2010-01-29
Oda az Igazság
sztárcsinálók
Jancsó Miklós új filmje más, mint a többi (mint a legtöbb filmje), és itt nem csupán Hernádi Gyula hiányára gondolunk, és nem is arra, hogy Grunwalsky Ferenc "helyett" fia, Jancsó Nyika operálta a filmet. Az Oda az Igazság azért más, mert nem fikciós, hanem történelmi film, másrészt eredetileg nem is Jancsó Miklós ötlete volt, hanem felkérésre kezdte el írni a forgatókönyvet ... Minden egyéb tekintetben hagyományos egy Jancsó-film...
Az igazság az, hogy ha valaki nem tudja, hogy ez történelmi film
"akar lenni", akkor könnyen arra a megállapításra juthat, hogy Jancsó Miklós filmje ezúttal egy várban játszódik, s ha a filmről beszélget, eszébe sem jut majd királyokat emlegetni, Mátyást pedig pláne nem. Ezért fura ez a film. Olyan ez, mint a fiú, aki farkast kiált - ha valaki egész életében szürreális sztorikat vitt vászonra, majd amikor a reneszánsz év alkalmából Mátyás Király filmet rendez, abban biztosan lesz benne valami szürreális - már csak azért is, mert okkal gondolhatja, hogy nem véletlenül kérték fel őt, hanem éppen a stílusa miatt.
Mindezeknek utána az Oda az Igazság egy szürreális film, és nem Mátyás Királyról szól. Sokkal inkább a király-csinálásról. A hatalomról, amit a filmben egy kés szimbolizál (lást a plakáton is). Ami a királycsinálást illeti, a szituáció örök, lásd pl. Róma. A királycsinálás egy furcsa dolog, hiszen egy más dimenzióban játszódik ahhoz képest, amit az emberek látnak, amiben az emberek élnek. A királycsinálás nem egy kifejezetten demokratikus dolog, sőt, a maffia működésére minden másnál jobban jobban emlékeztet (bár ezt a Magyarországon nem kell külön magyarázni, ahol vezetőket szereposztásokon választják ki, utána pedig vizuális tréningen kell részt venniük). A filmben azt látjuk, hogy egy mágikus késsel kevernek-kavarnak a történelem színfalai mögött a nagyágyúk (például Mátyás nagybátyja, Szilágyi Mihály) s közben királyok jönnek, királyok mennek. A filmben az alkotók szerint körülbelül 7 db királyról van szó, az ő életükből, korukból láthatunk jeleneteket Jancsó Mikós szürrealizmusának áttételén keresztül.
A film végére azt kellett volna kiírni, hogy bárminemű hasonlóság magyar királyokkal egyáltalán nem
a véletlen műve. Ugyanígy a legtöbb dolog, amit a vásznon látunk, szintén nem véletlenül került oda, és nem is pusztán azért, mert Jancsó Miklós képzelete odavetette őket - a legtöbb jelenet, a legtöbb történés, a legtöbb motívum az ismert történelmi valóság egyfajta hűséges lenyomata akar lenni - egyfajta. Jancsó Miklós konkrétan azt mondta, bocsánatot kér a nézőktől, hogy a történetet (a történelemmel való egyezést, röviden: a történelmet) nem mindig lehet követni.
Ezek szerint kudarcról volna szó? Nem, dehogy, hiszen az alapszituáció is pontosan ez volt, hogy "a történetet nehéz követni". A modern történelemkutatás (bár nem értünk hozzá, állítólag) egyre gyakrabban érkezik arra az álláspontra, hogy a kevesebb több, illetve fordítva, a több kevesebb: minél több dokumentum maradt fenn egy személlyel, korral, eseménnyel kapcsolatban, annál kevésbé lehet tudni, hogy mi történt akkoriban.
Jancsó Mátyás-filmje egy egyszerű történelmi film, melyet a történelemhez való hozzáállása alapból különlegessé tesz, hiszen amíg a legtöbb történelmi film akkor jön létre, ha van egy sztori, egy látványos cselekményszál, ami eladható, aminek alá lehet rendelni a legtöbb ismert tényt, itt ez fordítva van. István be akarta vezetni a kereszténységet, mert a magyarok már nagyon rossz nemzetközi hírnévnek örvendtek, megölte hát Vikidál Gyulát, ami nem volt szép, de cserébe az ország jól járt. Íme egy sztori, 25 szóban, vagy kevesebben. Jancsó filmje ehhez képest olyan, mint amikor Woody Allen-t kihallgatják a Bananas c. filmben, hogy ismer-e egy bizonyos személyt - mire ő: kérdem én, lehet-e egyáltalán ismerni egy embert? (természetesen nem szó szerinti idézet).
