2009-04-07
Titanic Fest 2009
Budapest calling
Kellemes volt az idei Titanic fesztivál is, sőt, idén nagyságrendekkel jobb volt, mint az elmúlt x évben, de hogy a helyzet ne legyen ennyire egyszerű, nem attól volt jó, amilyen irányba "kormányozták", azaz jobb is lett, meg tulajdonképpen rosszabb is. Hangsúlyozzuk azonban, hogy árnyalatokról beszélünk, pontosan úgy, mintha borokról, sőt, egy adott bor évjáratairól beszélnénk.
A Titanic Fesztivál a "TITANIC" motívumot, azaz származását, eredetét sokáig hordozta nyűgként, majd végül megszabadult tőle (tavaly). A TITANIC motívum Jeles András zseniális filmjéből, a Kis Valentinóból jön, amelynek végén egy hang elmondja, hogy a Titanic-on a zenészek a végsőkig játszottak, miközben az egyre csak süllyedt és süllyedt. A Kis Valentino a 80-as évek elején készült, a süllyedés, és a zenekar allegóriája pedig nemcsak a briliáns módon szociografikus filmben látottakat, de magát az egész kort, korszakot, rendszert írta le. Mindenki tudta, hogy rossz a rendszer, de mindenki csak tette tovább, amivel épp el volt foglalva, változtatni senki sem tudott, vagy próbált. Ez a kis szöveg a film végén, a szikrázó villamossal, nem a süllyedés, a lepusztulás, de az ebbe való beletörődés allegóriája. A sors iróniája, hogy ma ez a süllyedés, lepusztulás-allegória megdöbbentően aktuálissá vált (hazánkban, nem a fesztiválon), másrészt mára már nem sok maradt az egykori "Titanic" motívumból.
A Kis Valentino örökségből a fő-csomag, nevezetesen a "Titanic", mint a fesztivál címe még mindig megmaradt. Az egész címmel semmi baj nem lenne, ha a süllyedést még mindig aktuális motívumnak gondolná a szervező, illetve, és ez a legfontosabb, ha nem jött volna létre időközben James Cameron zseniális filmje. A Titanic cím, sajnos minden kívülálló számára egyértelmű kapcsolatot sugall Cameron filmjével, sőt, DiCaprio-hoz (aki amúgy minden tiszteletet megérdemel). Konkrétan mindenki legalább egyszer megkérdi, hogy miért "Titanic".
A Titanic Fesztivál neve tehát teherré vált (így lett a luxushajóból teherhajó). Az, hogy "Titanic", nekünk, magyaroknak tökéletesen rendben van, de egy külföldi számára először mindig meghökkenés tárgya lesz. Azt mondhatjuk, a Titanic egy olyan nemzetközi fesztivál, amelynek a neve csak a magyarok számára érthető (sőt, számukra is csak kábé 10 éve volt az). Ezen talán érdemes volna változtatni. Az lenne talán a legokosabb, ha már sovány a lúd, legyen nagyon sovány, a Titanic váltson nevet, és váljon Budapest FilmFesztivállá. A jogfolytonosság nem gond, különösen manapság, a világmárkák metamorfózisának korában, lásd Minoltából Konica-Minolta, aztán meg Sony, hogy csak egyet említsünk.
Leszámítva a fesztivál nevét, mára már az egész Titanic-motívumot levetkőzte a fesztivál, ráadásul 2006-ban, a választási kampány csúcspontján a kormány látványosan beszállt a Titanic-ba, és azóta a fesztivál sok évnyi fokozatos fejlődés után egycsapásra felhagyott azzal, hogy a saját lábán álljon meg, hátat fordítva a szponzorkeresésnek. Mivel nemcsak a kormány, de Budapest is támogatja, nem kevés érv szólna amellett, hogy Budapest FilmFesztivállá váljon. Így Budapest, Magyarország (hazánk és nemzetünk :)) is rengeteget nyerne - cserébe az euróban kiosztott fődíjért, amely idén az eurózónától való módszeres távolodásunknak köszönhetően már nem 250 hanem 300 forinttal szorzandó, sőt, hogy az összeg még kerekebb legyen, időközben a korábbi 8000 eurót 10 000 euróra emelték. Mármost, miért adna oda a magyar adófizetők pénzéből az állam külföldi filmeseknek pénzt? Ha mindezt a Budapest FilmFesztivál keretén belül teszik, az már más szitu, lsd. az Arany Medve - a Berlinale nagydíja. Az egy ország-reklám, város-reklám lenne, amely tevékenységgel egyébként Magyarország egy ideje leállt.
