2009-09-12
Rózsaszín Sajt
Kiscsíra és társai
Tóth Barnabás egy fiatal elsőfilmes rendező, aki eddig már színészként is működött. Most kissé eldugva megjelent az első rendezése, ami a jelek szerint a nagy számú baráti és rajongótáborának nagyon tetszett, nekünk viszont annál kevésbé.
Egy első filmnek sok hibát hajlandó elnézni az ember - kisebb vágási problémák, színészi 
bénázások, életszerűtlen megnyilatkozások, túl drámai hangnem, elröppent párbeszédek - ilyenek mind beleférnek, hiszen egy fiatal, filmekben utazó ember első éles bevetéséről van szó, ahol annyi váratlan dologgal szembesülhet, és ahol annyira nehéz külsős szemmel látnia a végeredményt, szóval egy elsőfilmet nem bántunk, ha nem muszáj. A Rózsaszín Sajt c. alkotásnál viszont muszáj, mert itt már az alapstílusnál akadnak problémák.
A történet egy budai villában játszódik nagyrészt, ahol egy 50-es nőgyógyász apa és a sztori szerint 20 éves fia élnek együtt (a 20 éves fiút az akkor 30 éves író-rendező Tóth Barnabás játssza, pedig szerintünk egyáltalán nem jó és elegáns húzás magára osztani a főszerepet az első filmjében). Ahhoz képest, hogy a forgatókönyv egy elit környezetbe helyezi a cselekményt, a főszereplők megnyilatkozásai nem ezt sugallják, konkrétan suttyó stílusban beszélgetnek egymással, erre példa a folytonos káromkodás és az olyan kifejezések, mint "kiscsíra" (mintha egy 2000-es évek elején készült béna magyar akció-vígjátékban lennénk).
Az a szereplők közti felosztás, hogy a Bezerédi
Zoltán alakított apa szexmániás bunkóként viselkedve folyton provokálja a fiát, aki pedig egyfajta egyszerű másik végletként tesze-tosza, visszafogott, és valami elröppent forgatókönyvi ötlet alapján szagérzékeny srácként próbálja ezt kezelni. Sehogysem stimmel a kép, szinte minden egyes jelenetnél érezzük az erőltetést, hogy a külön-külön felvett snittek végül hátha összeállnak majd egy filmmé. (Nem állt össze, és ezt a rossz stílusú, nem működő forgatókönyvnek, a csak nagy vonalakban gondolkodó rendezésnek, és a vágásnak köszönhetik, többek közt).
Az író-rendező csak magára tudott gondolni, mikor főszereplőt keresett a filmhez, és ez akkor sem volt jó ötlet, ha már előtte szerepelt filmekben. Bezerédi Zoltánnak ellenszenves a karaktere, de az ő színészi játékát sem élveztük, túl sok volt belőle minden egyes jelenetben, a közönséges stílusa, a túlzott mimikája, a hangoskodása, mind fárasztó lett egy idő után.
A film reklámkampánya arra a "nice try"-mondatra épül, hogy ebben a filmben "sok jó csaj szerepel", ami biztosan igaz, de ha a
másodpercekre felbukkanó, és nem megjegyezhető karakterekkel akarunk eladni egy drámát, akkor ott gondok vannak. Ja, igen, a film elvileg vígjáték, de ehelyett nemcsak az van, hogy nincsenek benne poénok, amiken nevetni lehet, hanem szerintünk kifejezetten a drámai műfaj mentén halad a film, ami önmagában még tök rendben lenne. A frusztrált fiú és az agresszív apa kettőse, tele folytonos konfliktussal, egy normális drámát hozhatott volna ki (ami emellett lehetett volna humoros is), de ehhez az kellett volna, hogy ne darabosan, lekerekekítetten, egyszerűen dolgozzunk fel karaktereket, helyzeteket, hanem legyen benne tartalom, finomság, rendes motívációs-érzelmi háttér, ilyesmik.
Tóth Barnabás leragad annál, hogy önéletrajzi ihletésű filmet készít, ami ok, de a nézők számára nem annyira érdekes egy suttyó apa, aki minden másodpercben lekezelően
beszél a nőkről, és nem annyira érdekes egy lelassult fiú sem, akinek a világáról annyit tudunk meg végül, hogy szeret zenét csinálni. A film állítólag némileg francia (ez a forgatási helyszínen és pár szereplőn kívül nem tudjuk, mit jelent), de sajnos az sem dob sokat az egészen, hogy félidőben átruccanunk Franciaországba, hogy ott főszereplőnk a sajtokkal, a füvekkel, egy 30-as nővel és egyebekkel foglalkozzon. Ami ezt a sajt-vonalat illeti, ez ugyananyira erőltetett motívum, mint a főhős szagérzékenysége, illetve minden viccesnek szánt jelenet, ami ezzel kapcsolatos.
