. Bódy Gábor mestere volt annak, hogy olyan helyzetekben, amikor erős várakozás ébredt vele szemben, képletes értelemben, mintha "azt követelnék tőle, hogy tegyen csodát", mindig tudott mit mondani, vagy tenni. Értelmét és érzékenységét a végsőkig feszítve mindig képes volt előállni a "válasszal" (response), képes volt megpillantani a megoldást.

Tette ezt az élet és az alkotás legkülönbözőbb szintjein. gyakran elképzelte, hogy mit csinálnak éppen a barátai. Mi ez, ha nem egy "megoldás"? - egy olyan kérdésre, amire a legtöbben azt felelnék: fogalmam sincs. Egy film is pont így készül, a vízió birtokában annak legapróbb részleteit is képes kell, hogy legyen megpillantani. Ungvárnémeti Tóth bejön a képbe, kezében egy könyv - miféle könyv? Mit olvas? Tudnia kellett - meg kellett tudnia pillantania ezt a részletet is - és persze, meg is tudta.

Szinte mintha konkrétan erről a jelenségről beszélne, amikor abban a jelenetben a valódi pappal (Hollósi Frigyes) beszélget, és azt mondja, "Isten görbe sorokkal is egyenesen ír", meg azt, hogy "és minél több terhet ró ránk, annál több erőt is ad a feladatok elvégzéséhez". Mintha az alkotás válasz- illetve megoldás kereső folyamatáról beszélne egy gyakorlatilag forgatókönyv nélküli film forgatásán - ahol a válasz, a megoldás olyasmi, mint egy jó fotósnál a megfelelő, a végső beállítás - "a beállítás".

Hogyan nézzen ki pontosan ez és ez a jelenet? Egyszerű - mindenki számára, aki a forgatókönyvet akarja megcsinálni, leforgatni. Bódy Gábor azonban mindig szét akarta feszíteni a kereteket, és egy-egy jelenetbe olyan dolgokat pakolt bele, mintegy felülről/kívülről, meglepetés gyanánt (mint a potyogó almák), amelyek filmjének a magasabb szintű (harmadik dimenzióban megjelenő) történet-áramlásába illeszkedtek.

Bódy mindig szolgált valami meglepetéssel, mintha úgy tekintette volna, hogy egy-egy jelenet is egy-egy feladvány, rejtvény, kihívás, amit restség lenne csak pont úgy megoldani, ahogy első ránézésre adódna. Rejtvény, kihívás, fantasztikus lehetőség arra, hogy valami újat alkoss. Ahogyan DiCaprio a Titanic-ban azt mondja, élj úgy, hogy minden nap számítson, Bódy Gábor úgy forgatott filmet, hogy minden jelenet számítson. Egyszerűen semmit nem akart kiaknázatlanul benne hagyni egy jelenet által kínált lehetőségben. Az elég kevés volt neki. A tökéletes szokványos. Áttörést akart mindenben, amihez hozzányúlt, minden jelenetben. Kinyilatkoztatást. Valami különlegeset, amire senki sem számított - még ő sem.

Ez az aktív kereső üzemmód az életmódjává vált. Kozmikus játékossága az arcán ilyenkor gyakran a blöffölés látszatát keltette, mint amikor e filmjében mint "álpap" a visszautasított nagy megbízatásról beszélt, majd a kínai kosztra terelte a szót. Ugyanezt a hamiskás mosolyt látjuk az arcán, amikor a videóról beszél Walter Gramming-vel. Ilyenkor válaszokat oszt szét a jelenben, a jövő aspektusából, felvállalva annak feladatát, hogy a dolgokat a jövő irányába mozdítsa. A kínai koszt és a megbízatás említése között egyébként éppen a "Magyarország missziós területté vált" gondolatát helyezte el, ami az akkori időhöz képest majd csak 8-10, vagy még több év múlva volt megjelenendő az emberek zömének a számára, amikor az akkori rendszer már nem is létezik.

Bódy Gábor a valóságot nagyon intenzív módon látta, élte át. Roppant érzékeny művész volt, de egy tábornok hatalmával és eszközeivel felfegyverezve. Egy látomásos költő - egy filozófus pengeéles és kristályosan tiszta elméjével. Képes volt lemenni az álomvilág legmélyére és mégis teljesen ébren átélni, sőt, felhozni mindazt, amit ott látott. Van olyan, hogy az igazság pillanata - amikor elegendően felfokozódtak az érzékeink ahhoz, hogy megpillantsuk, mi fog történni. Bódy ebben az állapotban, egyfajta transzban élt és alkotott, az anyagiasult világ és az ideák világa között közvetített az utóbbi oldalán. Képes volt minden helyzetben, minden feladvánnyal szembesülve megpillantani a megoldást. Ha már egyébként érzékenységről beszélünk: nem ölte meg magát - ezt csak az információ kedvéért fontos leírni.