Egy Budapest FilmFesztivál mellesleg ismét beindíthatná a szponzorok csatlakozását, hiszen ez akkor egy többszörösen rangos esemény lenne, ami nemzetközi sajtóeseményt is jelenthetne (még inkább, mint most). Ha a Titanic Titanic néven fut, az olyan, mintha egy fedőnevet alkalmaznánk arra, hogy Budapest FilmFesztivál. A Titanic név nemzetközi szinten útjában áll a népszerűvé válásnak. Ha Budapest FilmFesztivállá válhatna, végre első ránézésre is az lenne, ami most csak a másodikra, és akkor minden megváltozna, mintha olajat öntenénk a tűzre.
Jelen pillanatban a szervezők más városok fesztiváljain kell, hogy lecsapjanak a filmekre, amiket ide meghívnak (ez rengeteg fesztivál, rengeteg energia). Ha a Budapest FilmFesztivál felfut, megtartva a Titanic összes pozitív tulajdonságát, hagyományát, egy évvel később a fesztivál szervezése lehet, hogy már csak a jelentkező filmek elbírálására kell, hogy fókuszáljon, ami egy kb. 100 milliós költségvetésű rendezvény esetében nem kis előny. A Titanic egyébként 1 évnyi szervezőmunkára költi a költségvetését, ehhez képest a Filmszemle, amely csak egyetlen hétről szól, 200 millióba kerül (tavaly 160 millió volt, idén, a "válság" ellenére felment 200-ra).
Az eddigi legjobb filmszemlét mellesleg Horváth György, a Titanic hajós-kapitánya szervezte, látványosan eltávolodva a Kongresszusi Központtól a belváros és az emberek felé (1996). A Kongresszusi Központ is haladhatna a korral, szakíthatna a pártállami időkkel, és átalakulhatna egy sushi csarnokká...
Az idei Titanic szignálja a tavalyi barbie-godzilla őrületet fokozta tovább. Ez egy tömegfogyasztói magatartást propagáló filmecske, amelyben filmfalovak, illetve "filmfalók" randalíroznak, gengekbe szervezett formában, autós üldözéssel, ökölbe szorított patával, és az ebben a kultúrkörben elmaradhatatlan géppisztoly sorozattal. Egyébként jó spot, tényleg menő. A filmfalók (filmfalovak) vicces, poénos üzenetet képviselnek, de talán túlságosan is. Ha belegondolunk, nagyban rokon az RTL-en korábban futó csirkés-csávós spottal, amely ugyancsak a féktelen filmzabálást propagálta.
Az ezzel a gond, hogy egy ilyen csirkés, filmfalovas pop(ulista) üzenet (a populizmus téka-kontextusban értendő) egyáltalán nem kedvez a művészfilmeknek. A röhögésnek igen, a művészfilmeknek nem. A fesztiválok varázsa általában abból (is) ered, hogy a művészfilmek előnyt élveznek a pusztán szórakozást, azon belül is a pusztán nevetést szolgáló szórakoztatóipari termékekkel szemben. Kár erről az előnyről lemondani.
A művészfilmek mellett, illetve velük egy szinten ott vannak a dokumentumfilmek, amikhez a géppisztolyos filmfalovak ugyancsak keveset konyítanak, zab-fogyasztás, filmzabálás közben nyilván keveset beszélgetnek az elmúlt 3-4 év fantasztikus dokumentumfilm felhozataláról. Hogy csak kettőt említsünk, a Mondovino és a Besorolás Alatt (This Film Is Not Yet Rated ) két korszakos dokumentumfilm, melyek mellesleg a maguk Titanic-évében messze jobbak voltak bármely Titanic-játékfilmnél - mások is, jobbak is. A dokumentumfilmeknek ugyancsak nem igazán kedvez az akció-alapú filmfalánkságot propagáló Titanic-üzenet.
