Komfortos Mennyország

A szörnyű, drámai helyzeteknél a kulcsszó az empátia, képesek vagyunk-e átérezni más ember fájdalmát, vagy csak bámészkodunk, kíváncsiskodunk a tragédia részletei felett. Napjainkban már nem is a Vészhelyzet, hanem a CSI (bűnügyi helyszínelők) a menő TV hami a vacsora mellé, ma már nem betegekről van szó kórházban, hanem holttestekről, meggyilkolt emberekről, erre gerjedünk, ez ad nyugalmat, biztonságot, élvezetet és szórakozást, ha olyan emberek bőrébe képzeljük magunkat, akik munka közben térdig gázolnak a gyilkosságokban, a vérben. Napjainkban a csámcsogás a szörnyű részletek felett az uralkodó szélirány, sajnos. Az az igazság, hogy az embereket nem érdekli semmi, annyit néznek tévét, hogy teljesen tompák, és már semmi, de semmi sem érdekli őket, maximum egy-egy ember halála, arra még odakapják a fejüket, feltéve, hogy brutális gyilkosságról van szó. Ez van.





Ettől a filmtől azt várnánk, hogy ha már egyszer bemerészkedik oda, ahova nem igazán ildomos, ha már tinédzser lányok szörnyűséges meggyilkolásának részleteinek átélésébe vonják be a nézőt, akkor nyújtson valamit, hozzon ki valamit ebből az egészből, legyen valami, ami miatt utólag igazolást nyer ez a szörnyű kaland. Sajnos, bár a film első harmada egészen komoly, és a feléig nincs jele annak, hogy utána a színvonal meredeken zuhanni fog, a Komfortos Mennyország végül a lehető legrondább módon intézi el a nézőt. A végén a film úgy tesz, mintha egy sima fantasy filmet láttunk volna, ahol a szokvány Hollywood-i, Új-Zéland-i koreográfia szerint kell kibontani, majd lezárni a dolgokat.


A film komolyan indul, mintha fel lett volna készülve arra, hogy a világ legszörnyűbb brutalitását megjelenítse - egy bestiális férfi egy csodálatos gyereket, egy gyönyörű tinilányt fogságba ejt egy veremben, majd eszelős módon meggyilkolja. Az ember nézi, mert azt reméli, hogy valami kijön belőle, hogy ez egy elegendően mély és komoly, vagy szép történet akar lenni - lásd a Ghost is egy brutális gyilkosság áldozatáról szól (bár az áldozat nem tinilány, és nem egy perverz férfi gyilkolta meg, és nem kellett látnunk, amikor egy gyerek rájön, hogy csapdába került).





Peter Jackson akart készíteni egy Ghost-ot, amihez természetesen egy bestsellert kellett választani, ami nemcsak jó marketing, de a sikert is garantálja - pedig egy könyv és egy film sosem ugyanaz, lásd ha a Grimm testvérek Hófehérkéjét horrorrendezők készítik el, az nem ugyanaz, mint amit gyerekkorunkban olvastunk. A bestseller tehát jó technika a film levédéséhez is. Ebben a Jackson-Ghost-ban a tétek eggyel nőnek, ahogyan a Vészhelyzetet ma már felváltotta a helyszínelő sorozatok érája, és balesetek helyett gyilkosságokat néznek a tömegek, Jackson filmjében is a krimi vonal, ami a Ghost-ban még 12 évesek számára is nézhető volt, bedurvul. Itt a "krimivonal" a legeslegbrutálisabb szintet üti meg.

Eddig ilyet egyedül a skandináv filmről lehúzott remake csinált, a Vanishing. Azt a filmet egyáltalán nem lett volna szabad így elkészíteni, ugyanakkor, az egész mégis humánus keretek közt maradt, hiszen megmutatta például, hogy mennyire veszélyes a világ, és hogy menyire óvatosnak kell lenni, és így beteljesíti a népmese egészséges funkcióját - tulajdonképpen (bár ott is túlzásba vitték a részleteken való csámcsogást, lásd a lány halálát élve eltemetve).

