Mount Pleasant

Egy tévéfilm alapvetően másfajta filmélményt kínál, mint egy rendes mozifilm. Amíg a mozifilmek felfokozott, felpörgetett élményt nyújtanak, a tévéfilmek elgondolkodtatóbbak, hétköznapokhoz közelibbek szoktak lenni. Ha egy ilyen tv-film nem üres moralizálást folytat, ha nem puszta hatásvadászattal foglalkozik a nézők számára idegen, tét nélküli emberek, karakterek tragédiáinak mutogatásával, s ha tetejébe mindennek értelmes módon gondolkodtat el - az jó hír. A Mount Pleasant ilyen.

A Mount Pleasant-nak vannak gyenge pillanatai, amikor azt kell hinnünk, e három zátony közül valamelyikre igencsak ráfut. Végül azonban azt kell mondanunk, hogy összességében nagyon is korrekt módon volt hatásvadász, vonultatott fel emberi tragédiákat, és gondolkodtatott el.


A film legjobb tulajdonsága, hogy bár sztereotípiák alkalmazására nyilván szükség van ahhoz, hogy emberi sorsokat pozitív módon tudjunk általánosítani - e sztereotípiák mégsem voltak televíziós stílusúak, felületesek. Bár a tinilány "a tinilány" volt, az apja tipikus apuka (akár az Amerikai Szépség anyukájának férfiváltozata is lehetett volna), bár volt benne 6 éves, ártatlan kislány is, Ross Weber író/rendezőnek mégis sikerült valóságos élettel feltöltenie karaktereit. E film titka azonban mégsem a karakterek ütköztetése, mégsem a dráma, az egyes karakterek között lezajló lélektani viharok - hanem a gondolatmenet a társadalomról. Egy képet ad arról, hogy hogy történnek a dolgok általában - és az egészhez egy gondolatot.

E film leginkább a Kölykök c. filmhez hasonlítható, amely ugyancsak egy gondolatmenet ad nézőinek. A Kids esetében körülbelül azon döbbenünk le, hogy amíg fiatal gyerekek életük romantikus alakulásával vannak elfoglalva (barátságok, szerelmek, drogok, szórakozás vonala mentén), itt, életük kezdetén, a nulladik fejezetnél, addig a háttérben a drogok és az AIDS révén a legsötétebb tragédia csapdája szövi hálóját élesben, hogy elnyelje őket. A Mount Pleasant ehhez képest egy visszafogott film, itt elsősorban csak a gondolatot kapjuk meg, miközben a drámai jelenetek dráma szintjén inkább sematikusak, és inkább csak emlékeztetnek a valóságra, a hétköznapokra. A film azonban így is képes működni, mert minden egyes jelenet egy nagy kép egy-egy kockája, és bár a film tényleg televíziós stílusú jeleneteket vonultat fel, az összhatás mégis komoly és mély.

A film köröket ír le. Minden körrel okosabbak leszünk, mélyebbre hatolunk a gondolkodásban, a helyzet megértésében, empátiában. A film körbejárja például a drogos prostituált lány tragédiáját, aki a film elején a fecskendőt eldobta - ez a cselekményszál megérte az egész filmet. Katie Boland komoly mélységet ad a filmnek Nadja megformálásával. Minden egyes pillanata emlékezetes a filmben. Ő a mindent vivő főszereplő (kitűnő választás volt a szereposztóktól). A legfőbb tanulság az, hogy rajta senki sem segít. Van, aki nem akar, mert gyűlöli (akinek a 6 éves kislánya megtalálta a fecskendőt), van, akik csak egy prostit látnak benne, van, aki a szerelmének hazudja magát, de közben csak a stricije, és van, aki a nővére, de semmit sem tesz, mert a saját élete is csak a sodródásból áll. Nadja le akar állni a droggal, de ez nem olyan könnyű. Sokat kell várni, amíg bejut a rehabra, addig pedig magára van utalva a metadonnal, plusz el kell hagynia a drogos társát is. Mennie sincs hova. Ebben a filmben az a legszebb, hogy ezt is megmutatja. Megmutatja, milyen reménytelen a helyzete, és azt is, hogy miért.

Mint film nem nagy dobás, mégis komoly és tanulságos. Közben azt is látjuk, hogyan válik egy 15 éves lány másodpercek alatt drogfogyasztóvá, és vesz részt drogos partyn is - a film jó minőségét dicséri, hogy ezzel együtt a fiatal lány, amikor az együttessel először próbál, végül megállja a helyét, és megtalálja a boldogságot, boldog, hogy rálépett az útra, amin majd önmagává válik, és a film ezt az élményt remekül meg tudta jeleníteni ("a drogok", a zenekar tehát nem egy fekete/fehér világ fekete pólusaként jelenik meg, hanem komplexen). Ugyanezt a komplexitást kapjuk a film egyik kulcs-jelentében, amikor Nádját ismét arrébb küldik strichelni: az egyik férfi a polgárőrök közül (a 6 éves kislány apja) rádöbben, hogy ez a lány védelmet érdemelne, és nem azt, hogy csak elzavarják - nyugalmuk érdekében. Rádöbben, és csak néz - mi pedig az összes szereplőt immár a másik oldaláról látjuk (a film körpályájának másik végpontján). Ezért, ezért az empátiáért, Nadja miatt, a tinilány zenéje miatt, és a komplexitásért jó ez a film. Ezért kifejezetten emlékezetes élmény. Egy mozifilm verzióra is szívesen befizetnénk ...