2010-03-01
Hajrá Bliss!
Blissnek nem könnyű
Mindenki emlékszik rá, 2004 végén milyen sikert aratott a Dodgeball c. remek sportjátékos vígjáték. A nálunk Kidobósként ismert játékról szóló film ezen a címen is futott, és annyira jól szórakoztak rajta a nézők világszerte, hogy a 20 milióból készült, low-key vígjátékból végül egy őrült nagy kasszasiker lett (167.2 millió dollár bevétel), amit valóban mindenki bírt. A Hajrá Bliss kimondatlanul is hasonlót próbál meg, behozva egy nem annyira ismert játékot a képbe, de végül nem jött össze neki.
A mostani sportjátékunk a görkori verseny, pontosabban görkori derbi, ami arról szól, hogy csinos öltözékben, bukósisakkal a fejükön 
fiatal lányok mennek körbe-körbe egy pályán, 8 kerekű görkorcsolyán, és mindenféle adott szabályok alapján próbálják legyőzni az ellencsapatot. A Dogdeball-al való párhuzam folyton felbukkan a filmben, bár az is igaz, hogy nem ez az egyedüli film, amire emlékeztet-utal a Bliss. ("A fiatal lány ki akar törni a kisvárosból"-alaphelyzet egymillió filmben szerepelt már, de említsük csak meg a Coyote Ugly-t mint legutóbbi ilyen filmet, ráadásul ott is büfés pincérlány volt a főszereplő a kitörése előtt). Ami a Kidobós párhuzamot illeti, az a film egyszerűen könnyed és vicces volt, és csak annyira idióta, amennyi még belefért a laza stílusába (gondoljunk itt Patches edző válogatott szidalmaira, az egyetlen női játékos "leszbi-cica" elnevezésére, stb...), és az olyan tényleg kicsi mellékszereplő, mint Jason Bateman is élete legjobb alakítását nyújtotta az elröppent, szórakozott és vidám tv-kommentátorként.
A Bliss is megpróbálkozik hasonlókkal: itt is sort kerítenek a játékszabályok elmagyarázására, ábrával megküldve, itt is adott egy
őrültnek látszó edző (bár ő inkább hippinek van beállítva), illetve egy másnapos-borostás vicceskedő kommentátor (Jimmy Fallon szörnyen erőltetett előadásában), és persze itt is lesz egy mindent eldöntő nagyon fontos meccs, amin összesűrűsödhetnek a problémák, ahogy az amerikai filmes dramaturgia szerint működni szokott.
Elvileg minden elem a helyén van, hogy egy átlagos tini-huszas filmet kapjunk ki, a főhős lánynak a családjával, a barátnőjével, a görkoris csapattársaival és a szerelmével is gondjai lesznek (vagyis akad elég cselekmény és fordulat), de aztán az egész mégsem meggyőző.
Az egyik fő gond az, hogy nem tűnik túl érdekesnek a görkori derbi. A lányok hajtják magukat előre (a biztonságos 8 kerekű görkorin), aztán kisebb trükköket vetnek be, ugrálnak, és hasonlók
, de egy idő után már nagyon idegesítő a sok ütközés és puffanás.
Ne feledjük, a film Drew Barrymore első rendezése, ő pedig már a szintén saját maga által is producelt CharlieAngyalai-ban is egy un. "kemény csajt" játszott, aki folyton tele szájjal ordít, dobálja magát és bárkinek frontálisan nekimegy. Ezt az egyszerű karaktert hozta be a Bliss-be is, saját magát szereposztva a legbrutálisabb lány szerepére, de szerintünk neki köszönhető a filmen végigvonuló puffanások effektje is.
Aztán a főhős lány sem elég élénk ahhoz, hogy megkedveljük, vagy esetleg drukkoljunk neki, Ellen Page mintha túl visszafogott lett volna a "pusztító Barbie" és a helyi szépségkirálynő kettős szerepére.
(Bliss az anyja kedvéért indul egy szépségkirálynő választáson is).
A konfliktusok eléggé kiszámíthatóak, plusz
a végére sem sikerül rájönnünk, Bliss főhősnőnk mi miatt szerette meg ezt a sportot, ami pedig jó lett volna.