Van ám más is, ami nem kedvez a dokumentumfilmeknek, pedig napjainkban ez a legizgalmasabb műfaj, lásd idén a Man on Wire c. filmet. Ez pedig a Titanic-feedback. A letépkedős cetlik alapjában jó ötletet jelentenek, kedves gesztus. Ami azonban az egyik évben kedves gesztus, az a másikban már durva marketing. Így a Titanic közönsége, annak is a tömege határozza meg a fesztivál irányát. Ami nem tetszett, az elsüllyed, ami siker, az előtérbe kerül. Veszélyes játék ez, úgy hívják, marketing (az amerikai filmek ettől rosszak napjainkban, s ami Hollywood-ot leteríti, egy fejlődő ország fesztiváljának is biztos árthat).
Gondoljunk bele, mennyivel jobb lenne, ha cetlik helyett billentyűzetek lennének elszórva a fesztivál kávézójában, amelyeken nemcsak pontozni lehetne a filmet, de röpke kritikát is lehetne írni róluk. Ott, a helyszínen, például a Toldiban. A röpke kritikákat aztán (azok egy részét) a Titanic által alul-fizetett fordító stáb lefordítaná, és így a filmek egy nemzetközi visszhangot kapnánk innen, Budapestről. Erre Budapest és a Fesztivál is büszke lehetne. Ez kontribució lenne a javából - és nyomtatni sem kellene papírra.
Ha már felhoztuk a nyomtatást, a Titanic, illetve a "Budapest FilmFesztivál" nem kellene, hogy szükségszerűen katalógust nyomtasson (papírra). Különösen, ha pénzbe kerül. Különösen, ha válság van, és mindent a töredékére kell csökkenteni. A katalógus, a korral haladva nyugodtan lehet webes katalógus, egy gyönyörű, egyszerűen lapozható, de komplex katalógus, amely nem "a hagyományos katalógus" webes mutációja, hanem "a katalógus - a weben". Miért ne?
Egy hagyományos katalógus papírból van (DiCaprio mit szólna?). Papírból van, plusz költséges, és akármennyit kérnek érte, nem éri meg. Ha a tesco képes PDF, meg mindenféle flash -alakban katalógust weben közzétenni, akkor egy elit fesztivál erre ugyancsak képes kell, legyen :)
Emléktárgynak ott a póló-nyomtatás lehetősége továbbra is - a póló használati eszköz, és nem jár fakivágással (és el lehet adni normális áron is annyiért, hogy ne kerüljön pénzébe a fesztiválnak). Lehet táskát (lásd Karlovy Vary), de ezer más dolgot is, és lehet azt is, hogy valamely divatcég csinál ilyen tárgyakat, aki mellesleg szponzor.
Ha a Titanic Budapest FilmFesztivál lenne, annak az is nagy előnye lenne, hogy a magyar filmeket nem kellene belekeverni. Ez egy nemzetközi, és nem nacionalista fesztivál lenne, azaz itt a külföldi filmekről szólna (továbbra is) a dolog. A magyar filmek szépen, udvariasan távol maradnak, hiszen őket a Szemlén már megszemlélhettük. A zsűriben viszont magyarok lennének csak, ami megint remek országimázs. Cannes-nak sem tesznek jót az amerikaiak a zsűriben, de a Cannes-iak az Oscarral vetélkednek. Mindegy. Zsűri csak magyarokból, hadd ismerje meg a világ a magyar gondolkodást. Ha már magyar pénzt adunk, az hadd közvetítse a magyarok látásmódját - és ne olyan külföldiekét, akikkel szimpatizálunk, és mint szimpatikus, rokonszenves (hozzánk hasonló) személyek, olyan filmeket díjaznak majd, amilyeneket mi magunk is díjaznánk. Ezt simán megtehetik a magyarok is. Egy csak a lényeg: a "zéró rendező" - rendezőelv. Azaz nem magyar színészeket, rendezőket hívnánk meg a zsűribe, hanem kizárólag operatőröket (cinematográfusokat), és producereket, és így az intellektuális összeférhetetlenség elkerülhető. A producerek és operatőrök mellett (egyébként Pohárnok Gergely meghívása adta az ötletet) lehet még magyar alkotókat is meghívni, akik nem filmesek, hanem képzőművészek, írók, sőt, mondjuk, természettudósok:) Aztán a magyar közönség díja mellett a magyar sajtó díját is oda lehet adni egy-egy filmnek - s így végül mindenki nagyon boldog lesz.
