2010-01-28
A Fekete Léggömb
Autista a bátyám
A családi dráma műfajként a legnehezebb. Nagy emberismeretre, sok tapasztalatra, élményre és empátiára van szükség. Nem véletlen, hogy a film rendezője nő - de fiatal, mégis a legnehezebb témához nyúlt a családokat illetően. A Fekete Léggömb drámai és érdekes film.
A történet szerint egy tartósan beteg tizenéves gyerek (Charlie) él egy átlagos, vagy inkább 
egy átlag alatti színvonalon élő ausztrál családban. Ehhez jönnek még a további gondok: új környezetbe kerülnek, kisbabát vár az anya, és az egészséges kamasz srác, Thomas is eléggé nehezen illeszkedik be az új iskolájába.
A rendezőnő olyan erősen együtt lélegzik a családdal, hogy úgy tűnik, mintha a kamera beköltözött volna a kis lakásba, és egy dokumentumfilmet néznénk. Érezzük, mennyire szűken mozognak a szereplők, látjuk, hogy az autista srác miatt folyton zárva kell lennie az ajtóknak, és szinte az egész filmet végigkíséri a fiú artikulálatlan, monoton hangja. A feszültség jelenetről jelenetre nő, Charlie viselkedése kiszámíthatatlan, és így a szokásos tinédzsergondok megsokszorozódnak öccse, Thomas életében.
Thomas a film történése során sok lélekölő percet él át, beteg bátyjának köszönhetően gyakran extrém helyzetekben találja magát. Nagyon szép, lírai, megértő első szerelemre talál, és ez is segít neki abban, hogy elfogadja családja egyedi, zárt és a külső szemlélőnek kínos világát. A Thomas-t játsszó fiatal színészsrác játéka nagyon hiteles, egyszerű és találó minden arcrándulása, szemvillanása, mosolya.
A cselekmény legnagyobb fordulópontja az lesz, amikor Thomas kiáll
az autista bátyja mellett, a helyi autista iskola ünnepi előadásán színpadra lép Charlie-val együtt, segít neki szerepelni, és az addigi egyetlen kis majom, Charlie (akinek van egy saját majomsapkája is) társat kap az öccse személyében. Ez a közös produkció a film csúcspontja, amely feledteti, feloldja a drámaibb előzményeket.
Charlie-ék anyját Toni Collette játssza, az egyik legismertebb ausztrál színésznő, aki jelenlétével sokat dob a film minőségén.
A Fekete Léggömb érzékenyen és jól dolgozza fel az autizmus nevű betegséget, a film orvosi szempontból is gondosan átgondolt, de nemcsak a valamilyen szinten érintett nézők fogják érdekesnek találni, hanem bárki, aki fogékony a nem átlagos családok nem átlagos történetei iránt.
egy átlag alatti színvonalon élő ausztrál családban. Ehhez jönnek még a további gondok: új környezetbe kerülnek, kisbabát vár az anya, és az egészséges kamasz srác, Thomas is eléggé nehezen illeszkedik be az új iskolájába.
A rendezőnő olyan erősen együtt lélegzik a családdal, hogy úgy tűnik, mintha a kamera beköltözött volna a kis lakásba, és egy dokumentumfilmet néznénk. Érezzük, mennyire szűken mozognak a szereplők, látjuk, hogy az autista srác miatt folyton zárva kell lennie az ajtóknak, és szinte az egész filmet végigkíséri a fiú artikulálatlan, monoton hangja. A feszültség jelenetről jelenetre nő, Charlie viselkedése kiszámíthatatlan, és így a szokásos tinédzsergondok megsokszorozódnak öccse, Thomas életében.
Thomas a film történése során sok lélekölő percet él át, beteg bátyjának köszönhetően gyakran extrém helyzetekben találja magát. Nagyon szép, lírai, megértő első szerelemre talál, és ez is segít neki abban, hogy elfogadja családja egyedi, zárt és a külső szemlélőnek kínos világát. A Thomas-t játsszó fiatal színészsrác játéka nagyon hiteles, egyszerű és találó minden arcrándulása, szemvillanása, mosolya.
A cselekmény legnagyobb fordulópontja az lesz, amikor Thomas kiáll
az autista bátyja mellett, a helyi autista iskola ünnepi előadásán színpadra lép Charlie-val együtt, segít neki szerepelni, és az addigi egyetlen kis majom, Charlie (akinek van egy saját majomsapkája is) társat kap az öccse személyében. Ez a közös produkció a film csúcspontja, amely feledteti, feloldja a drámaibb előzményeket.
Charlie-ék anyját Toni Collette játssza, az egyik legismertebb ausztrál színésznő, aki jelenlétével sokat dob a film minőségén.
A Fekete Léggömb érzékenyen és jól dolgozza fel az autizmus nevű betegséget, a film orvosi szempontból is gondosan átgondolt, de nemcsak a valamilyen szinten érintett nézők fogják érdekesnek találni, hanem bárki, aki fogékony a nem átlagos családok nem átlagos történetei iránt.
-J-Klara-
2010-01-28