2010-04-26
Brooklyn Mélyén
mocskos zsaru új kéglire gyűjt
Egy film Richard Gere-rel, mocskos zsarukról, épp, hogy Al Pacino nem szerepel benne, ott van azonban Ethan Hawke, Antoine Fuqua előző kemény zsarus filmjéből, a Kiképzésből. Mit mondhatnánk, szépen is van fényképezve, az ember örül, hogy egy minőségi filmre ült be. Mármint az elején...
A film jó minősége megteremti bennünk azt a pozitív előítéletet, amely a film 2/3-áig ki is tart. Bár később csalódunk, utólag, visszagondolva úgy vagyunk vele, hogy ha újra kezdhetnénk, újból először 
látnánk, ismét komoly és igényes filmként tekintenénk rá - az elején. Richard Gere a Higgy Neki, Hisz Zsaru miatt eléggé hangsúlyos karakterként jelenik meg járőrruhában. Alkoholista zsaru, aki minden reggel öngyilkossága főpróbájával ébred, agyonlövi magát egy pisztollyal, amiben nincs töltény, aztán iszik egy korty whiskyt. Az ilyen jelenet megfogja a nézőt. Örül, hogy komoly a film. Tudja, hogy kemény lesz, de mégis örül, mert a minőség mindent visz.
Látjuk Don Cheadle-t is, mint beépített ügynököt, a kábszerkereskedelem középpontjában, ez is izgalmas, és látjuk Ethan Hawke-t is, mint romlott zsarut, aki úgy van vele, hogy miért ne végezne ki egy-egy dealert, és szedné el tőle a pénzt, elvégre nála jobb helyen van, ő jobban megérdemli, hisz zsaru.
A történet, amely e 3 szálon külön-külön fut, lassan hömpölyög, és így nem is leplezi le magát, azt, hogy tudniillik e történetek eléggé, sőt, meglehetősen erőltetettek. Erre csak a legvégén ébredünk rá. Kezdetben jó minőségű filmként, később kemény, de jó filmként nézzük, és csak a legvégén esik le, hogy erőltetett fabrikáció az egész. Az igazság az, hogy ha a legvégét kicsit másképp csinálták volna meg, akkor az egész megmaradhatott volna egy ésszerűen jó filmnek is. A legvégének a kicsengése azonban az egészet agyoncsapta, és így visszamenőleg már számos dolog enyhén szólva kevéssé állja meg a helyét.
Egy zsarus film a valóságról szól, itt van például a remek, radikális francia
rendező (ex-zsaru), Olivier Marchal, aki a Gengszterek, a 36 és az MR-73 filmeket készítette. Marchal filmjei nagyon sötétek, kemények, szinte vállalhatatlanul kemények (annyira, hogy a néző nem is azonosul a főszereplőkkel, a pozitív főhősökkel sem), mégis felemelőek, és határozottan komoly élményt nyújtanak - Marchal filmjei, mondjuk ki: valóságosak, ez adja az erejüket. Antoine Fuqua filmjében pedig pont a valóságosság hiánya, illetve a valóságossággal kapcsolatos hamisság érzetünk az, ami a végén visszamenőleg rontja le az egész élményt.
Adott egy korrupt zsaru, aki dealereket öl, kemény-drog főhadiszállásokról akar pénzt lopni, ahova úgy jut be, mint elitkommandós, aki vesz részt a bevetéseken. A gond azzal van, ahogyan megteremtik az "indítékát" a pénzlopásokra (és a gyilkosságra is, amit a szemünk láttára elkövetett). A felesége terhes.
Egy olyan házban laknak, ami dohos, penészes, és ettől a felesége eléggé beteg. Rengeteg gyerekük van, köztük 16-18 évesek is. Miért? Mert keresztények. A feleség most ikrekkel terhes, és Ethan Hawke már totál ki van akadva, hogy nem tudja hova tenni az új gyerekeket - ez azért emlékezetes jelenet, mert ekkor nevetünk először és utoljára a filmen, amikor a barátja azt mondja, hogy de hiszen a gyerekek először még kicsik, nem? Alig foglalnak helyet, egy fiókban elférnek, később meg majd kialakul.
