Eredet

Az Eredet alaposan megmozgatja az ember fantáziáját. Egyfajta terminátor-, illetve időutazós sztori, csak másképp. Itt nem időben mennek vissza az ügynökök, hogy megváltoztassák a jelent, hanem

a tudatban történik az utazás, az emlékek között, és nem a múltat, hanem egy-egy előzmény-emléket kell megváltoztatni. Gondolatokat ültetnek el célpont személyek fejében - de jó mélyen, azaz tulajdonképpen visszamenőlegesen, mintha a múltat változtatnák meg. Leülnek valaki mellé a vonaton, és rákapcsolódnak az agyára egy közös "álmodás" erejéig, és indulhat a kaland, ilyenkor a célszemély tudatában történnek az események, úgy, hogy a célszemély álmodik - és nem feltétlenül tud róla.

Álmában kilopják legféltettebb titkait, de egyéb turpisságok is elképzelhetőek ...

Kifejezetten fantáziadús film, Christopher Nolan-től, akit mi a Memento c. filmje miatt kedvelünk. Az Eredet a Memento emlékek közti útvesztőjének modelljén alapul (aminek archetípusa Robbe-Grillet Szép Fogolynő c. remekműve). Az Eredet egy NAGY MEMENTO, a Memento NAGYBAN - annak minden pozitívumával és negatívumával is.

Az Eredet már rendes pszichológiai keretet épít a fikcióhoz, s így nemcsak egy izgalmas, tkp. betépett trip-ben van részünk, hanem egy rendesen felépített tudat-kalanddal. Az Eredet egy monumentális építmény, egy roppant "eredeti" gondolatrendszer, óriási részletgazdagsággal felépítve, olyan, mintha egy építészeti előadáson egy sima makett helyett egy sportpálya méretű gigantikus térben kalandozhatnánk. Az Eredet nagyon-nagyon ki van találva, és nagyon-nagyon fel van építve. Ezért mindenképp tiszteletet érdemel. Ezzel együtt azonban, mint film-élmény nem tartozik a legizgalmasabbak közé.





Amikor arról beszélünk, hogy az Eredet nem "annyira" "izgalmas", fontos megjegyezni, hogy a látvány lenyűgöző. Nem úgy nyűgöz le bennünket, amit látunk, mint "egy szép tenger" vagy egy durva szökőár, hanem mint a sztori képlékeny alakulása. Nem egy-egy kép az, ami nagyon "szép", hanem az, ahogyan a képek egy jeleneten belül totál képlékenyen változnak. Az Eredet roppant izgalmas élményt kínál ezáltal.





A 3D-s filmek is leginkább egy különleges "élményt" adnak (azt, hogy 3D), az Eredet azonban ennél sokkal jobb, hiszen a különleges élmény, amit ad, az a film sztorijának alapja. Bepillanthatunk saját elménk működésébe, még ha nem is tudományos, hanem csak Hollywood-i módon, és ez az élmény nagyszerű. Megtapasztaljuk a filmek tudatmódosító hatását, a filmek belső virtuális világának régebben "hipnotikusnak" nevezett, valójában pszichotikus működését - amikor kijössz a filmről, a valóság enyhén szólva más lesz - ilyet legutóbb a Mátrix 1. tudott, a vörös ruhás ügynökcsajjal, amely jelenet után másképp érzékelted a valóságot az utcán sétálva is :).





A film ezzel együtt, bár nagyon profin van felépítve, azért nem az igazi, mert maga a történet végül túl egyszerű. Egy olyan filmtől, amiben semmi sem az, aminek látszik, amelyben embereket álmukban manipulálnak, és amelyben az emberek akkor döbbennek rá, hogy álmodnak, amikor kelepcébe csalták őket, elvárnánk, hogy legyenek ilyen jellegű fordulatok is ...

Az Eredet végül egy Olasz Meló jellegű egyenes vonalú sztori, de nem olyan jó, különösen azért, mert "eredetileg" úgy indul, mint egy Mátrix, mint a világ legbonyolultabb filmje.

Ugyanakkor elmondható, hogy a dolgok leegyszerűsödése (leegyszerűsítése) egy méltányolandó törekvés, hiszen egy méregdrága filmet (200M), amely mellesleg CGI grafikájával egy új fejezetet nyitott (a felhasználás kreatív módja révén), el is kell tudni adni, és nem szolgálhat csupán pszichológusok vagy pszichedelikus filmek rajongóinak kedvencévé :) Ezért tehát a monumentális gondolati építményt végül egy popcorn mellett könnyen fogyasztható flick-ké kellett varázsolni - amiben a legjobb húzás a remek karakternévre hallgató (Ariadne) Ellen Page szerepeltetése, aki a 22 évével kitágította a film "értelmezési tartományát" (megcélzott korosztályát), és akiket nem Marion Cotillard vonzott a mozipénztárakhoz, őket Ellen Page fogja. Ellen Page és Joseph Gordon-Levitt révén a tinik, Cotillard és DiCaprio révén a fiatalok, Ken Watanabe és Tom Berenger révén pedig a felnőttek kerültek marketing célkeresztbe.





A szereposztásban az egyetlen, akit bánunk, éppen nagy kedvencünk, Cotillard, mert az ő szerepeltetése kifejezetten egy ... bonyolultabb történetet sugall a néző felé, így Cotillard révén a film olyat ígér, amit nem teljesít (ilyet ígér egyébiránt a jeleneten spontán keresztüldübörgő expresszvonat is). Az Eredet, bár "eredetileg" sokkal komplexebb, mint a Memento, a vásznon mégis roppant egyszerűvé válik, ami érthető koncepció, bár sajnáljuk - egy paraszthajszálnyival tényleg lehetett volna bonyolultabb ...

A film egyszerűsége egyébiránt egy vízbe zuhanó teherautónál bukik ki, ahol az operatőr és a vágó összehozhattak volna egy jobban átélhető élményt is, például több kameraállásból, nagyobb lassítással, belenagyítással, a képminőség manipulálásával ("digitális zoom"), és valami lenyűgöző hang-sávval nyilván meg lehetett volna oldani, hogy egy 2 másodperces zuhanást el lehessen adni egy abból kibontakozó 2 órás, illetve sok éves álom-az-álomban trip alapjaként. A nézőnek a moziból azzal az élménnyel kellene kijönnie, hogy "az a furgon-zuhanás, az nem volt semmi" - ehelyett azonban mindössze illusztrálta a sztorit.





Az Eredet azért hasonlít a 3D-s filmekhez (kivéve az Avatar-t), mert amikor a sztori egészen egyszerűvé válik, és a film tulajdonképpen nem is annyira izgalmas - a látvány akkor is az (bár a havas robbantós-lövöldözős James Bond-os jeleneteknek semmi súlyuk sincs). Christopher Nolan nagyot alkotott, de azt kívánjuk, bárcsak inkább regényként írta volna meg először, és akkor ma választhatnánk, hogy a teljes, teljes mélységű, "bonyolult" verziót olvassuk-e el, vagy inkább az egyszerűbb verziót nézzük meg a moziban ... Egyébiránt ha a nem létező "könyvet" olvastuk volna, a film akkor is megállná a helyét. Úgy vagyunk vele, hogy a film rendben van - de a könyvért kár :)