::::: viszony a valósághoz

A jelenetek, az olajfúró szeánszok egyszerűek voltak: karakterek ütköztek egymással. A pap és a kerekesszékes kommunista, a szép szőke nő és a katonatiszt, a kisfiú és az apja, a kisfiú és a csillagász, és így tovább ... Ez a film összeütköztetett karakterek közti pszichodráma jelenetek sorozata. Pszichodráma jelenetek, igen, ezt úgy is értjük, hogy tág teret hagyva az improvizációnak. A legtöbb karakter a saját keresztnevén fut a filmben - Mari, János, Attila.

Ez komoly, valóságos játék - és nagy kockázatvállalás: minden annyira valóságközeli - és mégis, Bódy feltételezi, hogy az eredeti gondolata, a víziója,a koncepciója majd felülkerekedik, és egy figyelemre méltó eredményhez vezet. Mondhatjuk, hogy víziója abból fakad, hogy túl volt a valóságon. Képet tudott alkotni róla, már akkor összeállt benne a kép, amikor még benne élt. Egyfajta transz ez. Képes volt a valóságot úgy és annak látni, ami volt, mintha a jövőből nézte volna (vissza).

Ez nem az első alkalom volt, hogy a valósággal kapcsolatban csomó mindenkit megelőzött, és hülyét csinált a rendszerből. Vagy 11 évvel ezelőtt (1972) készített egy rövid dokumentumfilmet, az Ifivezetőket, amelyben a korábbi ifjú kommunisták összegyűltek egy vadászházban, ahol ittak és a múltról beszéltek. Azt hihették, ez a fiatal filmes az ő oldalukon áll. nem vették észre, hogy komplett hülyét csinált belőlük - ami nem valami valóságtorzítás volt, sőt, egy kristálytiszta dokumentumfilmet készített, arról, hogy hogyan éltek és gondolkodtak ezek az emberek.

Nem vették észre, hogy ez a fiatal srác a jövőből jött - nem vehették, hiszen nekik a jelenre nem volt rálátásuk. Tetszett nekik a kis dokumentumfilm - de ma már nem tetszene. A film nem csalt, ez egy magas hűségű dokumentumfilm. Csak volt az a trükk, hogy Bódy Gábor nem ugyanabban a valóságban élt, ő csak tett oda egy látogatást, mint az állatkertbe. Egy fúrást végzett. A koncepció az volt, hogy belöki magát ezek közé az emberek közé filmezni és interjúkat készíteni - remélve, hogy az eredmény kinyilatkoztatás szintű lesz.

És így történt. látod ezeket az idős ifjú-kommunistákat, amint füstbombákat dobálnak, mint egy hadgyakorlaton - és elképedsz, hogy hogy az ördögbe volt képes Bódy rávenni őket arra, hogy ezt tegyék a kamera előtt? A válasz egyszerű - megcsinálni azonban nem lehetett az. Az van, hogy nem vette rá őket semmire - csak úgy működött, mint egy katalizátor. Mint egy filozófus - aki segít nekik megtalálnia választ. Csak arra vette rá őket, ami bár talán rejtve, de bennük volt. Ő "csak" kihozta belőlük mindezt - mint egy katalizátor.

A Kutya Éji Dala teljesen olyan, mint az Ifivezetők - megint teljes hülyét csinált mindenkiből a rezsim oldalán. Azt hihették, hogy kaptak maguknak egy új mai magyar filmet - de helyette egy hatalmas tablót kaptak, egy gigantikus tanulmányt arról, hogy mennyire rossz és halott a magyar életvalóság. Ez egy elképesztő kísérlet volt - döbbenetes eredménnyel. Az összes teszt-jelenet "pozitív" eredményt hozott, az összes vészlámpa villogni kezdett, a fúrások nyomán ezerrel tört fel a fekete folyadék az összes lyukból. Úgy működött, mint egy médium, mint egy ügynök a jövőből, aki visszajön, hogy ezt az óriási kutatást levezényelje, hogy elkészítse a képet arról, hogy milyen itt az élet. Tanulmánya, ez a kutatás nem egy vicces film, nem egy "mai magyar" - hanem olyasmi, amit a rendszer jobban tett volna, ha azon nyomban eltemet jó mélyre. Nem tették, mert esélyük sem volt, hogy felfogják, amiről ez a film szól. Magyarország annyira lepusztult, hogy missziós területté vált - ez nemcsak egy mondat a filmben, de majdnem minden jelenet konklúziója is egyben. Soha nem kellett volna hagyniuk, hogy megjelenjen ez a film :)

Persze, a pap cigizik(!!:)), és ő egy csaló (!!:)), nem húzza fel magát az összezúzott biblián és úgy beszél Sztálinról, mint a kommunista rezsim egyik szentjéről, hozzátéve, hogy az egyháznak is voltak hasonló szentjei. Ráadásul "bűnös", mert két embernek bizonyos tekintetben segített megölnie magát. A végén pedig a katonatiszt apa összejön a fiával :) Mindez elégséges volt ahhoz, hogy a rezsim megegye. Lemaradtak a lényegről :) Nem fogták fel, hogy egy jövőből ékezett kémnek adtak zöld utat, hogy elkészítse grandiózus tanulmányát a rendszerükről, ami embertelen.

