2010-08-23
Ragadozók
sorozatgyilkos lények a dzsungelben
Egyértelmű, hogy Antal Nimród filmjeire be vannak indulva a mozibajáró fiatalok, a Kontroll hatalmas sikere után szinte bármilyen műfajban bármit alkothatna, akkor is vevők lennénk rá. Főként, hogy pár filmje óta már Hollywood-ban tevékenykedik, ismert színészekkel dolgozik együtt, és most Robert Rodriguez-zel lépett szoros munkakapcsolatba. Minden remek, mindenki büszke, és a kölcsönös boldogságba még az is belefér, hogy Antal Nimród most egy horrorfilm remake-jét készítse el.
A Predators egy 1987-es Schwarzi-s horrorfilm volt, amit lehet, 
hogy nem egyben, de úgy rémlik, hogy legalább kétszer láttunk régebben (a Vico videotéka, és egyes tv-csatornák segítségével), és amiből a fák között beszűrődő napfény nyalábok jutnak eszünkbe, Schwarzi vietnámos bőröltözete és hatalmas, újratöltést nem igénylő gépfegyvere. Az, hogy milyen lény ellen küzdöttek, az már ködös, de tény, hogy nem is a normálfilmeknek kijáró figyelemmel néztük ezt a darabot.
Antal Nimród szereti a kékes fényű, sejtelmes és rémísztő beállításokat, legutóbbi filmje, a Szállítmány is többet nyújtott, mint amit a forgatókönyve alapján várhattunk volna tőle. Most egy dzsungel közepére helyezte a cselekményt, ami ráadásul nem is a Földön van, hanem valamelyik másik bolygón, de ez a sci-fi vonal nem lesz annyira hangsúlyos később. A lényeg az egy horrorfilmes közegbe helyezett Agatha Christie-s alaphelyzet, adott néhány ember, akik megékeznek egy helyre (lehet az sziget, Christie-nél legtöbbször az, lsd. A fő klasszikus 10 Kicsi Indiánt, a lényeg, hogy ne tudjanak onnan elmenni), és ezután elkezdődik a szereplők "elvesztése”, sorban, egyik karakter hullik el a másik után, mi pedig tippelhetünk, hányan és kik maradhatnak meg a legvégén. Ami az Agatha Christie-filmeknél visszafogott, trükkös, kellemesen izgalmas, valódi krimihangulattal átitatott gyilkosság-sorozat, az itt nálunk, Rodriguez felügyelete mellett egy véres, erőszakos, igazi horroros megoldásokkal operáló leszámolás-sor, amibe az is belefér, ha valakit szó szerint széttép egy lény.
Bár később kiderült, hogy valódi dzsungelben forgatták a filmet, végig meg voltunk róla győződve, hogy egy műteremben tesznek-vesznek-gyilkolnak
a lények.
Az alapszituációt gyorsan felmérik a szereplők (és velük együtt mi is), egy fura helyre érkeztek egy eszméletvesztés után, és mielőtt ez történt volna, vagy halálraítéltek, vagy kommandósok, zsoldosok, vagy egyéb gyilkosok voltak.
Később az egyetlen női szereplő által a film megpróbál felvetni egy etikai csavart, miszerint igazából meg is érdemlik, hogy a csápos szörnyek megöljék őket, hiszen ő is szörnyek voltak a saját világukban. Ezt azért nem tudjuk annyira elfogadni, de szerencsére nem is rugózik ezen sokat a film.
A lényeg, hogy halad előre a kilátástalan harc a lények ellen, amiben a művészfilmes, és amúgy elég törékeny testalkatú Adrien Brody karaktere veszi ki leginkább a részét, ő lesz a rejtélyes múltú kommandós (vagy felderítő?), aki nemcsak mechanikusan képes felmérni egy helyzetet, hanem
össze is tudja rakni a szálakat, és így megfejti a lények és a gyilkos helyzet titkát.
Brody elég jól játszik, sem az intellektuális fölényt, sem a tapasztaltságot nem viszi túlzásba, és végül teljesen hihető lesz top 1 komandósként. Mellé kerül az egyetlen lány karakterünk is, aki a történet szerint izraeli felderítő, és akit a brazil Alice Braga játszik, remekül. Ő is tökéletesen hiteles karakter lesz az adott körülmények között, akit szívesen nézünk, és akiért igazán izgulhatunk.
A kilátástalannak tűnő körülmények ellenére többször valóban izgulunk, hogy mi lesz a szereplőinkkel, bár az Agatha Christe-s felállást rögtön átláttuk (csak pár jófej élheti túl a dolgot, és kb. a
rosszfejségük mértéke szerint kezdjük őket elveszíteni..), azért az Antal Nimród-féle feszültségkeltés még egy horrorfilmben is működik.