A díszbemutatón hatalmas sikert könyvelhetett el a film, a meghívottaknak láthatóan nagyon tetszett, amit láttak, és ez akkor is így van, ha a nézőtéren leginkább barátok, ismerősök, kollégák, résztvevők, stb.. ültek. Mi a magunk részéről nem csalódtunk (mert nem vártunk tőle túl sokat), de azt gondoljuk, több finomság és több fantázia kellene még egy első filmbe is.
bénázások, életszerűtlen megnyilatkozások, túl drámai hangnem, elröppent párbeszédek - ilyenek mind beleférnek, hiszen egy fiatal, filmekben utazó ember első éles bevetéséről van szó, ahol annyi váratlan dologgal szembesülhet, és ahol annyira nehéz külsős szemmel látnia a végeredményt, szóval egy elsőfilmet nem bántunk, ha nem muszáj. A Rózsaszín Sajt c. alkotásnál viszont muszáj, mert itt már az alapstílusnál akadnak problémák.
A történet egy budai villában játszódik nagyrészt, ahol egy 50-es nőgyógyász apa és a sztori szerint 20 éves fia élnek együtt (a 20 éves fiút az akkor 30 éves író-rendező Tóth Barnabás játssza, pedig szerintünk egyáltalán nem jó és elegáns húzás magára osztani a főszerepet az első filmjében). Ahhoz képest, hogy a forgatókönyv egy elit környezetbe helyezi a cselekményt, a főszereplők megnyilatkozásai nem ezt sugallják, konkrétan suttyó stílusban beszélgetnek egymással, erre példa a folytonos káromkodás és az olyan kifejezések, mint "kiscsíra" (mintha egy 2000-es évek elején készült béna magyar akció-vígjátékban lennénk).
Az a szereplők közti felosztás, hogy a Bezerédi
Zoltán alakított apa szexmániás bunkóként viselkedve folyton provokálja a fiát, aki pedig egyfajta egyszerű másik végletként tesze-tosza, visszafogott, és valami elröppent forgatókönyvi ötlet alapján szagérzékeny srácként próbálja ezt kezelni. Sehogysem stimmel a kép, szinte minden egyes jelenetnél érezzük az erőltetést, hogy a külön-külön felvett snittek végül hátha összeállnak majd egy filmmé. (Nem állt össze, és ezt a rossz stílusú, nem működő forgatókönyvnek, a csak nagy vonalakban gondolkodó rendezésnek, és a vágásnak köszönhetik, többek közt).
Az író-rendező csak magára tudott gondolni, mikor főszereplőt keresett a filmhez, és ez akkor sem volt jó ötlet, ha már előtte szerepelt filmekben. Bezerédi Zoltánnak ellenszenves a karaktere, de az ő színészi játékát sem élveztük, túl sok volt belőle minden egyes jelenetben, a közönséges stílusa, a túlzott mimikája, a hangoskodása, mind fárasztó lett egy idő után.
A film reklámkampánya arra a "nice try"-mondatra épül, hogy ebben a filmben "sok jó csaj szerepel", ami biztosan igaz, de ha a
másodpercekre felbukkanó, és nem megjegyezhető karakterekkel akarunk eladni egy drámát, akkor ott gondok vannak. Ja, igen, a film elvileg vígjáték, de ehelyett nemcsak az van, hogy nincsenek benne poénok, amiken nevetni lehet, hanem szerintünk kifejezetten a drámai műfaj mentén halad a film, ami önmagában még tök rendben lenne. A frusztrált fiú és az agresszív apa kettőse, tele folytonos konfliktussal, egy normális drámát hozhatott volna ki (ami emellett lehetett volna humoros is), de ehhez az kellett volna, hogy ne darabosan, lekerekekítetten, egyszerűen dolgozzunk fel karaktereket, helyzeteket, hanem legyen benne tartalom, finomság, rendes motívációs-érzelmi háttér, ilyesmik.
Tóth Barnabás leragad annál, hogy önéletrajzi ihletésű filmet készít, ami ok, de a nézők számára nem annyira érdekes egy suttyó apa, aki minden másodpercben lekezelően
beszél a nőkről, és nem annyira érdekes egy lelassult fiú sem, akinek a világáról annyit tudunk meg végül, hogy szeret zenét csinálni. A film állítólag némileg francia (ez a forgatási helyszínen és pár szereplőn kívül nem tudjuk, mit jelent), de sajnos az sem dob sokat az egészen, hogy félidőben átruccanunk Franciaországba, hogy ott főszereplőnk a sajtokkal, a füvekkel, egy 30-as nővel és egyebekkel foglalkozzon. Ami ezt a sajt-vonalat illeti, ez ugyananyira erőltetett motívum, mint a főhős szagérzékenysége, illetve minden viccesnek szánt jelenet, ami ezzel kapcsolatos.
A díszbemutatón hatalmas sikert könyvelhetett el a film, a meghívottaknak láthatóan nagyon tetszett, amit láttak, és ez akkor is így van, ha a nézőtéren leginkább barátok, ismerősök, kollégák, résztvevők, stb.. ültek. Mi a magunk részéről nem csalódtunk (mert nem vártunk tőle túl sokat), de azt gondoljuk, több finomság és több fantázia kellene még egy első filmbe is.
-lido-
2009-09-12