A film tehát történelmi film, de áttételesen, mintegy kódolva. A kódolás nem feltétlenül jelent csupán
egy-egy lokális szimbólumot, megfeleltetést, egész filmen átívelő szimbólumrendszerrel, párhuzamos történet-mesélésekkel többszintes filmet lehet alkotni - lásd Bódy Gábor a Psyché-ben Weöres Sándor költőnője és Ungvárnémeti Tóth "története" mentén egy komplex, több-idősíkos történelmi filmet hozott létre. Az Oda az Igazság esetében hasonló a helyzet, csak fordítva: itt a történelmi motívumok képezik az alapot, amire ráépülve megjelenik a történet. Itt a történet, ami a plusz síkon megjelenik, egy fikció, illetve egy elvont történet: az örök királycsinálás története, a kés mozgásának útja, amely történetben a kés, mint egy gömbvillám vibrál és nyomul keresztül téren és időn, történelmi helyzeteken.
A film első 30 perce (pontosan 30) egészen izgalmas, lényegében eddig tart Mátyás története (?). Aztán megjelenik Mucsi Zoltán és körülbelül ekkortól a film alább is hagy, újrakezdődik (de nem Mucsi miatt:)). Eladdig a film egy izgalmas vizuális történet a hatalom akarásáról. Roppant izgalmas. Jancsó Miklós és Mészáros Márta unokájának köszönhetően (Ladányi Jákob).
Innentől felfelé a film picit zavaros, már csak azért is, mert Mucsi szó szerint elmondja, hogy majd később meg fog jelenni, amikor Mátyás már idősebb lesz, ő lesz az őrangyala. Ez még rendben is van, mert látjuk is Gálffi Lászlót, mint az idősebb Mátyást, és
valóban ott is van mellette Mucsi, de Ladányi Jákob újra feltűnik, mint Mátyás fia, Corvin János (?), sőt, Cserhalmi György is, aki korábban Szilágyi Mihály volt (Mátyás nagybátyja). Most azonban, a Gálffi idősíkban Cserhalmi Kinizsi Pált alakítja, és őt is csak egy darabig, mert a végén mint Szilágyi Mihály hal meg mégis (1460), miután (na, ez most kemény lesz) egy lengyel fickó megvásárolta magának Mátyástól Kinizsi Pál identitását (azt hitte, hogy a Kinizsi egy tisztség, amit meg lehet venni, ezért fizetett, és onnantól ő volt a "Kinizsi Pál"). Miután Kinizsi nem lehetett tovább a Kinizsi, az őt alakító Cserhalmi visszament a korábbi szerepéhez, Szilágyi Mihályhoz, nemcsak testben és lélekben - de időben is (miután Kinizsi Pálként ott volt Mátyás halottas ágyánál 1490-ben, Szilágyi Mihályként visszakerült 1460-ba, meghalni).
Nemcsak a South Park meg a Vissza a Jövőbe csinálnak ilyen trippeket, eleve ott van a 12 Majom, ahol a kis Bruce Willis önmagát látja felnőtt korában, vagy remek példa a már említett Psyché, amelyben Weöres és Bódy Lónyay Erzsébetje 1975-ben születik, a film végén pedig a II. Világháborúnál járunk, hogy azt a tényt ne is említsük, hogy Cserhalmit Garas Dezső szinkronizálja, miközben Udo Kier hangját Cserhalmi kölcsönzi :)
Az Oda az Igazság egy teljesen normális Jancsó-film, bár a katarzis terén nem vagyunk túlságosan eleresztve - plusz, ha már szóba került, szegény Szilágyi Mihály megérdemelt volna egy jó szót, amiért nem árulta el a törököknek Nándorfehérvár gyenge pontját (úgy tudni, ezért fejezték le, legalább is biztosra vehető, hogy a törökök, akik lefejezték, nem tudták meg tőle 4 laza évvel a Nándorfehérvári gigantikus győzelem, sőt diadal után, hogy a várat hogy lehetne bevenni).
Az Oda az Igazság az első Jancsó film, ahol az utalásokat, a kódolásokat tényleg nem ártana pontosan ismerni, extrém esetben akár egy librettóval is érdemes lenne megnézni, vagy a DVD-n, ha megjelenik, a rendező kommentárjával (reméljük, lesz kommentált verzió, felbecsülhetetlen érték lenne). Ha valamit egyébként sajnálunk e filmmel kapcsolatban, az nem az, hogy mondhatni túl oldottan bánik az idővel és az eseményekkel, hanem az, hogy az első 30 perc után sebességet vált, elveszítve lineáris lendületét. Az első 30 perc egyébiránt a hagyományos Jancsó-film része a filmnek, ebben rendre felbukkannak a tradicionális Jancsó-elemek, beleértve a politikai jelenre, az uralkodó rendszerre vonatkoztatott utalásokat is (mint a "megcsináltuk", vagy az SZDSZ színes szalagjai, amikkel legutóbb kampányolt - tavaly nyáron). Ez az első 30 perc annyira izgalmas, hogy utólag azt kívánjuk, bárcsak egy lineáris Mátyás film lett volna több sztárcsinálással, kevesebb történelemmel, több fikcióval, több szürrealizmussal.