Jackson Ghost-ja, a Komfortos Mennyország (The Lovely Bones) ugyancsak durván csámcsog a részleteken - tanulság azonban egy szál sem. "Ne menj le egy gyanús, perverz fickóval egy földalatti verembe sötétedés idején" - ez nem túl nagy tanulság. Ami még nem adatik meg a nézőnek, az egyfajta igazságtétel. Amíg a Ghost-ban a gyilkosságra felbujtó barát, Tony Goldwyn végül csúnyán és roppant emlékezetesen megfizet, addig Jackson komfortos mennyországában szemernyi vigasz (comfort) sincs. (bocs, az erőltetett szójátékért - a szerk).





De most komolyan. Ne feledjük, hogy a szörnyű CSI sorozatok mellett vannak ám a National Geographic-on és a Discovery-n is "ilyen filmek", a Discovery külön csatornát is indított "ID" (Investigation Discovery címmel). Az "ilyen filmek" tv-csatornákon mind iszonyat megrázóak. Iszonyú részletek, iszonyú tragédiák. Mégis: mindenki nyer valamit. Még a szülők, hozzátartozók is "nyernek", mert a közösség előtt beszélhetnek a tragédiáról, és az elveszített szerettükről. Mindenki nyer, mert az ügyeket megoldják, és a bűnös elnyeri a büntetését. Elnyeri úgy is, hogy börtönben rohad vagy kivégzik, de elnyeri úgy is, hogy a világ, a legszélesebb értelemben vett közösség egy életre, egyszer s mindenkorra, örökre kiközösíti a gyilkost, és közben a szeretet, a humánum és a szimpátia hullámát küldi az áldozat és hozzátartozói felé. Elképesztő egy-egy ilyen nyomozás, ami hosszú éveken át húzódik, és azon alapul, hogy a nyomozásban résztvevő derék emberek nem bírnak beletörődni, hogy valaki ilyen szörnyű dolgokat követett el, és tovább állhat, mintha mi sem történt, volna, élheti az életét, amit már nem is érdemel meg ( természetesen nem az elítéltről beszélünk, hanem a gyilkosról - a szerk.). Fantasztikus, hogy ezek az emberek, ezek a nyomozók mennyire állhatatosak, kitartóak, mennyire nem tágítanak, mennyire szeretnék az igazságszolgáltatás elé állítani a gyilkosokat. Egy-egy ilyen film végén, ami emberileg lehetséges, az megtörténik igazságszolgáltatás terén. Látjuk az áldozat fényképét, hallottuk a szüleit, barátait beszélni arról, hogy milyen ember volt, végig a nevén említették, s így a végén tényleg úgy érezhetjük, megismertünk egy személyt, aki megérdemelte, hogy megismerjük. Megismertünk egy személyt, és a magunk hűvös és civilizált módján szívünkbe zártuk, és kollektíve örültünk annak a borzalom közepén, hogy a közösség lesújtott a gyilkosra. Mert a közösségnek meg kell védenie a kicsiket, gyengéket, és általában mindenkit.

Mindezzel elsősorban azt állítjuk, hogy az ID Discovery, a National Geographic FBI aktái jó filmek, mert rengeteget adnak az embereknek: az emberi társadalom, és az emberi együttérzés melegségét, valamit az igazságszolgáltatás katarzisát, és azt a tanulságot, hogy bűntény nem marad felderítetlenül, azaz büntetlenül.

