2009-03-11
Largo Winch - Az Örökös
a sérthetetlen
Mivel alapjáraton nem vagyunk oda a képregény-adaptációkért, a Largo Winch csöppnyi hátránnyal indult a hét legkedvesebb filmje-versenyben. De aztán jöttek az ellenkező irányú hatások, a főszereplő Tomer Sisley budapesti felbukkanása, illetve az az információ, miszerint a filmet az a Jerome Salle rendezte, aki két éve nagyon jó filmet hozott össze, Anthony Zimmer címmel.
Az Anthony Zimmer egy nagyon élvezetes kombináció volt, izgalmas és látványos volt egyszerre
, úgy, hogy közben nem is történt benne annyira sok minden. Kitapintható volt benne a francia filmes stílus, az európai krimi-gyökerek hatása, és az akkor még nem ismert fiatal rendező egyéni képkészítő stílusa. Két év alatt nem változik meg egy rendező látásmódja, úgyhogy tényleg örültünk neki, hogy a Largo Winch az ő keze alól került ki, mert Salle tud valamit, ami miatt egy 2000-es évekbeli látványos Belmondo-krimiben érezzük magunkat, attól függetlenül, hogy éppen egy képregényt próbálnak-e meg feldolgozni, vagy mást (mondjuk, egy szerelmi történetet).
A Largo nemcsak a cselekményében, de a képi világában is utal a képregény-gyökereire, de ez itt érdekes módon nem veszi ki rosszul magát, a hosszú tárgyalóasztalnál üldögélő részvényesek és a körfotelben lazázó örökös látványa, vagy a borostásan, félmeztelenül menekülő Largo akciója, ezek mind comics-stílusú jelenetek, mégis sikerült valahogy megtölteni őket rendes filmes tartalommal.
Bár a főszereplő
Tomer Sisley szerint ez nem egy akciófilm, hanem egy mese (egy fiúról, akinek nincs senkije, csak az apja, akit a film elején elveszít), azért mi mégis hajlanánk rá, hogy ezt egy jól megkomponált akciófilmnek tartsuk, ahol ilyen-olyan fordulatokkal halad előre a cselekmény, és ahol meghatározott időközönként azért menekülnie kell a főhősnek.
Az biztos, hogy Salle egyéni stílusa rajta hagyta az ujjlenyomatát a filmen, és ez jó hír: a levegős-látványos képek, nem tolakodó trükkök, a kifejező jelenetek, és a megfelelő mértékű érzelem-adag mind-mind a kedvenc Anthony Zimmer-re emlékeztetnek. Maga a cselekmény nem nagy dobás, de ezt már megszokhattuk comics-terepen - egy milliárdos cég örökösödési hercehurcájáról szól, örökbefogadott fiúval, előre kitalálható gonosz szereplőkkel, és váratlanul felbukkanó bombázó csajokkal, akiknek a történeti szálát egyik esetben sem sikerült elvarrni-megoldani.
A szereposztás egészen jól sikerült, Tomer Sisley nem erőlteti az akcióhős-státuszt, hanem csak elvégzi
szépen, amit rábíztak, és ettől egy könnyed, kedves srác lesz, aki jól ki tudja tölteni a főhős Largo Winch alakját. Apját a mostanában több filmben látott Miki Manojlovic játssza, és bár kicsi a szerepe, azért hihető karaktert formált meg. Ami Kristin Scott Thomas-t illeti, ő azt adja, aminek első pillantásra tűnik - a hideg szőke számító nő prototípusát, de cserébe felbukkan (megint orosz maffiózó szerepben) Karel Roden cseh színész, aki hiába játszik folyton negatív karaktereket (lsd. Spíler), még mindig nagyon szimpatikus arc.
Sajnos, a magyar szinkron (ami amúgy most sem lett volna rossz) nem nagyon figyelt arra, hogy egy-egy ismertebb hang lelőheti a film egyik fő poénját, úgyhogy ha tehetjük, inkább nézzük meg feliratosan.
Az elég egyszerű történetből a tehetséges Jerome Salle-nak köszönhetően
egy teljesen rendben levő, élvezetes akciófilm kerekedett ki, ami magán hordozza a Salle-jegyeket. A dramaturgiát kicsit szorosabbra is fűzhették volna, egy-két szálat jobban ki kellett volna dolgozni, de azért látványban és európai akciódús hangulatban nem volt hiányunk. Nem annyira jó film, mint az Anthony Zimmer volt, de ezért leginkább a képregény-nyersanyag okolható, illetve az ebből kikerekített történet.
