microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: cikkek -> filmekről
    

2010-03-04

Éhség

terror a börtönben


Amikor egy film pontosan arról szól, ami a címe, általában azt mondjuk, hogy "fair", jelen esetben azonban nem pontosan ez a helyzet. Örülünk, hogy van ez a film, színvonalasnak is tartjuk, és szeretnénk, ha minél több emberhez jutna el az ír politikai foglyok szörnyű története. Ezzel együtt sajnáljuk, hogy amit a filmben látunk, az gyakorlatilag egy ember éhhalála, és sajnáljuk, hogy ennyire naturalista módon ábrázolták ...

A film műfajánál elvitathatatlan vívmány, hogy képes megmutatni dolgokat. "Kinyitjuk" a tévét, és látjuk, hogy mi történt Haitin, ugyanúgy, mint a football mérkőzések góljait - többé nem egy-egy riporter elmondására kell hagyatkoznunk, hanem láthatjuk a saját szemünkkel. Nagyszerű dolog, hogy a film erre képes. Az Éhség c filmnél azonban nem árt fejben tartani, hogy ez egy játékfilm, azaz a szereplők "csak" eljátsszák, ami egykor történt.



E játéknak köszönhetően láthatjuk azt, ahogyan a rendőrök agyba-főbe vernek, brutálisan, és véresre fiatal politikai foglyokat - mármint ahogyan tették ezt anno a 70-es években és 1981-ben.

A világ ezekről a brutalitásokról nem is értesült, és amiről hallottunk, az csak annyi, hogy az ír foglyok a celláikban az ürüléket a falra kenték, ilyen bűzben és mocsokban éltek, tiltakozásul azért, hogy köztörvényesekként kezelték őket és nem politikai foglyokként. Azt, ahogyan a smasszerek naponta verték őket véresre, nem tudhattuk, most megtudhatjuk, és ez a film egyik legjobb, legszebb része.

A smasszer állandóan a hideg vizet engedi a kezére a mosdóban, állandóan a feldagadást akarja megállítani, állandóan sebes és dagadt a keze, tele van zúzódásokkal - mert ír foglyok arcát veri szét öklével, napi rendszerességgel.


Éppenséggel gyönyörű a filmben, ahogyan a kihalt kisvárost ábrázolja, a csöndet, ami a néptelen utcákat beborítja reggelenként, mintha még a madarak sem csiripelnének. A smasszer otthon, miközben a kezét bámulja a hideg vízsugár alatt, úgy érezheti, hogy a börtönben van. Ebben él. Ez az élete. A feleségével nem igazán beszél, gyerekeik nincsenek, reggel pedig, amikor "munkába" megy, az autója alá néz, hogy van-e bomba.


Az, hogy a másik fél, a politikai foglyok hogyan élnek, azt szerencsére nem a smasszerrel, vagy egy angollal folytatott vita ábrázolja, mert az nem is volna fair. Egy ír pap, a közösség papja az, akivel Bobby Sands (Michael Fassbender) megbeszéli, hogy éhségsztrájkot kezd - mindhalálig (ez már abban a pillanatban világos volt, hogy az első néhány sztrájkoló meg kell, hogy haljon, Bobby Sands pedig az első volt a sorban). A film középpontja Bobby Sands és a lelkész nagy párbeszéde, vitája. Ez tökéletesen van megírva és eljátszva is, olyan, mint egy briliáns színdarab, egy tökéletes dramaturgiájú párbeszéd, amit ha ezerszer folytatnának le, ezredikre is ugyanígy zajlana, annyira tökéletes pont így.

Ez a gyönyörű a filmben - hiszen megérteti velünk, hogy Bobby és társai miért választják a halált. Ugyanakkor, őszintén szólva, arra sem tudunk mit mondani, amit az angolok mondtak: hogy akik terrorcselekményeket hajtanak végre, azok terroristák, és nem politikai foglyok, sőt, akármilyen népszerűtlen is ilyet mondani (és akármennyire is nem kellene állást foglalnunk - a szerk:)), gyakorlatilag ezt a nézetet osztjuk magunk is. Az IRA-val kapcsolatban, amint ez a Véres Vasárnap-ból is kiderül, az van, hogy az igazság nem minden, az, hogy valakinek igaza van, az nem minden. Az emberek élni akarnak, tárgyalni, a radikálisok pedig (az igazság nevében) azt akarják a közösségtől, hogy harcoljanak, értsd, hogy terrorcselekményeket hajtsanak végre, illetve, hogy feltétlen támogatást biztosítsanak azok számára, akik ezt megteszik. Radikálisok azonban nemcsak az írek közt vannak, maguk az angolok is radikálisok, élükön Thatcher (házi)asszonnyal.

Az írek sem örültek az IRA vérontásának, csak ők nem tudtak szembeszállni, mert akkor árulók lettek volna, lásd, a Cranberries Zombie c. számát 1994-ből, amely az IRA-val kapcsolatban a létező legjobb, legátélhetőbb mű, egy bombamerénylet egyik áldozatának írták, egy gyermek emlékére - egy nagyon radikális szám, az élet és a béke mellett.



A film egy ponton túl az éhhalálról szól, hosszan, fázisról fázisra láthatjuk a leépülést. Nem szívderítő látvány, sőt. Emiatt, hogy ilyen durva jelenetek vannak benne, nem valószínű, hogy baromi sokan fognak tolongani, hogy megnézzék.

Ha kevésbé radikális módon oldják meg a képi ábrázolást, ha az egésznek egy emlék-film, illetve ismeretterjesztő film jelleget adtak volna, akkor valószínűleg sokkal-sokkal többen tekintenék meg, és ezzel a konfliktus áldozatainak sokkal-sokkal hatékonyabban sikerült volna emléket állítani - apropó, áldozatok ...


A filmből 100%-ig hiányzik az áldozatokra történő érdemi utalás, ami egy érveléstechnikai csúsztatás, sőt, durva manipuláció. Igenis, ha már a film ilyen durván ábrázolja képekben, hogy hogyan bántalmazzák a foglyokat, akkor látnunk kellett volna legalább egy robbantást, és azt, hogy kik halnak meg a terror-merénylet során, mert így csak a történet egyik felét látjuk ...

-jepe-
2010-03-04

Címkék: Bobby Sands, Michael Fassbender, Steve McQueen, 1981, IRA, éhségsztrájk



:::::::
  LÁSD: Éhség info-file
:::::::  (Hunger 2008.)