Ők csak 2 dimenzióban nézték e filmet - a sztorit, a "cselekményt" figyelték - a jeleneteket mint egy játékfilm jeleneteit nézték, és nem mint felvételeket egy dokumentumfilmben. Nem látták a tágabb kontextusú történetet, amit a kozmikus tekintetű híradó mesélt el. Ez egy igazi kém-film. A valóság felfedezése. Roppant alacsony költségvetésű film (az akkori idők legalacsonyabbika), ami mélyen a radarok alatt repült és óriási feladatot hajtott végre - egy koncepció jegyében szisztematikusan rajzolta meg az életvalóság akkori képét.

a karakterek

Nem írt (olyan) forgatókönyvet, amit szolgálni és követni kell. Csak volt egy víziója (Magyarországról, ahol minden rothad, az emberek pedig szenvednek a szeretet hiányától és marják egymást, és üvöltenek, mint a kutyák éjjel) és kreált néhány karaktert, és már csak meg kellett lökni őket a lejtőn, és megnézni, mi történik, amint összeütköznek. Igazi kísérlet ez, egy szociológiai kísérlet. Karakterei olyanok, mint Attila, a csillagász számára a fotografikus lemez, amin összegyűlik a csillagok fénye - nyílt felületek voltak, amiken összegyűlnek a kor és az emberi valóság tünetei. Indikátorokként használta karaktereit (konkrétan olvastam valahol, hogy mint "lakmusz papírt" használta őket), hogy megnézze, hogyan reagálnak a valóságra. Eszközök a kutatásához - fúrófejek.


::::: a kamera

Koncepciójának másik fele a film fényképezési koncepciója volt, ami ezúttal (már) azzal az eredeti vizuális koncepciójával, vizuális filozófiájával volt egyenlő, amit "Kozmikus Szem" címmel illetett.

E filmjében már élesben láthatjuk működni e koncepcióját - és egyszerűen elképesztő. Úgy látni dolgokat, hogy teljesen megszabadítjuk őket a kontextusuktól. Mintha egy idegen lennél az űrből. Emlékszel, milyen gyönyörűek vagy félelmetesek tudtak lenni dolgok gyerekkorodban? Amikor egy felirat, mint "fragile" egy egész világot jelentett ... (ez a példa úgy kívánkozik ide, hogy amikor Bódy Gábor a Psyché miatt megmutatta az Anzixot Weöres Sándornak, ő végül azt mondta, nagyon tetszik, volt benne egy láda, az volt ráírva, hogy fragile, az nagyon tetszett! Csak egy gyermek mond ilyet, és egy igaziból eredeti költő.) A "Kozmikus Szem" koncepció valami ilyesmiről szól - annak látni a dolgokat, amik valójában, a civilizációból rárakódott sallangok nélkül. Bódy Gábor maga is gyakorolta, képezte magát, hogy úgy legyen képes kamerán keresztül a világot nézni, ahogyan az operatőrök a kamera feltalálása idején tették (lásd a Tenger Dover-nél - az első filmtekercsek egyikét, amit Bódy példaként említ). Ez természetesen arra emlékeztet bennünket, ahogyan Yehudi Menuhin képezte magát, hogy olyan zenét hallgasson és játsszon, ami nem a temperált skálán alapul.

A Kutya Éji Dala olyan operatőrrel készülhetett, aki még csak nem is tud magyarul - és így nem tudja direktben lereagálni, amit a szereplők mondanak. Kozmikus kívülállás. Johanna Heer fényképezési stílusa e filmben egyszerűen gyönyörű és eredeti. Elképesztő. Gondolj csak a jelenetre, amelyben Bódy Gábor mint a Pap el-elengedi a bácsit a kerekesszékben - a lejtőn lefelé. Ez a jelenet önmagában is valahogy transzcendentálisan ismerős. Elengedi, majd elkapja a bácsit - a barátság és a gyermekiesség nevetésével kísérve. Ez a kozmikus játékosság annyira jellemző Bódy Gáborra. Ugyanakkor mindez teljesen filozofikus is, hiszen ez a tű szinonimája, amely fájdalmat okoz a tüdőbajos lánynak, és így segít neki az igazság keresésében. A tű végül eléri a célját - belefúródik a lány szívébe. A kerekesszék úgyszintén - a bácsi úgy akart meghalni, hogy engedte magát szabadon gurulni lefelé. A pap tulajdonképpen azért jött, hogy segítsen neki. Miközben beszélgetnek, újra és újra megízlelik a gurulást a lejtőn - ami végül pedig egy utolsó nagy próbálkozásba torkollik. A pap mint egy katalizátor segített nekik megtalálni az igazságot - a nyugvópontjukat - a végállomásukat - a halálukat okozva ezzel - ami illegális. Ezek a gurulós jelenetek örök pillanatai mind a filmművészetnek, mind Bódy Gábor jelenlétének.

A kamera a saját életét éli. Semmi sem kötelező a számára. A saját feje után megy. Néha nem látsz egyet sem a két főszereplő közül, máskor meg igen. Gyönyörű. Különös. Furcsa. Érzékeny. Sugárzó. Az újszerűség varázsa! Ma is.


