Avatar

A film a huszadik percében még picit uncsinak tűnt ... de ez az utolsó, amire visszaemlékszik az ember - a többi valami teljesen különleges élmény - és igen, ebben a 3D is benne van ...



Cameron minden szinten profi, illetve kimagasló, elképesztően különleges művész. Minden bizonnyal foglalkoztatta ez a 3D-kérdés, és ahogyan Bódy Gábor a Kutya Éji Dalában azt mondja, hogy "Isten görbe sorokkal is egyenesen ír", Cameron is minden bizonnyal úgy volt vele, hogy kell, hogy legyen valami felfejthető célja a szórakozás eme új, műanyag formájának, kell, hogy legyen benne valami, ami miatt létrejött, kell, legyen valami küldetése a 3D-nek és az IMAX-nak. Cameron megtalálta ezt a dolgot, és nem is akárhogyan.





Az Avatar-ban a 3D a különleges élmény dimenziója. Adott egy mozgássérült tengerészgyalogos, aki szeretne járni, szeretné használni a lábait, de nem tudja, mert egy új gerinc 2154-ben sokba kerül. Vállalkozik hát egy küldetésre, hogy elvegyüljön a Na'vik között - a Pandora bolygó őslakosai között (kábé indiánok, csak 3-4 méter magasak). A mozgássérült srác egy mesterségesen létrehozott testbe költözik bele - egy AVATAR-ba (a Hasonmás c. film produceri stábja valószínűleg innen vette az ötletet). Ahogyan a srác elvegyül a primitív, leigázandó, kizsákmányolandó nép körében, ahogyan elmerül a Na'vi életben, úgy merül el a néző is a 3D-ben, és a film képi világában.

Az Avatar c. film nagyon jóról szól, éppen ezért lehet, hogy nagyon nagy élmény. A srác, Jake Sully boldog, hogy feltárul előtte ez a csodálatos világ, amiben minden elemi szinten egyszerű, de egyben misztikus is. A történés, ami a nézőben lejátszódik, egyszerűen frenetikus. Semmihez sem hasonlítható. Mire kijön az ember a moziból - már más ember.



A mozi mára eléggé leegyszerűsödött - a Zombieland c. film is ezt reagálta le a maga módján, és talán Jarmusch nagy sétálós filmje is. Mert általában mi történik? Valakinek van valami különleges képessége, tulajdonsága. Fiatal srác, aki arra ébred, hogy titkos ügynök (Bourne Rejtély), valaki X Man, James Bond, Minden6ó, Pókember, akcióhős, tinilány, aki körül az egész világ forog, stb, stb. Minden film egy-egy pszichózis. Minden film egy-egy életélmény, egy-egy trip. A legtöbb trip azonban valami átverés, valami olyan illúzió, amely a valóságtól, élettől, természettől egyre jobban elszakít, valami buta hiperrealitás. Ráadásul a legtöbb trip nem szól jóról. Brutalitás, mások meggyilkolása, leigázása, olyan életérzés, hogy te a világ császára vagy - egy őrült nagy dzsipben, egy fegyverrel a kezedben, és azt üvöltöd: "YES!" (tekintet nélkül arra, hogy az "igen" egészen másképp hangzik az anyanyelveden).



A legtöbb trip valami olyan pszichózist kínál a nézőnek, ami a normális életből kiragadja, és valami abnormálisat nyújt neki (drifting, autós üldözések, emberek nyakának kitörése, kivégzés, dühtől eltorzult arccal vicsorgás - etc, etc). A mozikból kicsődülő tömeg általában valami fura állapotban van, gettó-harcosoknak, autós fenegyerekeknek, harcművészeknek, miegymásnak képzelik magukat (Tarantino Becstelen filmjét nem is említve). Az olyan filmek, mint Chris Columbus Édesek és Mostohák-ja ritkaság. A filmek mára már hyper-realitás dózisok, az emberek nem képesek csak úgy élni tömegszerű, szürke életüket - szükséges, hogy időnként mintegy "kiterjesszék" magukat. Madonna express yourself-je helyett a tömeg extend yourself-ben utazik, globálisan. A trippek olcsó drogok, mint a Strange Days-ben.