(Mivel hazánkban a szélsőjobb eléggé durván elburjánzott, 8 olyan év után, amit számukra kedvező éghajlatban tölthettek el, fontos megjegyezni, hogy nem arról beszélünk, hogy akiről úgy gondoljuk, hogy bűnös, az kerüljön börtönbe. A halálbüntetést pedig mélységesen elítéljük. Ami azt illeti, az egyik ilyen remek csatornán láthattunk egy olyan filmet is, amelyben egy férfit egy nő meggyilkolása miatt ítéltek el - halálra. Egyezett a fognyom - egy szakértő véleménye alapján. Ebben az ügyben a derék FBI nyomozók azon ügyködtek, hogy a halálraítélt férfit felmentsék, azaz ismét azon, hogy az igazságot kiderítsék. A férfit a bíróság, azaz az esküdtszék másodszor is bűnösnek találta, pedig ekkor már nagyon nyilvánvaló volt, hogy a fognyom egy hanyagul értelmezett bizonyíték. Végül a férfit 12 év után engedték szabadon, ennyi időbe került, amíg az igazságügyi szakértők meggyőzték a bíróságot arról, hogy annak idején az az egy darab szakértő tévedett. 12 olyan év után, amit halálra ítélve töltött. A lényeg csak az, hogy e cikk nem holmi durva, középkori, iráni stílusú törvénykezést propagál, hanem az igazság felderítésének nagyszerűségét, humánumát).





Visszatérve Peter Jackson filmjéhez, minden bőségesen megvolt benne, amit az FBI-aktákban a brutalitásról mutatnak, de amíg az FBI aktákban a kegyeletet erősen figyelembe veszik, addig itt szabad volt a pálya. A brutalitás megvan, más azonban nem. Annak ellenére, hogy az első harmadban úgy tűnik, ez egy roppant érzékeny film lesz (amely akár a Donnie Darko-val is vetekedhet, sőt:)), végül a meggyilkolt lány karaktere a banalitásban oldódik fel.

A túlvilág és az evilág közti átjárás nemcsak a Ghost-ban, de a Hatodik Érzékben is főmotívum volt - sőt, már jóval korábban is sikerrel hoztak létre ilyen"mozikat" - lásd Dante isteni színjátéka, vagy az Orpheus és Eurydike. A meggyilkolt lány tragédiája önmagában nem egy új motívum, bár a filmekben elsősorban feleségeket, barátnőket veszítenek el, és nem gyerekeket. Az egész tökéletes alapanyag egy gyönyörű műhöz, de figyelembe kell venni, hogy szigorúan egy tragédiáról van szó - ami nem tévesztendő össze egy laza fantasy-val. A lány tragédiáját kellett volna méltóképpen megzenésíteni, vászonra vinni - és nem egy fantasy-t készíteni a tragédiája alapján. Jackson filmjét utólag úgy is lehet tekinteni, hogy vannak benne a fantasy-részek, és vannak a földi jelenetek. Gyakorlatilag biztosra vehető, hogy a könyv jó, a film azonban nagyon nem az. Pedig nem sok kellett volna hozzá. Mindössze annyira lett volna szükség, hogy a lány és a családja közti élő kapcsolat (ami jó a filmben!) kiegészüljön azzal, hogy a nyomozás (ami a film felét teszi ki), illetve a túlélők élete egyfajta happy-endbe torkol. Egyebek közt azt várta volna az ember, hogy befejezésként kapunk egy temetést, egy temetést, amit ezúttal az a személy is végignéz, aki a főszereplője. Amit ehelyett kaptunk, azt nem köszönjük meg. Nagyon nem, és mellesleg nem is volt logikus, de ezt hagyjuk.

Azt látatlanban is megértjük, hogy a könyvben a hangsúly esetleg nem az igazságszolgáltatáson van, hanem a lány érzelmein, gondolatain, tragédiáján, ez tulajdonképen jól is van így, sőt, e könyv a Donnie Darko méltó párja lehet (akár). Az azonban a moziban elfogadhatatlan, hogy a földi vonal nem hoz igazi katarzist, mert így tényleg azt mondhatjuk, hogy egy fantasy-klippekkel dúsított családi drámát láttunk, ahol a mennyországban egymással nevetgélve labdáznak, játszadoznak, élvezik a szabadságot - azok a lányok, akiket ez a sorozatgyilkos gyilkolt meg. Ez azért így, belegondolva totál morbid. És minél többet gondol vissza az ember erre a filmre, annál inkább felerősödnek ezek az ellenérzések. Ja, vagy úgy, hogy ez csak szórakozás, nem kell annyira komolyan venni? Nos, ez az egyetlen, amit nem engedhet meg magának Peter Jackson, hogy ezt mondja, "nem kell annyira komolyan venni", vagy azt, hogy " de hát ez csak egy mozi" - moziban szórakoztató, vicces, vagy tartalmas dolgokat nézünk, és nem kéjgyilkosságot - amiről az derül ki, hogy nem is olyan nagy gáz, mert mindenki meghal valahogy ...