::::: video a filmben

Bódy Gábor nagyon büszke volt, hogy videót és Super 8-as technikát is alkalmazott e filmjében. Vajon miért? Miért volt ez olyan nagy dolog? Új technikák alkalmazása - ez lett volna az? Nem, egyáltalán nem (a Super-8 eleve nem is volt új). A különféle formátumok alkalmazása számára sokkal inkább egy újfajta látásmód alkalmazása volt. A videóban az volt a lényeg, hogy segítségével az underground művészet terén kutatást tudott végezni, underground zenekarok koncertjeinek felvételével. Nem is kis vállalkozás volt ez, jellemző Bódy Gáborra. A videó azt az eszközt jelentette számára, amely segítségével olyan mélységeibe hatolhatott az underground kultúráknak, ahova a mozi 35 milliméteres kutató-eszköze sosem juthatott volna be. A videó eljutott ide, és megragadhatta a valóságot - és a videó alkalmazása révén ezt a valóságot a nagybetűs vászonra tudta kivetíteni (olyan volt ez, mint gyöngyöket felhozni extrém mélységekből). A mozi általában le van maradva a valósághoz képest - plusz a 80'-as évek elején a videó egy nagyon új dolog volt. Ma bárki, aki koncertre megy, visz magával egy kis handycam-et. Akkoriban ez még teljesen új volt. Akkoriban ha egy-egy koncertről mozgókép felvétel készült, nagy dolog volt - a zenekar számára. Ha egy tévécsatorna úgy döntött, hogy érdekli egy zenekar, felvételt készítettek. Ez az jelenti, hogy amikor látsz egy együttest a tévé képernyőjén, amikor már híresek. A videó ilyen formán egy forradalom volt - Bódy Gábor úgy dönthetett, hogy felveszi a barátait - ami a művészet történetének írásával volt egyenlő. Nem csoda, hogy a videó jelentőségét a könyvnyomtatás felfedezéséhez fogható találmányként értékelte.

VHK (Vágtázó Halottkémek) az inspiráció fő komponense volt a számára. A csillagász, aki egyben punk is, komoly szociográfiai jelentőséget hordozó motívum - a kör bezárul - a legalsóbb társadalmi réteg a legmagasabbal találkozik, és egyforma negatívan reagálnak a valóságra - elégé komoly tünet egy Bódy Gábor típusú kutató számára, hogy fúrásokba kezdjen. Egy zenekar, amely olyan koncertet ad, ami a teliholdkor üvöltő kutyákra emlékeztet (:)), komoly alap-komponensként kínálja magát egy szocio-dokumentarista projekt számára. Amikor az első felvételt nézed a filmben, könnyen lehet, hogy azt nézed éppen, ami az egész film-projektet elindító élmény volt Bódy számára.

A videó lehetővé tette a számára, hogy egy addig láthatatlan, földalatti, alternatív ("parallel") kultúrát megjelentessen a vásznon. Ez nemcsak művészettörténeti jelentőséggel bír - de a filmnek is egy olyan hatalmas energia-töltetet ad, amivel nézők eladdig nemigen találkozhattak.

Rengeteget beszéltünk már arról, hogy komponensek ütköznek e filmben - nos, a két legnagyobb komponens, ami az ütközési tesztekben részt vesz, nyilvánvalóan a hivatalos kultúra (a szocializmus) és az alternatív kultúra (az emberek, művészek kultúrája). A videó alkalmazásának köszönhetően az alternatív kultúra a hivatalos kultúra mellett jelenhet meg a vásznon, amely összehasonlítási lehetőség fantasztikus rálátással kínál meg bennünket az akkori valóságra -lehetőségünk van mindkettőt sokkal tisztábban látni az ellenpárjával kontrasztba állítva - mert ezek egymás ellenpárjai.

Akkoriban az underground zene nem a könnyűzenei ipar terméke volt - hanem művészet, folyamatos jelenidőben. Az A.E. Bizottság jelenetek például hihetetlen élményt nyújtottak a nézők számára - a film így a kor művészetének legmagasabb ismert szintjével találkoztatta őket. Nem a festményeikkel, nem a Bizottság tagok képzőművészetével konfrontálódtak, hanem a zenéjükkel, a szövegeikkel, szavaikkal, dallamaikkal, testmozdulataikkal, hanglejtésükkel, öltözködési stílusukkal, beszédükkel, kinézetükkel - kinyilatkoztatás szintű élmény volt. A felvétel például a "még, még, drágám"-mal, elsöprő üzenet, kinyilatkoztatás egy furcsa, vad és új kultúrából. A férfi a napszemüvegében (feLugossy Laca) verbálisan szexel a különös kinézetű gyönyörű nővel (Koko). Messze túl vannak az ismert valóságon. Ez nem egy "szám". Sokkal több annál. Egy teljesen új világból adnak elő valamit - egy rítust. Forradalmi. Teljesen újszerű. Totális kinyilatkoztatás.