Visszatérve azonban az ideihez: az idei Titanic legjobb motívuma a Toldi volt. Budapest legjobb bringás café-ja, helye, olyan pezsgő éjszakai életnek adott helyet, amit ritkán látni. Az élet egy helyen nem attól pezseg, hogy sokan vannak - hanem attól, hogy akik ott vannak, azoknak a fejükben van valami közös cucc, ami mozgásba hoz mindent, mint valami tele-kinetikus erő. A Toldi révén hosszú évek óta először végre lett a fesztiválnak fesztivál-caféja, ami egy fesztiválnál az alap. Mindez persze szebb lett volna, ha a fesztivál honlapján azt lehetne olvasni, hogy "a fesztivál hivatalos kocsmái", és a rövid, de tartalmas lista élén szerepelne a Toldi. Minden normális rendezvényhez tartozik egy-két hely, és minden normális mozinézés után valahova elmegy az ember (oké, a filmfalovak hazamennek, egy újabb film-belövésért), szóval nagyon fontos fesztivál cafékban gondolkodni - így egy fesztivál megmozgathatja a várost, mint ahogy spontán módon már most is ezt tette. A Toldihoz való visszatérés egyébként mítikus, hiszen Horváth György a Titanic-ot a Toldiban kezdte csinálni.
A Toldi révén az idei Titanic már egy egész kiforrott fesztivál formáját öltötte, a dokumentumfilmek visszaesését sajnáljuk, különösen a márciusban megjelent új Keith Haring dokumentumfilm miatt, ami simán debütálhatott volna itt. A Titanic jövőre már biztos nem pont az lesz, mint idén (lásd válság, ami nemcsak a nyugdíjasoktól vesz el pénzt, de a fesztiváloktól is), de biztosak lehetünk benne, hogy a fesztiválban felhalmozott szellemi potenciál, hagyomány, valamint a lehetőségek tárháza miatt a következő az idei turbó verziója lesz. Még sokkal inkább az, mint ami most is volt, és mindez kevesebb, illetve még sokkal okosabban elköltött pénzből. Budapestnek nem olimpia kell, hanem egy nemzetközi filmfesztivál (ami mellesleg évente van). Másképp fogalmazva, Budapestnek nagyon kell ez az évtizedek alatt remekül felépített nemzetközi filmfesztivál, Horváth György és Budapest közös gyermeke, amelynek a neve DiCaprio vagy Cameron helyett nyugodtan utalhat Budapestre - is akár :) Cannes, Karlovy Vary, Mannheim, Berlin, Budapest ... hogy tetszik?
A Kis Valentino örökségből a fő-csomag, nevezetesen a "Titanic", mint a fesztivál címe még mindig megmaradt. Az egész címmel semmi baj nem lenne, ha a süllyedést még mindig aktuális motívumnak gondolná a szervező, illetve, és ez a legfontosabb, ha nem jött volna létre időközben James Cameron zseniális filmje. A Titanic cím, sajnos minden kívülálló számára egyértelmű kapcsolatot sugall Cameron filmjével, sőt, DiCaprio-hoz (aki amúgy minden tiszteletet megérdemel). Konkrétan mindenki legalább egyszer megkérdi, hogy miért "Titanic".
A Titanic Fesztivál neve tehát teherré vált (így lett a luxushajóból teherhajó). Az, hogy "Titanic", nekünk, magyaroknak tökéletesen rendben van, de egy külföldi számára először mindig meghökkenés tárgya lesz. Azt mondhatjuk, a Titanic egy olyan nemzetközi fesztivál, amelynek a neve csak a magyarok számára érthető (sőt, számukra is csak kábé 10 éve volt az). Ezen talán érdemes volna változtatni. Az lenne talán a legokosabb, ha már sovány a lúd, legyen nagyon sovány, a Titanic váltson nevet, és váljon Budapest FilmFesztivállá. A jogfolytonosság nem gond, különösen manapság, a világmárkák metamorfózisának korában, lásd Minoltából Konica-Minolta, aztán meg Sony, hogy csak egyet említsünk.
