Diamant 13

Állítólag létezik egy "gengszteres" trilógiája, ami a 2002-es Gengszterekkel indul, majd a 36 és az MR 73 c. filmjei tartoznak ide, és valószínűleg a Diamant 13 sem maradhatna ki ebből a körből (ha nem ragaszkodunk a trilógia kifejezéshez, és eltekintünk attól, hogy ezt már nem Marchal rendezte, ő csak társ-forgatókönyvíró volt). Az tény, hogy Marchal-t erősen foglalkoztatja a rendőrök mindennapos korrupciója, a saját körön belüli csúsztatások, amikért az átlag embereket már megbüntetnék (a Gengszterekben a dílerektől elkobzott füves cigiket, vagy hasist szívták a rendőrök, komolyabban bemutatva ugyanazt, amit a Taxi-sorozat feketebőrű vicces rendőre szokott művelni), a túlélés és a bűnüldözés egyensúlyára való törekvés, és az egész érdekes kérdéskör, ami már a Belmondo és Alain Delon-os zsarufilmekben felbukkant.

A franciáknál létezik egy rendőr-ellenes hagyomány, ami filmek tucatjaiban jelenik meg (Besson a Taxi-sorozattal elevenítette fel a "fakabátok", a buta, puszta szabálykövető mezei rendőrök és nyomozók alakját), de emellett az a karakter is végigvonul a komolyabb krimijeikben, aminek Belmondo az egyik fő alakja, a szabályokat áthágó, némileg önbíráskodó, de az igazi erkölcsöt és igazságot képviselő zsarué (rá sohasem mondhatnánk azt, hogy "rendőr", ő "a zsaru"). Ennek a két vonalnak az együttélése adja a gondolati alapot Marchal zsarus filmjeihez, aki a saját tapasztalatait hozzáadva emlékezetes és erős filmeket készített eddig ezen a terepen.

A Diamant 13 nem lett jó film, de ezen kevéssé lepődünk meg. Nem azért, mert hogy, mondjuk, egy adott gondolat (a francia rendőrség egy része korrupt, a politikusokkal összefonódva tengetik erkölcstelen életüket, akad egy végrehajtó réteg náluk, akik kisebb stikliket engednek meg maguknak, és az a néhány arc, akik rendet akar tartani, mind magányos hős, az erkölcs és a bűn mezsgyéjén) 3 filmnél többre nem tart ki, hanem azért, mert ebben a filmben nem volt elég szufla, ami a történetet illeti. Felületesen álltak hozzá az alkotók (egy szintén ex-zsaru regényét feldolgozva), mintha úgy gondolták volna, elég lesz, ha Depardieu a szokott mackós-kemény módján jön-megy a bűnös párizsi utcákon, nem fél senkitől, és bármelyik pénzes fickónak nekimegy, ha az igazságról vagy egy barátjáról van szó.

Ez így, a felszínen tényleg elegendőnek tűnik, de a filmben nem sikerült egy olyan koherens sztorit előállítani, ami működtette volna az egészet. Depardieu tényleg jön-megy, és tényleg nem fél senkitől, de annyit bonyolódnak a negatív szereplők, a barátja (akit Marchal játszik) annyi felé mutat más és más arcot, hogy már a közepefelé elveszítjük a fonalat, és nincs nagyon miért kikutatnunk a lényeget. Depardieu (Mat) egy tiszta zsaru, aki megvédi az ártatlanokat, még akkor is, ha esetleg vétettek a törvény betűje ellen (egy fiatal fekete lány barátja lesz, aki hatósági erőszakért és könnyű drog használatért került összetűzésbe a "rendszerrel"), ellene van a pénzes nagy fickóknak, akik mindent megúsznak a kapcsolataik révén, sehogysem lehet őt korrumpálni, és a saját fizikai biztonságát kevésbé tartja fontosnak, mint hogy a maga köreiben rendet tarthasson az utcákon. (Ezt a karaktert Belmondo óta ismerjük, de Depardieu is nagyon meggyőző ebben a figurában).

Miközben első megközelítésre érthető dolgok történnek a vásznon ( Depardieu meg akarja bosszulni barátja halálát, és ki akarja nyomozni, ki áll mögötte), a forgatókönyv mégis eléggé összekavarodott, és ez a motivációkra is vonatkozik, vagyis gyakran nem lehetünk biztos abban, hogy például a volt barát mennyire volt jó arc, ki mit akar elérni a történet keretein belül, és hasonlók. Annyiban követjük a klasszikus francia krimik vonalát, hogy itt is létezik megoldás (vagyis egy fő gonosz elkövető), aki a végén szembekerül főhősünkkel, a lassú mozgású, de félelemnélküli Depardieu-vel, de sajnos, ezúttal kicsit igénytelenebbül oldódik meg a cselekmény, mint kellene, a sokféle akarat nem vezetett egy erős történeti fővonalhoz, ami végigvihette volna a filmet.



Elég sok erőszak és meglehetősen durva jelenetek láthatóak a filmben, amit ezúttal nem is tudtak megalapozni úgy, mint pl. a Gengsztereknél, amiben kevésbé voltak véres jelenetek, és azoknak is értettük a hátterét. Jobb lett volna, ha ezt a filmet is Marchal gondozza, mármint ami a rendezést illeti, mert így, hogy egy szerepet vállalt el (a társ-scriptírás mellett), benne is volt, meg nem is, vagyis ha visszagondolunk, nem hozzá fogjuk kötni a filmet, és tegyük hozzá, ezzel nem ártunk neki...