"akar lenni", akkor könnyen arra a megállapításra juthat, hogy Jancsó Miklós filmje ezúttal egy várban játszódik, s ha a filmről beszélget, eszébe sem jut majd királyokat emlegetni, Mátyást pedig pláne nem. Ezért fura ez a film. Olyan ez, mint a fiú, aki farkast kiált - ha valaki egész életében szürreális sztorikat vitt vászonra, majd amikor a reneszánsz év alkalmából Mátyás Király filmet rendez, abban biztosan lesz benne valami szürreális - már csak azért is, mert okkal gondolhatja, hogy nem véletlenül kérték fel őt, hanem éppen a stílusa miatt.
Mindezeknek utána az Oda az Igazság egy szürreális film, és nem Mátyás Királyról szól. Sokkal inkább a király-csinálásról. A hatalomról, amit a filmben egy kés szimbolizál (lást a plakáton is). Ami a királycsinálást illeti, a szituáció örök, lásd pl. Róma. A királycsinálás egy furcsa dolog, hiszen egy más dimenzióban játszódik ahhoz képest, amit az emberek látnak, amiben az emberek élnek. A királycsinálás nem egy kifejezetten demokratikus dolog, sőt, a maffia működésére minden másnál jobban jobban emlékeztet (bár ezt a Magyarországon nem kell külön magyarázni, ahol vezetőket szereposztásokon választják ki, utána pedig vizuális tréningen kell részt venniük). A filmben azt látjuk, hogy egy mágikus késsel kevernek-kavarnak a történelem színfalai mögött a nagyágyúk (például Mátyás nagybátyja, Szilágyi Mihály) s közben királyok jönnek, királyok mennek. A filmben az alkotók szerint körülbelül 7 db királyról van szó, az ő életükből, korukból láthatunk jeleneteket Jancsó Mikós szürrealizmusának áttételén keresztül.
A film végére azt kellett volna kiírni, hogy bárminemű hasonlóság magyar királyokkal egyáltalán nem
a véletlen műve. Ugyanígy a legtöbb dolog, amit a vásznon látunk, szintén nem véletlenül került oda, és nem is pusztán azért, mert Jancsó Miklós képzelete odavetette őket - a legtöbb jelenet, a legtöbb történés, a legtöbb motívum az ismert történelmi valóság egyfajta hűséges lenyomata akar lenni - egyfajta. Jancsó Miklós konkrétan azt mondta, bocsánatot kér a nézőktől, hogy a történetet (a történelemmel való egyezést, röviden: a történelmet) nem mindig lehet követni.
Ezek szerint kudarcról volna szó? Nem, dehogy, hiszen az alapszituáció is pontosan ez volt, hogy "a történetet nehéz követni". A modern történelemkutatás (bár nem értünk hozzá, állítólag) egyre gyakrabban érkezik arra az álláspontra, hogy a kevesebb több, illetve fordítva, a több kevesebb: minél több dokumentum maradt fenn egy személlyel, korral, eseménnyel kapcsolatban, annál kevésbé lehet tudni, hogy mi történt akkoriban.
Jancsó Mátyás-filmje egy egyszerű történelmi film, melyet a történelemhez való hozzáállása alapból különlegessé tesz, hiszen amíg a legtöbb történelmi film akkor jön létre, ha van egy sztori, egy látványos cselekményszál, ami eladható, aminek alá lehet rendelni a legtöbb ismert tényt, itt ez fordítva van. István be akarta vezetni a kereszténységet, mert a magyarok már nagyon rossz nemzetközi hírnévnek örvendtek, megölte hát Vikidál Gyulát, ami nem volt szép, de cserébe az ország jól járt. Íme egy sztori, 25 szóban, vagy kevesebben. Jancsó filmje ehhez képest olyan, mint amikor Woody Allen-t kihallgatják a Bananas c. filmben, hogy ismer-e egy bizonyos személyt - mire ő: kérdem én, lehet-e egyáltalán ismerni egy embert? (természetesen nem szó szerinti idézet).
