2009-12-07
Chéri - Egy Kurtizán Szerelme
A szépséges Michelle Pfeiffer
Olyan ritkán láthatjuk a tehetséges és szép Michelle Pfeiffer-t filmekben, hogy előre örülünk, ha mégis összejön egy ilyen projekt. Most régi barátjával, Stephen Frears-szel társult, hogy egy romantikus kosztümös filmet hozzanak össze, ami, köszönhetően mindkettőjük érzékenységének, meglehetősen jól sikerült.
A Chéri a felületen egy idősebb nő, történetesen egy kurtizán 
és egy pár évvel (15? 20? nem derül ki) fiatalabb szerelme kapcsolatáról szól, valamikor a 19-ik század végefelé. Maga a történet nem lenne nagy dobás, de valami miatt mégis jól működik a film, folyamatosan pozitívan hat ránk, beleéljük magunkat a film hangulatába, az adott korszakba, sőt, a két főszereplő érzéseit és motivációit is hamar megértjük.
Furcsa, de a Chéri nem a női főszereplő (Pfeiffer) neve, hanem a fiatal fiúé (Rupert Friend), aki a film elején egy unatkozó és kiélt 19 éves buligép, majd Lea-val töltött pár év után már elég sokat tud az életről. Jó, hogy a sztoriban nem azon van a hangsúly, hogy mekkora korkülönbség van Lea és Chéri között, hanem azon, ahogy a körülmények hatására nem lehetnek örökké egymáséi.
Ez egy romantikus történet, nem is kérdés, és mint a jobb filmekben mindig, itt is a finomságok, apróságok dobják fel az összképet. Ott kezdődik, hogy Pfeiffer gyönyörű, és az adott környezetében is messziről világlik a humoros intelligenciája, amely párosítással természetesen vonzza a férfiakat. Az, hogy luxus prostituáltként építi egzisztenciáját, csak egy plusz érdekes motívum a személyiségében.
A nagyszerű fényképezés egyfajta időtlenséget csempész a filmbe, és a remek
art directori munkával együtt emlékezetes jeleneteket hoznak létre. Miközben meglepően kevés esemény történik a filmben, azért mi, nézők jól elvagyunk, mert Lea hétköznapjai, barátkozásai, érzelmei és döntései lekötik a figyelmünket.
Meggyőződésünk, hogy Pfeiffer sokkal többet hozott ki Lea-ból, mint amennyit eredetileg belelátott a forgatókönyvíró és a rendező. Az ő előadásában Lea okosan, és lehetőleg boldogan élné le az életét Chéri nélkül is, igazodva a kor adta lehetőségekhez, egy-egy gazdagabb férfi oldalán hajózna el addig, míg egy saját vállalkozással el nem tudná magát tartani.
Ehhez a világhoz nem tartozik szerelem, de részéről ezzel nincs nagy gond, amúgyse lát maga körül túl sok szerelmi házasságot. Ahogy belép a képbe Chéri, az első percben kiderül, ők ketten totál egy húron
pendülnek, mintha egy közös szűrőn keresztül néznék a világot, és az apró asszimetriákat kivéve (Lea tulajdonképpen eltartja a fiút az együtt töltött 6 év alatt, így Chéri ez idő alatt összegyűjtheti az apanázsát, későbbi időkre..) pompásan élnek együtt, és az egymáshoz való ragaszkodásuk egyfajta csibészes kivülálló attitűdöt is hordoz. Ők még nem tudják, de ha minden úgy maradna, egész életükben boldogok lennének, együtt.
Persze ez egy dráma, és az adott kor sem kedvezett az ilyesfajta együttéléseknek, mindenesetre a pár, ami egymásnak teremtetett, elválik, és az idilli hétköznapok sohasem térnek vissza.
Stephen Frears-től legutóbb a Királynő-t láthattuk, ami a
díjözön mellett jó film is volt, szemben például a Gyönyörű Mocsokságok-kal, vagy a 98-as Hi-Lo Country-val. Frears nem mindegyik filmjét bírtuk eddig (a kultfilmmé vált Veszedelmes Viszonyok is ide tartozik), de az biztos, hogy tud valamit, amitől különös és egyedi hangulata lesz a filmjeinek. És ez az egyik legfontosabb képessége egy rendezőnek, úgyhogy elismerjük a tudását.