A könyv írónője, Alice Sebold a könyvet egy olyan látásmódban írta, miszerint a terror,a sötét erőszak az élet része, és mindenki meghal valahogy. Ugyanakkor Sebold, akit ugyanúgy, mint e 14 éves lány gyereket, egyetemista korában megerőszakoltak, és egyéb brutális dolgokat műveltek vele - később felismerte a gonosztevőt, és tanúskodott is ellene, amiért az a legsúlyosabb büntetést meg is kapta. Mellesleg, Sebold előtt egy másik lányt ugyanott megerőszakoltak, de nem hagyták, hogy végül négykézláb elmeneküljön, hanem meggyilkolták és feldarabolták. A sorozatgyilkos, a kéjgyilkos börtönbejuttatása egyszerűen a legeslegfontosabb fordulat egy-egy ilyen tragikus történetben. Egy nagyon komoly bűnről, nagyon súlyos, a legsúlyosabb bűncselekményről, a legsúlyosabb tragédiáról van szó - és amíg Alice Sebold megteheti, hogy ehhez úgy áll hozzá, hogy "végül is mindenki meghal valahogy", addig az, aki filmre viszi az ő történetét, már nem veheti ezt ilyen könnyen, már csak azért sem, mert ez nem az ő története, ő nem áldozat, ő nem is nő, ő egy kívülálló, aki nem engedheti meg ugyanazt a hangnemet, ugyanazt a látásmódot (és mg ha meg is enegdhetné magának, akkor sem lenne ugyanaz).

Lehetett volna nagyon jó film, szép, érzékeny, megható - ehelyett azonban tényleg egy fantasy-klippekkel dúsított sötét, semmibe vesző drámát láthattunk, amit csak az idő old meg, és a felejtés. A regény lányege az áldozatok megértése, a sötét erőszak bemutatása, és mindezt a nők, a női világ deimeziójában. Peter Jackosn-t azonban a női lélek és a durva világ konfrontációja helyett a fantasy viág érdekelte a legjobban - legalább is filmjét megtekintve ez így tűnik. Amíg az elején örülünk a fantasy részeknek, mert a lány lelkiállapotát ábrázolják, és roppant fantáziadúsak, később, amikor rádöbbenünk, hogy ez a fő látványosság, ez a show, ami miatt az egész létrejött, már nem tetszik az egész ... a Ghost-ban is az volt a jó, hogy volt benne szív - lelketlenül nem nagyon érdemes nekifogni ...



...........................................

Csak 18 éven felülieknek ajánljuk, és csak azoknak, akik konkrétan kedvet éreznek hozzá ... vagy azoknak, akiket a barátnőjük megkér, hogy kísérje el őket ... Akámyilen jó vagy béna ez a film (egyébiránt közepesen jó - csak ez egy ilyen komoly történetnél kevés), roppant megrázó ... ami abszolút pozitívum ... csak tényleg fontos, hogy valaki, aki "valami fantasy filmet" akar megnézni, ne nézze meg, és csak azok nézzék meg, akik tudják, hogy miről szól, különben sokkot, s akár lelki törést is okoz ...

...........................................

ami a könyvet illeti, abszolút ajánljuk látatlanban is ...

de látogass el a könyvmolyok blogspot oldalára

...........................................

a másik dolog, amit ajánlunk, az a Krav-Maga - lásd Krav-Maga.hu - nem "küzdősport", hanem praktikus, konkrét, éles taktikai rendszer ... lásd: Krav-Maga.hu

kezdőknek bevezető szeminárium: március 20 !:):)

http://krav-maga.hu%2Findex.php%3Fpage%3Dprogramok%26amp%3Bh%3Dszeminarium%2391