A film tehát történelmi film, de áttételesen, mintegy kódolva. A kódolás nem feltétlenül jelent csupán
egy-egy lokális szimbólumot, megfeleltetést, egész filmen átívelő szimbólumrendszerrel, párhuzamos történet-mesélésekkel többszintes filmet lehet alkotni - lásd Bódy Gábor a Psyché-ben Weöres Sándor költőnője és Ungvárnémeti Tóth "története" mentén egy komplex, több-idősíkos történelmi filmet hozott létre. Az Oda az Igazság esetében hasonló a helyzet, csak fordítva: itt a történelmi motívumok képezik az alapot, amire ráépülve megjelenik a történet. Itt a történet, ami a plusz síkon megjelenik, egy fikció, illetve egy elvont történet: az örök királycsinálás története, a kés mozgásának útja, amely történetben a kés, mint egy gömbvillám vibrál és nyomul keresztül téren és időn, történelmi helyzeteken.
A film első 30 perce (pontosan 30) egészen izgalmas, lényegében eddig tart Mátyás története (?). Aztán megjelenik Mucsi Zoltán és körülbelül ekkortól a film alább is hagy, újrakezdődik (de nem Mucsi miatt:)). Eladdig a film egy izgalmas vizuális történet a hatalom akarásáról. Roppant izgalmas. Jancsó Miklós és Mészáros Márta unokájának köszönhetően (Ladányi Jákob).
Innentől felfelé a film picit zavaros, már csak azért is, mert Mucsi szó szerint elmondja, hogy majd később meg fog jelenni, amikor Mátyás már idősebb lesz, ő lesz az őrangyala. Ez még rendben is van, mert látjuk is Gálffi Lászlót, mint az idősebb Mátyást, és
valóban ott is van mellette Mucsi, de Ladányi Jákob újra feltűnik, mint Mátyás fia, Corvin János (?), sőt, Cserhalmi György is, aki korábban Szilágyi Mihály volt (Mátyás nagybátyja). Most azonban, a Gálffi idősíkban Cserhalmi Kinizsi Pált alakítja, és őt is csak egy darabig, mert a végén mint Szilágyi Mihály hal meg mégis (1460), miután (na, ez most kemény lesz) egy lengyel fickó megvásárolta magának Mátyástól Kinizsi Pál identitását (azt hitte, hogy a Kinizsi egy tisztség, amit meg lehet venni, ezért fizetett, és onnantól ő volt a "Kinizsi Pál"). Miután Kinizsi nem lehetett tovább a Kinizsi, az őt alakító Cserhalmi visszament a korábbi szerepéhez, Szilágyi Mihályhoz, nemcsak testben és lélekben - de időben is (miután Kinizsi Pálként ott volt Mátyás halottas ágyánál 1490-ben, Szilágyi Mihályként visszakerült 1460-ba, meghalni).
Nemcsak a South Park meg a Vissza a Jövőbe csinálnak ilyen trippeket, eleve ott van a 12 Majom, ahol a kis Bruce Willis önmagát látja felnőtt korában, vagy remek példa a már említett Psyché, amelyben Weöres és Bódy Lónyay Erzsébetje 1975-ben születik, a film végén pedig a II. Világháborúnál járunk, hogy azt a tényt ne is említsük, hogy Cserhalmit Garas Dezső szinkronizálja, miközben Udo Kier hangját Cserhalmi kölcsönzi :)
Az Oda az Igazság egy teljesen normális Jancsó-film, bár a katarzis terén nem vagyunk túlságosan eleresztve - plusz, ha már szóba került, szegény Szilágyi Mihály megérdemelt volna egy jó szót, amiért nem árulta el a törököknek Nándorfehérvár gyenge pontját (úgy tudni, ezért fejezték le, legalább is biztosra vehető, hogy a törökök, akik lefejezték, nem tudták meg tőle 4 laza évvel a Nándorfehérvári gigantikus győzelem, sőt diadal után, hogy a várat hogy lehetne bevenni).
Az Oda az Igazság az első Jancsó film, ahol az utalásokat, a kódolásokat tényleg nem ártana pontosan ismerni, extrém esetben akár egy librettóval is érdemes lenne megnézni, vagy a DVD-n, ha megjelenik, a rendező kommentárjával (reméljük, lesz kommentált verzió, felbecsülhetetlen érték lenne). Ha valamit egyébként sajnálunk e filmmel kapcsolatban, az nem az, hogy mondhatni túl oldottan bánik az idővel és az eseményekkel, hanem az, hogy az első 30 perc után sebességet vált, elveszítve lineáris lendületét. Az első 30 perc egyébiránt a hagyományos Jancsó-film része a filmnek, ebben rendre felbukkannak a tradicionális Jancsó-elemek, beleértve a politikai jelenre, az uralkodó rendszerre vonatkoztatott utalásokat is (mint a "megcsináltuk", vagy az SZDSZ színes szalagjai, amikkel legutóbb kampányolt - tavaly nyáron). Ez az első 30 perc annyira izgalmas, hogy utólag azt kívánjuk, bárcsak egy lineáris Mátyás film lett volna több sztárcsinálással, kevesebb történelemmel, több fikcióval, több szürrealizmussal.
-zé-
2010-01-29