Bódy Gábor először a VHK felvételeket akarta a filmjébe- közben döbbent rá, hogy a Bizottság (is) mennyire fantasztikus, és mennyire tökéletesen illeszkednek a projektjébe - végül a Kamikaze c. szám saját önkifejezésének eszköze lett, amikor az FMK-ban (Fiatal Művészek Klubja) erre a számra táncol, mit álpap, aki elvégezte a küldetését. Imádta a Bizottságot, mindannyiukat - nagyon örült a velük készített felvételeknek, a "Szerelem" - c számot kétszer is bevágta, a Kamikaze miatt pedig bukfencet vetett feLugossy Laca előtt, és azt mondta, egy egész filmet is tudna vele készíteni. A Bizottság és ezek a fantasztikus művészek még Bódy Gábor, az élvonalbeli művész számára is újak voltak, könnyű hát elképzelni, mennyire volt forradalmi élmény a művészetük, a jelenlétük vibrációja a nagy vásznon a nézők számára. Ez volt a videó Bódy Gábor számára - az eszköz, amivel fel tudta fedezni, meg tudta ragadni és meg tudta mutatni a valóságot - nagyon-nagyon közelről.

Videót alkalmazott azokban a jelenetekben is, amelyekben a rendőrség az álpap utáni nyomozást végzi. Ekkor a videó a maximálisan valósághoz tapasztott képi stílust hozta létre, a fantasztikus közelikkel például, amelyekben az emberek arcbőrén a pórusokat is látni. Micsoda gyönyörű porték ezek! Annyira intenzív módja ez egy ember materialisztikus ábrázolásának, hogy szinte azt érezzük, a kamera bántalmazza őket. És ott van az interjú a valódi pappal .. akinek a szemei nincsenek a képen ... olyasmi ez, amit nem igazán lehet elfelejteni ... Akárhány év múlva (és itt 20 évekről beszélünk) látod e színészt, (Hollósi Frigyest), mindig ezt a papot fogod látni benne - ebben a beállításban. Teljesen különleges - de nem azért, mert nem-szokványos ... hanem mert nem is érdekli a szokványosság - nem szokványosság fogalompár, és egyszerűen csak a tökéletes, a legkülönlegesebb beállítást keresi egy-egy felvételhez. Valószínű egyébként, hogy a pap szemei véletlenül kerültek ki a képből, mert túl közelire állították be a videó képét - de akkor is, ilyen véletlenek nem léteznek. Az emberi bűnnek, a fény és az igazság keresésének, a hús és a szellem harcának fantasztikus ábrázolása ez, a földhöz ragadt materializmus vs. a tisztaság keresése. Ami Bosch átszúrt kezű karaktere a kártyázás terén, ugyanaz Bódy szem-nélküli portréja a kihallgatott papról a bűn és a szocializmus terén. Hihetetlen - egyszerűen hihetetlen.

Azt is érdemes még megemlíteni, hogy e jeleneteknél a videó nem egyfajta olcsó technika alkalmazása volt a drága film helyett. Ezeket a jeleneteket direkt videóval akarta felvenni. Ezt a különleges képminőséget akarta. A választott fegyverneme volt itt a videó :)


::::: Super-8


A Super 8 szintén a koncepció része volt, sőt, valószínűleg annak alapköve. A Super 8 maga volt az eszköz, amely segítségével el tudta érni a vizuális intenzitásnak azt a magas szintjét, amire vágyott. A Super 8 révén a filmet bizonyos pontjain teljesen és tisztán vizuális üzemmódba kapcsolta - mindenféle segédlet, cselekményre való utalás nélkül. Ezekben a pillanatokban megismerkedhetsz a "Kozmikus Szem" koncepcióval. Gyönyörű zene ("Europa is Amerika") teszi az egészet egy vizuális Sturm und Drang-gá.

Utazni a világban, és rácsodálkozni - egy üde-friss szemmel. Mint már említettük, Bódy Gábor konkrétan gyakorolta a kozmikus tekintettel történő látás művészetét Super 8-al (!) - újratanulta kontextusuk nélkül látni a dolgokat. Ebben a filmben fantasztikus bemutatókat látunk a "Kozmikus Szem" világából, bár e gyönyörű betéteknek nagyon praktikus funkciójuk is van. Időről időre a film-történés folyamát tisztán vizuális szintre emelik. E hullámok hatására alkalmazkodni fogsz, immár mindent másképp látsz. Teljes vizuális üzemmódba kapcsolsz. Megvolt a tréninged és most már sokkal nyitottabb leszel mindenre, amit látsz. Szemeid felszabadulnak, és ezerrel élvezik a szabadságot, többé nem tartanak távolságot, és olyan lesz, mint egy vizuális szerelmi aktus. Nyitottá válsz, és innentől így fogod látni az egész filmet.

A kutya és a csirkék (különösen a csirkék ugrása - Bódy Gábor kozmikus játékossága határtalan ) - a legszebb rész a filmben, és persze a pitypang mint a vizuális univerzum középpontja. A zene hőfoka eléri egy Kraftwerk-számét, a lovas felvétel pedig igazi csúcspont. Annyira gyönyörű! - tömény szépség. Belegondolsz, milyen jó lehetne Bódy Gábor társaságában utazni (ami hülyeség, hiszen éppen ezt teszed). Látod Olie-t, a német srácot rendesen kémkedni, azt mondja, "minden film".