Az Avatar azonban más. Cameron tisztában van a mozi potenciáljával, és azzal is, hogy az emberek tömegei ma a mozit mire használják (nem a Zabriskie Point, vagy a Kék Bársony, vagy a Nárcisz és Psyché megtekintésére). Olcsó trippek belövésére. Cameron terve az lehetett, hogy ha van egy ilyen "csatorna", akkor azt kell, hogy lehessen valami értelmes, valami olyan célra is használni - ami megrengeti a világot:) És sikerült neki!

Az Avatar egy elképesztően komplex film. Annak ellenére, hogy gyakorlatilag egyszerű - leírhatatlanul komplex. Főhősünk tesz egy kirándulást a Na'vik világában, na bumm. Megváltozik - na bumm. szerelmes lesz - ez már nem semmi (ez olyan, mint amit eddig csak a Bronx-i Mese tudott, ahol az egész világ átérezte egy olasz tinisrác szemével nézve, hogy milyen gyönyörű az a fekete lány). De a szerelem sem minden még. Cameron kihasználja, hogy hogyan működnek általában a filmek, és ezt a tudást, ezt a művészetet (mester-szintű tudást / the art of) egy teljesen új cél érdekében használja. Az Avatar is csak "egy trip" - de ez a trip olyan, ami nagyon komoly mértékben befolyásol minket. Ha igaz az, hogy az elemi, megrázó erejű információk befogadása a DNS-ünket módosítja - a Avatar abszolút DNS-módosító. DNS- és tudat módosító.





Az összes sci-fiben az történik, hogy a fantáziára kiélezett közönség beleéli magát egy világba, megtanulja a törvényeket, magáévá teszi a paramétereket, és elkezd alkalmazkodni, elkezd az adott bolygó, az adott világ uralkodó szemléletével azonosulni. A nézők megtanulják, és intuitíve ráéreznek, hogy melyik fegyver miről szól, piros lézer kard gonosz, kék lenni jó, satöbbi. A nézők "ráéreznek" az adott világra. Cameron ezt használja ki, maximálisan.





Mert képzeljük el, mi van, ha Cameron (isteni) filmje a nézőknek a szokásos szórakozás desszertjébe olyan "mérget" csempész bele, mintha coca-cola, vagy más cukrozott, színezett ital helyett mondjuk, Béres cseppel dúsított vizet innánk. Képzeljük el, hogy szórakozás gyanánt olyan filmre ülnének be embermilliók világszerte, amely film nem virtuális gengsztereket, pusztítókat hoz létre belőlük, hanem ...



Hanem egy különleges lényt .. aki együtt él, mozog, érez és lélegzik a Na'vikkal, az őslakosokkal. Nem semmi trip ez. Ott van egy fa ... a leveleivel, a gyökereivel .. és a főhős, és a néző úgy tekint rá, mint a világ elképzelhető legmagasabb szintű intelligenciájára.

Kezdetben minden egyszerű. Jake Sully teljesen benne van, hogy Na'vi bőrbe bújva megtudja az amerikai kormánynak, mire bukik ez a nép, mik a gyenge pontjaik, hogyan lehet őket eltávolítani a helyről, ahonnan a méregdrága ásványt ki lehet termelni. Kezdetben benne van - de megváltozik -, és nemcsak ő, de a néző is.





A film egy bizonyos pontján elkezdenek úgy beszélni bizonyos katonák, mint Vietnamban, Kuwait-ban, Afganisztánban, Irakban - "ledobunk egy csomagot", stb. A film elején a néző ebből a kultúrából jön, ugyanúgy, mint a főhős - de ekkorra már más. Minden más. Ekkor már felfoghatatlanul primitív indokkal, primitív módon elkövetett felfoghatatlan pusztításnak látja azt ... amit az ember általában művel. Azt, amit az ember amúgy mindig művel.