Leszámítva a fesztivál nevét, mára már az egész Titanic-motívumot levetkőzte a fesztivál, ráadásul 2006-ban, a választási kampány csúcspontján a kormány látványosan beszállt a Titanic-ba, és azóta a fesztivál sok évnyi fokozatos fejlődés után egycsapásra felhagyott azzal, hogy a saját lábán álljon meg, hátat fordítva a szponzorkeresésnek. Mivel nemcsak a kormány, de Budapest is támogatja, nem kevés érv szólna amellett, hogy Budapest FilmFesztivállá váljon. Így Budapest, Magyarország (hazánk és nemzetünk :)) is rengeteget nyerne - cserébe az euróban kiosztott fődíjért, amely idén az eurózónától való módszeres távolodásunknak köszönhetően már nem 250 hanem 300 forinttal szorzandó, sőt, hogy az összeg még kerekebb legyen, időközben a korábbi 8000 eurót 10 000 euróra emelték. Mármost, miért adna oda a magyar adófizetők pénzéből az állam külföldi filmeseknek pénzt? Ha mindezt a Budapest FilmFesztivál keretén belül teszik, az már más szitu, lsd. az Arany Medve - a Berlinale nagydíja. Az egy ország-reklám, város-reklám lenne, amely tevékenységgel egyébként Magyarország egy ideje leállt.
Egy Budapest FilmFesztivál mellesleg ismét beindíthatná a szponzorok csatlakozását, hiszen ez akkor egy többszörösen rangos esemény lenne, ami nemzetközi sajtóeseményt is jelenthetne (még inkább, mint most). Ha a Titanic Titanic néven fut, az olyan, mintha egy fedőnevet alkalmaznánk arra, hogy Budapest FilmFesztivál. A Titanic név nemzetközi szinten útjában áll a népszerűvé válásnak. Ha Budapest FilmFesztivállá válhatna, végre első ránézésre is az lenne, ami most csak a másodikra, és akkor minden megváltozna, mintha olajat öntenénk a tűzre.
Jelen pillanatban a szervezők más városok fesztiváljain kell, hogy lecsapjanak a filmekre, amiket ide meghívnak (ez rengeteg fesztivál, rengeteg energia). Ha a Budapest FilmFesztivál felfut, megtartva a Titanic összes pozitív tulajdonságát, hagyományát, egy évvel később a fesztivál szervezése lehet, hogy már csak a jelentkező filmek elbírálására kell, hogy fókuszáljon, ami egy kb. 100 milliós költségvetésű rendezvény esetében nem kis előny. A Titanic egyébként 1 évnyi szervezőmunkára költi a költségvetését, ehhez képest a Filmszemle, amely csak egyetlen hétről szól, 200 millióba kerül (tavaly 160 millió volt, idén, a "válság" ellenére felment 200-ra).
Az eddigi legjobb filmszemlét mellesleg Horváth György, a Titanic hajós-kapitánya szervezte, látványosan eltávolodva a Kongresszusi Központtól a belváros és az emberek felé (1996). A Kongresszusi Központ is haladhatna a korral, szakíthatna a pártállami időkkel, és átalakulhatna egy sushi csarnokká...
Az idei Titanic szignálja a tavalyi barbie-godzilla őrületet fokozta tovább. Ez egy tömegfogyasztói magatartást propagáló filmecske, amelyben filmfalovak, illetve "filmfalók" randalíroznak, gengekbe szervezett formában, autós üldözéssel, ökölbe szorított patával, és az ebben a kultúrkörben elmaradhatatlan géppisztoly sorozattal. Egyébként jó spot, tényleg menő. A filmfalók (filmfalovak) vicces, poénos üzenetet képviselnek, de talán túlságosan is. Ha belegondolunk, nagyban rokon az RTL-en korábban futó csirkés-csávós spottal, amely ugyancsak a féktelen filmzabálást propagálta.