Valóságmintákat vesz a Super 8-as kamerával. Magazinok, képek a falon, cikkek a magazinban, öreg gyárépület, minden. Olie-t látod, de valójában Bódy Gábor az. A valóságot rögzíti - képeket a falon.

Pécsi Ildikó, valaki más, Latinovits Zoltán. Milyen érzés lehetett őt ott látni egy totál szocialista falon, a nagyra tartott személyt (az idő nem adott teret, hogy rendesen összebarátkozzon vele)? Most, hogy filmet forgat a szocialista valóságról, ami gyakorlatilag megölte Latinovitsot, ott lóg egy kép róla a falon, egy vidéki kultúrházban, ami moziként is funkcionál. Milyen érzés lehet? Néma csend.



A Super 8-as kamera egy külön szereplő a filmben, egy önálló komponens Bódy forgatási koncepciójában. Akkoriban egyedül a Fehér Városban c. film alkalmazott S8-as felvételeket emlékezetes módon (egy nagyon szép Alain Tanner film) . Ugyanúgy, mint a Psyché felhői, amelyek világelsők voltak Godfrey Reggio hihetetlen szép Kizökkent Világával holtversenyben.

A S8-as kamera a Kutya Éji Dalában a külföldi tekintetet reprezentálja (a kamerát a gyerek a végén visszaküldi az Olie-nak, mert az apja, a katonatiszt nem szereti a leskelődés gondolatát).

Bódy Gábor egyik önkifejező jelenete is S8-as felvétel - a jelenet a mennyei Haendel-részlettel "He shall feed His flock like a shepherd", amikor kijön a templomból, majd egyfajta transzban térdre borul. Ez a jelenet azért annyira intenzív, mert úgy látjuk őt, mint a kémek. Nem játszik. Csak látjuk őt, és ő így viselkedik, amikor egyedül van: transzban van és imádja az embereket és a szépséget. S-8 nélkül, rendes filmen ez játéknak minősült volna.

A harmadik önkifejezés, az álom jelenet nem szükségszerűen S8, sőt, úgy tűnik nem az, hanem 35 mm - plusz némi trükk. Mégis, a Super 8-as kamera jelenléte miatt S8-as jelenetnek minősül:) Szürreális. Úgy értjük, nem fontos kódolt üzenet után kutatni. A fontos motívum az, hogy a pap segítségért kiált - annyira megviselte a másokon való segítés fájdalma.

A S8-as felvételek azért is fontos komponensei a filmnek, mert amikor a kisfiút kihallgatja a rendőrség, megnézik vele (még egyszer) a felvételeket, s a rendőrök reagálása teljesen más kontextust teremt. Most, hogy a rendőrök szemével látjuk ugyanazokat a felvételeket, összehasonlíthatjuk a két világot.

Elmondhatjuk, hogy az egész film kicsit felvette a Super 8 stílusát, Bódy a rendes kamera képét is megbabrálja, hogy S8-asnak nézzen ki, lásd a híres templomkerti jelenetet, ahol a hang a kép kivilágosodását követi. Aztán a végénél az "S00 Zéró" jelenetsor is teljesen S8 stílusú - még ha konkrétan nem is az.

A film Bódy Gábor előtt egy nagy gépezet volt, amivel nehéz volt a valóság finom rétegeit megragadni (mint Godard gyönyörű Hímnem, Nőnem c. remekművében). Bódy Gábor a S8 és a videó alkalmazásával ezt az alacsony felbontású monstrumot egy roppant finom és érzékeny médiummá változtatta, nagyon nagy felbontással. Jó felbontáson azt értjük, hogy képes többet megragadni, mint egy kosztümbe öltöztetett, hatalmas stúdiófények által megvilágított mozi-sztár arcát. A nagy felbontás azt jelenti, hogy 30 évvel később, ha megnézed a filmet, benne lesznek a részletek a valóságból: autók, bútorok, ruhák, divat, ahogyan pénzt kerestek, ahogyan beszéltek, ahogyan szeretkeztek, ahogyan az autókra és fegyverekre gondoltak. A nagy felbontás egy kultúr-antropológiai aspektus. Nyilván elmehetsz moziba azért is, hogy elfelejtsd, amiben élsz, de a mozi sokkal több is lehet ennél, a mozi a megismerés eszköze lehet. Harmadik típusú tudás megszerzéséé, minták arról, hogy hogyan lehet élni, gondolkodni, minták, ahogyan mások élnek, gondolkodnak és érzékelik a valóságot - és nem olyan tudásé, mint hogy melyik évadban ki szaladt haza egy amerikai mérkőzésen:) A mozi az empátia temploma lehet, az empátia pedig azt tudja, mint a Dűnében a fűszer: utazás mozgás nélkül:) 


::::: két világ harca - a szabadság a barrikádra viszi a népet

A Kutya Éj Dala a címét egy pszicho-szocio-cinematográfiai kísérletből nyerte (a Pszichokozmoszok-ból). Ez nem is annyira egy film volt, mint egy film modellezése - úgy hogy karakterekbe bizonyos tulajdonságokat tápláltak be, mint agresszív, defenzív, és beindították a helyzetet, hogy lássák, mi történik. A karakterek elkezdtek egymással reakcióba lépni, és végül alakzatokba rendeződtek, amelyben megállapodtak. Amikor a karakterek defenzívek voltak, a kialakult elrendezést "a menekvés kertjének" nevezte el. A másik verzióban, amikor a többség agresszív volt, és a karakterek durván bántották egymást, mint a piranják, a kialakult szituációt úgy nevezte el, hogy "kutya éji dala".

