microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: cikkek -> filmekről

2009-07-04

Crank 2. - Magasfeszültség

Mélyponton


Már a 2006-os első Crank-film sem hagyott maga után kétségeket, tisztán tükröződött az igénytelen és ötletelen stílusán, hogy egy max. egyszer használatos, bugyuta és durva akciófilmként akar minél nagyobb jegybevételekre szert tenni. Több, mint meglepő, hogy ennek a filmnek elképzelhető a folytatása is, de lőn, most, ha lehet, még agymosóbb másfél órát tölthetünk el az újabb Crank-filmmel.

Ami értelemszerűen nem rendelkezik történettel, rendes sztorival, fordulatokkal és szereplőkkel, amit ezek helyett kapunk, az a tömény erőszak, brutalitás, szex prostik előadásában, folyamatos ordítozás és az az elem, hogy a filmbeli "karakterek" egymást vádolják be perverzióval, miközben mind egyfajta szuper-primitív, és valójában nem létező világban élnek. Itt már az első film paródia-hangulata sincs meg, pedig a humor esetleg még segíthetett volna rajta egy kicsit, nem, ez nem jött össze, ebben a filmben egyetlenegy vicces utalást, beszólást vagy jelenetet nem látunk.

Helyette gengszter-bandákat, akik mintha túl akarnák szárnyalni az eddigi filmekben látott képet magukról, még több tetoválást, még több agyament kigyúrtságot produkálnak, nőket, kizárólag prostikként (még az előző filmben is szereplő Amy Adams elvileg női főszereplő is fél-prostinak van beállítva), töménytelen erőszakot, értelmetlen és fárasztó brutalitást, miközben Jason Staham rohan ide-oda, és ezúttal árammal üti ki folyton magát. (A történetre tényleg nem érdemes egy szót sem vesztegetni, de itt most a szívét lopják el a főhősnek, és áramütésekkel tud haladni előre műszívével..).

Ezeken túl jellemző a film világára és attitűdjére, hogy a főszereplő és egy mentőorvos beszélgetéséből az derül ki, hogy valami áramütést adó orvosi kütyü olyan, mint a crack, vagyis "nagyon jó", sőt, még annál is jobb, mert azzal lehet jönni-menni, szemben a crack-kel. (Ez az a keménydrog, amiről lehetetlen leszokni, és amitől emberek tízezrei lettek függők, erőszakosak, lecsúszottak, vagy prostituálódottak, ezt kezelik a film írói-alkotói úgy, mint "egy jó cuccot").


Az egykor jó filmekben szereplő Ling Bai (Vörös Sarok, Anna és a Király, Taxi 3, stb..) most egy csontsovány kínai (?) prostit játszik, aki a jelek szerint drogos is, nincs ki a négy kereke, nem beszél rendesen angolul, és ha frontálisan elüti egy autó, később simán felkel, mintha mi se történt volna.

Nagyon rossz ennyire lealacsonyodott szinten látni egy egykor komolynak tűnő színésznőt (A Vörös Sarokban ő volt a kínai ügyvédnő, aki tűzön-vízen keresztül védte a kommunista ítélőszék előtt az ártatlan amerikai turistát, Richard Gere-t).



De sajnos nemcsak őt rossz nézni, az egész menet nagyon fárasztó és erőszakkal telített. Elég nehéz elképzelni azt a helyzetet, amikor valaki, egy leendő mozinéző éppen ezt a filmet választja ki a sok közül, és arra ül be a barátnőjével/barátjával, mert itt még azt sem kapjuk meg, amit egy rendes Dolph Lundgren, vagy egy jobb korai Steven Seagal-akciófilmben: az összecsapásokat, gonosz akciókat, arra való pozitív (bár néha erőszakos) válaszokat, érzelmi viszonyulásokat, csavarokat, lélektani hadviselést, és hasonlókat. Ez a film még talán az első résznél is rosszabb, üresebb és butább, és mellette nem igazán tudunk semmit sem felhozni pozitív érvként. Jason Statham pedig már régen átlépte azt a határt, ameddig még filmszínésznek tarthattuk...
-olasz-
2009-07-04

Címkék:



:::::::
  LÁSD: Crank 2. - Magasfeszültség info-file
:::::::  (Crank: High Voltage 2009.)