microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: cikkek -> filmekről

2009-12-11

Arthur - Maltazár Bosszúja

Kicsi alakok gettó stílusban


Luc Besson elég sok mindennel képes foglalkozni mostanában, ezek között van pl. az animációs gyerekfilmek készítése, ami az Arthur és a Villangók c. alkotással kezdődött 2006-ban. Most ennek a filmnek a második része jelent meg a mozikban, de hinnénk-e, hogy ebből is egy trilógia lesz, amit onnan tudunk, hogy ennek a filmnek nem lett vége, azt írták ki a vége felirat helyén. hogy a történet folytatódik...

Ez némileg más megvilágításba helyezi a második részt, hiszen bár az első filmet kellemesen meg lehetett nézni, és a rajzolt részek is jól működtek (egy kisebb része a filmnek élő szereplős, aztán belépnek az animációs főszereplők, és a végén megint visszatérünk a rendes emberi méretekkel rendelkező emberi szereplőkhöz), azért ez önmagában nem hívna elő éppenséggel egy trilógiát.



(Annyira nem korszakos a történet, és nem annyira varázslatos egy gyerekfilm, hogy a Gyűrűk Ura-módszerrel várakoztassák egy-két évig a nézőket a folytatásig).

Ez a mostani, mint így kiderült, középső rész nem sok mindenről szól, a szereplők ugyanazok, mint az első filmben, bár itt több az élőszereplős rész, mint az animációs (vajon melyik az olcsóbb?).

Az Arthur nevű kissrácot ugyanaz a színészgyerek játssza (Freddie Highmore), aki már az Én, Pán Péter-ben, vagy a Charlie és a Csokigyárban is tevékenykedett. Mia Farrow is feltűnik ismét az érdekes nagymamaként, az első filmben nem látott nagyapa is vicces karakter lesz, sőt, annak a jeleként, hogy az animációs részre fókuszáltak az alkotók (és az élőszereplők inkább csak kitöltik a filmidőt), most egy teljesen más színész lépett be Arthur apjaként.

Mindenesetre az alaphangulat viccesre van véve, a két szülő csetlése-botlása (az 50-es, vagy max. 60-as évekbe elhelyezve őket), vagy a túlzásba vitt teljes harci díszben pompázó maszáj harcosok szereplése még csak a kezdet. Ahogy beindul az animációs szekció, Besson (vagy az, akinek kiadta, hogy írja meg a folytatást) beindul, és gettóstílusú, hip-hop beszólásokkal teletűzdelt jópofaságok következnek, az egyik rajzfilmes figura előadásában.

(A magyar szinkron igyekszik követni ezt a mesterkélt laza stílust, több-kevesebb sikerrel.)

Innentől egyébként szinte semmi sem történik, látjuk, ahogy Arthur ide-oda mászkál a villangóknál, kis barátjával (Tátombák a magyar fordításban) haverkodik, a tini-villangólány Holdviola készül a vele való randijára - láthatjuk, csupa kevésbé izgalmas dolog történik animációs szféránkban.

Holdviolát már az első részben is Besson legjobb filmjének, az Ötödik Elemnek főszereplőjéről, Leeloo-ról mintázta (akit Milla Jovovich játszott, akkoriban Besson feleségeként), és most is ez látszott a rajzolt lány színes hajáról, has-kirakós szereléseiről, és a virgonc stílusából. (Mint ahogy maga a villangó-Arthur is hasonlít valakire az égnek álló fehér hajával, egy valóságos embert mintáz meg - nem mást, mint magát Luc Besson-t.)



Így, köztes részként sajnos nem tudjuk értékelni a filmet, annyira továbbra sem érdekes vagy gyerekeket lebilincselő történettel állunk szemben, hogy megérje egy teljes évet várni arra, hogy meglássuk végre, főgonosz hogyan akar már teljes emberi méretével kiszúrni Arthurral, a villangókkal és Arthur egész családjával (kivéve Mia Farrow nagymamát, akit valami miatt nagyon megkedvelt a főgonosz még mini-időszakából).

Nem is biztos, hogy ez a film kifejezetten gyerekeknek való, bár valószínűleg sok ilyen gettó-dumát láttak-hallottak a tv-ben, itt egy fokkal kevesebb kedves szereplő, és szimpatikus minta-karakter mászkál, mint ahogy azt egy gyerekfilmtől elvárnánk...
-olasz-
2009-12-11

Címkék: besson, holdviola, villangók, arthur, animáció



:::::::
  LÁSD: Arthur - Maltazár Bosszúja info-file
:::::::