E kísérlet ismeretében nyugodtan mondhatjuk, hogy a "Kutya Éji Dala", mint cím egyben egy szituáció tömör leírása is volt - egy tünet, amit a doktor azonosít, miután megvizsgálta a pácienst ...

Bódy Gábor mélyen érdeklődött az underground kultúra iránt, úgy gondolt rá, mint párhuzamos kultúrára. Teljesen elkötelezte magát vele, például szervezett nemhivatalos magyar kulturális delegációt is egy külföldi fesztiválra (Skócia?) - ez teljesen rá vallott. A Kutya Éji Dala olyan volt, mint a Marseilles - mint Delacroix festménye, a Szabadság a barrikádra viszi a népet. Ez a film a hivatalos valóságot ütköztette (ütközetben) a nemhivatalossal. Két világ harca volt ez - a nő és a gyerek lelkéért.

A film happy end-del végződik - a rezsim, a rendszer számára. Ezzel együtt azok számára is, akik a másik világban élnek. Akik csak 2 dimenzióban látnak, azoknak ez egy happy end - a rendszer győz. Amúgy (mindenki más számára) a világ legfelszabadítóbb filmje ez. A vége, mármint a vége-felé, az S00 Zéró - T 90 jelentkezz" - rész az abszolút szabadság érzésének folyékony szinonimája. A Kamikaze szám dettó, Bódy Gábor táncolásával, totális forradalom - a szabadság elsöprő és mámorító érzését sugározza. Ez a szabadság pontosan az, amitől a szocialista rendszer megfosztotta az embereket. Ez a szabadság pontosan az, amit a szocialista rendszer nem engedett meg az embereknek, senkinek. Birtokolni, és kimutatni a szabadságnak ezt az állapotát már nem is kinyilatkoztatás, hanem rebellió volt.

Ez a film teljesen megalázta a szocializmust, és mindenkit a rendszer oldalán. Több volt ez, mint egy kavics a szandáljukban - ez egy bazi nagy és frontális csapás volt. És még csak nem is vették észre. Nem is értették, miért és hogyan ábrázolta őket ez a film úgy, mint Lenin, Sztálin, Brezsnyev és Kádár kísértethadseregének szánalmas katonáit. Nem értették, miről szólt ez a film, mi volt az üzenete, mitől volt annyira nagy, és hogy mennyire durván megalázta az ő rendszerüket. Bódy az ő kozmikus játékosságával a Dr. KHG-jüké vált. Ahogyan "A" tette "B"-vel Kierkegaard fantasztikus Vagy-Vagy-ában - úgy figyelte a rezsim homlokán legördülő izzadságcseppeket. Totális és végső matt volt ez a rendszer számára. Rengeteg embert lelkesített ez a film, akik mind elkezdték akarni és élvezni a saját személyes szabadságukat, és attól a perctől, hogy látták ezt a filmet, a hivatalos valóságra már csak mint használt szemétre tekintettek. Mindenütt és mindenben csak koporsókat láttál, amikből eliszkolt a hulla is (Gradpierre Attila költői szövege a filmben).

A film minden helyszíne kultikus helyszín lett, akár az FMK, akár a kapualj az egykori Rajk László utcában "Phoenix" felirattal, vagy Aquincum a római romjaival és a zöld hévvel, amerre Grandpierre Attila és Bódy nagyban menekültek.

Egyébként sajnos, ide tartrozik, hogy bár a Kádár-rendszernek vége, a film máig nem kapta meg azt az elismerést (Budapesten nem, Berlinben igen), amit a szellemi ellenállás és a rendszer bontása terén kimagasló kultikus mű érdemel... ma dobozban hever - szemben a 80'-as évek egyéb siker- és kultfilmjeivel, a Kutya Éji Dala nem vásárolható meg DVD-n (sem VHS-en), és nem is kölcsönözhető ...



A filmben szereplő helyszínek mind teljesen kultikussá váltak, de a zenék is a fimből. Az életstílus is, ahogyan beszéltek ... mintha transzban lennének .. mint ahogyan Bódy Gábor beszélt ... - abszolút kult lett, ugyanúgy, mit Bódy ruházata, a fehér nadrág sötét pulcsival vagy zakóval. Még a vallás is divatos lett - csomóan spontán ráeszméltek, hogy a vallás jó dolog (ez nem éppen az, amit egy szocialista rendszer elvár tőled). Méhes Marietta olyan népszerű lett, mint egy színész Indiában. Wahorn András dettó, akinek a fantasztikus koncertelőadásokon kívül még egy egysoros szerep is jutott, és így csomó ember számára mintaképpé vált - az összes fiatal számára.

