microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: cikkek -> filmekről
    

2009-08-29

Pedál

Szorri férfi


A Pedál úgy kezdődik, mint egy klasszikus biciklis dokumentumfilm: napsütéssel szemben teker egy biciklis, és a kamera a pedál magasságában van rögzítve. Szép és izgi kezdés, amit egy informatív és elég érzékeny 52 perc követ, Peter Sutherland fiatal filmes-fotós felvételeivel, interjúival és élesben követett futárokkal.

A biciklis futárok minden városban a bringával közlekedők "elitje", ők a maguk napi 80-100 km-es távjával másképp mozognak pl. Budapesten is, mint a sima biciklisek, más dolgokat engednek meg maguknak, és kicsit másképp látják a városukat is. A bringafutároknak létezik egy nemzetközi versenye is, a The Cycle Messenger World Championships (CMWC), amit 93 óta minden évben más városban rendeznek meg, először Berlinben, aztán pl. 2001-ben Budapesten.

Peter Sutherland egy fiatal srác, aki 98-ban költözött New York-ba, és miután nem tudott nagyon mit kezdeni az életével (egyedül, pénz, barátok, barátnő nélkül, egy vegán étteremben dolgozva), kitalálta, hogy őket érdeklő csoportokat "dolgoz fel", fotókkal, videóval, így a graffitisek, a deszkások mellett (illetve időben előtte) a New York-i biciklis futárokat vette célba, és szinte a saját szórakoztatására egy alapos és jó filmet készített róluk.

Állítólag 200 futárt cserkészett be, a filmben ennél jóval kisebb számú futárt látunk, de ez persze nem a mennyiségről szól. Beszélget a "leggyorsabb" New York-i futárral, aki eléggé töri az angolt, viszont Sutherland a kamerával nem tudta utolérni, beszélt a saját szavai szerint legprofibb futárral (emlékeink szerint Kid-nek hívták), aki hihetlen szlenggel beszélt, és nagyon szimpatikus volt, ahogy New York térképe előtt azt magyarázta, mennyire ismeri töviről-hegyire a város utcáit. Bemutatkozott egy volt futár, most futárszolgálat tulajdonos (olyan, mint nálunk Spenót és az öccse, Lackó, akik nálunk meghonosították a biciklis futárságot, a környezetbarát csomagküldést, megalapították a Hajtás Pajtás-t, ahol ők voltak az első futárok), a csávó most diszpécserként dolgozik (a Mother's nevű cégénél), de ahogy elmesélte, azok voltak a legszebb napjai, amikor ő is az utcákon száguldozott.

Egyébként erről szól a film, minden erőltetés nélkül - a pozitív értelmű megszállottságról, a biciklis futár életmódról, konkrétan New York utcáin, ami azt jelenti, hogy reggeltől estig az autók, taxisok, buszok között suhannak, cikáznak, szinte megállás nélkül, felfokozott állapotban, miközben centikre kell kimérniük a pályájukat, hogy nehogy bajuk essen. Azt már a budapesti példákból és a Hajti Pajti-s kultúrából ismerhetjük, hogy a bringás futárság több, mint egy szabad levegőn végzett, viszonylag szabad beosztású meló, amit kapucnis stílusú srácok és csajok, kopottan is szupertrendi és laza bike messinger táskákkal felfegyverkezve végeznek, mindenki nagy megelégedésére.

A bringás futárokra sok mindent mondhatunk, szubkultúra, életforma és életstílus, egy csomó minden, de tény a tény, hogy bármelyik városban ők képezik a biciklisek élmezejét egy bizonyos értelemben, és persze ők azok, akik hivatalból a legkevésbé figyelnek a Kresz táblákra, mert ők a forgalom hullámán szörföznek, és nekik más a forgalom-látásuk, mint másoknak. Ez az "elit" New York-ban is nagyon kemény kihívásoknak kell, hogy megfeleljen, és ahogy ezeket a srácokat elnéztük, ezt meg is teszik.

Ahogy követjük Peter Sutherland kameráját, úgy tűnik, mintha 120-szal suhannának a futárjaink, nagyon jó nézni őket, szinte azt kívánjuk, mi is ott nyomulhassunk azokon a szellős utcákon. A fiatal operatőr-rendező olyan lelkesedéssel veszi fel a futárokat, hogy kétszer fel is borul emiatt, mert nekik megy véletlenül, és ekkor halljuk a magyar bringás szlengben lefordított "szorri, férfi" (sorry, man) mondatot, amin minden néző nagyokat nevetett. Sutherland beszél egy taxissal is, aki a maga kényelmes 150 kg-jával elmeséli, hogy néha hogyan "bünteti" a túl gyors, szerinte nem a New York-i utakra való bringásokat, hogyan fogja secperc alatt elsodorni őket, ha úgy adódik, és hasonlók.

Hallunk egy 37 éves biciklisfutárt, aki egy bevetésén megmentett egy kissrácot, miközben egy kamion elütötte őt, és ezért le kellett vágni a fél lábát. Most így dolgozik, fél lábbal hajt, és azt mondja, csak a biciklizés tartja egyben a világát, az teszi boldoggá. Elhisszük neki, szó nélkül.

Látunk egy fiatal futárlányt, akit az egyik sarkon váratlanul elüt egy taxis, a kamera ezt is felvette, és a narrációt utólag vették fel hozzá. A taxis a másodperc töredéke alatt megállt (valószínűleg nem ment annyira gyorsan), és egyből azt kiáltotta, hogy "hé, jól vagy? minden rendben?". Hiába láttuk-hallottuk előtte a másik taxis kissé gonosz monológját, ez a gyors-rendes reagálás tetszik nekünk, egyszerűen jófej volt ez a taxis. A lány egyébként kapott a mamájától egy bukósisakra való pénzt, de nem vette meg, és később az összetört bringájának a felújítására kellett végül elköltenie ezt az ajándék-pénzt.

Látunk kevésbé jól menő futárt, aki a metróban alszik, és akinek heti 150 dollárt kellene összehoznia ahhoz, hogy egyenesben legyen - ezek elég szomorú történetek.



A Pedállal sok oldalról és sokféle emberen keresztül kapunk képet a New York-i biciklis futárokról, ez az 52 perces dokumentumfilm nemcsak élvezetes és informatív, de eléggé sok érzelem is van benne, és azt gondoljuk, nemcsak a biciklisek tudják értékelni, hanem bárki, aki fogékony más kulturák, más életformák megismerésére.
-lido-
2009-08-29

Címkék:



:::::::
  LÁSD: Pedál info-file
:::::::  (Pedal 2001.)