2009-10-25
Hunky Blues - Az Amerikai Álom
Az amerikai álom
A film bemutatójára érkező közönség már előre egy különös atmoszférájú belépőt adott a múlt emlékeihez. Idős, szép fehér hajú emberek, akik ismerték egymást, szinte egy körben vonultak be a moziba. Kiderült, hogy némelyiküket rokoni szálak fűzik a film szereplőihez, valószínűleg együtt dolgoztak a film alkotóival is.
A zenei bevezető és a filmet végigkísérő ének különös légkört teremtett. Minden percben a valóság
, a dédszülők életútja vonul fel időrendben a dokumentumokból összeállított filmben. Megismerhetjük általa a "hunkey-k" (kb. kelet-európai bevándorló munkások Amerikában) sorsát az USA-ban, az 1900-as évek elején, 1921-ig. Ekkor volt a nagy bevándorlási hullám Amerikában. Szabályozták, hogy évente melyik országból hány embert fogadnak be. Megszervezték a bevándorlók toborzását és kiutaztatását is.
Magyarországon ekkoriban a legszegényebb réteg, a zsellérek, szegény parasztok keresték a kivándorlásban a kiutat, miután egyre jobban eladósodtak, mert az állam mind több terhet rótt ki rájuk. A házaikat is elzálogosították, és kilátástalan lett a jövőjük. A falvakban a jegyzők toborozták ezeket az embereket emigránsoknak. A hajótársaságok is rászálltak az üzletre, voltak olyanok, akik jócskán megsápolták az utolsó reményként Amerikába felkerekedő embereket. (Később a városi munkanélküliek is ezt a utat választották.)
A hajóúton többnyire rossz körülmények között, a hajó rakterében összezsúfolva voltak elszállásolva a kivándorlók, és a remény és az összetartozás tartotta bennük a lelket. Megérkezvén
New York kiketőjébe, kezdetben még egyszerűen szortírozták őket, a magyarokat többnyire bányákba küldték, vagy útépítésekre. Később egyre szigorodó orvosi vizsgálatokkal kiszűrték a bevándorlók nagy részét, és hazaküldték őket.
Minél több emigráns érkezett az Új Világba, annál több szociális feszültség alakult ki. Az amerikaiak rangsorolták a munkában őket, a már kinn élő magyarok pedig segítve, de sokszor lehetőségeiket féltve fogadták az újabb és újabb embertömeget. (1918 után szigorodtak az egészségügyi vizsgálatok, angol orvosok szűrték az érkezőket, és egyre több embert küldtek haza).
Sokan visszatértek Magyarországra, miután valamennyi pénzecskét összegyűjtöttek, visszavásárolták a házukat, némi földet mellé és családot alapítottak. Ők így találták meg a boldogságukat.
Voltak, akik ott kint nagyon keményen dolgoztak, de megnyugtatta őket, hogy minden nap ehettek húst, futott egy kis hétvégi szórakozásra, főleg italozásra is.
Az volt a leggyakoribb, hogy otthonról vittettek ki maguknak menyasszonyt (falubeli lányt, vagy régi ismerőst), mert többnyire magyar feleséget szerettek volna maguknak.
Volt egy sikeresebb, főleg kereskedőkből álló réteg, akiket már vártak kint rokonok, és később ők is boltot nyithattak New York-ban. Ők összetartottak, sokszor sok időt töltöttek együtt, és közülük ugrottak ki a nagy üzletek tulajdonosai. A filmben láthattuk, ahogy megelégedetten dicsérték az amerikai vendégszeretet, a szabadságot és az üzleti lehetőségeket.
Akik kaptak egy kis földet az Új Világban, ők voltak a legboldogabbak, családot alapítottak és művelni kezdték a kis farmjukat. A legnehezebb sora a bányában dolgozóknak volt, ahol sok magyar dolgozott (Sötétben, folyamatos veszélyben, nagyon megerőltető munkát végeztek, és csak a nagy kőtörő kalapácsukkal beszélgettek..).
A film minden részlete dokumentum, minden egyes kép emberi életek lenyomata, a zenei kíséret (Másik János és Cserepes Károly) pedig hol megrendítő, hol humoros, de mindenképp nagyon élénk hangulat-képző.
Forgács Péter remek hangulatú és drámai hatású
dokumentumfilmje nem összegezte a bemutatottakat, nem vádolt, nem foglalt állást, hanem az általa összegyűjtött és feldolgozott anyagokból egy olyan filmet hozott létre, ami mélyen elgondolkodtató, emlékezetes, és amellett informatív.
