2010-07-16
A Szellemíró
Egy igazi krimi
Polanski magánéleti gondjait ismerjük, bár most a legutóbbi fejlemény szerint Svájc nem adta ki az USA-nak a neves filmrendezőt, és ezzel megszabadult a börtön fenyegetésétől, azért a Szellemíróban felfedezhetünk némi, csipetnyi USA-ellenes hangvételt, vagy legalábbis neheztelést. Ezzel együtt is egy valódi, jól megírt és kitalált, izgalmas krimit kapunk Polanskitól, amit az első perceitől kezdve jó nézni, és ami feleleveníti bennünk, milyen jó is tud lenni egy krimi, ha minőségi laborban készül.
A kékes hangulatú fények, a viharos felhők, esős jelenetek, a feszültségteli párbeszédek serege 
mind egy izgalmas környékre visznek minket, ahol a nyomozás, a rejtélyek, a felfedezések és a bonyodalmak remek tempóban vannak felépítve, mi pedig minden egyes jelenetet külön-külön élvezünk. A minőség a tökéletes szereplőválasztással keződik: Ewan McGregor igazán meggyőző a 40 év körüli, értelmes fiatal angol író szerepében, aki elvállalja az egyik volt brit miniszterelnök emlékiratainak megírását, szellemíróként, vagyis nem a saját neve alatt.
A srác szimpatikus, elsőre látszik, hogy erős elvei vannak, és van humora is (amit a filmben is megjegyeznek).
A "kiválasztottja" egy kevésbé szimpatikus fickó, egykori miniszterelnök, Adam Lang, akitől néha meglepően éles kirohanások tapasztalhatók, és akinek a politikusi arca mögé többféle személyiségjegyet
is odaképzelhetünk. Pierce Brosnan fantasztikus ebben a karakterben, láthatóan élvezi, hogy most nem egy 100 %-ig megbízható fickó (nem James Bond), nem is egy elegáns szélhámos (nem egy Thomas Crown), és nem is egy megnyerő csábító (Válótársak, Az Utolsó Gyémántrablás), hanem egy olyan nem teljesen pozitív figura, mint amilyennek a Panamai Szabó-ban láthattuk először, vagy legutóbb az Emlékezz Rám-ban. Brosnan olyan hidegen tud ránézni főhősünkre, hogy a nézőben meghűl a vér, és olyan természetességgel csúsztat a visszaemlékezéseiben, ami még nekünk is feltűnik (úgy, hogy nem ismerjük a valóságos hátteret).
McGregor tehát odaköltözik Adam Lang egyik USA-beli szigetére, hogy ott védett, eldugott körülmények között írja meg az emlékiratot,
amit előtte egy másik szellemíró elkezdett, de sajnálatos, halálos balesete miatt nem tudott befejezni...Tele vagyunk izgalommal, és remek, pontosan felépített tempóval. Itt nincs olyan, hogy elkezdünk unatkozni, amint nincs egy-két feltűnő akció, ez egy klasszikus krimi, rendes krimi játékszabályokkal, amik itt csodásan működnek. Elindul a cselekmény (McGregor elkezdi a munkát), és jönnek a sejtelmes jelek, apró nyomok és sokat jelentő megmozdulások.
Az írónak esze ágában sincs nyomozni, ő csak el akarja végezni azt a munkát, amit nagy nehezen vállalt el, de mégis, a lelkiismerete és a már említett erős erkölcsi elvei miatt belekényszerül egy nyomozásba. Mondani se kell, a néző ekkor már ezerrel drukkol neki, többek között azért is, mert annyira kedves, szimpatikus, és semmi különös, de helyesen intellektuális a személyisége, hogy nem tehetünk mást, minthogy mellé állunk teljes nézői vehemenciával.
A két csúcs férfiszereplő mellé sikerült két csúcs női mellékszereplőt találnia Polanskinak, az általunk ismert Kim Cattrall-t, aki hihetetlenül izgalmas
fősegítő karaktert kevert ki magának, eleganciával, profizmussal és humorral, és azzal az elemmel, ami azt sejteti, hogy nemcsak Lang fősegítője, hanem talán szeretője is. Cattrall remek, minden megmozdulása érdekes, mi teljesen meglepődtünk rajta, mennyire jó színésznő tud lenni. A másik színésznő Olivia Williams, akit kevésbé látványos szerepekben, és leginkább angol filmekben láthattunk eddig (Egy Lányról, A Hatodik Érzék egy kisebb szerepe, stb..), de aki szintén feltűnően jó volt a szerepében. Az ő igazi brit angol akcentusa a film egyik erős eleme, és ebből is látszik, hogy mennyire minőségi terepen járunk, hogy a skót McGregor, az ír Brosnan és az angol Cattrall mellett Williams angol angolsága is stíluselem lehet.
Tényleg élvezetes nézni ezt a filmet, kellemes a folyton jelen levő feszültség, izgalmasak a felbukkanó rejtélyek, a szereplők reakciói egyes eseményekre, a film egy-két konkrét akcióján pedig szó szerint halálra izguljuk magunkat.
Polanski egy magabiztosan jó
filmet készített el, angol-francia-német koprodukcióban, egy olyan igazi krimit, amilyet nagyon régen láttunk már moziban, vagyis újonnan. A film alatt jövünk rá, mennyire hiányzott már nekünk a klasszikus, rejtélyes, izgalmas, de nem véres, valahonnan valahova jutó krimi, aminek remekül megírt karakterei vannak, és ami szól valamiről.