Az Avatar az eddigi legzöldebb film - de nemcsak fizikailag, lelkileg és szellemileg is. Spirituálisan is. Az Avatar egy új látásmód. Az Avatar egy igehirdetés - a mozik pedig, ahol az Avatart vetítik, templomok. Az új vallás pedig ... az élet vallása.



Gyilkos, vicsorgó, vérszomjas kutyákat látsz. Rohadt ellenségeket, akik rád támadnak. Félelmetes horror. De aztán elkezdesz tanulni, és rájössz, hogy ...

Eddig csak a Stalker adott hasonló élményt, és a Men In Black, ahogy felfedezted, az idegen gyönyörű - miközben az, amiben élsz, borzasztó, és pusztító és tarthatatlan ... A legfélelmetesebb, vérszomjas állatok megölése sem lehet passzió (minden vadász primitív állat - kivétel nélkül) - és a Avatar megtanítja ezt ...





Az Avatar ... túl van a mozin ... mint ahogyan a mozi is túl van az életen ... az Avatar azonban egy új szinten ismét az életről szól ... és gyönyörűen ... bárcsak minél több 12 évnél "idősebb" ember nézné meg - és a világ, amiben élünk, egy milliószor jobb hely lesz ezáltal...

Cameron egy zseni ... az Avatar pedig egy mérföldkő. A jövőben is a 2D, hagyományos filmeket fogjuk imádni, mint Jean-Luc Godard filmjeit - de az Avatar révén elmondható, hogy van már egy remek film 3D-ben is ... ami nem mellesleg globálisan is tudatformáló lehet ... Az animációs filmeket már 2D-ben is nagyon hatékonyan lehet modellezésre, demonstrálásra, érzékeltetésre, és legfőképp érvelésre, meggyőzésre használni. Az Avatar egy óriási demonstráció, egy olyan különleges élményben részesíti nézőit, amiben e film nélkül sosem részesülhetnének (ma, amikor már a turizmus, az ismeretlen helyek felfedezése arra redukálódott, hogy tévé előtt nézzük, hogyan esznek a "felfedezők" idegen kajákat, majd amikor odamegyünk, ugyanazt csináljuk, amit ők, és kipipáljuk a (t)ennivalókat, hogy "ez is megvolt").

Az Avatar bevezeti a nézőt egy olyan világba, amire az elején úgy tekint, hogy "ALIEN" (Sigourney Weaver szerepeltetése kifejezette hangsúlyos). Cameron csodálatos 3D tripje révén ezt az ALIEN világot felfedezhetjük fel, és ezzel azonosulhatunk, hogy a végén felismerjük, az ALIEN nem a természet, hanem az ember. Ráadásul a briliáns érvelés nem hagy teret a hezitációnak, a köztes útnak. Vagy ezt, vagy azt az oldalt választod - de ha azt, akkor úgy beszélsz a helyiekről, a "vadakról", az "alien"-ekről, a természetről, mint primitív elpusztítandó, leigázandó entitásokról - Vietnam-i harci-zsargonban (ami mellesleg rossz ómen:)). Rengeteg dolgot látunk idegennek, félelmetesnek, undorítónak, gyűlöletesnek - ALIEN-nek.

Meg akarjuk gyógyítani a világot, a Földet, az emberiséget, mint Bruce Willis a kisfiút a Hatodik Érzékben - de az ALIEN-ek mi magunk vagyunk. Olyanok vagyunk, mitha elfelejtettük volna az első számú törvényt: a természet, a természetes nem lehet ALIEN. Ha a természet ALIEN - akkor ott nagyon nagy gondok vannak - velünk. Cameron filmje azonban most jól átprogramoz bennünket - visszazökkent egy olyan látásmódba, egy olyan érzékelés- és gondolatvilágba, ami már olyan távol áll tőlünk, mint a termperált (megbabrált) skála előtti tiszta, természetes hangok. Félelmetes visszakerülni ide. Félelmetes megbarátkozni azzal, ami ALIEN, ami félemetes - de hasonlíthatatlan élmény. Az Avatar nem "nagyon jó szórakozás", hanem óriási élmény, amely minden percét, minden egy képkockáját megéri.