Agora

Nem tudjuk, hogyan, de Amenábarnál nagyon jól működik az atmoszféra teremtés. Remek érzéke van hozzá, hogy egy történetet megtöltsön hely-és korrajzzal, plusz az ott és akkor lélegző-jövő-menő emberekkel. Az Agoránál is ez történik: szinte el se kezdődik a film, és máris erősen benne vagyunk a világában, hiába hiányosak az ismereteink a 4. századi Alexandriáról, Amenábar és stábja segítségével könnyedén oda tudjuk képzelni magunkat, és ezután már "bentről" követjük az eseményeket. Ez egy kifejezetten felemelő érzés, amit csakis játékfilmes eszközökkel lehet elérni (vagyis egy 3D ismeretterjesztő film nem adja ugyanezt a hatást), és ott is leginkább a tehetséges rendezők és felkészült segítők (történész és kultúrtörténész) munkája révén. (Azért tegyük hozzá, hogy Carl Sagan remek kultúrtörténeti tv-sorozatában a feldolgozta Alexandriai Hypatia drámáját, olyan átélhetően és drámaian, ami azóta is páratlan).



De nemcsak a kézzelfogható történelmi érzés, a két órás időutazás miatt különleges a film, hanem amiatt is, hogy mennyire átélhető módon ábrázolja az akkori eseményeket, és karaktereket. A főhősünk egy filozófus és matematikus fiatal nő, Hypatia, aki a 4. századi Alexandria tudományos életének egyik fontos pontja. Hypatiának tanítványai vannak, filozófiát, geometriát, asztronómiát oktat az előkelő tanítványainak, miközben az egyik fiatal rabszolgája, Davusz ott áll mellette minden óráján. Hamar kiderül, a rabszolgasrác nemcsak őrködik és szolgál, hanem magába szívja Hypatia tanításait, olyannyira, hogy egy adott pillanatban majd egyenrangúként vitatnak meg egy filozófiai-geometriai kérdést.

Hypatia egy szép fiatal nő, akire leginkább a ragyogó kifejezés illik, mind a szépsége, mind az értelme miatt. A tudományok iránti elhivatottság különös aurát von köré, és az a legjobb, hogy Rachel Weisz ezt egy-az-egyben érzékeltetni tudja. Már az első percektől kezdve nyilvánvaló, hogy Hypatia a világi, földi dolgokban is pontosan gondolkodik, tanítványait, bármilyen származásúak (illetve, ami még fontosabb akkoriban, vallásúak), egyenrangúként kezeli, az iskolájában mindenki egyenlő, és a tanítványok egymásnak testvérei. (Ebbe a körbe Davusz sajnos nem fért bele).



A történet elején még békében élnek egymással Alexandria csoportjai, a több istenben hívő un. "paganok" (elméletileg Hypatia is pagan volt), a korakeresztények különböző szektái, a zsidók és más csoportok. Aztán ahogy haladunk előre a film idejében, szinte észrevétlenül gyülekeznek a kiegyensúlyozott alexandriai hétköznapok felett a fekete felhők, és valóban, a keresztények és nem-keresztények határ mentén egyre erőszakosabb ellentét kezd kialakulni.



Miközben a néző leginkább Hypatia óráit szeretné élvezni, és elmerülni az ottani élet ábrázolásában, a vallási különbségek elborítják az értelem és tudomány helyét (fizikai és átvitt értelemben is, a fizikai az Alexandriai Könyvtárat és a Múzeumot jelentette), és a Föld mozgásának, a csillagok tanulmányozása helyett tomboló erőszak kezdődik a keresztények szektáinak és a zsidóknak, paganoknak és másoknak az összecsapásaiban.

Nagyon világosan megírt a forgatókönyv, az események iránya teljesen követhető, ami elég nagy szó egy ilyen, figyelmet igénylő történelmi drámánál. Hypatia élete ketté bomlik: miközben a földönjáró mivolta egy vérszomjas keresztény vezető (Cyril) és az egyik legjobb tanítványa és udvarlója (Oresztész) hatalmi harcának metszéspontjába kerül, közben tovább kutatja a világegyetemet, geometriai méréseket végez, és nem tágít a tudományos kutatás és értelmezés mezejéről.

Rachel Weisz tökéletesen játssza Hypatiát, remekül érzékelteti a tudós nőt, az elszánt fiatal nőt, aki végül sohasem ment férjhez, és élete végéig szűz maradt, az elszántságát és egyben a kor kegyetlen körülményei miatti teljes kiszolgáltatottságát. Mellette a volt rabszolgafiú, Davusz sorsát követjük, a kettejük kapcsolata a vallási fanatikus szekták "működésének" köszönhetően nagyot változik, de az utolsó percig ugyanúgy tekintenek egymásra, mint a film elején, a felhőtlen filozófiai órák idején. Nagyon erős, drámai a film, nem is tudnánk kivonni magunkat a hatása alól, még ha akarnánk, sem sikerülne.

(Bár a film 12-es korhatár-jelöléssel került a mozikba, meg kell jegyeznünk, hogy erőszakos és kegyetlen jelenetek fordulnak elő benne, tehát mi nem ajánlanánk 16 év alattiaknak, még szülői felügyelettel sem).

Ezzel együtt a megfelelő korú nézőknek valóban klasszikus filmélményt jelent az Agora, Amenábar és társai csodálatos munkát végeztek, és a lehető legátélhetőbb és érthetőbb módon dolgozták fel Hypatia életét - akinek az élete boldog istenek és egy megismerhető világ gondolatával kezdődött, és barbár, emberi mivoltukból kivetkőzött, gyilkos csőcselék környezetében ért tragikus véget.