Az ezzel a gond, hogy egy ilyen csirkés, filmfalovas pop(ulista) üzenet (a populizmus téka-kontextusban értendő) egyáltalán nem kedvez a művészfilmeknek. A röhögésnek igen, a művészfilmeknek nem. A fesztiválok varázsa általában abból (is) ered, hogy a művészfilmek előnyt élveznek a pusztán szórakozást, azon belül is a pusztán nevetést szolgáló szórakoztatóipari termékekkel szemben. Kár erről az előnyről lemondani.
A művészfilmek mellett, illetve velük egy szinten ott vannak a dokumentumfilmek, amikhez a géppisztolyos filmfalovak ugyancsak keveset konyítanak, zab-fogyasztás, filmzabálás közben nyilván keveset beszélgetnek az elmúlt 3-4 év fantasztikus dokumentumfilm felhozataláról. Hogy csak kettőt említsünk, a Mondovino és a Besorolás Alatt (This Film Is Not Yet Rated ) két korszakos dokumentumfilm, melyek mellesleg a maguk Titanic-évében messze jobbak voltak bármely Titanic-játékfilmnél - mások is, jobbak is. A dokumentumfilmeknek ugyancsak nem igazán kedvez az akció-alapú filmfalánkságot propagáló Titanic-üzenet.
Van ám más is, ami nem kedvez a dokumentumfilmeknek, pedig napjainkban ez a legizgalmasabb műfaj, lásd idén a Man on Wire c. filmet. Ez pedig a Titanic-feedback. A letépkedős cetlik alapjában jó ötletet jelentenek, kedves gesztus. Ami azonban az egyik évben kedves gesztus, az a másikban már durva marketing. Így a Titanic közönsége, annak is a tömege határozza meg a fesztivál irányát. Ami nem tetszett, az elsüllyed, ami siker, az előtérbe kerül. Veszélyes játék ez, úgy hívják, marketing (az amerikai filmek ettől rosszak napjainkban, s ami Hollywood-ot leteríti, egy fejlődő ország fesztiváljának is biztos árthat).
Gondoljunk bele, mennyivel jobb lenne, ha cetlik helyett billentyűzetek lennének elszórva a fesztivál kávézójában, amelyeken nemcsak pontozni lehetne a filmet, de röpke kritikát is lehetne írni róluk. Ott, a helyszínen, például a Toldiban. A röpke kritikákat aztán (azok egy részét) a Titanic által alul-fizetett fordító stáb lefordítaná, és így a filmek egy nemzetközi visszhangot kapnánk innen, Budapestről. Erre Budapest és a Fesztivál is büszke lehetne. Ez kontribució lenne a javából - és nyomtatni sem kellene papírra.
Ha már felhoztuk a nyomtatást, a Titanic, illetve a "Budapest FilmFesztivál" nem kellene, hogy szükségszerűen katalógust nyomtasson (papírra). Különösen, ha pénzbe kerül. Különösen, ha válság van, és mindent a töredékére kell csökkenteni. A katalógus, a korral haladva nyugodtan lehet webes katalógus, egy gyönyörű, egyszerűen lapozható, de komplex katalógus, amely nem "a hagyományos katalógus" webes mutációja, hanem "a katalógus - a weben". Miért ne?
Egy hagyományos katalógus papírból van (DiCaprio mit szólna?). Papírból van, plusz költséges, és akármennyit kérnek érte, nem éri meg. Ha a tesco képes PDF, meg mindenféle flash -alakban katalógust weben közzétenni, akkor egy elit fesztivál erre ugyancsak képes kell, legyen :)
Emléktárgynak ott a póló-nyomtatás lehetősége továbbra is - a póló használati eszköz, és nem jár fakivágással (és el lehet adni normális áron is annyiért, hogy ne kerüljön pénzébe a fesztiválnak). Lehet táskát (lásd Karlovy Vary), de ezer más dolgot is, és lehet azt is, hogy valamely divatcég csinál ilyen tárgyakat, aki mellesleg szponzor.
