2010-03-04
Viharsziget
A sziget rabul ejt
Scorsese nem véletlenül gondolkodik folyton DiCaprio-ban, amikor mostanában (kb. a 2002-es New York Bandái óta) filmet készít, DiCaprio annyira tehetséges, és annyira jó őt filmvásznon látni, hogy egy bármilyen komoly és drámai, vagy esetleg egy kevésbé átgondolt filmben is tökéletes alakítást nyújt. Így tett a Viharszigetben is, ami leginkább miatta lett működőképes film.
A film forgatókönyve Dennis Lehane könyve alapján készült,
aki maga is részt vett a forgatókönyv megírásában. Lehane az első könyvéből készült filmmel máris híres lett - a Titokzatos Folyó-ban annyi brutális erőszak, gyerek abúzus, pedofília és gyilkosság szerepel, amennyit egy könyv (és egy film) elbír, mindez rendkívül drámai köntösbe csomagolva, aminek meg is lett a hatása, lsd. 2 Oscar-díj, számtalan más díjra való jelölés, és elég nagy bevétel a mozipénztáraknál. Lehane a következő könyvében (Gone, Baby, Gone) sem tágít a gyerekekkel történő tragédiáktól, ott egy 4 éves kislány eltűnése ügyében nyomoznak, de ez a mű szerencsére már nem tobzódik a borzalmakban, és ettől jó is lett. A Viharsziget a harmadik Lehane-darab, amiben szintén hangsúlyos lesz egy háromszoros gyerekgyilkos anya, az ő eltűnése ügyében nyomoz a film két főszereplője.
A film elég megnyerően indít, a Mullholland Falls-os, vagy a Kínai Negyed stílusában öltözött, puhakalapos, öltönyös fiatalemberek érkeznek rendőrbírókként 1954-ben egy ködös és rosszhírű (elmegyógyintézetként működő) Boston környéki szigetre, Shutter Island-ra, hogy ott nyomozzanak. A kriminek ígérkező film a
sejtelmes köddel, a komppal, és a kis részletekre való ráfókuszálással jól megteremti az alapfeszültséget, és még csak alig kezdődött el a film.
A baljóslatú előjelek szaporodnak, ahogy haladunk előre a történetben, és ahogy DiCaprio-nak és Mark Ruffalo-nak az intézet vezetőjével, a lelassított és kimért beszédű Ben Kingsley-vel kell megküzdeniük a nyomozásukért. Ekkorra már DiCaprio karakteréről, Teddy Daniels rendőrbíróról is kapunk egy képet, mégpedig elég drámaiat és éleset, látjuk, hogy 1945-ben szövetséges amerikai katonaként hogyan szembesült a Holokauszt áldozataival és a borzalmakkal. A főhős ábrázolásában semmi túlzót nem vetnek be az alkotók, DiCaprio egyszerűen csak egy érzékeny és humánus fiatal fiú, akinek az élete már nem lesz többé olyan, mint előtte, miután látta a nácizmus puszítását. Nem kérdés, mennyire szimpatikus és megnyerő a főhős, és hogy ezután már biztosan végig fogjuk izgulni a Shutter Island-i nyomozását.
Scorsese egyrészt a klasszikus feszültségkeltő eszközöket használja, a jelenetek elnyújtását
, a ködös-viharos hátteret, a részletekre való fókuszálást, a felkavaró zenét, a mellékszereplők sejtelmes viselkedését, másrészt "visz bele" egy jó adag művészfilmes "trükközést" is, ami nagyon színes álomjelenetek, látomások és hasonlók formájában jelentkezik. Láthatóan igyekszik a film és DiCaprio is egyensúlyozni a hétköznapi dolgok és a csak képzelt világok határán, a filmnél ez úgy néz ki, hogy amikor már elvesztítenénk a fonalat a látomások özönében, akkor vissza-visszatérünk a rendes, Ruffalo-s nyomozáshoz.
