Made in Hungária

A film valószínűleg a következő teljesen egyszerű marketing-pilléreken alapul: a Hungária együttes jó-táncos számai, amiket bármelyik generáció be tud fogadni, egy közönségfilm remek eladhatósága, a magyarok nagy affinitása a musicalek iránt, a retró piacképessége, és az a tény, hogy egy musicalfilmnek mindig lesz egy nagy adag rajongótábora, mégha mint film nem is annyira működik.

A Made in Hungária viszonylag biztosra ment, főszereplőnek Szabó Kimmel Tamást, az első látásra is nagyon tehetséges fiatal színészt (Megy a Gőzös) találták meg, a zenét az ismert Hungária-számok szolgáltatták, és a zenés-táncos betéteket nemcsak a kommunista káderek áskálódása, de egy-két szerelmi szál is összekötötte. A film dramaturgja Köbli Norbert, aki sajtósból vált kommersz szerelmi Sas Tamás-vígjátékok forgatókönyvírójává, és befutott dramaturggá. Ő és Tasnádi István egy olyan történetet próbáltak meg kitalálni, amiben az amerikai kultúra és zene bukkan fel egy srác személyén keresztül a 60-as évek szocialista Magyarországában, és ez kerül konfliktusba a helyi szocialista pártkáderekkel.

Tehát azt az érzést, amit a Megáll az Idő annak idején annyira élesen és érzékenyen dolgozott fel (a Coca-cola-érzést, a fiatalok rohanásait a gimi folyosólyán, a ki-nem-mondott, de mindenki által tisztán tudott gondolatokat a kommunista rendszer mindennapi elnyomásáról), azt ők egy könnyed, egyszerű formába rakták bele, ahol a pártkáder Schrerer Péter, derékig felhúzott nadrággal, sötét műszálas inggel, és nulla iq-val, a főhős pedig egy tele szájjal rágózó, de bármikor táncra perdülő srác. Persze működhet a dolog, elvégre a musicaleket általában szeretik az emberek, a Hungáriának remek számai vannak, a történetet pedig a mai tizenévesek is ugyannyira foghatják, mint az idősebbek.

Az már más kérdés, hogy még a saját, közönségfilm, könnyed musicalfilm kategóriájában sem tarol a film. Pedig Szabó Kimmel Tamás (Miki) tényleg nagyon jó, az ő anti-modoros, remek színészi stílusa bármelyik filmet el tudná vinni a hátán. A szüleit játsszó Vándor Éva és Dunai Tamás is elképesztően természetesek és ismerősek, az ő gesztusaik is egy csomót dobnak a film minőségén. De rajtuk kívül már nem túl sok pozitívumot tud felsorakoztatni a film, amiben időnként zavaró a zenés-táncos betétek hirtelen beindulása (nem mindig sikerül összekötni rendesen az alap-dramaturgiával), vannak pontok, ahol elszabadul a túlzott dramaturgiai lazaság (amikor a főszereplő lány váratlanul kirepül az ablakon, és egy autó ülésén köt ki), nem nagyon működik a Fenyő Iván-féle karakter, és nem túl hihető a fő szerelmi szál sem, plusz a pártkáder ármánykodása is idegesítő és sztereotíp.



Az eleve fura, hogy a kommunista párkáder szerepel a filmben "főgonoszként", aki fenyeget, zsarol, keresztbevágja a barátságokat (míg főnöke, Hegedűs D. Géza a Miki-Vera szerelmet), mert így az a kettős érzésünk van, hogy komolytalanul kezeli a film a 60-as évek magyarországi diktatúráját, másrészt viszont miután főszereplővé válik a Scherer Péter által alakított pártkáder, mintha túlzott szerepet kapna a cselekményben a szocialista ármánykodás. A két érzés egyszerre van jelen, de mindegy, a forgatókönyvírók a rágózó rocknroll-őrült fiatalok és az elnyomó, kisstílű pártfunkcionáriusok ellentétére alapozták a film főkonfliktusát.

Jobb lett volna, ha több vonalon bukkannak fel konfliktusok, és ha az alkotók kerülték volna az olyan bugyuta megmozdulásokat, mint pl. a házibulis szado-mazo szexjelenet. Sokszor zavart minket a leegyszerűsítés és sztereotíp megjelenítés (pöttyös szoknyák, hideg német lányok, erőltetett "fecske" típusú fürdőnadrágok), de az egyik legnagyobb hiányosság a fő szerelmi szállal kapcsolatos. Vagyis annak a gyengesége, mert Szabó Kimmel Tamás hiába játszott végig jól, közte, és a főszereplő Vera nevű lány között (Kiss Tünde) semmiféle romantikus feszültséget nem tapasztaltunk, és a közös történetük sem hatott meg minket.



A Made in Hungária eléggé biztos talajon haladt a népszerű zenéjével és fiatal szereplőgárdájával afelé, hogy egy sokak által megnézett film legyen, ami egyben a Hungária-albumok eladását, illetve Fenyő Miklós karrierjét is feldobhatja. Mindenki jól járt, többnyire még a nézők is, mivel olyanok ülnek be a filmre, akik szeretik a musicaleket, és azt végülis megkapták, egy enyhe történettel, sok egyszerű menettel és sok Kádár-kori szocialista ármánykodással egybekötve.



De ezzel együtt is ez lett Fonyó Gergely eddigi legjobb fimje - már ha ez jelent valamit...