Mindent egybevéve ha olyan a hangulatunk, simán meg tudjuk nézni a Hajrá Bliss-t, de vegyük számításba, hogy bár a Kidobós nyomdokain jár, csöppet sem annyira vicces és laza, mint az elődje, és a választott sportjátéka sem annyira hozza lázba a nézőt, mint kellene...
fiatal lányok mennek körbe-körbe egy pályán, 8 kerekű görkorcsolyán, és mindenféle adott szabályok alapján próbálják legyőzni az ellencsapatot. A Dogdeball-al való párhuzam folyton felbukkan a filmben, bár az is igaz, hogy nem ez az egyedüli film, amire emlékeztet-utal a Bliss. ("A fiatal lány ki akar törni a kisvárosból"-alaphelyzet egymillió filmben szerepelt már, de említsük csak meg a Coyote Ugly-t mint legutóbbi ilyen filmet, ráadásul ott is büfés pincérlány volt a főszereplő a kitörése előtt). Ami a Kidobós párhuzamot illeti, az a film egyszerűen könnyed és vicces volt, és csak annyira idióta, amennyi még belefért a laza stílusába (gondoljunk itt Patches edző válogatott szidalmaira, az egyetlen női játékos "leszbi-cica" elnevezésére, stb...), és az olyan tényleg kicsi mellékszereplő, mint Jason Bateman is élete legjobb alakítását nyújtotta az elröppent, szórakozott és vidám tv-kommentátorként.
A Bliss is megpróbálkozik hasonlókkal: itt is sort kerítenek a játékszabályok elmagyarázására, ábrával megküldve, itt is adott egy
őrültnek látszó edző (bár ő inkább hippinek van beállítva), illetve egy másnapos-borostás vicceskedő kommentátor (Jimmy Fallon szörnyen erőltetett előadásában), és persze itt is lesz egy mindent eldöntő nagyon fontos meccs, amin összesűrűsödhetnek a problémák, ahogy az amerikai filmes dramaturgia szerint működni szokott.
Elvileg minden elem a helyén van, hogy egy átlagos tini-huszas filmet kapjunk ki, a főhős lánynak a családjával, a barátnőjével, a görkoris csapattársaival és a szerelmével is gondjai lesznek (vagyis akad elég cselekmény és fordulat), de aztán az egész mégsem meggyőző.
Az egyik fő gond az, hogy nem tűnik túl érdekesnek a görkori derbi. A lányok hajtják magukat előre (a biztonságos 8 kerekű görkorin), aztán kisebb trükköket vetnek be, ugrálnak, és hasonlók
, de egy idő után már nagyon idegesítő a sok ütközés és puffanás.
Ne feledjük, a film Drew Barrymore első rendezése, ő pedig már a szintén saját maga által is producelt CharlieAngyalai-ban is egy un. "kemény csajt" játszott, aki folyton tele szájjal ordít, dobálja magát és bárkinek frontálisan nekimegy. Ezt az egyszerű karaktert hozta be a Bliss-be is, saját magát szereposztva a legbrutálisabb lány szerepére, de szerintünk neki köszönhető a filmen végigvonuló puffanások effektje is.
Aztán a főhős lány sem elég élénk ahhoz, hogy megkedveljük, vagy esetleg drukkoljunk neki, Ellen Page mintha túl visszafogott lett volna a "pusztító Barbie" és a helyi szépségkirálynő kettős szerepére.
(Bliss az anyja kedvéért indul egy szépségkirálynő választáson is).
A konfliktusok eléggé kiszámíthatóak, plusz
a végére sem sikerül rájönnünk, Bliss főhősnőnk mi miatt szerette meg ezt a sportot, ami pedig jó lett volna.
Mindent egybevéve ha olyan a hangulatunk, simán meg tudjuk nézni a Hajrá Bliss-t, de vegyük számításba, hogy bár a Kidobós nyomdokain jár, csöppet sem annyira vicces és laza, mint az elődje, és a választott sportjátéka sem annyira hozza lázba a nézőt, mint kellene...
-jaredo-
2010-03-01