Ethan Hawke minden este egy ingatlanügynökkel telefonálgat, és azt ígérgeti, hogy másnapra megszerzi a pénzt. Közben a bevetésekre, meg munkába úgy jár, mint egy drogos, állandóan az orrát dörzsölgeti, szét van esve, mint aki nem aludt 5 napja, és valami komoly drogon van. Bármely munkahelyről hazaküldenék, hát még egy drog osztagtól. Arra, hogy új lakásba költözzenek, esélyük sincs, mert a zsarufizetés kevés, és így szenved napról napra, mindig azt ígérgetve terhes feleségének, hogy hamarosan elköltöznek, egy új, nagy házba. Az asszony erre azt mondja csak, hogy a legutóbb is, amikor ezt ígérted, a gyerekek csalódottak lettek, hogy mégsem jött össze. Nem semmi (!!). A nő mondhatná, hogy hé, nincs pénzünk tejre meg vajra, miről beszélsz? De nem mondja, csak nézegeti a képeket, és reméli, hogy ezúttal összejön a költözés. Rendőr barátunk pedig nem is gondol arra, hogy ha egyik nap vesz egy bazi nagy házat, a belső ügyosztály esetleg utánanéz, honnan van.
Ethan Hawke karaktere enyhén szólva mesterségesen van összerakva, hogy kijöjjön
belőle egy dráma, de hamis az egész, hiszen a többi rendőr egész szépen meg tud élni a zsarufizuból, szerényen, de szépen. Senki sem gyilkol közben alvilági személyeket és rabolja ki őket. Ethan Hawke-ban az egyetlen speciális az, hogy keresztény, és sok gyereke lett. A főbérlő azonban tartozik azzal, hogy a házat, amit bérelnek, lakhatóvá tegye, és el is költözhetnek máshova - mert ez Amerika, ahol a kisembernek, az életét kockáztató közszolgának is vannak jogai. De nem, filmünkben csak a rablógyilkosság a kiút. Ha nem gyilkol, az asszony meghal, a gyerekeknek meg nem lesz helyük (ne lehet őket örökbe adni?).
Don Cheadle karakterével is vannak ám problémák, de még ez a legjobb a filmben, ez a vonal, kár, hogy nem ebből csináltak inkább egy rendes 90 perces filmet, jobban kibontva, rendesen kitalálva, és akkor az Ethan Hawke-részt el is lehetett volna felejteni, korrupt Zsarunak meg ott lett volna Richard Gere (amiben ő zseniális:)), és akkor nem kellett volna a Taxisofőr mintájára készült ál-heroikus
zsarufilmet beleerőltetni ebben a mixbe. A Gere-sztori hibája is csak a vége felé kezd kiderülni, amikor nyugdíjba küldése pillanatában egy szenvtelen hivatalnok elkéri a jelvényét, fegyverét, és azt mondja, végeztünk, kösz, viszlát. Ennél nyilván jobban megbecsülik a rendőröket, nyilvánvaló, hogy ezt azért állították be így, hogy legyen némi dráma. A másik nagy hiba az, amikor a film azt akarja bemagyarázni, hogy amikor valaki megmenti 3 ember életét, mint De Niro Judy Foster-ét a Taxisofőrben, akkor nem érez semmit, nem dobban meg a szíve, és a kollégái sem ünneplik, nem kerül újságok címlapjára, nem kezdődik egy boldog élet a számára, vagy legalább egy olyan élet, mint De Niro számára a Flawless-ben. Ez (is) nagyon erőltetett, és teljesen elront mindent.
Antoine Fuqua e filmjénél átlátszó, direkt módon vadászott a nyomorúságos helyzetekre, és forgatókönyvírói fantáziájával minden lehetséges ponton rásegített, hogy a dráma minél jobban összejöjjön. E "rásegítések"
révén azonban a film elveszítette azt, ami a lényege lehetett volna, az, hogy a valóságról szól, annak egy vetületét mutatva be.
Ez a film így, ebben a formájában még akkor is mesterkélt lenne, ha megtörtént események alapján írták volna.