A Chéri a viszonylag egyszerű történettel együtt is végig fenn tudja tartani a feszültséget a filmvásznon, és bár Michelle Pfeiffer láblógatással is ki tudna tölteni egy 90 percet, azért ennél jóval több dolog történik a filmben, szerencsére. Egyedül talán a narrációt kellett volna kihagyni belőle...
és egy pár évvel (15? 20? nem derül ki) fiatalabb szerelme kapcsolatáról szól, valamikor a 19-ik század végefelé. Maga a történet nem lenne nagy dobás, de valami miatt mégis jól működik a film, folyamatosan pozitívan hat ránk, beleéljük magunkat a film hangulatába, az adott korszakba, sőt, a két főszereplő érzéseit és motivációit is hamar megértjük.
Furcsa, de a Chéri nem a női főszereplő (Pfeiffer) neve, hanem a fiatal fiúé (Rupert Friend), aki a film elején egy unatkozó és kiélt 19 éves buligép, majd Lea-val töltött pár év után már elég sokat tud az életről. Jó, hogy a sztoriban nem azon van a hangsúly, hogy mekkora korkülönbség van Lea és Chéri között, hanem azon, ahogy a körülmények hatására nem lehetnek örökké egymáséi.
Ez egy romantikus történet, nem is kérdés, és mint a jobb filmekben mindig, itt is a finomságok, apróságok dobják fel az összképet. Ott kezdődik, hogy Pfeiffer gyönyörű, és az adott környezetében is messziről világlik a humoros intelligenciája, amely párosítással természetesen vonzza a férfiakat. Az, hogy luxus prostituáltként építi egzisztenciáját, csak egy plusz érdekes motívum a személyiségében.
A nagyszerű fényképezés egyfajta időtlenséget csempész a filmbe, és a remek
art directori munkával együtt emlékezetes jeleneteket hoznak létre. Miközben meglepően kevés esemény történik a filmben, azért mi, nézők jól elvagyunk, mert Lea hétköznapjai, barátkozásai, érzelmei és döntései lekötik a figyelmünket.
Meggyőződésünk, hogy Pfeiffer sokkal többet hozott ki Lea-ból, mint amennyit eredetileg belelátott a forgatókönyvíró és a rendező. Az ő előadásában Lea okosan, és lehetőleg boldogan élné le az életét Chéri nélkül is, igazodva a kor adta lehetőségekhez, egy-egy gazdagabb férfi oldalán hajózna el addig, míg egy saját vállalkozással el nem tudná magát tartani.
Ehhez a világhoz nem tartozik szerelem, de részéről ezzel nincs nagy gond, amúgyse lát maga körül túl sok szerelmi házasságot. Ahogy belép a képbe Chéri, az első percben kiderül, ők ketten totál egy húron
pendülnek, mintha egy közös szűrőn keresztül néznék a világot, és az apró asszimetriákat kivéve (Lea tulajdonképpen eltartja a fiút az együtt töltött 6 év alatt, így Chéri ez idő alatt összegyűjtheti az apanázsát, későbbi időkre..) pompásan élnek együtt, és az egymáshoz való ragaszkodásuk egyfajta csibészes kivülálló attitűdöt is hordoz. Ők még nem tudják, de ha minden úgy maradna, egész életükben boldogok lennének, együtt.
Persze ez egy dráma, és az adott kor sem kedvezett az ilyesfajta együttéléseknek, mindenesetre a pár, ami egymásnak teremtetett, elválik, és az idilli hétköznapok sohasem térnek vissza.
Stephen Frears-től legutóbb a Királynő-t láthattuk, ami a
díjözön mellett jó film is volt, szemben például a Gyönyörű Mocsokságok-kal, vagy a 98-as Hi-Lo Country-val. Frears nem mindegyik filmjét bírtuk eddig (a kultfilmmé vált Veszedelmes Viszonyok is ide tartozik), de az biztos, hogy tud valamit, amitől különös és egyedi hangulata lesz a filmjeinek. És ez az egyik legfontosabb képessége egy rendezőnek, úgyhogy elismerjük a tudását.
A Chéri a viszonylag egyszerű történettel együtt is végig fenn tudja tartani a feszültséget a filmvásznon, és bár Michelle Pfeiffer láblógatással is ki tudna tölteni egy 90 percet, azért ennél jóval több dolog történik a filmben, szerencsére. Egyedül talán a narrációt kellett volna kihagyni belőle...
-lido-
2009-12-07