Egy ilyen alapsztoriból (egy szigetről eltűnik egy nő, aki szinte "átpárolgott" a falon, senki sem látta, és nem tudja elhagyni a viharos szigetet, mert csak egy komp van, és azt ellenőrzik, stb..) szinte bármilyen megoldás kijöhet, de a film alkotói nyilvánvalóan szeretnék, hogy ne csak egy "sima"
megoldandó rejtény-kriminek lássuk a filmet, hanem merüljünk el a pszichológiai és morális kérdésekben is, és ha nem is pszicho-thrillerként, de inkább pszichológiai krimiként lássuk DiCaprio Shutter Island-i "kalandját". Ez meg is történik, a film világa elég erős ahhoz, hogy magával ragadjon minket, bár (remélhetőleg nem árulunk ezzel el semmit) a végkifejlet némileg csalódás, azért az addig megtett út feszültségkeltésben sem lebecsülendő.
Ehhez, mármint a film működőképességéhez nem sok kellett (Scorsese-n kívül), de ez az egy elem nagyon fontos: DiCaprio. Ezt a történetet senki mástól nem vettük volna így, mint az ő játékával, sőt, valószínű, hogy a film 2/3-ánál már elcsatangolt volna a figyelmünk (rábízva az időre a rejtély megoldását), ha nem ő játssza Teddy Daniels-t.
DiCaprio mindig megbízhatóan visszafogottan játszik, ösztönösen nem tud eltúlozni gesztusokat, érzés-kifejezéseket, ezzel együtt tökéletesen képes láttatni a személyiséget, aki ő (mármint az adott filmben), úgy, hogy a film első harmada utá
n már szinte tudjuk, mire mit fog reagálni, stb..Az ő által játszott karakterek mindig (bármilyen forgatókönyvnél és rendezésnél) szólnak valamiről, és mindig van egy olyan drámai gócuk, amit a nézők szeretnének megérteni. Szó, mi szó, DiCaprio ismét hibátlanul játszott, és ez a film nyilvánvalóan neki köszönheti a sikerét. (Az eddigi adatok szerint ez Scorsese eddigi legsikeresebb filmje anyagilag).
A történeti specialitása miatt ez nem olyan film, amit kétszer is megnéz az ember (bár az is lehet, hogy a cselekmény fordulatának ismeretében is szívesen "újranézi" valaki Teddy Daniels történetét), de ez nem is cél - a Shutter Island egy igényes és izgalmas dráma, ami az egyszerűség miatt kriminek van álcázva.
aki maga is részt vett a forgatókönyv megírásában. Lehane az első könyvéből készült filmmel máris híres lett - a Titokzatos Folyó-ban annyi brutális erőszak, gyerek abúzus, pedofília és gyilkosság szerepel, amennyit egy könyv (és egy film) elbír, mindez rendkívül drámai köntösbe csomagolva, aminek meg is lett a hatása, lsd. 2 Oscar-díj, számtalan más díjra való jelölés, és elég nagy bevétel a mozipénztáraknál. Lehane a következő könyvében (Gone, Baby, Gone) sem tágít a gyerekekkel történő tragédiáktól, ott egy 4 éves kislány eltűnése ügyében nyomoznak, de ez a mű szerencsére már nem tobzódik a borzalmakban, és ettől jó is lett. A Viharsziget a harmadik Lehane-darab, amiben szintén hangsúlyos lesz egy háromszoros gyerekgyilkos anya, az ő eltűnése ügyében nyomoz a film két főszereplője.
A film elég megnyerően indít, a Mullholland Falls-os, vagy a Kínai Negyed stílusában öltözött, puhakalapos, öltönyös fiatalemberek érkeznek rendőrbírókként 1954-ben egy ködös és rosszhírű (elmegyógyintézetként működő) Boston környéki szigetre, Shutter Island-ra, hogy ott nyomozzanak. A kriminek ígérkező film a
sejtelmes köddel, a komppal, és a kis részletekre való ráfókuszálással jól megteremti az alapfeszültséget, és még csak alig kezdődött el a film.