Ha a sok-sok történet-kozmetikázást elhagyták volna, sokkal jobb filmet kaptunk volna, ennek a filmnek jók voltak az alapjai, igazán nem kellett volna leromlania, lehetett volna olyan jó is akár, mint annak idején a remek Kiképzés volt.
látnánk, ismét komoly és igényes filmként tekintenénk rá - az elején. Richard Gere a Higgy Neki, Hisz Zsaru miatt eléggé hangsúlyos karakterként jelenik meg járőrruhában. Alkoholista zsaru, aki minden reggel öngyilkossága főpróbájával ébred, agyonlövi magát egy pisztollyal, amiben nincs töltény, aztán iszik egy korty whiskyt. Az ilyen jelenet megfogja a nézőt. Örül, hogy komoly a film. Tudja, hogy kemény lesz, de mégis örül, mert a minőség mindent visz.
Látjuk Don Cheadle-t is, mint beépített ügynököt, a kábszerkereskedelem középpontjában, ez is izgalmas, és látjuk Ethan Hawke-t is, mint romlott zsarut, aki úgy van vele, hogy miért ne végezne ki egy-egy dealert, és szedné el tőle a pénzt, elvégre nála jobb helyen van, ő jobban megérdemli, hisz zsaru.
A történet, amely e 3 szálon külön-külön fut, lassan hömpölyög, és így nem is leplezi le magát, azt, hogy tudniillik e történetek eléggé, sőt, meglehetősen erőltetettek. Erre csak a legvégén ébredünk rá. Kezdetben jó minőségű filmként, később kemény, de jó filmként nézzük, és csak a legvégén esik le, hogy erőltetett fabrikáció az egész. Az igazság az, hogy ha a legvégét kicsit másképp csinálták volna meg, akkor az egész megmaradhatott volna egy ésszerűen jó filmnek is. A legvégének a kicsengése azonban az egészet agyoncsapta, és így visszamenőleg már számos dolog enyhén szólva kevéssé állja meg a helyét.
Egy zsarus film a valóságról szól, itt van például a remek, radikális francia
rendező (ex-zsaru), Olivier Marchal, aki a Gengszterek, a 36 és az MR-73 filmeket készítette. Marchal filmjei nagyon sötétek, kemények, szinte vállalhatatlanul kemények (annyira, hogy a néző nem is azonosul a főszereplőkkel, a pozitív főhősökkel sem), mégis felemelőek, és határozottan komoly élményt nyújtanak - Marchal filmjei, mondjuk ki: valóságosak, ez adja az erejüket. Antoine Fuqua filmjében pedig pont a valóságosság hiánya, illetve a valóságossággal kapcsolatos hamisság érzetünk az, ami a végén visszamenőleg rontja le az egész élményt.
Adott egy korrupt zsaru, aki dealereket öl, kemény-drog főhadiszállásokról akar pénzt lopni, ahova úgy jut be, mint elitkommandós, aki vesz részt a bevetéseken. A gond azzal van, ahogyan megteremtik az "indítékát" a pénzlopásokra (és a gyilkosságra is, amit a szemünk láttára elkövetett). A felesége terhes.
Egy olyan házban laknak, ami dohos, penészes, és ettől a felesége eléggé beteg. Rengeteg gyerekük van, köztük 16-18 évesek is. Miért? Mert keresztények. A feleség most ikrekkel terhes, és Ethan Hawke már totál ki van akadva, hogy nem tudja hova tenni az új gyerekeket - ez azért emlékezetes jelenet, mert ekkor nevetünk először és utoljára a filmen, amikor a barátja azt mondja, hogy de hiszen a gyerekek először még kicsik, nem? Alig foglalnak helyet, egy fiókban elférnek, később meg majd kialakul.
