Robin Hood

Az átütő erőt abból nyeri egy történelmi film, ha képes rá, hogy a néző úgy érezze, szinte ott van ő is az adott korban (jelen esetben a 13-ik századi Angliában), időutazóként valami miatt képben van a körülötte zajló eseményekkel szemben, érzi az akkori hétköznapokat, és érteni véli a "kortársai" viselkedését. Természetesen ebben is a Gladiátor volt a csúcs, de a Robin is nagyon törekedett erre a hatásra. A kitapinthatóság és részletekre lebontott történelmi kép itt is működött, bár ezeket a kor-hangulatú elemeket össze kell fognia egy rendesen megírt drámai történetnek.



Ami azt illeti, jól kitalálták, hogy a Robin Hood-legendát hogyan dolgozzák fel megfelelő komolysággal, úgy, hogy az illeszkedjen a Ridley Scott-os életműbe, és ne legyen olyan érzése az embernek, hogy egy vicceskedő, ide-odakacsingató kalandfilmet lát, amiben a kövér barát elbuktatja az ellenséget, Robin Hood pedig a társaival folyton lenyilazza a kapzsi gazdagokat. Ettől a szinttől el kellett rugaszkodni, és meg is tették, ebből adódott az az ötlet, hogy a film Robin Hood sherwood-i karitatív rablóvá válásának előzményeit mutatja be.


Van itt minden, ami kell egy történelmi eposzhoz, ami gyakran áthajlik a középkori akciófilmbe: fondorlat és cselszövés királyi szinten, politikai döntések hétköznapi, szegényekre gyakorolt hatása, látványos harci jelenetek (amit most megint mintha egy újfajta technikával vettek volna fel, a korábbi, roncsolt hatású képet túlhaladva), izgalmas korabeli bevetések, drámai visszaemlékezések, és némi szerelmi szál is.

A főhős egy jó képességekkel és baráti szellemmel megáldott fickó, a 13-ik századi Angliában, aki szinte az egész életét csatákban, háborúkban töltötte, és az addig látottak alapján szeretné viszonylagos nyugalomban és szabadságban élni az életét, ha lehet. (A szabadság nagy hangsúlyt kap a történetben, itt a közemberek szabadsága lesz fontos, a mindenkori királlyal szemben).

A történet viszonylag sok politikai fondorlatot és konspirációt tálal elénk, néha hajlamosak vagyunk elveszíteni a fonalat az egyes szereplő motivációit illetően, de aztán gyorsan kitisztul a kép, jön egy-két összecsapás, partraszállás, hasonlók, vagy a mindig gonoszt játsszó Mark Strong egy-egy akciója, és megint követni tudjuk az eseményeket.

Robin Hood, vagy inkább azt mondanánk Russell Crowe alakján kívül kb. 4 elem viszi előre a filmet: a barátai (vagyis a 3 helyes fickó, akik jellemző módon az angliai "kisebbségek" tagjai, az egyik wales-i, a másik skót), a Marion nevű lánnyal, illetve özveggyel való kapcsolata (ami eléggé vérszegényre sikerült, Cate Blanchett és Russell Crowe között nem igazán perzselődött a levegő), a gyerekkorában tapasztalt királyi zsarnokság emléke és a film jelenében uralkodó, fura működésű János király ügyeskedése, illetve még ne felejtsük el a látványos harcokat sem, amik nélkül elképzelhetetlen lenne a Scott-Crowe páros. Ezek így együtt végül kiadnak egy jó filmet, de mindegyik sikerülhetett volna jobban is, együtt pedig gyakorolhattak volna elementárisabb hatást is. Ami a közvetlen hatású középkori ábrázolást illeti, a film forgatókönyvírója, Brian Helgeland írta a remek 2001-es Lovagregény sztoriját is, ami laza, érthető és fiatalos formában mutatta be a középkort annak idején, és ezért jó volt nézni.

Az az alap, hogy Robin Hood egyenlő Russell Crowe-val, már félig-meddig nyert ügyet jelent a filmnek. (Bár állítólag 225 millió dolláros költségvetésből készült, vagyis kb. 500 millió dollárt kell termelnie, hogy jó eredménye legyen). De bárhogy is alakul a film anyagi oldala, Crowe-t Ridley Scott rendezésében nézni elég nagy élményt jelent. Rajta kívül valószínűleg senki más nem tudta volna így eljátszani azt a Robint, akit Scott elképzelt magának, mert ő az igazi, ha azt kell eljátszania, hogy egy szilárd erkölccsel rendelkező katona, aki a harcokban az élvonalat képviseli, amúgy pedig leginkább békésen akarja nevelgetni a gyerekeit. A Gladiátorban ez a motívum is (mint az összes) tökéletesen jelent meg, és többek között ennek is köszönhette a drámai erejét, most a Robin-ban nem volt családja, de az első fele megmaradt a felállásnak: itt is egy élvonalbeli katona, aki még a királyának is elmondja, ha nem ért egyet a mészárlásával, és az erkölcstelen háborújával.


Russell Crowe nagyon érti ezt a drámai hős-típust, és már csak azért is mindenképp angolul érdemes megnézni a filmjeit, mert a játékához rengeteget hozzáad a hangja, a meleg, jóindulatú, de legtöbbször sorsüldözött komoly férfihangja.


Minden együtt volt ahhoz, hogy egy kellően komoly, és legfőképp drámai történelmi filmet kapjunk Scott-tól és csapatától, ami minőséget önt a vicces Robin Hood-os mítoszba, a nyílazgató és a gazdagokat megkárosító, jóarc zsiványok vezetőjéhez fűződő legendába (itt a nyílazgatás helyett egy íjász elit kommandót kaptunk, természetesen korhű feldolgozásban).

Bár nem lett 100 %-os történelmi dráma-eposz, á la Ridley Scott, de kifejezetten működőképes, és mondjuk ki, jó film a végeredmény, ami méltán lehet a nagy hétvégi mozizás tárgya, mostantól még jó ideig.