Neki köszönhetően a magyarok történelmének egy olyan szeletéről tudtuk meg sokat, ami eddig szinte ismeretlen volt, a filmjét látva úgy érezhetjük, mintha mi is ott lettünk volna az Új Világba hajózók között..
, a dédszülők életútja vonul fel időrendben a dokumentumokból összeállított filmben. Megismerhetjük általa a "hunkey-k" (kb. kelet-európai bevándorló munkások Amerikában) sorsát az USA-ban, az 1900-as évek elején, 1921-ig. Ekkor volt a nagy bevándorlási hullám Amerikában. Szabályozták, hogy évente melyik országból hány embert fogadnak be. Megszervezték a bevándorlók toborzását és kiutaztatását is.
Magyarországon ekkoriban a legszegényebb réteg, a zsellérek, szegény parasztok keresték a kivándorlásban a kiutat, miután egyre jobban eladósodtak, mert az állam mind több terhet rótt ki rájuk. A házaikat is elzálogosították, és kilátástalan lett a jövőjük. A falvakban a jegyzők toborozták ezeket az embereket emigránsoknak. A hajótársaságok is rászálltak az üzletre, voltak olyanok, akik jócskán megsápolták az utolsó reményként Amerikába felkerekedő embereket. (Később a városi munkanélküliek is ezt a utat választották.)
A hajóúton többnyire rossz körülmények között, a hajó rakterében összezsúfolva voltak elszállásolva a kivándorlók, és a remény és az összetartozás tartotta bennük a lelket. Megérkezvén
New York kiketőjébe, kezdetben még egyszerűen szortírozták őket, a magyarokat többnyire bányákba küldték, vagy útépítésekre. Később egyre szigorodó orvosi vizsgálatokkal kiszűrték a bevándorlók nagy részét, és hazaküldték őket.
Minél több emigráns érkezett az Új Világba, annál több szociális feszültség alakult ki. Az amerikaiak rangsorolták a munkában őket, a már kinn élő magyarok pedig segítve, de sokszor lehetőségeiket féltve fogadták az újabb és újabb embertömeget. (1918 után szigorodtak az egészségügyi vizsgálatok, angol orvosok szűrték az érkezőket, és egyre több embert küldtek haza).
Sokan visszatértek Magyarországra, miután valamennyi pénzecskét összegyűjtöttek, visszavásárolták a házukat, némi földet mellé és családot alapítottak. Ők így találták meg a boldogságukat.
Voltak, akik ott kint nagyon keményen dolgoztak, de megnyugtatta őket, hogy minden nap ehettek húst, futott egy kis hétvégi szórakozásra, főleg italozásra is.
Az volt a leggyakoribb, hogy otthonról vittettek ki maguknak menyasszonyt (falubeli lányt, vagy régi ismerőst), mert többnyire magyar feleséget szerettek volna maguknak.
Volt egy sikeresebb, főleg kereskedőkből álló réteg, akiket már vártak kint rokonok, és később ők is boltot nyithattak New York-ban. Ők összetartottak, sokszor sok időt töltöttek együtt, és közülük ugrottak ki a nagy üzletek tulajdonosai. A filmben láthattuk, ahogy megelégedetten dicsérték az amerikai vendégszeretet, a szabadságot és az üzleti lehetőségeket.
Akik kaptak egy kis földet az Új Világban, ők voltak a legboldogabbak, családot alapítottak és művelni kezdték a kis farmjukat. A legnehezebb sora a bányában dolgozóknak volt, ahol sok magyar dolgozott (Sötétben, folyamatos veszélyben, nagyon megerőltető munkát végeztek, és csak a nagy kőtörő kalapácsukkal beszélgettek..).
A film minden részlete dokumentum, minden egyes kép emberi életek lenyomata, a zenei kíséret (Másik János és Cserepes Károly) pedig hol megrendítő, hol humoros, de mindenképp nagyon élénk hangulat-képző.
Forgács Péter remek hangulatú és drámai hatású
dokumentumfilmje nem összegezte a bemutatottakat, nem vádolt, nem foglalt állást, hanem az általa összegyűjtött és feldolgozott anyagokból egy olyan filmet hozott létre, ami mélyen elgondolkodtató, emlékezetes, és amellett informatív.
Neki köszönhetően a magyarok történelmének egy olyan szeletéről tudtuk meg sokat, ami eddig szinte ismeretlen volt, a filmjét látva úgy érezhetjük, mintha mi is ott lettünk volna az Új Világba hajózók között..
-J-Klara-
2009-10-25