2009-04-02
A Fejetlen Ember Keze
(Titanic 2009)
Jean-Luc Godard régen imádott fotókat nézegetni filmekből, imádta elképzelni, hogy milyen az a film. Ez ma is meglehetősen jó gyakorlat, különösen ha adott egy hatalmas felhozatal egy fesztiválon, hozzá pedig egy hatalmas katalógus. Így nem kell mást tenned, csak végigfutsz a filmek fotóin (a still-eken), és hagyod, hogy a benyomásaid döntsenek, és arra a filmre váltasz jegyet, amiknek a fotói alapján jó filmeket képzeltél el. Sajnos azonban, ez a gyakorlat sem mindig működik tökéletesen ...
Ez a film egy amolyan "majd később elmondom" típus. Úgy nézed a filmet, hogy közben tudod, hogy majd a végén elmagyarázzák, hogy mit is láttál menetközben, a végén minden
a helyére kerül, addig viszont szabad a tánc. Ez nagy szabadság, és nagyon jó mind az alkotók, mind a nézők számára. Az alkotók akármilyen pszichedelikus, szürreális jelenetet belepakolhatnak a filmbe, amitől a film kellemesen nézhető, pszichedelikus film lesz, "a sztorival ráér csak a végén bajlódni" - alapon.
Ezt a remek konstrukciót csak a határvonal meghúzásánál lehet elrontani, amely eldönti, mi az, ami még belefér a sztoriba, és mi az, ami már nem. Feltételezve azonban, hogy ez a határvonal rendben van, egyedül az a kérdés, hogy az elvont, pszichedelikus jelenetekről a végén, a leleplezésnél mi derül ki, hogy mennyi és milyen közük volt a történethez. Mert minden jelenetnek van egy dekoratív és egy építő faktora, hogy ti. azon felül, hogy jól néz ki, szól-e valamiről, építi-e a sztorit, és ez persze leginkább csak a végén derül ki.
Ami ezt a filmet illeti, sajnos, már a közepén kiderül, hogy messze elrugaszkodott a dekoratív irányban.
A film konkrétan szétesik a közepénél - amikor brutálisan átszakítja a határvonalat, amit érintenie sem lett volna szabad. Ami a film címét illeti: A Fejetlen Ember Keze - ennek így, egy átvitt értelmű, elvont megfogalmazásnak kellett volna maradnia - és nem lett volna szabad prózai szintre süllyednie, zéró sztoriépítő és tisztán dekoratív jelleggel. Praktikusan, amikor meglátod a kezet a filmben, elneveted magad, mint sokan mások. Ez nem az egyetlen rész, amikor erre sor kerül.
Igen, nyilvánvaló, hogy ez a film lehetett volna egy Temetetlen Múlt, egy izgalmas, ijesztegetős film, amelyben hatalmas szakadék tátong a szimpla valóság és aközött, ami valójában történik (feszültség!).
Igen, amikor a fiú a félhomályban sétál a folyosón, az ijesztő. Nagyon jó! Ez mindig bejön. A különböző idősíkok közötti ugrálgatás is isteni - akár a Szép Fogolynő c. mestermű távoli követőjeként is gondolhatnák e filmre.
A probléma azonban az, hogy a történet túlságosan is gyenge, és ez a tény a film közepére már kiderül. Nyilvánvaló, ezt is meg lehetett volna ugyanolyan jól csinálni, mint a Lulu a Hídon-t, ha a határvonalat rendesen meghúzzák és tiszteletben is tartják (értsd: semmi kéz,
semmi kés-döfködés). Egy igazán látványos dráma lehetett volna, ha az apa-lánya viszonyra fókuszál, mégpedig valóban, és nem viszi el az egészet egy szoft-horror irányába. A műugrást sem lett volna szabad csak a film nyitójeleneteit építő látványosságként alkalmazni, hanem végig meg kellett volna tartani. A színésznő történetre váltható varázslatos szépségét (amely a filmnek fő- és egyetlen vonzereje, amely egy érzékeny művészfilmet képzeltet el veled) is végig fókuszban kellett volna tartani. A Sikoly jó móka volt (a főszereplő szépségéből nem történet jön ki, hanem csak menekülés) - a hangsúly azon, hogy VOLT.
