2009-10-04
A Csúf Igazság
Laza, humoros cívódás
A jó ég tudja, hány romantikus vígjátékot láttunk csak az utóbbi pár évben, ami a párkapcsolatok milyenségét elemezte, legtöbbször vicces formában. Az agyzsibbasztó női tv-sorozatok előkészítették a terepet a "csajok" és "pasik" lényegének feltérképezéséhez, a felületes és egyszerű kapcsolódásaik működésének elemzéséhez, az adott keretek és stílusok között. Szerencsére a Csúf Igazság lazára vette ezt a küldetést, és végül egy játékos és kedves romantikus filmet kanyarítottak az alkotói ebből a fárasztó témából.
Katherine Heigl-t tulajdonképpen gyerekszínészként ismertük meg, 
miután 15 évesen játszotta el Depardiau 14 éves lányát az Apám, a Hős-ben (1994), majd egy évre rá Steven Seagel unokahúgát a Száguldó Erőd-ben. A szép és talpraesett szőke kislány mostanában már egy tv-sorozat egyik főszereplője (ami az ismertséget és népszerűséget hozza a ritkábban készülő filmeket lekörözve), illetve romantikus filmekben (27 Idegen Igen), vagy Judd Apatow kevésbé romantikus filmjében (Felkoppintva) főszerepel.
Ami azt illeti, Heigl nemcsak kedves jelenségként mozog a filmekben, de többnyire jól is játszik, úgyhogy vele simán bele lehet vágni egy romantikus vígjátékba. Ami a filmbeli partnerét, Gerard Butler-t illeti, ő már egy kicsit nehezebb falat, mert a 300 főszerepével, Leonidas-szal befutott mackós alkatú színész hajlamos ugyanazt játszani, főként, ha romantikus filmekbe keveredik, lsd. P.S. I Love You, vagy az Operaház Fantomja, de az akciófilmekben is eléggé egy síkon halad (RocknRolla, Lara Croft 2).
Nem tudjuk, pontosan mitől, de ez a film a túltárgyalt témája ellenére is összeállt, és az elejétől a
végéig kitartott egy színvonalon. Amellett, hogy egyszerű eszközöket vetett be (botlások, esések, apró csalások, a vicces és az érzelmes vonal hirtelen váltása, stb..), élvezetes volt nézni, és hálistennek ezúttal nem voltak primitív szexuális utalások, amik romantikus vígjátékoknál is gyakran előfordulnak, lsd. pl. Wedding Crashers.
Katherine Heigl remekül játszotta a teljesen normális lányt, aki valami miatt producerkedik egy tv-ben (ennél ötletesebb munkát nem tudtak neki kitalálni), de amellett talpraesett és szeretetreméltó.
Persze, ha visszagondolunk, nem sok minden történt konkrétan a másfél órás filmben, de itt egyrészt megmaradt egy normális stílusnál a "pasi-csaj-viszony" taglalása, elég sok humoros jelenet adódott, plusz mindkét főszereplő beleadott apait-anyait, ami miatt még szerelmi-vonzalmi kisugárzás is érződött köztük. Azzal együtt, hogy az alkotók kiszámítottan próbáltak a leendő férfi mozinézők
kedvére is tenni (Butler primér macsó-stílusával), a film egy rendes színvonalon mozgott végig, és a hatásvadász-egyszerű szex-közeli jelenetek helyett itt inkább egy kölcsönös dekódolást láthattunk a két főszereplőtől - egy barátkozás közbeni közeledést, megismerkedést, kellemes humorral megküldve.
Talán a film címe a leggyengébb elem vele kapcsolatban, amúgy olyan film, amit élvezetes nézni, és amin egyszerűen csak jól szórakozunk.
miután 15 évesen játszotta el Depardiau 14 éves lányát az Apám, a Hős-ben (1994), majd egy évre rá Steven Seagel unokahúgát a Száguldó Erőd-ben. A szép és talpraesett szőke kislány mostanában már egy tv-sorozat egyik főszereplője (ami az ismertséget és népszerűséget hozza a ritkábban készülő filmeket lekörözve), illetve romantikus filmekben (27 Idegen Igen), vagy Judd Apatow kevésbé romantikus filmjében (Felkoppintva) főszerepel.
Ami azt illeti, Heigl nemcsak kedves jelenségként mozog a filmekben, de többnyire jól is játszik, úgyhogy vele simán bele lehet vágni egy romantikus vígjátékba. Ami a filmbeli partnerét, Gerard Butler-t illeti, ő már egy kicsit nehezebb falat, mert a 300 főszerepével, Leonidas-szal befutott mackós alkatú színész hajlamos ugyanazt játszani, főként, ha romantikus filmekbe keveredik, lsd. P.S. I Love You, vagy az Operaház Fantomja, de az akciófilmekben is eléggé egy síkon halad (RocknRolla, Lara Croft 2).
Nem tudjuk, pontosan mitől, de ez a film a túltárgyalt témája ellenére is összeállt, és az elejétől a
végéig kitartott egy színvonalon. Amellett, hogy egyszerű eszközöket vetett be (botlások, esések, apró csalások, a vicces és az érzelmes vonal hirtelen váltása, stb..), élvezetes volt nézni, és hálistennek ezúttal nem voltak primitív szexuális utalások, amik romantikus vígjátékoknál is gyakran előfordulnak, lsd. pl. Wedding Crashers.
Katherine Heigl remekül játszotta a teljesen normális lányt, aki valami miatt producerkedik egy tv-ben (ennél ötletesebb munkát nem tudtak neki kitalálni), de amellett talpraesett és szeretetreméltó.
Persze, ha visszagondolunk, nem sok minden történt konkrétan a másfél órás filmben, de itt egyrészt megmaradt egy normális stílusnál a "pasi-csaj-viszony" taglalása, elég sok humoros jelenet adódott, plusz mindkét főszereplő beleadott apait-anyait, ami miatt még szerelmi-vonzalmi kisugárzás is érződött köztük. Azzal együtt, hogy az alkotók kiszámítottan próbáltak a leendő férfi mozinézők
kedvére is tenni (Butler primér macsó-stílusával), a film egy rendes színvonalon mozgott végig, és a hatásvadász-egyszerű szex-közeli jelenetek helyett itt inkább egy kölcsönös dekódolást láthattunk a két főszereplőtől - egy barátkozás közbeni közeledést, megismerkedést, kellemes humorral megküldve.
Talán a film címe a leggyengébb elem vele kapcsolatban, amúgy olyan film, amit élvezetes nézni, és amin egyszerűen csak jól szórakozunk.
-ming li-
2009-10-04