A Kilencedik Légió

Bár ez nem egy horrorfilm, hanem egy történelmi dráma, azért az első percektől érezzük a thriller-szerű feszültséget. Jó hír, hogy a nagyon tehetséges fiatal német színészre, Michael Fassbender-re osztották a főszerepet, aki minden szerepét komolyan veszi, és mindig nagy elmélyültséggel játszik (lsd. Az Éhség c. filmjét, amiben Bobby Sands ír éhségsztrájkoló tragédiáját jelenítette meg, tökéletesen).

Az alapsztori jól kitalált és a reménytelensége miatt magában hordozza az akciók, menekülések és harcok folyamatosságát, plusz az Agatha Christie-féle "csak egy maradhat” szituációt.

A főhős egy Quintus nevű volt-gladiátor, a második században, az akkori Britannia területén, ahol a római birodalom provinciát hozott létre, és ahol a rómaiak a helyi barbár (pikt és egyéb) törzsekkel háborúznak. Quintus narrálja is az eseményeket, egy érdekes megoldással, vagyis úgy beszéli el a történetét, mint aminek abban a pillanatban nem a kezdetén, és nem is a végén tart, vagyis így nyitott marad az a kérdés, túléli-e a filmet. Egy, a filmben már megszokottan véres támadás után Quintus egyedül marad, majd összetalálkozik még 6 életben maradt légióssal, és onnantól együtt menekülnek a pikt csapatok elől.


Totálisan kilátástalan a helyzetük: magukra maradtak egy ellenséges szigeten, folyamatosan a sarkukban jár az utánuk küldött kivégző pikt csapat, aminek egy csalhatatlan nyomkereső nő is a tagja, Olga Kurylenko személyében. Időnként esik az ábrázolás színvonala, például ezzel a pikt nővel kapcsolatos jelenetekben is, amikor bosszúálló arcot vág, keményen néz, és közben befesti magát a harci kék festékkel. Az első jelenettől kezdve végig a levegőben lóg az erőszak és a horrorisztikus stílus, igazából csak egy-két jelenet erejéig enyhül ez a folyamatos véres menet, amikor Quintus rátalál egy gyönyörű pikt lányra, aki menedéket nyújt nekik. (Ezeknél a jeleneteknél a szokásos kékes fényekből átmegyünk pihentető semlegesbe, bár a hideg mint alapelem megmarad, itt egy kis időre nem tűnik annyira reménytelennek és horrorszerűnek Quintus küldetése (kb. "hazavinni a fiúkat”).

Miközben Quintus karakterét a lehető legjobban és hihetően találták ki, és az ő személyiségére bátran lehet egy elég jó cselekményt építeni, a film fő "erejét”, pontosabban menetét a thriller és horrorszerű hangulat, a sok-sok véres jelenet és akciófilmes összecsapás adja. Előfordulhat, hogy a film közepére már telítődünk a nyilaktól, késektől szabdalt emberi testek látványával, és örülnénk egy kis pihenésnek a nagy öldöklésben, amit tölthetnénk, mondjuk a mellékszereplők megismerésével, a kétféle kultúra (római és pikt) felületes, de mégis érzékletesebb bemutatásával, vagy az emberi kapcsolatok (szerelem, barátság, társ a bajban, stb...) jobb kibontásával. Nem így történik, az Agatha Christie-s Tíz Kicsi Indián szellemében az idő haladtával egyre több légióst veszítünk el, és eközben továbbra is véres összecsapások szórakoztatnak minket. Bár tudunk említeni egy-két igazi minőségi elemet a filmben, azért mégiscsak az lesz végig a jellemző, hogy egy öldöklős akciófilmet látunk, ami éppenséggel az ókorban, és éppenséggel Britanniában játszódik, és ami kis változtatással sokkal jobb lehetett volna. Főként a remek Michael Fassbenderrel a fedélzeten...