A baljóslatú előjelek szaporodnak, ahogy haladunk előre a történetben, és ahogy DiCaprio-nak és Mark Ruffalo-nak az intézet vezetőjével, a lelassított és kimért beszédű Ben Kingsley-vel kell megküzdeniük a nyomozásukért. Ekkorra már DiCaprio karakteréről, Teddy Daniels rendőrbíróról is kapunk egy képet, mégpedig elég drámaiat és éleset, látjuk, hogy 1945-ben szövetséges amerikai katonaként hogyan szembesült a Holokauszt áldozataival és a borzalmakkal. A főhős ábrázolásában semmi túlzót nem vetnek be az alkotók, DiCaprio egyszerűen csak egy érzékeny és humánus fiatal fiú, akinek az élete már nem lesz többé olyan, mint előtte, miután látta a nácizmus puszítását. Nem kérdés, mennyire szimpatikus és megnyerő a főhős, és hogy ezután már biztosan végig fogjuk izgulni a Shutter Island-i nyomozását.
Scorsese egyrészt a klasszikus feszültségkeltő eszközöket használja, a jelenetek elnyújtását
, a ködös-viharos hátteret, a részletekre való fókuszálást, a felkavaró zenét, a mellékszereplők sejtelmes viselkedését, másrészt "visz bele" egy jó adag művészfilmes "trükközést" is, ami nagyon színes álomjelenetek, látomások és hasonlók formájában jelentkezik. Láthatóan igyekszik a film és DiCaprio is egyensúlyozni a hétköznapi dolgok és a csak képzelt világok határán, a filmnél ez úgy néz ki, hogy amikor már elvesztítenénk a fonalat a látomások özönében, akkor vissza-visszatérünk a rendes, Ruffalo-s nyomozáshoz.
Egy ilyen alapsztoriból (egy szigetről eltűnik egy nő, aki szinte "átpárolgott" a falon, senki sem látta, és nem tudja elhagyni a viharos szigetet, mert csak egy komp van, és azt ellenőrzik, stb..) szinte bármilyen megoldás kijöhet, de a film alkotói nyilvánvalóan szeretnék, hogy ne csak egy "sima"
megoldandó rejtény-kriminek lássuk a filmet, hanem merüljünk el a pszichológiai és morális kérdésekben is, és ha nem is pszicho-thrillerként, de inkább pszichológiai krimiként lássuk DiCaprio Shutter Island-i "kalandját". Ez meg is történik, a film világa elég erős ahhoz, hogy magával ragadjon minket, bár (remélhetőleg nem árulunk ezzel el semmit) a végkifejlet némileg csalódás, azért az addig megtett út feszültségkeltésben sem lebecsülendő.
Ehhez, mármint a film működőképességéhez nem sok kellett (Scorsese-n kívül), de ez az egy elem nagyon fontos: DiCaprio. Ezt a történetet senki mástól nem vettük volna így, mint az ő játékával, sőt, valószínű, hogy a film 2/3-ánál már elcsatangolt volna a figyelmünk (rábízva az időre a rejtély megoldását), ha nem ő játssza Teddy Daniels-t.
DiCaprio mindig megbízhatóan visszafogottan játszik, ösztönösen nem tud eltúlozni gesztusokat, érzés-kifejezéseket, ezzel együtt tökéletesen képes láttatni a személyiséget, aki ő (mármint az adott filmben), úgy, hogy a film első harmada utá
n már szinte tudjuk, mire mit fog reagálni, stb..Az ő által játszott karakterek mindig (bármilyen forgatókönyvnél és rendezésnél) szólnak valamiről, és mindig van egy olyan drámai gócuk, amit a nézők szeretnének megérteni. Szó, mi szó, DiCaprio ismét hibátlanul játszott, és ez a film nyilvánvalóan neki köszönheti a sikerét. (Az eddigi adatok szerint ez Scorsese eddigi legsikeresebb filmje anyagilag).
A történeti specialitása miatt ez nem olyan film, amit kétszer is megnéz az ember (bár az is lehet, hogy a cselekmény fordulatának ismeretében is szívesen "újranézi" valaki Teddy Daniels történetét), de ez nem is cél - a Shutter Island egy igényes és izgalmas dráma, ami az egyszerűség miatt kriminek van álcázva.
-lido-
2010-03-04