A Szellemíró éppen ilyen, és ezért nem is elég egyszer megnézni, van olyan jó, hogy később is kedvet kapjunk rá, amikor "valamilyen jó filmet" akarunk megnézni a moziban..
mind egy izgalmas környékre visznek minket, ahol a nyomozás, a rejtélyek, a felfedezések és a bonyodalmak remek tempóban vannak felépítve, mi pedig minden egyes jelenetet külön-külön élvezünk. A minőség a tökéletes szereplőválasztással keződik: Ewan McGregor igazán meggyőző a 40 év körüli, értelmes fiatal angol író szerepében, aki elvállalja az egyik volt brit miniszterelnök emlékiratainak megírását, szellemíróként, vagyis nem a saját neve alatt.
A srác szimpatikus, elsőre látszik, hogy erős elvei vannak, és van humora is (amit a filmben is megjegyeznek).
A "kiválasztottja" egy kevésbé szimpatikus fickó, egykori miniszterelnök, Adam Lang, akitől néha meglepően éles kirohanások tapasztalhatók, és akinek a politikusi arca mögé többféle személyiségjegyet
is odaképzelhetünk. Pierce Brosnan fantasztikus ebben a karakterben, láthatóan élvezi, hogy most nem egy 100 %-ig megbízható fickó (nem James Bond), nem is egy elegáns szélhámos (nem egy Thomas Crown), és nem is egy megnyerő csábító (Válótársak, Az Utolsó Gyémántrablás), hanem egy olyan nem teljesen pozitív figura, mint amilyennek a Panamai Szabó-ban láthattuk először, vagy legutóbb az Emlékezz Rám-ban. Brosnan olyan hidegen tud ránézni főhősünkre, hogy a nézőben meghűl a vér, és olyan természetességgel csúsztat a visszaemlékezéseiben, ami még nekünk is feltűnik (úgy, hogy nem ismerjük a valóságos hátteret).
McGregor tehát odaköltözik Adam Lang egyik USA-beli szigetére, hogy ott védett, eldugott körülmények között írja meg az emlékiratot,
amit előtte egy másik szellemíró elkezdett, de sajnálatos, halálos balesete miatt nem tudott befejezni...Tele vagyunk izgalommal, és remek, pontosan felépített tempóval. Itt nincs olyan, hogy elkezdünk unatkozni, amint nincs egy-két feltűnő akció, ez egy klasszikus krimi, rendes krimi játékszabályokkal, amik itt csodásan működnek. Elindul a cselekmény (McGregor elkezdi a munkát), és jönnek a sejtelmes jelek, apró nyomok és sokat jelentő megmozdulások.
Az írónak esze ágában sincs nyomozni, ő csak el akarja végezni azt a munkát, amit nagy nehezen vállalt el, de mégis, a lelkiismerete és a már említett erős erkölcsi elvei miatt belekényszerül egy nyomozásba. Mondani se kell, a néző ekkor már ezerrel drukkol neki, többek között azért is, mert annyira kedves, szimpatikus, és semmi különös, de helyesen intellektuális a személyisége, hogy nem tehetünk mást, minthogy mellé állunk teljes nézői vehemenciával.
A két csúcs férfiszereplő mellé sikerült két csúcs női mellékszereplőt találnia Polanskinak, az általunk ismert Kim Cattrall-t, aki hihetetlenül izgalmas
fősegítő karaktert kevert ki magának, eleganciával, profizmussal és humorral, és azzal az elemmel, ami azt sejteti, hogy nemcsak Lang fősegítője, hanem talán szeretője is. Cattrall remek, minden megmozdulása érdekes, mi teljesen meglepődtünk rajta, mennyire jó színésznő tud lenni. A másik színésznő Olivia Williams, akit kevésbé látványos szerepekben, és leginkább angol filmekben láthattunk eddig (Egy Lányról, A Hatodik Érzék egy kisebb szerepe, stb..), de aki szintén feltűnően jó volt a szerepében. Az ő igazi brit angol akcentusa a film egyik erős eleme, és ebből is látszik, hogy mennyire minőségi terepen járunk, hogy a skót McGregor, az ír Brosnan és az angol Cattrall mellett Williams angol angolsága is stíluselem lehet.
Tényleg élvezetes nézni ezt a filmet, kellemes a folyton jelen levő feszültség, izgalmasak a felbukkanó rejtélyek, a szereplők reakciói egyes eseményekre, a film egy-két konkrét akcióján pedig szó szerint halálra izguljuk magunkat.
Polanski egy magabiztosan jó
filmet készített el, angol-francia-német koprodukcióban, egy olyan igazi krimit, amilyet nagyon régen láttunk már moziban, vagyis újonnan. A film alatt jövünk rá, mennyire hiányzott már nekünk a klasszikus, rejtélyes, izgalmas, de nem véres, valahonnan valahova jutó krimi, aminek remekül megírt karakterei vannak, és ami szól valamiről.
A Szellemíró éppen ilyen, és ezért nem is elég egyszer megnézni, van olyan jó, hogy később is kedvet kapjunk rá, amikor "valamilyen jó filmet" akarunk megnézni a moziban..
-lido-
2010-07-16