Azt hiszem, ennek a film-konstrukciónak a problémái mind a marketingből jönnek. Ami azt jelenti, hogy a filmet eltérítik egy kicsit annak érdekében, hogy a trailer "ütős" legyen, amitől a gyártók megkapják a számaikat.
Ami azt illeti egyébként, mi is pontosan ezt kapjuk, egy számot, amelyből 12 db pontosan egy tucat.
a helyére kerül, addig viszont szabad a tánc. Ez nagy szabadság, és nagyon jó mind az alkotók, mind a nézők számára. Az alkotók akármilyen pszichedelikus, szürreális jelenetet belepakolhatnak a filmbe, amitől a film kellemesen nézhető, pszichedelikus film lesz, "a sztorival ráér csak a végén bajlódni" - alapon.
Ezt a remek konstrukciót csak a határvonal meghúzásánál lehet elrontani, amely eldönti, mi az, ami még belefér a sztoriba, és mi az, ami már nem. Feltételezve azonban, hogy ez a határvonal rendben van, egyedül az a kérdés, hogy az elvont, pszichedelikus jelenetekről a végén, a leleplezésnél mi derül ki, hogy mennyi és milyen közük volt a történethez. Mert minden jelenetnek van egy dekoratív és egy építő faktora, hogy ti. azon felül, hogy jól néz ki, szól-e valamiről, építi-e a sztorit, és ez persze leginkább csak a végén derül ki.
Ami ezt a filmet illeti, sajnos, már a közepén kiderül, hogy messze elrugaszkodott a dekoratív irányban.
A film konkrétan szétesik a közepénél - amikor brutálisan átszakítja a határvonalat, amit érintenie sem lett volna szabad. Ami a film címét illeti: A Fejetlen Ember Keze - ennek így, egy átvitt értelmű, elvont megfogalmazásnak kellett volna maradnia - és nem lett volna szabad prózai szintre süllyednie, zéró sztoriépítő és tisztán dekoratív jelleggel. Praktikusan, amikor meglátod a kezet a filmben, elneveted magad, mint sokan mások. Ez nem az egyetlen rész, amikor erre sor kerül.
Igen, nyilvánvaló, hogy ez a film lehetett volna egy Temetetlen Múlt, egy izgalmas, ijesztegetős film, amelyben hatalmas szakadék tátong a szimpla valóság és aközött, ami valójában történik (feszültség!).
Igen, amikor a fiú a félhomályban sétál a folyosón, az ijesztő. Nagyon jó! Ez mindig bejön. A különböző idősíkok közötti ugrálgatás is isteni - akár a Szép Fogolynő c. mestermű távoli követőjeként is gondolhatnák e filmre.
A probléma azonban az, hogy a történet túlságosan is gyenge, és ez a tény a film közepére már kiderül. Nyilvánvaló, ezt is meg lehetett volna ugyanolyan jól csinálni, mint a Lulu a Hídon-t, ha a határvonalat rendesen meghúzzák és tiszteletben is tartják (értsd: semmi kéz,
semmi kés-döfködés). Egy igazán látványos dráma lehetett volna, ha az apa-lánya viszonyra fókuszál, mégpedig valóban, és nem viszi el az egészet egy szoft-horror irányába. A műugrást sem lett volna szabad csak a film nyitójeleneteit építő látványosságként alkalmazni, hanem végig meg kellett volna tartani. A színésznő történetre váltható varázslatos szépségét (amely a filmnek fő- és egyetlen vonzereje, amely egy érzékeny művészfilmet képzeltet el veled) is végig fókuszban kellett volna tartani. A Sikoly jó móka volt (a főszereplő szépségéből nem történet jön ki, hanem csak menekülés) - a hangsúly azon, hogy VOLT.
Azt hiszem, ennek a film-konstrukciónak a problémái mind a marketingből jönnek. Ami azt jelenti, hogy a filmet eltérítik egy kicsit annak érdekében, hogy a trailer "ütős" legyen, amitől a gyártók megkapják a számaikat.
Ami azt illeti egyébként, mi is pontosan ezt kapjuk, egy számot, amelyből 12 db pontosan egy tucat.
-zé-
2009-04-02