Ha a Titanic Budapest FilmFesztivál lenne, annak az is nagy előnye lenne, hogy a magyar filmeket nem kellene belekeverni. Ez egy nemzetközi, és nem nacionalista fesztivál lenne, azaz itt a külföldi filmekről szólna (továbbra is) a dolog. A magyar filmek szépen, udvariasan távol maradnak, hiszen őket a Szemlén már megszemlélhettük. A zsűriben viszont magyarok lennének csak, ami megint remek országimázs. Cannes-nak sem tesznek jót az amerikaiak a zsűriben, de a Cannes-iak az Oscarral vetélkednek. Mindegy. Zsűri csak magyarokból, hadd ismerje meg a világ a magyar gondolkodást. Ha már magyar pénzt adunk, az hadd közvetítse a magyarok látásmódját - és ne olyan külföldiekét, akikkel szimpatizálunk, és mint szimpatikus, rokonszenves (hozzánk hasonló) személyek, olyan filmeket díjaznak majd, amilyeneket mi magunk is díjaznánk. Ezt simán megtehetik a magyarok is. Egy csak a lényeg: a "zéró rendező" - rendezőelv. Azaz nem magyar színészeket, rendezőket hívnánk meg a zsűribe, hanem kizárólag operatőröket (cinematográfusokat), és producereket, és így az intellektuális összeférhetetlenség elkerülhető. A producerek és operatőrök mellett (egyébként Pohárnok Gergely meghívása adta az ötletet) lehet még magyar alkotókat is meghívni, akik nem filmesek, hanem képzőművészek, írók, sőt, mondjuk, természettudósok:) Aztán a magyar közönség díja mellett a magyar sajtó díját is oda lehet adni egy-egy filmnek - s így végül mindenki nagyon boldog lesz.
Visszatérve azonban az ideihez: az idei Titanic legjobb motívuma a Toldi volt. Budapest legjobb bringás café-ja, helye, olyan pezsgő éjszakai életnek adott helyet, amit ritkán látni. Az élet egy helyen nem attól pezseg, hogy sokan vannak - hanem attól, hogy akik ott vannak, azoknak a fejükben van valami közös cucc, ami mozgásba hoz mindent, mint valami tele-kinetikus erő. A Toldi révén hosszú évek óta először végre lett a fesztiválnak fesztivál-caféja, ami egy fesztiválnál az alap. Mindez persze szebb lett volna, ha a fesztivál honlapján azt lehetne olvasni, hogy "a fesztivál hivatalos kocsmái", és a rövid, de tartalmas lista élén szerepelne a Toldi. Minden normális rendezvényhez tartozik egy-két hely, és minden normális mozinézés után valahova elmegy az ember (oké, a filmfalovak hazamennek, egy újabb film-belövésért), szóval nagyon fontos fesztivál cafékban gondolkodni - így egy fesztivál megmozgathatja a várost, mint ahogy spontán módon már most is ezt tette. A Toldihoz való visszatérés egyébként mítikus, hiszen Horváth György a Titanic-ot a Toldiban kezdte csinálni.
A Toldi révén az idei Titanic már egy egész kiforrott fesztivál formáját öltötte, a dokumentumfilmek visszaesését sajnáljuk, különösen a márciusban megjelent új Keith Haring dokumentumfilm miatt, ami simán debütálhatott volna itt. A Titanic jövőre már biztos nem pont az lesz, mint idén (lásd válság, ami nemcsak a nyugdíjasoktól vesz el pénzt, de a fesztiváloktól is), de biztosak lehetünk benne, hogy a fesztiválban felhalmozott szellemi potenciál, hagyomány, valamint a lehetőségek tárháza miatt a következő az idei turbó verziója lesz. Még sokkal inkább az, mint ami most is volt, és mindez kevesebb, illetve még sokkal okosabban elköltött pénzből. Budapestnek nem olimpia kell, hanem egy nemzetközi filmfesztivál (ami mellesleg évente van). Másképp fogalmazva, Budapestnek nagyon kell ez az évtizedek alatt remekül felépített nemzetközi filmfesztivál, Horváth György és Budapest közös gyermeke, amelynek a neve DiCaprio vagy Cameron helyett nyugodtan utalhat Budapestre - is akár :) Cannes, Karlovy Vary, Mannheim, Berlin, Budapest ... hogy tetszik?
-jepe-
2009-04-07