2010-06-03
Nanny McPhee és a Nagy Bumm
A fura dada tanyára megy
Az első Nanny McPhee-film 2006 elején remek családi filmként bukkant fel, és Mary Poppins alakjának 100 évvel későbbi megtestesüléseként egy érdekes kinézetű, varázs képességekkel bíró dada munkásságát dolgozta fel. Az Emma Thompson nevéhez fűződő projekt igazán kellemes, gyerekeknek szóló mese volt, plusz nagy siker is, úgyhogy értelemszerűen érkezett meg a folytatás.
Ami a második részek hagyományának megfelelően nem is annyira jó, mint az elődje. Itt is hasonlóan működik a varázslat, mint az első filmnél, Nanny McPhee egy olyan családnál jelenik meg, ahol a nagy
számú rosszalkodó gyerek már szinte megfékezhetetlen, és ahol a szülők valami miatt nem tudnak eléggé figyelni rájuk (az első részben meghalt a gyerekek mamája, a mostaniban a háborúban harcol a a papájuk).
A helyzet mínusz 10-en áll, minden a lehető legrosszabb és kilátástalanabb, majd megérkezik Nanny McPhee, és elkezdenek rendbe jönni a dolgok. Ami Ms. McPhee-t illeti, ő kifejezetten csúnya kinézettel érkezik, és ahogy javulnak a gyerekek, úgy szépül meg ő is fokozatosan, eltűnnek az arcáról a szemölcsök, elveszíti a kerekded alakját, és a végére rendes Emma Thompson-ként tündököl.
Mindkét film a gyerekek viselkedéséről szól, arról, hogy meg kell érteni őket, és közben jó útra terelni a figyelmüket, egyszóval elérni azt, hogy kedvesek legyenek. Az első filmben
egy sor varázslattal érte ezt el Nanny McPhee, most is hasonlót próbált, bár valahogy nekünk most kevesebb trükkös megmozdulás jut eszünkbe a második filmről, mint az előzőről. Repülő és táncoló kismalacok, kiselefánt a gyerekágyban, és egy beszélő szobor - elfért volna még egy-két csoda-szerű esemény a filmbeli tanyán.
Most Maggie Gyllenhaal a felnőtt főszereplő, ő a helyes 3 gyerekes anya, Isabel, akinek nehéz az élete, mert a férje a háborúban harcol, és egyre nehezebben tudja fenntartani a tanyáját. Gyllenhaal nagyon kedvesen játszik, jó őt nézni, és nagyon hihető a vidám fiatal anya és feleség képében. A tanya pedig azért is jó vezérmotívum, mert Isabel 3 gyerekéhez érkezik két unokatestvér " a városból" (Londonból), akik idétlen kis felnőtteknek vannak öltöztetve és nevelve, és így nagyobb lehet a kontraszt a dagonyázós tanya és a tüllben mászkáló vendég-gyerekek közt.
Mivel ez is egy jól megírt mese, igazából nem sokban marad el az első filmtől, csak itt jobban beszűrődik a felnőttek világa (háború van, és a vendégyerekek apja - Ralph Fiennes - magas rangú katonatiszt, egy becsapódó bombát kell hatásgtalanítani, stb..), és mintha rövidebb úton érné el Nanny McPhee, hogy megszeressék a gyerekek, és hogy jól viselkedjenek egymással.
Azért itt is akadnak kalandok, és a film elég sokat kihoz a tanya, az állatok és a sár képi megjelenéséből, a gyerekek hosszú
perceken keresztül üldözik egymást a több centis dagonyában, plusz a kismalacok több jelenet főszereplői lesznek.