A rendszer teljesen bedühösödött - Bódy Gábor és művészete a legdurvább pletykáknak volt kitéve (ami a Hamlet-rendezés után már nem volt újdonság, amikor a legkicsinyesebb módokon támadták). Volt pár durva pletyka, amiket csomóan sokáig visszhangoztak, az egyik az volt, hogy Bódy Gábor végre megtanulta, hogyan kell filmet csinálni. Az emberek szerették, mindenki, aki dolgozott vele, aki találkozott vele, és azok is, akik nem - szerették, őt és a művészetét, a filmjeit ... ezek a durva pletykák a rendszer berkeiből jöttek elő ... Nyilván későn kaptak észbe, hogy minek adtak zöld utat anélkül, hogy tudták volna:) Nem volt forgatókönyv, amit cenzúrázhattak volna ... roppant olcsó film is volt, és azt gondolhatták, hogy nem zavar vizet ... az egész film elegendően "művészfilmnek" tűnt ahhoz, hogy azt gondolják, csak pár emberhez fog eljutni ... és a pap is tett néhány gesztust (a zúzott biblia, a cigizés, a halálesetek), amiknek bizonyára örültek ... és még a happy end-jüket is megkapták! A többit viszont nagyon nem értették.

Túl lassúak voltak, hogy akár csak a film humorát is megértsék - lásd a két katonatiszt az "I can't get no satisfaction"-t énekli mattrészegen - egy "salve" felirat alatt. Ha ezt sem értették, hogyan is érthették volna a részt a végén - a meneküléssel?

Ismét Grandpierre Attila művészetével van dolgunk (aki igaz barát, nemcsak társasági szinten, de spirituálisan is - és limit nélkül), egy különös katarzis formájában. A tó, a hold, a trombita és a saját arcod. Gyönyörű. Eszméletlen szép. Ezzel a költeménnyel, amit Grandpierre Attila Bódy Verának (a film fikciója szerint a barátnőjének) mond el a csillagvizsgálóbban, a film utolsó percei egy videó-művészeti alkotássá változtak, amit látunk, olyan, mint egy "lyric clip". A vizuális ritmus a trombita (helyett pozan) szólójából ered. A bal felső sarokban az "S 000" felirat az ellenséges erőket jelképezi, a szocialista Magyarország rendőrségét - akik reménytelen hajszát folytatnak a két főszereplő után. Ami ezeket a részeket kiemelkedősen gyönyörűvé teszi, az az, hogy Bódy rájött (ott ült Kornis Annával a vágószobában), hogy milyen jól néznek ki, és milyen jó ritmusuk van azoknak a felvétel-foszlányoknak, amiket senki sem használ (bár az Anzixban csomó ilyen volt), amikor a kamera beindul, és felveszi a sebességét, és amikor a kamera leáll. Ezek az egy-két másodperces felvételek a Super 8-as filmet használók számára is ismerősök voltak. Ez a kis felpörgés-effekt, ami pont olyan, mint amiket a 90'-es évek vége felé kezdtünk el látni a music videókban, most a mozikba került - 1983-ban. Ismét teljes vizuális módban vagy - arra kényszerítve, hogy csak érezz, és ne gondolkozz. A lüktető vége-rész a menekülő pappal és a művésszel, a tintakék égbolttal színtiszta rebellió ... Az ismeretlen felé rohannak ... az országot a vasfüggöny mögött csak úgy otthagyva ... És mégis, ezzel együtt, ennek semmi köze útlevelekhez ... senkit sem érdekelnek az útlevelek vagy a rendőrség vagy a határok ... ez csak a katarzisról szól ...

A legtöbb művész addig keres, amíg nem talál valamit ... valamit, ami működik ... egy stílusát, módját annak, hogy kifejezze magát ... amíg nem találja meg a hangját .... hogy aztán megállapodjon, és mint egy pályára állt műhold, ezen a hangon sugározzon adásokat - az idők végéig. Bódy Gábor nem állapodott meg, megcsinálta ezt a filmet, és aztán gyakorlatilag végzett is Magyarországgal. Ez a menekülés a végén egy "thanx and bye"-jal ért fel. Innentől fél lábbal Berlinben élt, és ott csinálta fantasztikus video-projektjeit is - és nem igazán állt sorba pénzért Magyarországon. A következő két játékfilmjét (a Tüzes Angyal és a Pszichotechnikum) a ZDF és más nyugati szervezetek segítségével tervezte megvalósítani. Nem egy budapesti srác volt ő Berlinben, hanem Berlin követe lett Budapesten - ami teljesen egybevágott a küldetésével - a jövő kutatásával, a kifejezés és annak eszközei terén ... mint a videó ... A Kutya Éji Dala nem egy kezdet volt - hanem vég, egy fázis vége (nem ölte meg magát), amelyből Berlinben egy vakítóan új sokdimenziós fázis nyílt meg máris ... Úgyhogy mindannyian izgatott várakozásnak adhattuk át magunkat - a következő fantasztikus dologra várva ... Igen, az egy gyönyörű év volt - a legígéretesebb ....



-jepe-
2009-02-10

Címkék:



:::::::
  LÁSD: Kutya Éji Dala info-file
:::::::
 Dog's Night Song 1983.

this article in English arrow