Nem baj, azért így is élveztük, és ezek után is szívesen látjuk a további Salle-filmeket.
, úgy, hogy közben nem is történt benne annyira sok minden. Kitapintható volt benne a francia filmes stílus, az európai krimi-gyökerek hatása, és az akkor még nem ismert fiatal rendező egyéni képkészítő stílusa. Két év alatt nem változik meg egy rendező látásmódja, úgyhogy tényleg örültünk neki, hogy a Largo Winch az ő keze alól került ki, mert Salle tud valamit, ami miatt egy 2000-es évekbeli látványos Belmondo-krimiben érezzük magunkat, attól függetlenül, hogy éppen egy képregényt próbálnak-e meg feldolgozni, vagy mást (mondjuk, egy szerelmi történetet).
A Largo nemcsak a cselekményében, de a képi világában is utal a képregény-gyökereire, de ez itt érdekes módon nem veszi ki rosszul magát, a hosszú tárgyalóasztalnál üldögélő részvényesek és a körfotelben lazázó örökös látványa, vagy a borostásan, félmeztelenül menekülő Largo akciója, ezek mind comics-stílusú jelenetek, mégis sikerült valahogy megtölteni őket rendes filmes tartalommal.
Bár a főszereplő
Tomer Sisley szerint ez nem egy akciófilm, hanem egy mese (egy fiúról, akinek nincs senkije, csak az apja, akit a film elején elveszít), azért mi mégis hajlanánk rá, hogy ezt egy jól megkomponált akciófilmnek tartsuk, ahol ilyen-olyan fordulatokkal halad előre a cselekmény, és ahol meghatározott időközönként azért menekülnie kell a főhősnek.
Az biztos, hogy Salle egyéni stílusa rajta hagyta az ujjlenyomatát a filmen, és ez jó hír: a levegős-látványos képek, nem tolakodó trükkök, a kifejező jelenetek, és a megfelelő mértékű érzelem-adag mind-mind a kedvenc Anthony Zimmer-re emlékeztetnek. Maga a cselekmény nem nagy dobás, de ezt már megszokhattuk comics-terepen - egy milliárdos cég örökösödési hercehurcájáról szól, örökbefogadott fiúval, előre kitalálható gonosz szereplőkkel, és váratlanul felbukkanó bombázó csajokkal, akiknek a történeti szálát egyik esetben sem sikerült elvarrni-megoldani.
A szereposztás egészen jól sikerült, Tomer Sisley nem erőlteti az akcióhős-státuszt, hanem csak elvégzi
szépen, amit rábíztak, és ettől egy könnyed, kedves srác lesz, aki jól ki tudja tölteni a főhős Largo Winch alakját. Apját a mostanában több filmben látott Miki Manojlovic játssza, és bár kicsi a szerepe, azért hihető karaktert formált meg. Ami Kristin Scott Thomas-t illeti, ő azt adja, aminek első pillantásra tűnik - a hideg szőke számító nő prototípusát, de cserébe felbukkan (megint orosz maffiózó szerepben) Karel Roden cseh színész, aki hiába játszik folyton negatív karaktereket (lsd. Spíler), még mindig nagyon szimpatikus arc.
Sajnos, a magyar szinkron (ami amúgy most sem lett volna rossz) nem nagyon figyelt arra, hogy egy-egy ismertebb hang lelőheti a film egyik fő poénját, úgyhogy ha tehetjük, inkább nézzük meg feliratosan.
Az elég egyszerű történetből a tehetséges Jerome Salle-nak köszönhetően
egy teljesen rendben levő, élvezetes akciófilm kerekedett ki, ami magán hordozza a Salle-jegyeket. A dramaturgiát kicsit szorosabbra is fűzhették volna, egy-két szálat jobban ki kellett volna dolgozni, de azért látványban és európai akciódús hangulatban nem volt hiányunk. Nem annyira jó film, mint az Anthony Zimmer volt, de ezért leginkább a képregény-nyersanyag okolható, illetve az ebből kikerekített történet.
Nem baj, azért így is élveztük, és ezek után is szívesen látjuk a további Salle-filmeket.
-lido-
2009-03-11