A Nanny McPhee alapjáraton egy eredeti mese (a Mary Poppins-os hasonlósággal együtt), ami észrevétlenül jóra tanítja a gyerek nézőket, és ami többek közt a testvéri szeretetről, az őszinteségről, és a becsületes, kedves életmódról szól (ebben a filmben Rhys Ifans alakítja az ármánykodó rokont, aki el akarja adni a tanyát a család lába alól). A gyerekek élvezik, a szülőket is el tudja szórakoztatni, és szerencsére ebben a mesevilágban nincsenek félelmetes alakok (szörnyek), hanem csak leginkább jófej felnőttek, és rakoncátlan gyerekek, akik a végére észre térnek, és a leghelyesebb kölykök lesznek több tanyán innen és túl...
számú rosszalkodó gyerek már szinte megfékezhetetlen, és ahol a szülők valami miatt nem tudnak eléggé figyelni rájuk (az első részben meghalt a gyerekek mamája, a mostaniban a háborúban harcol a a papájuk).
A helyzet mínusz 10-en áll, minden a lehető legrosszabb és kilátástalanabb, majd megérkezik Nanny McPhee, és elkezdenek rendbe jönni a dolgok. Ami Ms. McPhee-t illeti, ő kifejezetten csúnya kinézettel érkezik, és ahogy javulnak a gyerekek, úgy szépül meg ő is fokozatosan, eltűnnek az arcáról a szemölcsök, elveszíti a kerekded alakját, és a végére rendes Emma Thompson-ként tündököl.
Mindkét film a gyerekek viselkedéséről szól, arról, hogy meg kell érteni őket, és közben jó útra terelni a figyelmüket, egyszóval elérni azt, hogy kedvesek legyenek. Az első filmben
egy sor varázslattal érte ezt el Nanny McPhee, most is hasonlót próbált, bár valahogy nekünk most kevesebb trükkös megmozdulás jut eszünkbe a második filmről, mint az előzőről. Repülő és táncoló kismalacok, kiselefánt a gyerekágyban, és egy beszélő szobor - elfért volna még egy-két csoda-szerű esemény a filmbeli tanyán.
Most Maggie Gyllenhaal a felnőtt főszereplő, ő a helyes 3 gyerekes anya, Isabel, akinek nehéz az élete, mert a férje a háborúban harcol, és egyre nehezebben tudja fenntartani a tanyáját. Gyllenhaal nagyon kedvesen játszik, jó őt nézni, és nagyon hihető a vidám fiatal anya és feleség képében. A tanya pedig azért is jó vezérmotívum, mert Isabel 3 gyerekéhez érkezik két unokatestvér " a városból" (Londonból), akik idétlen kis felnőtteknek vannak öltöztetve és nevelve, és így nagyobb lehet a kontraszt a dagonyázós tanya és a tüllben mászkáló vendég-gyerekek közt.
Mivel ez is egy jól megírt mese, igazából nem sokban marad el az első filmtől, csak itt jobban beszűrődik a felnőttek világa (háború van, és a vendégyerekek apja - Ralph Fiennes - magas rangú katonatiszt, egy becsapódó bombát kell hatásgtalanítani, stb..), és mintha rövidebb úton érné el Nanny McPhee, hogy megszeressék a gyerekek, és hogy jól viselkedjenek egymással.
Azért itt is akadnak kalandok, és a film elég sokat kihoz a tanya, az állatok és a sár képi megjelenéséből, a gyerekek hosszú
perceken keresztül üldözik egymást a több centis dagonyában, plusz a kismalacok több jelenet főszereplői lesznek.
A Nanny McPhee alapjáraton egy eredeti mese (a Mary Poppins-os hasonlósággal együtt), ami észrevétlenül jóra tanítja a gyerek nézőket, és ami többek közt a testvéri szeretetről, az őszinteségről, és a becsületes, kedves életmódról szól (ebben a filmben Rhys Ifans alakítja az ármánykodó rokont, aki el akarja adni a tanyát a család lába alól). A gyerekek élvezik, a szülőket is el tudja szórakoztatni, és szerencsére ebben a mesevilágban nincsenek félelmetes alakok (szörnyek), hanem csak leginkább jófej felnőttek, és rakoncátlan gyerekek, akik a végére észre térnek, és a leghelyesebb kölykök lesznek több tanyán innen és túl...
-olasz-
2010-06-03