microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: cikkek -> filmekről

2009-06-23

Jumurta - Falusi Temetés

Lassú menet


A Jumurtára azért voltunk kíváncsiak, mert még nem nagyon találkoztunk ezelőtt török-görög koprodukcióban készült filmmel, ráadásul egy művészfilmmel, úgyhogy adott volt az érdeklődés. Végülis nem csalódtunk, a film hangulata és lassú folyása kb. olyan volt, amilyet vártunk tőle.

Kis túlzással azzal indíthatnánk, hogy a filmben nem történik szinte semmi, ez persze nem igaz, de ami a külső eseményeket ileti, mármint a főhős lelkén kívüli dolgokét, ott valóban nincs nagy nyüzsgés.

Egy 30-as, 40-es férfi, Juszuf (antikváriumban dolgozó költő) Isztambulból hazatér a kis falujába, miután meghalt az édesanyja, és ott tölt pár napot. Egy gyönyörű fiatal lány, Ayla a társasága, aki ott élt a férfi mamájával, és most a hagyaték elrendezéséig még ott is marad, majd a tervei szerint megpróbál valamelyik nagyobb városban továbbtanulni. Ezzel tulajdonképpen összefoglaltuk majd az összes filmbeli eseményt, a férfi és a lány egyre közelebb kerülnek egymáshoz, pár szavas kommunikációjuk révén, szimpatizálnak, de valami miatt úgy érezzük, ebből nem lesz végül semmi.

A mama utolsó kívánsága, hogy a férfi áldozzon fel egy bárányt, amit némi vonakodás után a főhős meg is tesz. Nem nagyon tudjuk felmérni, mi játszódik le a férfiben, mire gondol, milyen volt a faluban a gyerekkora, milyennek látja a lányt, mit szeretne később elérni az életében - ezekre az apró kis kérdésekre nem kapunk választ, csak megy a film a maga útján, senki által nem zavartatva magát, az író-rendező akarata szerint. Bizonyára életrajzi ihletettségű a film, vagyis a rendezővel hasonló élmények történhettek meg, de ez sem biztos.

Erre a nagyon lassú és szinte teljesen eseménytelen filmre kár elvinni aluszékony barátainkat, mi is akkor nézzük meg, ha - egyfajta dokumentumfilmként használva a látottakat - bele akarunk kukkantani a csendes török falvak életébe, az Isztambultól és Ankarától távollevő vidékek lassan mozgó hétköznapjaiba.

Azt pedig, hogy a film miért kapta a Tojás címet (a jumurta azt jelenti törökül), valszeg sohasem fogjuk megtudni...
-lid-
2009-06-23

Címkék:



:::::::
  LÁSD: Jumurta - Falusi Temetés info-file
:::::::
 Yumurta 2007.