A saját műfajában (sci-fi-horror?) nem lett rossz a film, igazából a sztorival és az alapkoncepcióval van gondunk: miért kell egy béna B-film remake-jét megcsinálni egy műnek kinéző dzsungel-környezetben, azon túl, hogy sorozatgyilkolás nemcsak tv-sorozatokban, de filmekben is hatásos elemként működik? Sokkal jobb lett volna egy thriller, amiben az A.N.-féle izgalom- és a levegőben lógó feszültség-keltési képesség rendesen kifuthatta volna magát...
hogy nem egyben, de úgy rémlik, hogy legalább kétszer láttunk régebben (a Vico videotéka, és egyes tv-csatornák segítségével), és amiből a fák között beszűrődő napfény nyalábok jutnak eszünkbe, Schwarzi vietnámos bőröltözete és hatalmas, újratöltést nem igénylő gépfegyvere. Az, hogy milyen lény ellen küzdöttek, az már ködös, de tény, hogy nem is a normálfilmeknek kijáró figyelemmel néztük ezt a darabot.
Antal Nimród szereti a kékes fényű, sejtelmes és rémísztő beállításokat, legutóbbi filmje, a Szállítmány is többet nyújtott, mint amit a forgatókönyve alapján várhattunk volna tőle. Most egy dzsungel közepére helyezte a cselekményt, ami ráadásul nem is a Földön van, hanem valamelyik másik bolygón, de ez a sci-fi vonal nem lesz annyira hangsúlyos később. A lényeg az egy horrorfilmes közegbe helyezett Agatha Christie-s alaphelyzet, adott néhány ember, akik megékeznek egy helyre (lehet az sziget, Christie-nél legtöbbször az, lsd. A fő klasszikus 10 Kicsi Indiánt, a lényeg, hogy ne tudjanak onnan elmenni), és ezután elkezdődik a szereplők "elvesztése”, sorban, egyik karakter hullik el a másik után, mi pedig tippelhetünk, hányan és kik maradhatnak meg a legvégén. Ami az Agatha Christie-filmeknél visszafogott, trükkös, kellemesen izgalmas, valódi krimihangulattal átitatott gyilkosság-sorozat, az itt nálunk, Rodriguez felügyelete mellett egy véres, erőszakos, igazi horroros megoldásokkal operáló leszámolás-sor, amibe az is belefér, ha valakit szó szerint széttép egy lény.
Bár később kiderült, hogy valódi dzsungelben forgatták a filmet, végig meg voltunk róla győződve, hogy egy műteremben tesznek-vesznek-gyilkolnak
a lények.
Az alapszituációt gyorsan felmérik a szereplők (és velük együtt mi is), egy fura helyre érkeztek egy eszméletvesztés után, és mielőtt ez történt volna, vagy halálraítéltek, vagy kommandósok, zsoldosok, vagy egyéb gyilkosok voltak.
Később az egyetlen női szereplő által a film megpróbál felvetni egy etikai csavart, miszerint igazából meg is érdemlik, hogy a csápos szörnyek megöljék őket, hiszen ő is szörnyek voltak a saját világukban. Ezt azért nem tudjuk annyira elfogadni, de szerencsére nem is rugózik ezen sokat a film.
A lényeg, hogy halad előre a kilátástalan harc a lények ellen, amiben a művészfilmes, és amúgy elég törékeny testalkatú Adrien Brody karaktere veszi ki leginkább a részét, ő lesz a rejtélyes múltú kommandós (vagy felderítő?), aki nemcsak mechanikusan képes felmérni egy helyzetet, hanem
össze is tudja rakni a szálakat, és így megfejti a lények és a gyilkos helyzet titkát.
Brody elég jól játszik, sem az intellektuális fölényt, sem a tapasztaltságot nem viszi túlzásba, és végül teljesen hihető lesz top 1 komandósként. Mellé kerül az egyetlen lány karakterünk is, aki a történet szerint izraeli felderítő, és akit a brazil Alice Braga játszik, remekül. Ő is tökéletesen hiteles karakter lesz az adott körülmények között, akit szívesen nézünk, és akiért igazán izgulhatunk.
A kilátástalannak tűnő körülmények ellenére többször valóban izgulunk, hogy mi lesz a szereplőinkkel, bár az Agatha Christe-s felállást rögtön átláttuk (csak pár jófej élheti túl a dolgot, és kb. a
rosszfejségük mértéke szerint kezdjük őket elveszíteni..), azért az Antal Nimród-féle feszültségkeltés még egy horrorfilmben is működik.
A saját műfajában (sci-fi-horror?) nem lett rossz a film, igazából a sztorival és az alapkoncepcióval van gondunk: miért kell egy béna B-film remake-jét megcsinálni egy műnek kinéző dzsungel-környezetben, azon túl, hogy sorozatgyilkolás nemcsak tv-sorozatokban, de filmekben is hatásos elemként működik? Sokkal jobb lett volna egy thriller, amiben az A.N.-féle izgalom- és a levegőben lógó feszültség-keltési képesség rendesen kifuthatta volna magát...
-lido-
2010-08-23