Spancserek

Megértjük, ha valaki elsőre idegenkedik a történettől, amit úgy vezetnek fel, hogy "Zooey és Peter az esküvőjüket szervezik". A folytatás azonban máris izgalmas, Mindkettejük meglepetésére kiderül, hogy a srácnak kb. nulla darab fiú-barátja van, hogy a legjobb fiú-barát hiányát ne is említsük. Vannak barátai, de ők mind lányok, így a esküvőhöz SOS be kell szereznie a hiányzó láncszemet: egy havert. Bár az ötlet kétségkívül jó, sokat nem várunk tőle mégsem. A rengeteg idióta vígjáték alapján, erről a fiú-barát szerző küldetésről is egyből megvan az elképzelésünk: poénkodás a melegséggel, több különböző férfi-típus felvonultatása, súlyos poénok, kínos félreértések, de végül mindenki megmenekül, a néző is - a kijáraton át. A Spancserek azonban tényleg meglepően jó film, és tényleg meglep minket, nem egyenlő egy egyszerű sztori-vázzal, nem is akad meg azon a szinten, hogy "kell egy haver" - mindez csupán a kiindulás, a kezdeti felállás, az alapszitu, amiből aztán egy teljesen komplett és normális film kerekedik ki.

A kiindulás mellesleg már önmagában is remek, sőt, figyelemreméltó, mert rávilágít a megváltozott társadalmi berendezkedésünkre, amelyben a fiatalok sem annyira fiatalok, mint pl. a '90-es években, sokkal inkább fiatal házasok - konkrét házasság nélkül a "párjukkal" (ouch!). A film arra világít rá, illetve azon alapul, hogy egy kapcsolat ma már csak a kipipálandó minimum, és hogy az izgalmas dolgok ezek felül kezdődnek. A filmben roppant izgalmas, hogy amint bejön a képbe a barátság, amint az első szikrák felvillannak, a barátnő, az eljegyzett menyasszony máris veszít fényéből, sőt, éppenséggel totál meg is fakul. Ha a fiatalok globálisan nem tévénéző (és mint ilyen, nem kispolgári) fiatalok lennének, egy "kapcsolat", egy szerelem maga lenne a fő izgalmas dolog, és nem egy barátság adná meg a szükséges pluszt.

A történet erről az alapról indul, de egyre izgalmasabbá válik a kibontakozás közben. Amíg más filmek általában egyedien kezdődnek, de hasonlóan folytatódnak, a végére pedig majdnem ugyanolyanná válnak, addig a Spancserek hasonlóan kezdődik, mint a legtöbb film, menet közben azonban egyre különlegesebbé válik, a végén pedig elmondhatjuk, hogy egy kifejezetten egyedi filmet láttunk.

Adott például egy jelenet az elején, ahol a Spancserek máris elválik a többi filmtől. Peter (Paul Rudd) hamarabb ér haza, és véletlenül kihallgatja, ahogy menyasszonya a barátnőivel arról beszél, hogy Peter-nek nulla darab fiú-barátja van, és hogy ez tök gáz. Meghallja, a nappaliban a lányok pedig észreveszik, hogy valszeg meghallotta. Ott van a konyhában, egy átlag-vígjáték logikája alapján pedig minden áron el kell tüntetnie a a nyomát is annak, hogy hazajött. Egy átlag-vígjátékban itt jönnek a kínos, a szuper- és hiper-kínos jelenetek. Itt azonban meglepően normálisan játszódik le az egész, csak úgy, mint az eggyel még későbbi jelenet, amelyben Peter beismeri, hogy mégis meghallotta, amit nem kellett volna. A "normális" itt nem a "vicces" ellentéte, csupáncsak arról van szó, hogy nem olyan módon alakulnak a jelenetek, ahogyan egy prosztó vígjátékban alakulnának, nem olyan dolgokat látunk, amik röhögtetnek ugyan, de történethez semmi közük. A Spancserek nem egy zéró-sztoris röhögtető vígjáték, hanem egy rendes film, valódi karakterekkel, valódi történettel, amin mellesleg elég sokat lehet nevetni.

Másik példa, Peter randizik egy fickóval, aki végül megcsókolja. Röpke jelenet, de a legtöbb filmben (a legeslegtöbb filmben) halálosan gyatra módon jelenne meg. Először is, hogy adódik egy csók úgy, hogy Peter fizikailag nem tud kitérni (ez itt teljesen rendben van)? Másodszor, hogyan reagál rá, anélkül, hogy a film a melegeket megsértené (ahogy ilyenkor a legtöbb filmben történne)? Aztán jön a komikum,a valódi komikum: az ágyban a barátnője megkérdi, mitől ilyen cigiszagú a szája. A jelenet meglepően vicces, mégis, messze elkerüli a bunkó, röhögtető vígjátékoknak még a környékét is.

A Spancserekben a legeslegjobb azonban nyilvánvalóan az, hogy egy valódi barátságot is bemutat, a kezdetektől a kibontakozáson keresztül a csúcspontig :) A nyomasztóan unalmas kispolgári világ itt a helyére kerül - a Mónika és Balázs sók tanyasi világa ugyanúgy, mint a mára már detto kispolgárivá minősült Jóbarátoké. A nem igazán fesztelen Peter egy elképesztően felszabadító laza barátot kap ki magának (ezáltal a filmben a felbecsülhetetlen értékű jellemfejlődés-motívum is megjelenik). Sydney (Jason Segel) kb. Tim Robbins egy ellazult kiadása, aki e filmben rendesen ki is bontakozhat. Csizma-szerű kalucsniban mászkál a beach-en nyáron is, kutyája után az ebsz@rt eszébe sem jut feltakarítani, s ha kell, bárkivel leáll ordítozni erről. Teljesen szókimondó, sőt, túlságosan is az. Ingatlan-eladási házmustrákra jár reggelizni, és minden tekintetben követhetetlenül laza. Peter, a feszes srác állandóan kínos helyzetbe hozza magát azzal, hogy mégis megpróbálja követni Sydney lazaságát (csomó kínos dolgot mond, szájából a legváratlanabb pillanatokban dübörög elő egy tinilány szókészlete).

John Hamburg (aki nem mellesleg nemcsak rendezője, de írója és producere is filmjének) remek filmet hozott létre. Egyáltalán nem lep meg minket, hogy a zseniális Zoolander-ben is részt vett íróként. A Spancserek, amelynek magyar címe kivételesen béna (hisz pont egy olyan röhögtetős tömegtermékre utal, amitől a film fényévnyi távolságot tart) nem kifejezetten tömegtermék, hanem kellemes kis rétegfilm, bár hogy mi az a réteg, amit megcéloz és eltalál, nehéz megmondani. Talán egyszerűen csak arról van szó, hogy egy igényes vígjáték. Mindenesetre az uncsi klisék elegáns, laza hanyagolásával Hamburg ugyanolyan felszabadító élményben részesíti nézőit, mint Sydney részesíti Peter-t, a feszes srácot.

PS: vicces film, de inkább tartalmas ... a Zoolander-hez pedig elsősorban minőségében van köze, mint konkrétan a stílusában. A Zoolander tömény humor - ez a film "komolyabb", nem annyira nevettetős ... mondjuk azt, hogy sokkal inkább 30-asoknak való film, mint 20-on éveseknek :)