Ethan Hawke minden este egy ingatlanügynökkel telefonálgat, és azt ígérgeti, hogy másnapra megszerzi a pénzt. Közben a bevetésekre, meg munkába úgy jár, mint egy drogos, állandóan az orrát dörzsölgeti, szét van esve, mint aki nem aludt 5 napja, és valami komoly drogon van. Bármely munkahelyről hazaküldenék, hát még egy drog osztagtól. Arra, hogy új lakásba költözzenek, esélyük sincs, mert a zsarufizetés kevés, és így szenved napról napra, mindig azt ígérgetve terhes feleségének, hogy hamarosan elköltöznek, egy új, nagy házba. Az asszony erre azt mondja csak, hogy a legutóbb is, amikor ezt ígérted, a gyerekek csalódottak lettek, hogy mégsem jött össze. Nem semmi (!!). A nő mondhatná, hogy hé, nincs pénzünk tejre meg vajra, miről beszélsz? De nem mondja, csak nézegeti a képeket, és reméli, hogy ezúttal összejön a költözés. Rendőr barátunk pedig nem is gondol arra, hogy ha egyik nap vesz egy bazi nagy házat, a belső ügyosztály esetleg utánanéz, honnan van.
Ethan Hawke karaktere enyhén szólva mesterségesen van összerakva, hogy kijöjjön
belőle egy dráma, de hamis az egész, hiszen a többi rendőr egész szépen meg tud élni a zsarufizuból, szerényen, de szépen. Senki sem gyilkol közben alvilági személyeket és rabolja ki őket. Ethan Hawke-ban az egyetlen speciális az, hogy keresztény, és sok gyereke lett. A főbérlő azonban tartozik azzal, hogy a házat, amit bérelnek, lakhatóvá tegye, és el is költözhetnek máshova - mert ez Amerika, ahol a kisembernek, az életét kockáztató közszolgának is vannak jogai. De nem, filmünkben csak a rablógyilkosság a kiút. Ha nem gyilkol, az asszony meghal, a gyerekeknek meg nem lesz helyük (ne lehet őket örökbe adni?).
Don Cheadle karakterével is vannak ám problémák, de még ez a legjobb a filmben, ez a vonal, kár, hogy nem ebből csináltak inkább egy rendes 90 perces filmet, jobban kibontva, rendesen kitalálva, és akkor az Ethan Hawke-részt el is lehetett volna felejteni, korrupt Zsarunak meg ott lett volna Richard Gere (amiben ő zseniális:)), és akkor nem kellett volna a Taxisofőr mintájára készült ál-heroikus
zsarufilmet beleerőltetni ebben a mixbe. A Gere-sztori hibája is csak a vége felé kezd kiderülni, amikor nyugdíjba küldése pillanatában egy szenvtelen hivatalnok elkéri a jelvényét, fegyverét, és azt mondja, végeztünk, kösz, viszlát. Ennél nyilván jobban megbecsülik a rendőröket, nyilvánvaló, hogy ezt azért állították be így, hogy legyen némi dráma. A másik nagy hiba az, amikor a film azt akarja bemagyarázni, hogy amikor valaki megmenti 3 ember életét, mint De Niro Judy Foster-ét a Taxisofőrben, akkor nem érez semmit, nem dobban meg a szíve, és a kollégái sem ünneplik, nem kerül újságok címlapjára, nem kezdődik egy boldog élet a számára, vagy legalább egy olyan élet, mint De Niro számára a Flawless-ben. Ez (is) nagyon erőltetett, és teljesen elront mindent.
Antoine Fuqua e filmjénél átlátszó, direkt módon vadászott a nyomorúságos helyzetekre, és forgatókönyvírói fantáziájával minden lehetséges ponton rásegített, hogy a dráma minél jobban összejöjjön. E "rásegítések"
révén azonban a film elveszítette azt, ami a lényege lehetett volna, az, hogy a valóságról szól, annak egy vetületét mutatva be.
Ez a film így, ebben a formájában még akkor is mesterkélt lenne, ha megtörtént események alapján írták volna.
Ha a sok-sok történet-kozmetikázást elhagyták volna, sokkal jobb filmet kaptunk volna, ennek a filmnek jók voltak az alapjai, igazán nem kellett volna leromlania, lehetett volna olyan jó is akár, mint annak idején a remek Kiképzés volt.
-jepe-
2010-04-26