Zombieland

Képzeljünk el két-három fiatalt, tévé-sorozatokba írnak epizódokat, egyikük ugyanezt rendezőként nyomja. Képzeljük el, hogy be akarnak futni, de túl sokat tudnak, túlságosan is látják, hogy micsoda hiábavalóság ez az egész film-biznisz. Dolgozzanak három évet, legyenek nagyon cool-ak, viseljenek olcsó cuccokat, járjanak régi autókkal, és dolgozzanak ezerrel a nagy áttörés-filmen, hogy aztán a Sundance-en jó szerepeljen - vagy nem, mert egy japán tinilány esetleg jobbat, meghatóbbat csinál? Vagy valaki Kínából - nekik most nagyon kedvez a széljárás.



Aztán ott vannak az európaiak, a tragédiáikkal, valaki lezuhan egy szakadékba, valaki megbénul, megvakul, valaki elveszíti az emlékezetét, és akkor még a meleg- és leszbikus filmekről, valamint a fajgyűlöletről szóló filmekről nem is szóltunk. Egyszerűen lutri arra gyúrni, hogy 3 év aszkézis után tarolsz majd az aktuális Redford-fest-en (amúgy minden tiszteletünk Robert Redfordé, Utah és Park City gyönyörű hely, a Sundance pedig csúcs, tényleg). De mit tesz a három fiatal, akik elhatározták, hogy dobnak egy nagyot? Gondolkodnak. Elképzelik a különböző lehetőségeket, és végül a marketing felől közelítik meg, hogy milyen filmet kellene készíteni. A kérdés az, mit szeretne kapni egy-egy tini (a közönség) egy-egy filmtől. Ha ezt maradéktalanul, és nyilvánvalóan tudja valaki teljesíteni, akkor nyert ügye van, és megspórolhatja a sorban állást, nem kell egy low-budget tehetség sztorival előjönni egy zseniről, aki te is lehetsz - bár nem a te hibád, de Robin Williams-re feltétlenül szükség van :) Itt jön be a képbe a Zombieland.

A Zombieland gyakorlatilag egy tökéletes film. Nem olyan tökéletes, mint a Blair Witch Project (1), de tökéletes gondolati síkon, mert a néző (tinik, fiatalok, 14-38-ig) egyszerű dolgokat akarnak egy-egy filmtől, és a Zombieland ezeket ezüst tálcán hozza.


Kell egy izgalmas helyzet, csomó vérrel, rettegéssel, borzongással. A zombik ehhez tökéletesek. Már a feliratok alatt több tucat olyan jelenetet le tudsz nyomni, amik más filmekben a habot képezik a tortán. Vér, horror, borzongás - és mindez humorral! Lássuk be, a Zombieland nyerő kombináció.

Adott egy srác, aki azért küzd, hogy talpon maradjon, és hogy eljusson egy olyan helyre, vagy egy olyan helyzetbe, hogy van családja, vannak körülötte emberek, akikkel jó neki, akiket szeret, és akik viszont szeretik. Közben folyton túl kell élnie minden helyzetet, amihez ki kell tartania az elvei, szabályai mellett. Ráadásul a srác enyhén szólva is tökéletes tini-vígjáték karakter (megnézed a trailert, és máris akarod e filmet, nincs mese). Aztán, mire észbe kapsz, máris egy érdekes filmet nézel, és a főszereplődért izgulsz.

A másik dolog, amit a tinik szeretnek, az a "saját"-élmény. Az, hogy a világot maguk fedezhessék fel. A szüleik autójának hátsó üléséről kibámulni az ablakon, a szobájukban bömböltetni a sztereót és haverokat fogadni nem túlzottan nagy móka. Egy üres városban üres, mondjuk így, "kihalt" szupermarketekben ingyen shoppingolni, az már más. Különösen, ha közben egy-egy 140 kilós zombit is péppé kell lapítani, baseball vagy krikett ütővel, vagy puskával, ami éppen kéznél van, odakint pedig bármikor simán találsz egy-egy elhagyatott ("kihalt") Humvee-t. Ezekbe a jelentetekbe egy tini sokkal szívesebben beleképzeli magát, mint a legtöbb film bármely jelenetébe, hiszen ez maga a nagybetűs szabadság. Szóval, a Zombieland csúcs és nyerő.



Szerelem, romantika, illetve ezek fura, Zombieland-i keveréke, amikor a 40-es Woody Harrelson lőni tanítja a '96-os évjáratú Abigail Breslin-t, aki 2008-ban volt 12, de ahogyan a fimben is megfogalmazta, a mai 12 már húsz évesnek felel meg.

Rengeteg közepes minőségű film van, amelyeknél a főszereplőkért picit sem aggódunk. Egyszerűen nem zárjuk őket a szívünkbe, hanem csak úgy nézzük, mit történik velük, mintha csak nézelődnénk, mintha csak egy-egy Drew Barrymore-ról lenne szó a Sikoly-ban.

A Zombieland roppant nagy erénye, hogy egy idő után elkezdünk nagyon keményen drukkolni szereplőinknek. Nincs mese, egyszerűen meg kell szeretnünk őket, az entellektüel Jesse Eisenberg, a Lilly Allen-es Emma Stone, a nagy Woody és a kicsi Abigail, mind belopják magukat a szívünkbe. A film egy bizonyos pontján pedig már nem magányos farkasok vagyunk Zombielanden, hanem olyan nézők, aki roppant erős szálakkal kötődnek néhány személyhez ... a film egy bizonyos pontján már van családunk :) Izgalmas kalandfilm, sőt, mi több: ez maga A KALANDFILM, sőt, A FILM - 2009 őszén. Welcome to Zombieland!:) Jó szórakozást ... de tényleg!